Másnap arra keltem fel, hogy valaki nagyon kitartóan ráült a csengőre, és nem bír leszállni róla. Dühösen nyomtam a fejemre a párnát, de mivel senki nem volt képes ajtót nyitni, így idegesen leszedtem magamról a takarót, és kiszálltam az ágyból. Az istenit, minek van a személyzet, ha még ezt se bírják megcsinálni...?
Ja igen, tényleg... Myung Hee szabadságra küldte őket, gondolta saját erőnkből is ellátjuk magunkat. Csak a szakács maradt a háznál, de ő nem száll meg itt. Tae Joo biztos már dolgozik, Hak meg csak füldugóval képes aludni... Lecaplattam a lépcsőn a mamuszomban, és erőteljesen kivágtam az ajtót. Álmosan, szinte félig csukott szemekkel pillantottam a küszöbön álló fiúra. Vörös haját hátrafésülve hordta, kockás, csőszárú farmert viselt, fehér inggel és fekete cipővel. Kezére van terítve barna bőrkabátja, ujjai közt napszemüvegét szorongatja.
- Elnézést, Choi Young Hak itt lakik? Vagy netán eltévesztettem a ház számot...? - pillant félre.
- Nem, itt lakik. - motyogom két ásítás közepette. Rám emeli tekintetét, és hátra simítja haját, majd elvigyorodik.
- Bár régen láttam Young Hak-ot, még nem volt rá példa, hogy haza vitte volna a barátnőit. - vonja össze szemöldökét.
- Félre érted a dolgot. Nem vagyok a barátnője. - sóhajtok.
- Akkor... netalán a bejárónője? - kuncog és végig mér. Ekkor jut el a tudatomig, hogy Hak nagy méretű pólóján kívül más nincs rajtam. - Nem úgy nézel ki. Akkor már inkább a játékszere.
- Haha, marha vicces. Nem, a húga vagyok.
- Na ez még viccesebb. - csóválja meg a fejét. - Mivel neki nincs testvére...
- Yuu, ne dumálj annyit, hanem gyere be. - szólal meg Hak mögöttem. Hátra pillantok a vállam fölött, ő pedig int a fiúnak. Yuu - mint már megtudtam a nevét - kikerül engem, és szinte beleveti magát Young Hak karjaiba. Én ezt kitágult szemekkel reagálom le, sőt, úgy hiszem az állam koppanásának a hangját véltem hallani.
A vöröske mosolyogva magyaráz valamit Hak-nak, amiből szinte egy szót sem fogok fel, mert elkalandozik a tekintetem Young Hak arcán. Megrázom a fejem, és miután becsapom magam mögött az ajtót, torony irány elindulok a konyha felé.
- Nem vagy éhes, Yuu? Csinálok neked valamit, ha szeretnéd. - hallom tompán a hangjukat, ahogy közelednek.
- De, köszi!
- Mi a fene...? - motyogom, ahogy előszedek néhány dolgot a hűtőből és a szekrényből.
- Min ügyködsz? - sompolyog mögém Yuu, megijesztve ezzel. Ezt észre is veszi és kuncogni kezd.
- Bocsi.
- Semmi. - legyintek, és sóhajtok egy nagyot. Feltöröm a tojásokat, és szétválasztom őket. - Gofrit csinálok.
- Tényleg? - csillannak fel szemei. - Imádom azt. - ugrál örömében. Kissé töri a koreai nyelvet, meglátszik a beszédén, hogy japán származású. - Ó, jut eszembe. Elfelejtettem bemutatkozni. - lép vissza. - Üdvözöllek szép hölgy, a nevem Ishikawa Yuu. - ragadja meg a karom, és kezet csókol. Pislogva állok előtte, nem tudom ezt mire vélni.
- Kim... Hyerin. - felelem.
- Ne marháskodj Yuu! - csapja le a kezét Hak, ahogy markolja a kézfejem. Dühösen arrébb tessékeli, és magamra hagynak, hogy elkészüljek a reggelivel.
Hát ez a jelenet nem volt semmi. Lehet, hogy más országból jött, de akkor is nagyon furcsa ez a csávó. Néhány cselekedetét nem tudom hova tenni...
- Kész vagyok! - kiabálok ki a fiúknak, és asztalhoz ülök az adagommal. Megkenem lekvárral a gofrikat és beleharapok az egyikbe. Hak-ék pillanatokon belül megjelennek, és velem szembe leülnek egymás mellé.
- És milyen együtt élni Young Hak-al, Hyerin? - mosolyog rám kedvesen Yuu. - Én örülnék, ha ilyen bátyám lenne, mint ő.
- Cserélhetünk. - felelem, mire ő csak kérdőn néz rám. - Tudod... - pillantok Hak-ra ekkor, aki csak csendben eszegeti a reggelijét. - nem vagyunk valami jóban. Ez talán azért van, mert nem vér szerinti testvérek vagyunk. Meg szerepet játszik a dologban az is, hogy merőben mások vagyunk.
- Értem. - feleli halkan. - Én azért szeretem.
Ekkor félre nyelem az egyik falatot, és csak egy pohár víz legurítása segít rajtam.
- Mi-micsoda? - pillantok rá.
- Szeretem. Young Hak-ot.
- Á, értem. - motyogom. Ahogy az előbb mondta... már kezdtem rosszra gondolni. - Mióta vagytok barátok? - kérdem Yuu-tól, miközben töltök magunknak tejet.
- Régóta. - mosolyodik el. - Még kiskoromban ismertem meg Young Hak-ot, a szüleink jóban voltak évekig. Ő olyan volt nekem, mint egy báty. Mindig megvédett a nagyobb fiúktól, mert én túl gyámoltalan voltam. Aztán, amikor meghalt az anyukája, Mr. Choi úgy döntött, hogy jobb, ha elköltöznek. Úgy könnyebb a feledés. Azóta csak nagyon ritkán látom, néha-néha eljövök meglátogatni.
- Értem. - felelem, és a reggelim befejeztével felállok az asztaltól. - Ha végeztetek, vigyétek az edényeket a mosogatóba. - szólok rájuk, tudom milyen feledékenyek a férfiak.
- Mit csinálsz, Hyerin? - kopogtatja meg a vállamat Yuu, ismét halálra ijesztve ezzel.
- Ne csináld ezt! - förmedek rá.
- Bocsánat. - hajol meg, és letelepedik mellém az ágyamra.
- Amúgy meg... épp valami nézhetőt keresek... - motyogom, miközben váltogatok a csatornák között.
- Mennyi az idő? - fordul hátra, hogy megnézze mennyit mutat az óra az éjjeli szekrényemen.
- Miért? - kérdem tőle, de nem kapok választ, helyette kiveszi a kezemből a távkapcsolót.
- Ilyenkor megy az egyik kedvenc sorozatom.
- Hát oké, hogy te vagy a vendég, de remélem, hogy nem valami marhaság...
- Dehogyis! A Miss Panda and Hedgehog egy nagyon jó sorozat.
- Hogy micsoda? - pislogok rá nagyokat.
- Miss Pa-
- Nem, értettem. - legyintek. - Csak... nem nézném ki egy fiúból, hogy néz ilyesmit.
- Én különleges vagyok. - vigyorog a saját bókján. Mikor megtalálja a keresett csatornát, szinte rátapad a képernyőre, én úgyszintén.
- Kawaii! - kiált fel egy-egy jelenetnél, amikor Donghae-t mutatják. Én csak kuncogni tudok a reakcióján, még egy fiút sem láttam így viselkedni.
- Nagyon vicces vagy, Yuu. - kacagok fel, amikor veszekedni kezd a tévével, mert a legizgalmasabb résznél bevágnak egy reklámot.
- Mért? Te nem vagy dühös? - fújtat.
- Azt hiszem félre ismertelek. - vallom be.
- Hm? - pillant rám, miközben ledobja a távirányítót közénk.
- Te is olyan sznob gazdag srácnak tűntél, mint Young Hak. Pedig nagyon aranyos tudsz lenni, és kedves is vagy.
- Köszönöm. - hajol közelebb arcomhoz, mire hátrahőkölök. - Most, hogy ilyen közel kerültünk egymáshoz, lehetne egy kérdésem? - motyogja halkan.
- M-Mi lenne az? - mosolyodom el kínomban, mert túl közel van az arca az enyémhez.
- Valld be őszintén. - nyel egy nagyot. - Ti jártok Young Hak-al igaz!? - biggyeszti le ajkait, és olyan hisztit vág le, akár egy főszereplő egy manga lapjain.
- Tessék? - nevetek fel. - Ne butáskodj, Yuu! - csapom meg karját.
- De olyan... kedvesen néz rád... - motyogja.
- Ez nem igaz. - vakarom meg zavartan tarkómat.
Mi ez az egész? Mi ütött ebbe a srácba...?
- Sokszor mosolyog, ha veled van. - jelenti ki. - Pedig évek óta nem láttam, hogy megejtett volna egy halvány mosolyt legalább...
- Tényleg? - kezdek el fészkelődni.
- Ahha. - pillant le maga elé.
- Te Yuu... nagyon megijesztesz... Mi ez az egész közted és Hak között? - méregetem furcsán, ahogy malmoz ujjaival.
- Tudod... - halkul el a hangja. - én más vagyok, mint a többi srác. - harapja be alsó ajkát. - Még a szüleimnek sem mertem elmondani a dolgot. Egyedül Young Hak tud róla, mert benne megbízok, és tudom, hogy nem árulja el senkinek. De mivel Hak megnyílt előtted, így elmerem neked mondani. - fordul felém.
- Hallgatlak.
- Néhány éve formálódott meg bennem az érzés, hogy én... a fiúkat szeretem. - süti le pilláit. - Próbáltam tenni ellene, de hiába. Rá kellet ébrednem, hogy ilyen vagyok. Nincs bátorságom elmondani a haverjaimnak, mert félek, hogy undorítónak tartanának, és nem barátkoznának többé velem.
- Ez butaság, Yuu! - veregetem meg a vállát.
- Tényleg így gondolod? - néz rám könnyes szemekkel.
- Ne butáskodj, te attól még ugyan az az ember vagy! - karolom át hátát.
- Úgy örülök! - bújik karjaim közé. - Amikor Young Hak-nak mondtam el ezt, féltem, hogy meggyűlöl. Főleg miután kiböktem azt is, hogy szerelmes vagyok belé.
Végre van még egy barátom, aki teljes egészében elfogad. - mosolyodik el.
Kissé lefagyok ezen kijelentésén, de elengedem a fülem mellett.
- Tudod Yuu, olyan aranyos vagy, és életvidám, hogy nem lehet nem kedvelni. - mosolyodom el én is. - És tudom milyen, ha egyedül vagy a problémáiddal.
- Te neked is gondjaid vannak?
- Nekem is?
- Igen. Pont ma mondta Young Hak, hogy valami nagyon fontosat szeretne mondani.
- És sikerült megbeszélnetek? - kérdem tőle, és lehalkítom a tévét.
- Igen. - bólogat sűrűn. - Nagyon meglepődtem azon, amit elárult... - kulcsolja össze ujjait. - Azt mondta, hogy szere-
- Megjöttek érted, Yuu. - szakítja félbe Hak, az ajtófélfának dőlve.
- Tényleg? - pillant hátra.
- Igen. Anyukád lent vár a nappaliban. - löki el magát a fától.
- Akkor megyek! - pattan fel és boldogan kiviharzik a szobából.
- Mindig rosszkor időzítesz! - morranok rá Hak-ra, ahogy elmegyek mellette.
- Mi van? Nem csináltam most semmit! - indul el utánam, és teszi fel védekezően kezeit.
- Dehogynem... - morgom orrom alatt dühösen.
Nagyon hamar elment Yuu, beszélgettünk egy picit az anyukájával, és el is köszöntek. Nem tudtam meg végül, hogy mit akart mondani, pedig nagyon furdalja az oldalamat a kíváncsiság...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése