You were my Destiny? (18. rész - Zavar)

- Young Hak POV -

- Hyerin? - szólítom meg újra, mert nem szól semmit.
- Hogy kerülsz ide? - förmed rám dühösen, és egyből felpattan.
- Én csak... - vakarom meg zavartan a tarkóm. Nem is tudom mit mondhatnék... - Tae Joo átvágott. - bököm ki.
- Mi van? - rázza meg a fejét zavartan. - Csak úgy feltűnsz itt, és elkezded Tae Joo-t a háta mögött ócsárolni? - teszi karba kezeit.
- Nem erről van szó. - felelem, és teszek felé egy lépést. - Gyere ide, és beszéljük meg. Elmagyarázok mindent.
- Azt már nem! - hátrál előlem. - Nem akarlak látni, Young Hak. Menj innen, és hagyj engem békén!
- Nem tehetem. - nyúlok utána, de ő ellöki a kezem. - Nem hagyhatlak itt egyedül.
- Egyedül? Miről beszélsz? - torpan meg.
- Tessék. - mutatom felé a mobilom, ami még mindig úgy van, ahogy az imént. Kikapja a készüléket a kezemből és mohón olvassa el a szavakat.
- Mit jelentsen ez? - néz rám kérdőn.
- Tae Joo felhívott és azt mondta baleset ért. Megkért, hogy jöjjek ide gyorsan, és segítsek. - felelem.
- Ez marhaság! Miért mondott volna neked ilyet? - méreget a szemeivel idegesen.
- Honnan tudjam!? - emelem fel a hangom. Kezd elegem lenni ebből a macska-egér játszmából...
- Mindegy, nem is érdekel! Akkor haza megyek gyalog. Egyedül. - kerül ki.
- Hyerin, ne gyerekeskedj. Veszélyes este az országút.
- Mit érdekel? - villantja rám dühtől elsötétült tekintetét.
- Nem akarom, hogy bajod essen.
- Persze... - motyogja halkan, ahogy elindul a móló mentén a fák közé.
- Ne makacskodj! - kapok a keze után, de ő egyből elhúzódik tőlem, ennek köszönhetően azonban elveszti az egyensúlyát. Megcsúszik a lába, és bele esik a vízbe. Már csak a levegőt markolom kezeimmel, nem volt időm elkapni. Ekkor eszembe jut valami, és kinyújtom a kezem a vízben ijedten vergődő lány felé.
- Segíts! - rivall rám rémülten.
- Hyerin... a víz csak a válladig ér... - motyogom.
- He!? - áll le a kapálózással, és körbe néz. Láthatóan elszégyelli magát, és hátat fordít nekem.
- Gyere, itt a kezem. Kihúzlak.
- Nem kell! - durcáskodik.

- Hyerin POV -

Úr isten, ennyire még talán soha nem égettem le magam előtte. Ez nagyon ciki.
- Gyerünk már, meg fogsz fázni! - sürget. Nagy levegőt veszek és hátra nyújtom a karom, hogy megfoghassa. Megfordulok tengelyem körül és hagyom, hogy kihúzzon a vízből. Leülök a móló szélére, és átkarolom a lábaimat a kezeimmel, mert egyből elfog a vacogás. - Én megmondtam... - motyogja Young Hak, én pedig durcásan rápillantok, ahogy magasodva felettem áll. Hátra nyúl kezeivel a pólója aljához, és lehúzza felső testéről a ruhadarabot.
- Mit csinálsz? - kapom el a tekintetem róla.
- Így meg fogsz fázni. - jelenti ki, és felém nyújtja a pólót.
- Te is. - felelem.
- Ne kéresd magad, hanem vedd át a vizes felsőd.
- Itt előtted? - emelem fel a hangom.
- Elfordulok. - feleli, és így is tesz.
- De... ne kukucskálj! - szólok rá, és lehúzom a vizes ruhát magamról. Mért hagytam Tae Joo kocsijában a bőrkabátom...?
A pléddel megtörlöm magam, hogy valamennyire száraz legyek, és felveszem a még Hak testétől meleg pólót. Egyből megcsapja az orrom erős parfűmjének illata, ami bódító hatással van rám.
- Kész vagy? - kérdi egy perccel később. Ránézek a felém fordított izmos hátára, így észlelem, hogy libabőrös az egész felsőteste.
- Igen. - felelem. Eszembe jut valami, és ijedten kezdek kutatni a földön a táskám után. - Úr isten, biztos bele esett a vízbe az is! - kapok a szám elé kezemmel. Abban volt minden cuccom, sőt a nyaraló kulcsai is...
- Micsoda? - guggol le mellém Young Hak, ahogy a vizet pásztázom szemeimmel.
- A táskám... - suttogom.
- Ügyes vagy, mondhatom... - zsörtölődik. - Nem csak csóró vagy, kétballábas és szerencsétlen, de még idegesítő és fárasztó is...
- Mi van? - jövök rá megint mennyire leoltott. - Nem tehetek róla, a kezemben volt az is! Most mit csináljunk...? - motyogom.
- Majd én kiszedem. - feleli, és egy pillanat múlva már a tóban áll.
- Mit művelsz? Miattam aggódsz, közben pedig te sokkal jobban megfázhatsz!
- Nem baj. - tüsszent egyet.
- Gyere ki a vízből! - szólok rá.
- Mindjárt. - bukik a víz alá, és jó ideig nem jön fel. Kezd úrrá lenni rajtam a félelem, amikor felbukkan feje, utána pedig feltartja a kezében a táskám. Nehézkesen vissza lépked a vízben a mólóhoz és kézfején megtámaszkodva kihúzza magát a vízből. Oda sietek a plédért, és azonnal a hátára hajtom. Felpillant rám szemeivel, ahogy mögötte térdelve átkarolom a hátát.
- Ne legyél ekkora hülye... - motyogom zavartan.
- De legalább megvannak a kulcsok. - törli meg arcát a takaróval. Hírtelen feláll és utána felhúz magával. - Siessünk, mindjárt megfagyok! - ered futásnak, engem is magával húzva. Hamar kiérünk az ösvényről és az ellenkező út felé kezdünk el szaladni. Pár perccel később lelassítunk, mert oda érünk egy két emeletes házhoz.
- Ez lesz az. - tüsszent egyet Young Hak. Felsiet a lépcsőn, és a harmadik próbálkozás után sikeresen kinyitja az ajtót. Belép a sötét házba, és ott hagy engem. Ahogy elindulok én is befelé felkapcsolódnak a villanyok. Hak épp a kapcsolótól balra lévő kandallót próbálja begyújtani. Mikor sikerül leteríti magáról a vizes plédet és leül elé, hogy melegedjen. Akaratlanul és végig futtatom tekintetem izmos hátán, acélos bicepszein...
- Nem ülsz ide? - pillant rám a válla fölött.
- De... - oda lépdelek mellé, és leülök a kályha elé melegedni én is.
- Mindjárt jövök, csak keresek valami száraz ruhát. - pattan fel, amint kényelembe helyezem magam. Amíg el van körbe nézek a szobában, a megfigyelem a képeket, amik a kandalló tetején vannak, a festményt, ami felettük lóg.
- Itt is vagyok. - nyújt felém pár ruhadarabot.
- Ez mi? - kérdem tőle, ahogy elveszem tőle.
- Hát csak Tae Joo ruhái között tudtam válogatni, de legalább száraz. - vonja meg a vállát. - Vedd fel, addig én is elmegyek átöltözni.
- Oké... - motyogom, ahogy figyelem távolodó alakját. Olyan kevésszer kedves velem, jól esik a törődés.

- Ne kuporogj ott, hanem gyere ide! - szól rám Hak, ahogy ráterít a hátára egy takarót.
- Jó nekem itt. - motyogom a bajszom alatt.
- Hyerin... - néz rám sötét szemeivel, amitől úgy érzem, elveszek tekintetében. Lassan arrébb csúszik mellém, és átdobja a vállamon a paplant, majd maga elé húz, hogy szinte az ölében üljek. Meglepő a közelsége, de ahogy átölel egyből elönt a melegség. Hátrébb húzódok, hogy hozzá simulhassak teljesen testéhez, mire kuncog egyet. - Hamar változik a véleményed. - szólal meg.
- Tudom. - suttogom elpirulva, ahogy ráteszi fejét a vállamra, így nagyon közel kerül arcunk. - Kérdezhetek valamit, Young Hak?
- Már megtetted, de ha ennyire szeretnéd... - vigyorodik el.
- Komolyan gondoltad amit Charinnak mondtál? - veszek egy nagy levegőt, és kíváncsian várom a folytatást, bármilyen választ is kapok.
- Mármint? - leheli, ahogy játszadozik az egyik hajtincsemmel.
- Hogy... sosem járnál egy olyan lánnyal, mint én.
- Én nem ezt mondtam. - pillant fel rám sötét szemeivel. - Charin azt mondta, hogy soha nem járnék egy szegény, rossz modorú csúnya lánnyal. - szívja be az alsó ajkát. - És én erre azt mondtam, hogy tényleg nem járnék olyan lánnyal. - emeli fel a fejét a vállamról. - De te nem is vagy ilyen. - pillant rám.
- Hát milyen vagyok? - suttogom viszafojtott lélegzettel.
- Kétballábas és idegesítő. - húzza széles vigyorra a száját.
- Kössz... - szedem le magamról kezeit, és felállok.
- Hová mész? - pillant fel rám.
- Friss levegőt szívni.
- Megyek veled. - tornássza fel magát.
- Ne, szeretnék egy kicsit egyedül lenni. - suttogom.
- Rendben.
Nagy levegőt veszek és kinyitom az udvarra nyíló ajtót. Kilépek, és neki dőlök a korlátnak, ami előtt virág ágyások sorakoznak. Kíméletlenül beletép hajamba a csípős szél, amitől vacogni kezdek.
- Hyerin? - csúsztatja a derekam köré karjait Young Hak.
- Igen? - suttogom fojtott hangon.
- Mi a baj? - elkezd játszani az egyik hajtincsemmel.
- Semmi.
- Na, ne legyél ilyen gyerekes... Úgyis tudom, hogy van valami.
- Nem számít. - vonom meg a vállam.
- Dehogynem. - fordít maga felé. - Mosolyogj. - húzza szét a szám ujjaival, mintha ezzel ösztönözne rá. - Amikor nekem rossz kedvem van, akkor mindig édességet eszek. Anya mindig azt mondta, hogy a csokoládé olyan, mint egy falat boldogság. - mosolyodik el. - Bár csokim nincs... azért vidulj fel. - mosolyog rám úgy, mint még soha. Ahogy csillognak szemei, és a szája körül keletkezett gödröcskék rávesznek arra, hogy megejtsek egy fél mosolyt. - Na, ugye, hogy megy. - fonja össze ujjainkat az oldalamnál.
- Direkt csinálod... - puffogok.
- Micsodát? - vigyorog önfeledten, mint egy kisgyerek.
- Játszod az aranyos, ártatlan srácot.
- Korántsem. - szívja be alsó ajkát. - Csak felvidítalak. - rántja meg a vállát. - De vigasztaljon a tudat, hogy ezzel folyton kicsikarod belőlem a féltve őrzött titkaimat.
- Ez igaz. - vigyorodom el, ahogy lebiggyesztett szájjal áll előttem, és félre néz, mint egy sértett kisfiú. - Jól esik, ha kedves vagy velem. - bukik ki belőlem az igazság, mire rám pillant sötétbarna szemeivel.
- Csak olyannal vagyok az, aki megérdemli. - suttogja bele a fülembe, mire végigfut rajtam a hideg. Nyom egy puszit a fülkagylómra, majd egy másikat az arcomra. Mikor a számhoz ér végig nyal saját ajkain, és csak lágyan hozzáérinti enyéimhez. Percekig maradunk így, szótlanul, egymás szemébe nézve.
- Meg is csókolsz, vagy csak húzni akarod az agyam? - vonom fel az egyik szemöldököm.
- Nem tudom. - ránt egyet vállán. - Vegyél rá, hogy megcsókoljalak. - húzza pimasz vigyorra ajkait.
- Na azt várhatod. - felelem morcosan, és eltolom magamtól. - Nem vagyok senki játékszere. - kerülöm ki, hogy ott hagyjam. Visszaránt a karomnál fogva, és átkarolja a csípőm.
- Mindig eléred amit akarsz, igaz? - vigyorog, mire elkezdek kuncogni, amikor beleharap alsó ajkamba. Beszívja párnámat a saját szájába, majd végig nyal a felső ajkamon, és átdugja a nyelvét az én számba. A nyakamnál fogva közelebb húzza a fejünket egymáshoz, én pedig átölelem izmos hátát. Miközben vad táncot járnak nyelveink, simogatom a hátát, ő pedig váratlanul bele markol a fenekembe. Ennek köszönhetően felnyögök, és összekoccan a fogunk.
- Ezt ne csináld... - lehelem, ahogy eltávolodunk egymástól.
- Többet akarok... - motyogja, ahogy végig nyal számon, és besiklik keze a pólóm alá. Simogatni kezdi hasamat hideg ujjbegyeivel, én pedig beletúrok hajába, ahogy tépkedi szinte már számat, annyira vadul csókol.

You were my Destiny? (17. rész - Csapda)

 - Hyerin POV - 

Másnap mikor felébredtem hamar kipattantam az ágyból, és elmentem lezuhanyozni. Egy félig kómás Hak-ra nyitottam rá fog mosás közben, de nem zavartattam magam, bementem, nekidőltem a csempének, és megvártam míg végez. Egy hang nélkül készülődött el, aztán, mint aki jól végezte dolgát, távozott. Kulcsra zártam az ajtót, aztán levettem a pizsamámat, és beálltam a zuhany alá. Gyorsan megmostam a hajam, és tisztára sikáltam magam, aztán elzártam a csapot. Kiléptem a kabinból, majd magamra vettem a köntösöm, és egy törülközőt csavartam a hajamra. Visszamentem a szobámba, hogy elkészüljek. Oda mentem az éjjeli szekrényemhez, hogy megnézzem mennyi az idő, mikor megláttam, hogy jött egy üzenetem.

" Ne haragudj, de csak késő délután tudunk találkozni, közbe jött valami. Olyan hat óra körül rá érnél? Remélem nem haragszol rám. Tae Joo "

- Remek... - motyogom durcásan, de azért bepötyögőm a választ.

" Semmi baj. Nem haragszom. Akkor majd hívj, hogy hol találkozzunk. Hyerin "

- Most mit kezdjek magammal este hatig? - nyafogok magamban. Hát ha már más elfoglaltságot nem találok, neki állok matek témazáróra gyakorolni. Szerencse, hogy utána két héttel később kezdődik a téli szünet, mert már begolyózok a sulitól.
Újra csak a sötétben tapogatózok, nem megy nekem a matek. Bárcsak Soo Min jó lenne benne, akkor megkérdezhetném... De így marad a fej asztalba verése a tizedik félbehagyott feladat után. - Nem megy ez nekeem. - sírdogálok.
- Neked semmi nem megy. - hallom meg Hak hangját, ahogy elmegy a nyitott szoba ajtó előtt.
- Marha vicces! - kiáltom ki neki, és inkább elmászok a távkapcsalóért, és benyomom a tévét. Az egyik tini sorozat megy, de nem igazán tudja lekötni a figyelmem, amíg meg nem pillantom benne az egyik kedvenc idolom.
- Úr isten, ez Donghae! - tapadok rá a képernyőre. Kissé azért elszégyellem magam, hogy ELF létemre nem tudtam róla, hogy van új sorozata. Bár mostanában ez a legkisebb gondom, hogy a netet bújjam hírek után. - Kell szereznem egy laptopot... - motyogom a tévét bámulva.

~ 5 órával később ~

Szerencsém, hogy Tae Joo felhívott hat előtt, mert teljesen el voltam havazva a teendőkkel. Gyorsan összekapkodtam magam, aztán mentem is. Azt mondta a parkban vár, és csak utána árulja el hova megyünk.
- Hova-hova? - mosolyog rám Myung Hee, ahogy felveszem a magas sarkúm.
- Tae Joo-val randevúzom. - pirulok el kissé.
- Tényleg? - lepődik meg. - Jae Sung, gyere egy pillanatra! - kiált be anyának a nappaliba. Már csak ez kellett...
- Igen? - lépked ki itthoni, kényelmes ruhában. - Elmész kicsim? - kérdi ő is.
- Igen. Majd Mr. Choi elmondja, hogy hová, de már így is késésben vagyok...
- Képzeld, Tae Joo-val randizik.
- Tényleg? - csillannak fel a szemei.
- Igen. - sóhajtok. - Most már mehetek?
- Persze, menj csak! - taszigál ki szinte az ajtón, és a kezembe nyomja a bőrkabátom.
- Ilyet...

- Bocsi, hogy késtem! - tipegek oda a padhoz, ahol Tae Joo kényelmesen hátradőlve ül.
- Semmi baj. - áll fel. - Szia. - ölel át, amikor oda érek. Kissé váratlanul ér a dolog, mert a kezemet is tegnap fogta meg először.
- Sokat kellett rám várnod? - kérdem tőle, amikor elereszt végre.
- Nem, pár perce értem ide. - rázza meg a fejét.
- Nos, akkor elmondod, hogy hol fogunk randizni? - vonom fel az egyik szemöldököm kérdőn, és elmosolyodom.
- Majd a kocsiban. - vigyorodik el, és megfogja a kezem, majd maga után húz a járműig. Egy fekete limuzin ajtaját nyitja ki előttem, majd miután beülök ő is mellém ül. - A nyaralóm melletti tóhoz! - mondja a sofőrnek.
- Nyaraló? - vonom össze szemöldököm.
- Igen. Egy fenyves erdő szélén található, nem messze tőle van egy tó, ami naplementekor nagyon szép. - válaszol egy huncut mosollyal az arcán.
- Értem. - mosolyodom el. Szeretem a romantikus pasikat, és Tae Joo pontosan a vártat hozza. Kezdem egyre jobban megkedvelni.
- Hamarosan oda érünk. - szólal meg percekkel később. - Jut eszembe, ezt oda adom neked. - nyújt át egy kulcscsomót.
- Minek a kulcsa ez? - emelem fel a levegőbe.
- A nyaralóé. Még be akarok ugrani oda is, hogy megmutassam, de én egészen biztos, hogy elhagynám útközben, amilyen figyelmetlen vagyok.
- Oké. - kicipzározom a táskám, és beleejtem a kulcsokat, majd vissza zárom.
- Megérkeztünk, uram. - szólal meg a soför.
- Épp ideje volt. - szólal meg Tae Joo, és kinyitja az ajtót, majd illedelmesen kisegít, miután maga is kiszállt. - Kérem kísérje el a hölgyet a tóhoz. - szól rá a sofőrre.
- Mért, te nem jössz? - fordulok hátra.
- De igen, csak van egy fontos hívás, amit le kell bonyolítanom. - feleli. - Ezért kértem meg, hogy kísérjen el, bár szerintem magadtól is eltalálnál. Nem lehet eltéveszteni. A jobb ösvény a tóhoz vezet, a bal pedig a nyaralóhoz. - mutat a két útszakaszra, miközben a telefonjával babrál. - Mindjárt megyek, sietek!
- Oké. - indulok meg az egyenruhás férfi után, aki mutatja az utat.

- Young Hak POV -

Összerezzenek, ahogy megszólal a telefonom az ágyon mellettem. Teljesen bele mélyedtem egy könyv olvasásába, meg is feledkeztem az időről. Gondoltam hagyom, hadd csörögjön csak, ha annyira fontos, elmondja hangpostára, azt meg úgy is hallom.
- "Én vagyok az, Young Hak. - hallok meg egy ismerős hangot, mire egyből ledobom a könyvet, és felülök. - Tudom, hogy ott vagy. Kérlek ne szórakozz, és vedd fel! Nagyon fontos, Hyerinről lenne szó..."
- Mi van Hyerinnel? - kapom a fülemhez a mobilt, és bele szólok.
- Hála istennek, hogy felvetted! - aggodalmat hallok ki a hangjából, mire én is kissé megijedek. - Én próbáltam segíteni rajta, de nem ment... Úgy sajnálom, Young Hak...
- Ne kertelj, mond már mi van! - rivallok rá. Kezem ökölbe szorul és érzem, ahogy pulzusom felszökik, miközben ereim megtelnek adrenalinnal.
- Beverte a fejét, és most eszméletlenül fekszik... - hangja rekedtessé válik, mire egyből felpattanok az ágyról és félkézzel elfordítom a kulcsot a zárban, majd kimegyek az ajtón, és lesietek a lépcsőn. - Nem tudom mit tegyek... A kórház messze van, és amikor egy pillanatra magához tért téged szólított...
- Mi a baj, fiam? - hallom meg apa hangját a nappaliból, ahogy elrohanok előtte.
- Ne mondj többet, azonnal ott vagyok! - kiabálom a telefonba, és kinyomom. Zsebre vágom a telefont, és gyorsan felveszem a cipőm. Se kabát, se semmi, kicsapom az ajtót és elrohanok a garázsig. Benyomom a gombot, hogy az ajtó felhúzódjon és oda futok az egyik kocsihoz. Ilyenkor hálát adok apának, hogy rábeszélt a jogosítványra, és, hogy idén nyáron sikeresen meg is szereztem. Bepattanok az autóba, és elfordítom a kulcsot a zárban, amit a kesztyűtartóból halásztam elő az imént. Ekkor eszembe jut valami. Kapkodva tárcsázom Tae Joo számát.
- Hol vagytok most!? - túrok bele a hajamba, amikor felveszi.

- Hyerin POV -

Hamar oda értünk a tóhoz, majd a sofőr leterített egy plédet, hogy arra üljek le. Kényelmesen elhelyezkedtem és végig pásztáztam szemeimmel a tájat. Épp lemenőben volt a nap, gyönyörű színekben játszott az égbolt.
- Ugye milyen szép? - szólal meg mögöttem Tae Joo, mire hátra fordulok. Épp akkor lépked oda mellém, majd ő is leül a takaróra.
- Nagyon. - mosolyodom el.
- Kérsz inni? - emel fel a kezében egy szatyrot.
- Aha, köszi. - fogadom el a gyümölcs levet, amit felém nyújt.
- Nem fázol? - kérdi, ahogy végig mér.
- Nem köszönöm, de nagyon figyelmes vagy.
- Ez egy úriember dolga. - villant rám egy mosolyt.
- Egy sármos úriemberé, igaz? - vigyorodom el, ahogy rápillantok.
- Így van. - hajol előre, így centik választják el arcunkat egymástól. - Ne haragudj, de ott felejtettem valamit. - megcsap menta illatú lehelete, ahogy beszél. - Többet nem megyek el, de most egy pár percre magadra hagylak. Sietek! - áll fel a plédről.
- Ne várass sokáig! - kiáltom utána, ahogy elsiet.

- Young Hak POV - 

Tae Joo szavai visszhangoznak a fejemben, ahogy szorítom a kormányt vezetés közben. " A nyaralómtól nem messze, már te is voltál itt régebben. De siess Young Hak, kérlek! " Beharapom a szám, ahogy hallgatom a GPS gépies beszédét, miszerint merre kell mennem. Lehet, hogy voltam már ott, de ki emlékszik rá? Főleg Tae Joo kedvenc helyére!? Mikor rühellem?
Mikor egy piros lámpát kapok hangosan ráütök egyet a kormányra, és ráhajtom a fejem.
- Hyerin... - suttogom idegesen.
Szerencsére hamar átvált a lámpa, és mehetek is tovább. A gép szerint már csak 10 percnyire vagyok az úti céltól, ami kissé megnyugtat. Felcsillan előttem a remény, amikor meglátom a földutat, amire be is fordulok, és magam mögött hagyom a zsúfolt országutat. Percekkel később meglátom Tae Joo egy limuzin előtt állva, így lefékezek. Kinyitom az ajtót, majd ugyanazzal a hévvel be is csapom magam mögött, miután kiszállok.
- Hol van Hyerin!? - indulok meg felé nagy léptekkel.
- A tónál. - babrál a kezével idegesen.
- Ott hagytad egyedül!? Normális vagy te!? - ragadnám meg az ingjénél fogva, de megállít a kezével.
- A sofőr ott van vele. Én is csak azért jöttem vissza, hogy hívjam a mentőket, mert itt felejtettem a telefonom. - nyugtatgat.
- Merre menjek? - kérdem tőle már a vállam fölött hátra fordulva, amint megindulok.
- Jobbra! - kiabál utánam.
Ahogy meghallom az irányt egyből futásnak eredek. Könnyen kitalálok a fák közül, és izzadság csepjeimet letörölve az államról, körbe nézek. Megpillantom Hyerint, amint egy pléden ül. Az agyam egy pillanatra lefagy, és csak a lábaim mozognak. Oda lépdelek hozzá és nagy levegőt veszek.
- Hyerin? - kissé megremeg a hangom, ahogy kiejtem a nevét. A válla fölött rám pillant, és meglepve néz rám, nekem pedig a földön koppan az állam, ahogy látom, egy karcolás sincs rajta. Megrezzen a telefonom a farzsebemben, amit remegő kezekkel előveszek. Pár percbe telik, mire felfogom az szöveg értelmét.

" Jó színész vagyok, igaz? Remélem jól el lesztek kettesben, a kocsikat elvisszük. Mostantól csak magatokra, és egymásra számíthattok. Jó időtöltést! "

You were my Destiny? (16. rész - Segítő kezek)

Amint letudtam egy kicsit nyugodni, egyből a telefonom után kezdtem kutatni. Eszembe jutott, hogy lenn felejtettem a nappaliban a kanapén, így muszáj volt lesétálnom érte. Persze félve kukucskáltam ki az ajtón, majd miután megbizonyosodtam róla, hogy tiszta a levegő, lementem. Aztán visszasiettem és magamra zártam az ajtót.
- Hyerin? - szól bele a telefonba Tae Joo, miután felveszi.
- O-Oppa. - lehelem, ahogy próbálom visszatartani a sírást.
- Miért hívsz? Baj van? - kérdi meglepetten.
- Nem tudnánk most találkozni? - kérdem, miközben beharapom alsó ajkam.
- De, egy fél óra, és szabaddá teszem magam. - mondja kedves hangján. - Hol találkozzunk?
- Eljönnél értem? - kérdem. Félek, hogy már így is túl sokat kérek.
- Persze. Akkor hamarosan érted megyek, oké?
- Rendben.
- Akkor szia. - bontja a vonalat. Szipogva elmegyek zsebkendőért, kifújom az orrom, és megpróbálom rendbe tenni magam, hogy azért mégse nézzek ki így, mint most... Teljesen szétkenődött a szemfestékem. Átvettem az iskolai egyenruhám, és összerendeztem a szobámat is.
Mire elkészülök, majdnem letelik a fél óra. Zsebre rakom a telefonom, és kinyitom az ajtót. Lesietek a lépcsőn, és oda megyek a cipőmért, amit elkezdek felvenni.
- Hová mész? - hallom meg Young Hak hangját. Felpillantok, és látom, hogy karba tett kézzel a lépcső tetején áll.
- Nem tartozik rád. - vágom oda, és bekötöm a cipőm.
- Dehogyisnem, a bátyád vagyok. - lépdel le a fokokon.
- Papíron még nem. - felelem, és felkapom a kabátom. Felhúzom a cipzárt, és kitárom az ajtót.
- Nem mehetsz el csak így, szó nélkül! - jön utánam.
- Már mért nem? - kérdem, miközben elsétálok a kapuhoz. Pont ekkor hajt oda Tae Joo kocsija, mire Young Hak megszólal:
- Csak azt ne mond, hogy vele mész el! - kap a kezem után.
- És ha igen? Mi közöd hozzá!? - tépem ki a karom szorításából. Kinyitom a nagy kapu ajtót, és elsétálok a kocsiig. Tae Joo kiszáll, és kinyitja nekem az ajtót.
- Hyerin, ha most elmész... - arca egy pillanatra elgyötörtnek tűnt... de lehet csak képzelődtem.
- Nem érdekelsz. - rá sem nézek, miközben ezeket a szavakat mondom. Behuppanok az ülésre, Joo pedig becsukja az ajtót. Beül mellém a vezető ülésre, és szó nélkül egyből elhajt.
Csendben ülök mellette percekig, tudom, hogy magyarázattal tartozom, de nem bírok megszólalni. Végigfut rajtam a hideg, ahogy eszembe jut Young Hak arca, amikor kitéptem a karom a szorításából, és faképnél hagytam. Összeszorul a szívem, olyan szívtelennek érzem magam ebben a pillanatban.
- Mivel bántott meg? - szólal meg váratlanul Tae Joo, ahogy lefékez a lámpánál.
- Ne beszéljünk róla... - felelem halkan.
- Jobb, ha kiadod magadból. - néz rám.
- Én csak... annyira naiv vagyok. - temetem arcom a kezeimbe, és kínomban kinevetem magam.
- Nem hinném, hogy ennyire az lennél. - mosolyog rám biztatóan. Újra az útra öszpontosít, és elindulunk a kocsival.
Nem felelek erre semmit, csak kibámulok az ablakon. Perceken belül megállunk, és Tae Joo kiszáll. Kinyitja nekem az ajtót, aztán megfogja a karom, és elhúz magával. Lenyom egy padra, aztán ott hagy. Felpillantok távolodó alakjára, ahogy oda megy egy automatához. Két dobozos itallal tér vissza, aztán helyet foglal mellettem.
- Tessék. - nyújtja felém az italt. Elfogadom, és kinyitom, majd belekortyolok.
- Köszönöm. - nézek fel rá, miután megízlelem a narancsos lét. - Mindent.
- Erre valók a barátok, nem? - mosolyog rám.
- Ja, igen... barátok. - kortyolok újra bele az italba.
- Na, elmondod, hogy mi nyomja a kicsi szívedet? - karolja át a hátam.
- Csak az... hogy hallottam Young Hak véleményét rólam, és rosszul esett. Ennyi. - vonok vállat.
- Á, értem már. - dől hátra a padon. - Az a hülye eljátszotta a bizalmadat, igaz?
Csak bólintok helyeslően, de nem nézek rá.
- Úgy érzed, hogy igaza volt, és most sajnáltatod magad.
- Hé! - nézek fel rá, mire csak elvigyorodik. - De igazad van...
- Annyira buták vagytok mindketten! - borzolja össze a hajamat.
- Miért érdekel ennyire, hogy mi van köztem és Young Hak között? - kérdem tőle. Hírtelen jutott eszembe, de tényleg furdalja az oldalamat a kíváncsiság, hiszen eddig úgy tűnt érdeklődik irántam, mint nő, most meg...
- Mert a barátod vagyok. - hajol előre.
- A barátok nem szoktak randizni...
- A testvérek sem szoktak csókolózni, mégis meg eshet, nem? - mosolyodik el huncutul.
- Mi!? - hőkölök hátra. - Te... tudsz róla?
- Most már igen. - kuncog.
- Hogyan? - rázom meg a fejem, hogy tisztázzam a gondolataimat. - Te átvertél! - csapom meg a karját.
- Én inkább ügyes cselnek nevezném. - húzza ki magát.
- Nem is vagy te olyan ártatlan, mint hittem. - kuncogok.
- Sosem voltam ártatlan! - rázza meg a fejét. - Mindig is kitervelt szándékaim voltak veled kapcsolatban. - teszi karba a kezét, és komollyá válik az arckifejezése.
- Hogy?
- Csak vicceltem! - legyint.
- Hát jó... - iszok bele az italba, ami lassan elfogy.
- Ideje mennünk. - áll fel. - Nem szeretném, ha Jae Sung elvesztené a bizalmát velem szemben.
- Rendben. - állok fel én is. - Köszönöm, hogy meghallgattál, Tae Joo.
- Hát én inkább azt mondanám, hogy harapó fogóval húztam belőled ki mindent, de szívesen! - nyújtja felém a kezét. Megmarkolom férfias kéfejét, és elkezdünk szaladni a kocsi felé, miközben hangosan kacagunk.

- Kérsz teát? - fordul felém Myung Hee, ahogy a vacsorán dolgozik.
- Kérek. - mosolyodom el.
- Nem tudod mi lehet Young Hak-al? - kérdi anya, mikor bejön a konyhába.
- Nem. - rázom meg a fejem.
- Még akkor sem jött ki a szobájából, amikor haza értünk...
- Biztos rosz kedvében van. Vele gyakran megesik. - von vállat Myung Hee.
- De azért sosem zárkózott be ennyire a szobájába... - aggodalmaskodik anya.
Felpillantok Mr. Choi-ra, akinek az arcára aggódás jelei ülnek ki.
- Akkor csinálta utoljára, mikor az anyja meghalt...

- Young Hak POV -

~ Néhány órával korábban ~

Ezt most jól elcsesztem, Hyerin biztos nagyon dühös. De mit várt, mit tettem volna? Amúgy sem volt olyan durva a dolog...
- Oppa, mi a baj? - karolja át a felkarom Charin, és ráhajol.
- Semmi. - húzom ki kezem a szorításából, és felállok.
- De Oppa...
- Törődj a magad dolgával, Charin. - fordulok el tőle.
- Mi van!? - hallom, ahogy hisztérikussá válik a hangja, amint kilépek az ajtón.
Agyamra mennek már ezek a hisztis libák...

A nap végén összepakoltam a táskám, és sietősen kiléptem a kapun, hogy minél előbb haza érjek, és megbeszélhessem a történteket Hyerinnel. Biztos mérges lesz, és alig akar majd meghallgatni, de úgyis beadja végül a derekát.
- Young Hak! - szólít meg valaki a hátam mögül. Hátra pillantok, és meglátom Tae Joo-t, amint a kerítésnek dölve, karba tett kézzel figyel.
- Mit akarsz!? - kérdem tőle, de már megyek is tovább.
- Beszélni. - nyomja el magát a vasrácstól, és utánam siet.
- Minek? - kérdem, majd megtorpanok.
- Tudod te azt. - feleli és elmosolyodik. De ez valójában csak egy álszent, győztes mosoly. Gyűlölöm ezt az arckifejezését, mert akármikor így nézett rám, tudtam, hogy rosszul fogok valamiből kijönni. - Hyerinről.
Mondja ki ezt a nevet, mire megremeg az öklöm.
- Mi van vele? - színlelek nyugalmat.
- Tudod, elhívtam randizni. Holnap megyünk. És azon gondolkoztam, hogy megkérdezem, zavarna-e, ha járnék vele? - kérdi gúnyos vigyorát megvillantva.
- Tőlem. - vonok vállat. - Ha neked megfelel egy ilyen pénztelen, kétballábas csitri... - bevillannak az emlékképek, és belesajdul a szívem, amint eszembe jut a tegnapi csókunk. Már jó ideje vágyakoztam rá, de erős akaratom volt, mindaddig, amíg rá nem ébredtem, mit érzek valójában.
- Igen, megfelel. - mosolyodik el. - Gondoltam csak szólok, hogy megszerzem magamnak.
- Ott van. - megyek tovább.
- Kössz az új játékszert! - kiált utánam, mire összeszűkített szemekkel ránézek a vállam fölött, az integető, vigyorgó alakjára.
Ökölbe szorítom a kezem, és miután messzebb érek, bele ütök az egyik fába dühömben, mitől egyből kicsordul a vér a felrepedő kézfejemből.
- Picsába! - rázom a kezem, hogy elmúljon a fájdalom, de amint meglátom a házunkat, egyből elillan a fájdalom, és csak egy cél lebeg a szemem előtt: erősen magamhoz akarom szorítani Hyerint.

You were my Destiny? (15. rész - Fájdalmas szavak)

Hogy tegnap elkísértem Young Hak-ot a temetőbe, sokkal kedvesebb velem, és valahogy szilárdabb lábakon áll a kapcsolatunk is. Bár azóta sem bírtam kicsikarni egy mosolyt sem belőle, de nem kell olyan nagy léptekkel haladni a változásban. Lassan járj, tovább érsz, tartja a mondás. Ami a sulit illeti... hát még mindig hűvös velem mások előtt, mint akármelyik iskolatársával. De ez így van jól, így nem leszünk gyanúsak.
- Készüljetek fel rendesen. Jövőhéten témazáró dolgozat! - figyelmeztet minket a tanár úr. Már így is volt bennem félsz a dolgozattal kapcsolatban, de, hogy egyre közelebb kerül az időpontja, úgy egyre jobban izgulok miatta. Az óra további részében felír pár ismétlő feladatot a táblára, hogy gyakoroljunk ezzel is a dogára. Az előttem ülő lány egy cetlit dob elém, aztán visszafordul a padja felé. Kérdőn veszem kezembe a papírlapot, majd széthajtom és megnézem mi áll benne.
" Láttalak Oppával. Lebuktál. "
Ijedten kapom a kezem szám elé, majd észbe kapok és nyugalmat színlelve körbe nézek a teremben, hogy kitől jöhetett az üzenet. Charin dühös pillantásával találkozik a tekintetem, amitől összeugrik egyből a gyomrom. Ha tényleg nem blöfföl, és látott is valamit, akkor nagy bajban vagyok. Főleg ha erre bizonyítéka is van. Félek. Nem akarom, hogy kiderüljön a titkom. Akkor még jobban kiutálnának a társaim, már ha ez lehetséges. Újra ellenség lennék, és mindenki terrorizálna... Elég volt egyszer átélnem ezt, nem akarom még egyszer. Beharapom a szám, és összegyűröm a cetlit, majd zsebre vágom.

- Nos, szóval? - áll előttem karba tett kézzel Charin. Az ebéd szünet elején megkeresett az ebédlőben, hogy beszélni akar velem. Persze neki a kis csapatát is hoznia kellett. Soo Min kérdezte, hogy eljöjjön-e velem, de mondtam, hogy felesleges. - Most próbáld kimagyarázni magad, ha tudod. - dob elém a földre egy képet, amin kézen fogva sétálok Hak-al. Ez tegnap a csók után készülhetett... Még jó, hogy nem azt a pillanatot kapták le...
- Hát... - nézek rá a képre. - Ez csak egy kézfogás...
- Csak egy kézfogás?
- Ahha! - színlelem a hülyét. - Haverok között is szokás.
- Hogy mi van? - rázza meg fejét. - Haverok, mi? És megmondanád, hogy te mióta is vagy Oppa barátja?
- Hát amióta nem olyan bunkó szemétláda, mint eddig... - mondom halkan. Csak vegyék be...
- De te komolyan ilyen hülye vagy, vagy csak tetteted? - kérdi összehúzott szemekkel. - Világosan és érthetően elmagyaráztam neked, hogy mennyi időm és munkám benne van, hogy Young Hak az enyém legyen. - dobja hátra hosszú haját.
- Hát tessék. Ott van, engem nem érdekel. - rántom meg a vállam. Kissé fáj ezt kimondani, mert ez már korántsem igaz. - De csak, hogy tudd, ő nem egy tárgy, amit birtokolni lehet.
- Majd pont te fogod ezt megmondani nekem, ugye!? - vonja fel szemöldökét. - Még ilyet, egy ilyen csóró kis fruska oktat ki engem, Park Charint! - magyaráz a barátnőinek. - Jól figyelj Kim Hyerin! - mutat rám kilakkozott körmével. - Choi Young Hak az enyém lesz, ezt jegyezd meg! - lépdel közelebb. - Többet ne merj a közelébe menni, vagy a végén még bajod esik. - teszi csípőre kezeit. - Nem viccelek, ezt veheted fenyegetésnek.
- Chh... - rakom karba a kezem. - Ehhez te kevés vagy Charin, ahogy ezt már mondtam is neked.
- Lehet, hogy te nem félsz tőlünk, de a törékeny barátnőd igen, nem de? - vigyorodik el gúnyosan.
- Ne merészeld...
- Tartsd ezt észben, amikor ilyesmit teszel! - fordít nekem hátat és seggét rázva oda megy barátnőihez.
- Picsa... - szisszenek fel.
- Hallottam! - integet kezével Charin, és ellépdel pincsi kutyái társaságában.
Á nem hiszem el, komolyan! Nem elég, hogy a bűntudat mardos a csók miatt, Soo Min is folyton rajtam lóg, és még ez ribanc is folyton a nyakamban liheg, mint valami kopó. Egy hajszál választ el tőle, hogy lebukjak.
Egy nagyot sóhajtok és visszasétálok a tanterembe. Valahogy elment az étvágyam...
- Oppa, olyan okos vagy! - hallom meg Charin nyávogását már a folyosón. A falra mászok a hangjától...
Hangosan elhúzom a toló ajtót, aztán oda sétálok a helyemre, ami pont háttal van Charin-éval, így ráláthatok. Young Hak is itt van, de ő rám sem emeli tekintetét, bár ez nem lep meg. Ez a megszokott stílus köztem és közte az iskolában.
- Segíts a matekban Oppa, olyan nehééz! - pipiskedik mellé Charin, és oda húz egy széket. Mintha még direkt fogdosná is előttem. Nem érdekel mit csinálnak, kinyitom az irodalom könyvem, és bedugom a fülem.
Aztán összerezzenek, ahogy egy füzet landol a padomon. Felnézek a könyvből és leállítom a zenét.
- Ez meg mi? - mutatok a füzetre.
- Csináld meg a házim. - csámcsog egy rágón Charin.
- Miért tenném? - kérdem tőle gúnyosan.
- Mert én ezt mondtam. - mondja, és előrehajol a széken, amin felém fordulva ül. - Vagy mutassak valamit a felsőbb éves barátnőimnek? - vigyorodik el. - Biztos érdekelné őket.
- Mettől meddig volt a házi? - kérdem, úgy, hogy fel sem nézek rá. Kinyitom és ellapozok egy üres oldalig.
- Nem tudom. - tekeri egyik hajtincsét. - Keresd meg. - von vállat. Nagyot sóhajtok és felpillantok Young Hak-ra, aki csak háttal ülve hallgat. Tuti nem is érdekli az egész... - Képzeld Oppa, milyen lehetetlen dolgot láttam!
- Micsodát? - kérdi halkan Hak.
- Hogy te és ez a csóró liba kézen fogva sétáltok! - nevetgél. - Ilyen butaságot! Biztos csak káprázott a szemem a fáradtságtól.
- Minden bizonnyal. - feleli nyugodtan Hak. Összeszorítom a kezem a ceruza körül, és nyugtatgatom magam, hogy ez az álca miatt van.
- Hogy is kételkedhettem! - mosolyog Charin. - Gondoljuk csak végig! Ez a lány nem elég, hogy szegény, de még nem is szép. Jó alakja sincs, és még a modora is szörnyű... Kész rémálom egy olyan tökéletes srácnak, mint te, Oppa. Nem igaz? - mutat rám Charin. Young Hak megfordul a széken, hogy válaszolhasson ennek a libának, de ezzel egy úttal találkozik a tekintete az enyémmel.
- De. Soha nem járnék egy olyan lánnyal. - mondja, miközben engem néz. Összeszorul torkom, és lecsapom az asztalra a tollat. Hak lesüti szemeit, és az ingjét kezdi el gyűrögetni. Hangosan kitolom a székem, felpattanok és kisietek a teremből. Na ez már nekem is sok!
Ez most jobban rosszul esik, mint bármelyik régebbi cikizése. Mert először vettem tényleg a szívemre a dolgot. Nem érdekel, hogy anya mit fog szólni, de én most haza megyek. Nem érdekel semmi, csak a puha ágyamba be akarom vackolni magam, és sajnáltatni magam. Most mit szépítsem a dolgot, szarul esett a dolog.
A kedves énje után elég nagy volt ez a váltás, mintha még mindig az első napjaimat tölteném ebben a városban.
Gyorsan lesiettem a lépcsőn, ki az ajtón, majd a kapun és rohantam haza. A tíz perces utat kevesebb, mint öt perc alatt tettem meg, futottam, ahogy a lábam bírta.
Egyből benyitottam a házba, és szerencsémre míg mentem fel a szobámba senki nem állított meg, tehát anya és Myung Hee nincsenek itthon. A cselédek meg úgyse fognak faggatni, hogy mit keresek itthon.
Befeküdtem a paplan alá, magamra húztam azt a fejem búbjáig, összegömbölyödtem, és próbáltam visszatartani könnyeimet.

- Hyerin... - hallom meg a nevem, amint kinyílik az ajtó. Nem szólalok meg, alvást színlelek, és a takarótól úgysem látszom. Nem akarok senkivel sem beszélni. Ennek a szemétnek meg főleg nem fogok válaszolni. - Hallod, Hyerin? - ráz meg a kezével.
- Nem! - morranok rá. Leküzdök egy nagy könnycseppet, és kitakarózom. - Hagyj békén.
- Hyerin, hadd magyarázzam meg...
- Nem érdekelsz. Miért beszélsz egy ilyen csóró és ronda lánnyal? - szipogok. - Vigyázz, a végén még elrontom a hírneved.
- Hyerin, nem erről van szó! - kimászok a paplan alól, és megtörlöm a szemem, ahogy elhaladok mellette. Kimegyek az ajtón a szobámból, és lemegyek a lépcsőn. Young Hak követ engem, akár egy árnyék. Bemegyek a nappaliba, és leülök a kanapéra. A kezemben lévő telefonom billentyűzetét feloldom, és elkezdek egy szöveget pötyögni a készülékbe.
- Félre érted a dolgot. - áll elém karba tett kézzel. - Hyerin. - szólít meg, mivel nem nézek rá. - Hyerin, nézz már rám!
- Nem akarom látni Őtökéletességedet! - szorítom össze számat, és nyelek egy nagyot.
- Hyerin, ne legyél ilyen gyerekes! - zsörtölődik. - Hyerin. - áll szembe velem, a lábunk összeér. - Hyerin az istenért, figyelj már rám!
- Nem akarok! - nézek fel rá, és lerakom a mobilom a kanapéra. Felállok és kikerülöm Hak-ot.
- Hyerin, légy szíves! - kap a kezem után és magához ránt.
- Hagyj békén! - taszítok rajta egyet. - Miattad szenvedés az életem!
- Miattam? - vonja össze a szemöldökét.
- Igen! - szinte már hisztérikusan menekülök előle, hogy ne érhessen hozzám. - Bűntudatom van, mert megcsókoltál. A húgod vagyok, Young Hak!
- Hát arról beszélhetnénk, hogy konkrétan ki csókolt meg kit... Amúgy meg az én életem sem valami fényes, amióta itt vagy. Attól kell félnem, hogy a saját apám megfeledkezik rólam! Tudom jól, hogy mindig is egy lányt akart, akit elkényeztethet... Én pedig csalódás vagyok a számára.
- Nem az én döntésem volt, hogy ide költöztünk! - ellenkezek.
- Mégis beférkőztél apa szívébe, és a végén még engem is kitúrsz onnan!
- Ez nem igaz! - kelek ki teljesen magamból.
- Dehogyis nem! Sosem ismered el, hogy te sem vagy ártatlan! - szorítja össze kezeit ökölbe. - Bár eltűnnél, és soha nem jönnél vissza!
- Gyűlöllek! - vágom a fejéhez.
- Én mindig is utáltalak. - néz szemeimbe, ahogy ezt mondja, amitől rám jön a sírás.
- Dögölj meg Choi Young Hak! - nyúlok hátra és megfogom az első dolgot, ami a kezem ügyébe akad. Nem törődve azzal, hogy mi az, erőteljesen felé hajítom. A váza hangosan csattan neki a falnak, és törik darabokra, ahogy Hak még idejében lehajol.
- Megvesztél!? - indul el felém, de én felrohanok az emeletre. Hallom, ahogy utánam fut a lépcsőn. Gyorsan beveszem a kanyart, besietek a szobámba, és hangosan becsapom az ajtót, majd kulccsal is rázárom. Neki dőlök az ajtónak, és a tenyerembe temetem az arcom, majd felhúzom lábaim, és a térdemre hajlok.
Hogy fajulhattak így el a dolgok, hogy a tegnapi kedves, nyugodt légkör egyszer csak átváltott fájdalmassá, kétségbeesetté? Azt hittem végre minden rendben lesz köztünk, de be kell látnom, hogy talán ez pillanat soha nem jön el. Mért bíztam meg benne? Mért hittem neki, hogy többet nem veszekszik velem? És miért fáj ennyire, hogy ezeket a szavakat hozzám vágta?
- Istenem... - suttogom halkan síros hangon. Odakapom kezem a szívem helyére, és nagy levegőket veszek. Egy másodperc alatt belém hasított a felismerés.
Ideje ráébrednem, hogy már menthetetlenül belé szerettem...

7 minutes Hell after 70 minutes Heaven (FT Island Jonghoon)

 

Tudja valaki közületek, hogy milyen a négy fal közé bezárva lenni, elviselve egy számodra csöppet sem kedvelt embert? Én sajnos már tudom. Az egész a barátnőm hibája. Biztos csak egy viccnek szánták, vagy, hogy kibékítsenek minket. Pont minket... 

~ Pár órával korábban ~ 

- Szóval, eljössz velem a buliba? - kérdi SunJe, miközben a sminkjét próbálja meg helyre tenni egy tükör segítségével.

- Miért tenném? - kérdem flegmán.

- Mert mondjuk sose mozdulsz ki, és rád férne a társaság?

- Jó nekem így is. - sóhajtok. 

- Na persze. - csukja össze a kis pipere tükröt. - Ne már NiTae, legalább megismerhetnéd a barátomat is.

- Hát...

- Na, légszi! - csimpaszkodik rám. 

- Jól van, csak ne nyagass már! - szólok rá, mert megint mindenki minket néz az ebédlőben. Ez mondjuk gyakran megesik, mert SunJe az egyik legszebb lány az iskolában, szóval nem kevés srác hajt rá. Engem is sokan megkörnyékeztek már, de nekem nem kell holmi srác, aki felforgassa az életemet. Egy románc csak bajjal jár.

- Okés. - vesz be egy rágógumit. - Akkor este hétkor átmegyek hozzátok. Viszek rucikat is, mert nem mehetsz akármilyen rongyban azért... - húzza el a száját.

- Jól van, de azért ha lehet ne úgy nézzek ki, mint egy útszéli lotyó...

- Hát kösz. Ez fájt. - kezd el durcáskodni. Nem akartam ezzel megbántani, de hogy is fogalmazzak... SunJe-nek eléggé kihívó stílusa van, nekem pedig nem állnak valami jól az ilyen darabok.

- Bocsánat. - állok fel az asztaltól. 

- Nem gond... - legyint, de látom, hogy tényleg rosszul esett neki a dolog. 

- Majd kárpótollak. - mosolyodom el.

- Ez a minimum Park NiTae! - vigyorodik el.

- Szóval mégis mész a buliba, csúfság? - szív bele a kólájába Jonghoon. Folyton szekál ez a faparaszt, már nagyon az agyamra megy. Alapból is alig szól hozzám, de ha mégis, akkor valami sértőt mindig. Csak SunJe miatt viselem el, mert neki jó haverja, és néha szokott velünk lógni. Sajnos máskor is kell vele találkoznom, mert egy szakörre járunk... Folyton henceg is, hogy neki jobban megy a gitározás.

- Igen, képzeld. - vicsorítok rá, nem is törődve a jelzővel amivel illetett. 

SunJe az istenért, ne cicomázd magad annyit, és gyere vissza a wc-ről, mert ez az ember megőrjít...

- Hát ez meglep. - feleli, miközben látványosan megnézi egy csaj fenekét, aki elhalad mellettünk. Felhorkanok, és hátra fordulok, hogy lássam mikor jön már a barátnőm.

Végre megpillantom, ahogy ringó csipőmozgásával tart felénk. 

- Na, itt is vagyok. - ül le mellém.

- Jó ideig eltartott, nem mondom...

- Ő legalább ad magára, most mért? - vigyorog önelégülten Jonghoon. Úgy pofán törölném, ha tehetném, komolyan...

- Nagyon humoros vagy, mondták már?

- Ja. - harap bele a pizza szeletébe. - Képzeld még nem is erőlködöm. - dumál teli szájjal.

- Áá fúj, hogy ehetsz ilyen disznó módon? - fintorodok el.

Elmosolyogja magát és még csámcsog is hozzá.

- Na jó, én megyek SunJe. Majd este találkozunk.

- Máris? - ocsúdik fel a telefonja böngészéséből.

- Ahha.

- Okés. Akkor hétkor! - integet, ahogy kimegyek az étteremből.

 Elsétálok a legközelebbi buszmegállóig, és megállók, majd előhalászom a telefonom. Bedugom a fülhallgatót a fülembe, és benyomom az egyik kedvenc számom, míg várok a buszra. Mikor megérkezik a járatom, felszállok rá, és leülök az egyik hátsó ülésre. Lehunyom a szemeim, hogy minden zavaró tényezőt kizárjak. 

- Szóval, melyik tetszik? - rakja le elém, az ágyamra a ruhadarabokat barátnőm.

- Hát... lássuk csak. - nézegetem meg jól őket. Azt fogom választani ami a legkevésbé kihívó.

- Talán ez jó lesz. - emelek fel egy fekete ruhát. Ez egész aranyos, és a csipkés pántrésze tetszik.

- Oké. Akkor vedd fel, hadd lássam rajtad. - tol be a fürdőbe a ruhával a kezemben.

Magamra zárom az ajtót és gyorsan levetkőzök. Magam elé tartom a ruhát, és megnézem magam a tükörben, utána bele is bújok. Jól áll ez a ruha. Kiemeli a vékony derekam, jól látható benne jellegzetes homokóra alakom. 

- Na, milyen? - kérdi barátnőm kintről. 

- Jól áll. - nyitom ki az ajtót, és körbe forgok benne.

- Csinos vagy. - igazítja meg az alját a ruhának. Amíg öltöztem ő is átvette az egyenruháját, és most már egy pántnélküli vérvörös ruhában pompázott.

- Akkor most megcsináljuk a hajadat, és a sminkedet.

- Okés. - leülök az asztal elé a székre, hogy hozzá kezdhessen a sminkeléshez. Púder alapú alapozót visz fel, utána korrektort, hogy a több napos karikák eltűnjenek a szemem alól. Pirosítót is eldolgoz egy keveset az arc csontomon, aztán kifesti a szemem, és végül egy színtelen szájfénnyel emeli ki ajkaimat. A hajamat begöndöríti, majd felköti magasra. A fufrumat kivasalja és az egészre hajlakkot fúj. 

- Kész vagy. - jelenti be. - Most én jövök, addig kéretőzz el apudtól.

- Ó tényleg, teljesen kiment a fejemből...

- Estig lesz szolgálatban? - kérdi, miközben szemceruzával ad kontúrt ajkainak.

- Nem, majd csak kora reggel ér haza.

- Akkor észre se venné, ha lelépnél nem? - kérdi mosolyogva.

- De azért nem kéne... 

- Ne legyél már ilyen nyuszi! - kuncog. - Hajnalban haza érünk, meg se fogja tudni. 

- Legyen... - adom be a derekam. - De akkor maximum háromra nekem itthon a helyem. 

- Rendicsek. 

Míg SunJe cicomázta magát, addig felvettem a magas sarkúimat, és most teszek benne pár lépést, hogy megszokja a lábam. Elvetve hordom csak, szóval tutira fájni fog a lábam mire haza érek. 

- Mehetünk? - veszem fel a bőrkabátom. 

- Persze. - igazítja meg a haját, miután ő is magára terítette kabátját. - Pont időben készültünk el. Háromnegyed nyolcra beszéltem meg Woohyun-nal, hogy jöjjön el értünk kocsival.

- Szerencse... - motyogom, ahogy lelépdelek a lépcsőn.

Pont ekkor csöngetnek, SunJe pedig odasiet, hogy kinyissa az ajtót. Egy ismeretlen fiú áll a küszöbön, akivel barátnőm egyből csókot vált. 

- Hiányoztál, kicsim. - öleli át a srác.

- Ö... hello. - integetek zavartan Jenni háta mögött neki.

- Szia. - engedi el SunJe-t, és rám mosolyog. - Woohyun vagyok. Te vagy NiTae, igaz?

- Ahha. - mosolyodom el. 

- Jonghoon egy hazug dög. - vigyorodik el. 

- Én mondtam... - motyog halkan Jenni.

- Miért? - indulunk el, én pedig kulcsra zárom az ajtót magunk mögött.

- Azt állította, hogy csúnya vagy. - a hangja viccesen cseng, ahogy próbálja utánozni Jonghoon hangját. - Ekkora egy barmot. - kuncog. Egyre közelebb érünk a kocsijához, ahol megpillantok egy alakot a motorháztetőnek dőlve. - Hallod, te marha? - kérdi hangosabban, és elengedi SunJe vállát.

- Mi van? - morran fel, és felnéz a mobiljából. Meglepetten mér végig, én pedig csak elégedetten elvigyorodok.

- Az van, hogy egy hülye vagy. - csapja fejbe, és elhalad mellette. Kinyitja az ajtót SunJe-nek, aztán megkerüli a kocsit is beszáll. Barátnőm is így tesz, aztán én is kinyitom a hátsó ajtót és behuppanok az ülésre. Jonghoon még szenved egy kicsit a mobiljával, aztán végül beül mellém. 

Az úton jó párszor rajta kapom, hogy engem bámul, ilyenkor csak egyből kibámul az ablakon. Annyira átlátszó és gyerekes...

- Na mi az, csak nem tetszik amit látsz? - kérdem tőle később.

- Chh... - fordul felém. - Szeretnéd.

- Én aztán nem. 

- Majd meglátjuk. - mondja halkabban. - De megleptél. Nem hittem volna, hogy a bányarém ábrázatodból elviselhetőt is tudsz csinálni.

- Szemét. - szűkítem össze szemeim, és inkább kibámulok az ablakon. A szemem sarkából még így is látom, ahogy Woohyun és SunJe vigyorogva összenéznek.

- Remélem mindenki sikeresen le fogja inni magát a sárga földig. - mondja Woohyun, miközben kiszállunk a kocsiból, és elindulunk a ház felé, amiből hangos zene szűrődik ki. 

- Minden bizonnyal. - feleli Jonghoon, aki utolsóként jön utánunk. SunJe csönget be, mire egyből ajtót is nyitnak.

- Hy skacok! - pacsiznak le egyből a sráccal. - Hölgyek. - vonogatja a szemöldökét a fiú, majd beenged minket. A nappaliból már egy kisebb csoport zaja szűrődik ki, és az emelet is elég zajos. - Érezzétek jól magatokat! A pia a hűtőben, kaja a pulton, a wc meg az emeleten. Ha túl sokat innátok. - magyarázza. - Ha lehet semmit ne törjetek szét, de érezzétek magatokat otthon.

- Kösz tesó. 

Leveszem a kabátom, és feldobom a ruha halmazra, ami már beborítja az akasztót. 

- Kérsz valamit inni? - kérdi a srác, aki üdvözölt minket.

- Ahha. - felelem, és követem a konyhába.

Mikor beérünk kivesz néhány üveget a hűtőből, és egy pohárba összeönti őket. A végeredmény egy sárga lötty lesz, ami nem hiszem, hogy jót tenne, ha meginnám. 

- Tessék. - nyomja a kezembe. Ekkor csöngetnek és gyorsan elsiet. Az itallal a kezemben megyek ki a nappaliba, ahol pár ember már táncol. Leülök a kanapéra, egy eléggé illuminált állapotban lévő lány mellé, és belekortyolok a pohárba. Egyszer élünk!

Majdnem kiköpöm, mert elég erős az alkohol, amit a srác adott. Ahogy körülnézek a szobában, egy ismerős arcot sem vélek felfedezni. SunJe-ék eltűntek, Jonghoon meg biztos valamelyik hülye libát fűzi a sok közül. Már nem mintha érdekelni az a bunkó...

Még több ember jelenik meg, aztán a házigazda jön be utoljára a terembe. Oda jön hozzám és lehuppan mellém a kanapéra.

- Mi a neved? - kérdi később. Átdobja kezét a vállam fölött és kényelembe helyezi magát. Nagyon nincs ínyemre ez a beszélgetés...

- NiTae. - felelem, és újra beleiszok az italomba. 

- Én MenHwa vagyok. - mondja, bár nem igazán izgat, hogy ki is ő. El sem akartam jönni, a bájcsevelyhez meg főként nincs kedvem. - Táncolsz velem? - kérdi hírtelen.

- Hogy? - pillantok rá, mert nem igazán figyeltem rá mit mond. 

- Tánc. - válaszolja.

- Bocsi, most nincs kedvem. 

- Na, csak egyet. - áll fel, és megragadja a kezem. Erőteljesen felránt maga mellé, és nem ereszti el a karom.

- Nem. - ellenkezem még mindig.

- Ne legyél ilyen. - hajol közelebb hozzám.

- Azt mondta, hogy nem. - szólal meg egy ismerős hang a srác háta mögött. 

- És akkor mi van? Hagyjál, Jonghoon...

- Bocs, de asszem' ez nem fog összejönni. - fejti le a tenyerét a karomról. - Gyere. - húz maga után.

- Eressz! - rántom el a kezem, miután kiértünk az előtérbe. - Ne játszd nekem itt a macsót. Nem áll jól. 

- Akkor inkább hagytam volna, hogy lesmároljon és tapizzon? - kérdi gúnyosan.

- Nem, de a te társaságodat sem élvezem. - felelem sértetten. - Különben is, mit izgat? - szegezem neki a kérdést, amire nem mond semmit. 

- Mert...

- Jonghoon elfogyott a sör, hoznál kérlek? - jelenik meg SunJe váratlanul.

- Most? - kérdi morcosan.

- Igen. Fent van az egyik szobában két rekesszel. Naa, Jongie légyszi! - kérleli.

- Jól van már! - morgolódik. 

- Jaj és NiTae légyszíves segíts neki. Egyedül nem tudja lehozni. - tol utána a lépcsőn fel.

- Oké, tudok magamtól is menni... - sóhajtom.

SunJe követ minket, és megmutatja, hogy melyik szoba az. Bemegyünk az ajtón és Jonghoon átmegy a szoba másik felébe, hogy megkeresse a rekeszeket. Mikor megtalálja felveszi mindkettőt, nem engedi, hogy segítsek neki.

- Csak nyisd ki az ajtót, meg csukd be. 

- Hát jó. - megkerülöm, hogy kinyissam neki az ajtót. De hiába nyomom le a kilincset is húzom befelé az ajtót, az nem nyílik. - Nem tudom kinyitni. - jelentem ki.

- Ne legyél már ilyen béna, még ez sem megy? 

- Komolyan nem nyílik! - mordulok fel.

- Istenem... - leteszi a rekeszt a földre, majd ő is megpróbálja. - Mi a fene? 

Jonghoon telefonja jelez, hogy üzenete érkezett.

- Pont ilyenkor... - halássza elő a farzsebéből. - Mi van!?

- Mi történt? - kérdem tőle, és felé fordulok. 

- Ezek szívatnak minket. - tartja felém a telefonját.

" Kaptok egy kis kimenőt. Élvezzétek egymás társaságát! Woohyun "

- Nem tehetik ezt meg velünk... - pánikolok be.

- Ha kijutok innen én kinyírom ezt az állatot... - szorítja ökölbe a kezét.

- Nyugi. - sóhajtok és oda sétálok az ágyhoz, majd leülök rá. Leveszem a magas sarkúkat, mert már szörnyen fáj tőle a bokám. Elkezdem masszírozni, hogy csillapodjon egy picit.

- Fáj? - kérdi, és leül mellém ő is. 

- Nem, csak poénból vágok ilyen fejet... - mormogom.

- Várj, segítek. - fogja meg a kezem, és elkezdi gyengéden körbe-körbe mozgatni a lábfejem, ami nagyon jól esik a bokámnak. 

- Ez nagyon jó... - suttogom.

- Na, jobb? - engedi el a lábam.

- Ahha, köszi. - helyezem magam török ülésbe, de azért úgy, hogy a szoknyám alja ne nyíljon szét.

Mély csend borul a szobára. A padlót pásztázom és az éjjeli szekrényen lévő órát, hogy mennyi idő telt már el. Kereken hét perce vagyok ezzel a kreténnel összezárva.

- Rohadt meleg van... - legyezi magát, majd megfogja a pólója alját és lehúzza magáról.

- Hé, mit csinálsz? - kapom el tekintetem felsőtestéről.

- Melegem van. - válaszolja. - Neked nincs? - kérdi.

- De igen, viszont én nem fogok melltartóban és bugyiban flangálni előtted...

- Engem nem zavar. - rántja meg a vállát, és hátra dől az ágyon.

- Azt gondoltam... - motyogom. Picit hátra sandítok, hogy megnézhessem magamnak izmait. Meglepetten szemlélem, hogy milyen kidolgozott a felső teste, jó pár kockája van.

- Na mi az, csak nem tetszik amit látsz? - utánoz engem.

- Chh. - vigyorodom el. - Szeretnéd. - kuncogok.

- Na, valld csak be. - ül fel és közelebb hajol hozzám, hogy a mellkasa a vállamhoz érjen.

- Nincs mit bevallanom. - fordítom oldalra a fejem.

- Na persze. - fogja meg a kezem, és végig simítja izmos hasán, amitől kiráz a hideg. - Gyere. - húz közelebb magához.

- Nem akarok. - csukom be szemem, hogy ne lássak belőle semmit. 

- Nagyon kívánatos vagy ma este... - suttog bele a fülembe, mitől végig fut oldalamon a hideg. Bele is puszil a cimpámba, mire behúzom nyakam. Megfogja arcom, és az állkapcsom mentén végig puszil, aztán végig nyal alsó ajkamon. Megadom magam, ő pedig kapva az alkalmon egyből beférkőzik a nyelvével a számba. Viszonzom a csókját, sőt még élvezem is játékát. Végig simít oldalamon, aztán a vállamhoz érve elkezdi lehúzni a ruhám pántját.

- Jonghoon, ezt nem kéne... - válok el ajkaitól.

- Mért nem? - csókol bele nyak hajlatomba, mire jólesően elfog a bizsergés. - Kívánlak. - szívja meg a puha bőrt nyakamon.

- Persze, egy dugásra. - húzódok el tőle.

- Ez nem igaz. - kerekedik felém. - Már jó ideje így érzek.

- És akkor meg magyaráznád, hogy miért voltál olyan bunkó?

- Azért mert különben nem érdekeltelek volna. - feleli mélyen a szemeimbe nézve. - Különben engem is úgy eltaszítanál most, mint lent MenHwa-t.

- Kösz, de én nem egy egyéjszakás kaland akarok lenni. 

- Nem csak ennyit jelentesz nekem, te butus. - harapja be szája szélét. - Szerinted ki akarta, hogy elgyere erre a bulira?

- SunJe. - vágom rá.

- Téves válasz. - simít végig számon ujjával. - Én voltam. - dönt hátra az ágyon. 

- De...

- Ne ellenkezz. - húzza le a másik pántot is a vállamról. - Csak élvezd. - csókol meg forrón. 

Úgy húzza le rólam a selyem anyagot, hogy ne szakadjon el ajkaimtól. Arrébb dobja, hogy ne legyen útban. Miközben végig csókolja a nyakam a combom belső felét cirógatja, néha-néha áttérve a hasamra. Elváll ajkaimtól és belepuszil a köldökömbe. Felemel kissé, hogy kikapcsolja a melltartóm. Azt is elhajítja a földre, én pedig elkezdem kikapcsolni az övét. Végig simítok izmos hátán, kockás hasán, kidolgozott mellkasán. Ő addig a melleimet masszírozza, majd bekapja egyik melbimbóm is kissé megszívja. Egy apró sóhaj hagyja el a szám, miközben a gatyájánál matatok, hogy megszabadítsam tőle. Lenyúl ő is magához, majd kibújik belőle. 

- Nem tudod mióta vágyok már rád. - harapja meg alsó ajkam, amit meg is szív kissé. Újjabb táncra hívja nyelvemet a sajátjával.

Végig simítok merevedő férfiasságán a boxerén keresztül, amitől csak belemosolyog a csókba. 

- Ne légy türelmetlen. - csíntalankodik, és lehúzza utolsó ruhadarabomat is. Végig simít nőiességemen kezével, mitől egyből kiráz a hideg. Elvállik ajkaimtól és lehajol combomhoz. Óvatosan végig nyal csiklómon, mire felnyögök. Kisebb köröket ír le rajta nyelvével, majd be is kapja, és szopogatni kezdi.

- Úristehen...

Egyik ujját is beveti, amit belevezet hüvelyembe. Egyből utána küldi még egy ujját, és felmászik hozzám, hogy megcsókoljon. Néha akaratlanul is belenyögök a csókba, ha olyan helyre tévednek kutakodó ujjai. Váratlanul kihúzza őket, mielőtt még a csúcsra jutottam volna, és lefejti magáról boxerét.

- Nem bírom tovább. - mondja számnál még mindig, és egyből belém is hatol. Hangosan felnyögök, és most először örülök ennek a hangos zenének, mert így nem hallatszik ki mit is művelünk.

Lassan kezd el mozogni bennem, ezzel is megőrjítve engem. Néha erőteljesebbeket lök, amitől egyre nagyobb nyögések szakadnak fel belőlem. Felmorran, mikor elér az első hullám és összeszorul falam tagja körül. 

- Ezt ne csináld... - suttogja, hátra csapva izzadt tincseit a szeméből.

- Sa-sajnálom. - lehelem, mert többhöz nincs erőm. 

Gyorsít tempóján, és egyik kezével lenyúl, hogy csiklómat izgassa, dupla élvezetet adva ezzel. 

- Ahh Jonghoon - nyögök egy hatalmasat a nem várt élvezettől.

- Mindjárt elmegyek. - motyogja halkan.

- Még egy kicsit...

Még jobban begyorsít, és néha körkörös mozdulatokat tesz csípőjével, amitől menten megőrülök. Belevájom vállába körmeim, ahogy kapaszkodok benne. Felmorran, és érzem, ahogy teljesen kitölt forró magjával. Ajkaim után kap, és próbál még erősebbeket lökni magán, amitől egyből belém is hasít az orgazmus. Összeszorul alfelem, összerándulnak izmaim, és a lepedőbe markolva küzdök a mámoros érzéssel. Jonghoon lök még rajtam párat, majd fáradtan dől rám.

Nagy kortyokban nyeldesem a levegőt, hogy megnyugodjon testem.

- Ez eszméletlen volt. - szólal meg halkan, miközben kis köröket ír le hasamon. Kicsusszan belőlem, és mellém fekszik. - Nem bántad meg? - kérdi a plafont bámulva.

- Nem. - mászok mellé, és átkarolom mellkasát. 

- Örülök. - mosolyodik el, és betakar a paplannal. - Akkor máskor is sort keríthetnénk ilyen kimenőre... - fordul felém, és kisimít egy tincset arcomból.

- Benne vagyok. - döntöm homlokom Jonghoon-énak.

You were my Destiny? (14. rész - Feltörő érzelmek)

Megbotlok, és a súlyom előre billen, aminek köszönhetően egy nagy tócsában landolok. Feltápászkodok a kezeimre, és megtörölve az orromat, felállok. Ha ez lehetséges, akkor még vizesebb lett a ruhám, a kis akciómnak köszönhetően... Fújok egyet, és eltűröm a hajam, ami az arcomba lóg. Annyira elveszettnek érzem magam, mint még soha. Lesütöm szemeimet, és próbálom visszafojtani a fel-feltörő sírásom. Mivel szolgáltam rá erre?
Valaki sebesen elrohan mellettem, majd megragadja a vállam.
- Te nem vagy normális... - liheg, az arcomhoz közel.
- Mit érdekel? - morranok fel.
- Hogy ne érdekelne te lökött? - paskolja meg az arcom.
- Mert... utálsz. - megint legördül egy könnycsepp az arcomon.
- Így van. - vigyorodik el, és magához húz. Átöleli a hátam, és a mellkasának dönti a fejem. - Utállak, amikor ilyen vagy. Ilyen hisztis bőgőmasina. - kuncog.
- Te meg egy érzéketlen paraszt!
- Ott a pont. - simogatja a fejem, hogy lenyugodjak. - Ha te nem sírsz többet, akkor én nem leszek ilyen "érzéketlen paraszt", oké?
- Miért egyeznék bele? - tolom el magamtól, hogy elfordulhassak tőle.
- Mert kedvelsz. - ránt vissza magához.
- Hülye vagy te!? Majd pont téged... egy ilyen... kiállhatatlan szemétládát?
- Akkor miért pirulsz el, ha egy ilyen kiállhatatlan szemétláda hozzád ér? - vigyorog, és végig simít az arcomon.

 - Ne érj hozzám. - húzom el az arcom.
- Nagyon makacs vagy. - fordítja vissza a fejem az államnál fogva, és lehajol az arcomhoz. - Nézz a szemembe, és úgy mond el ezeket a szavakat. - néz mélyen szemeimbe, úgy, hogy ajkai pár centire van az enyémtől. Érzem lehelletét arcomon, amitől libabőrös leszek, és mogyorónyira szűkül a gyomrom. Szinte megbabonáz ez a Young Hak, elveszek mogyoróbarna íriszeiben.
- Utállak... - suttogom halkan.
- Nem hallom. - hajol még közelebb, hogy szinte már összeér a szánk. Megőrjít közelsége, olyan érzések kerítenek hatalmába, amit még soha nem tapasztaltam.
- Kérlek... - szakad fel belőlem ez az egy szó, mert többre nem vagyok képes.
Ekkor még jobban rákezd az időjárás, mintha ezzel is jelezné, hogy vége ennek a feszítő érzésnek, ami belülről mardos.
- Mit szeretnél? - simít végig hátamon, a tarkómig. Beletúr vizes hajamba, és ráharap alsó ajkára. Ekkor elszabadulnak bennem érzéseim, nem bírom visszatartani őket, és előre hajtom fejem, hogy összeérjen a szánk végre. Belevigyorog a csókba, de egyből átveszi az irányítást. Megkeresi nyelvem és vad táncra hívja az enyém, majd a saját szájában. Elfogja egész testem a jóleső bizsergés, és még közelebb húzódok hozzá, félek, ha vége ennek a csóknak; örökre eltűnik. Beletúrok ujjaimmal hajába, amikor ráharap alsó ajkamra és lágyan megszívja. Mikor elválik ajkaimtól, puszikkal lepi el az arcom, és a nyakam, amitől jólesően felsóhajtok. Újra visszatér számhoz, és végig nyal alsó ajkamon, hogy bejutást kérjen. Újabb óráknak tűnő csók csata következik, míg végül elenged és csak tart karjaiban; csak figyel szemeivel.
Gyomromban érzem a repdeső pillangókat, már régóta nem volt ilyen intenzív csókban részem. Talán soha nem is volt. Olyan hatalmas vágy, olyan erős érzelem volt ebben a csókban, hogy még most is remegek tőle.
- Meg fogsz fázni. - teríti újra rám a kabátját, de közben még mindig engem figyel. Én még inkább nem tudok elszakadni tekintetétől. Nem értem honnan jött ez a vágy, amit még most is érzek, ha csak rágondolok az iménti dolgokra. Ha eddig volt bennem egy kevés ellenszenv is vele szemben, az felszívódott, akár csak a viharfelhők. - Ideje haza menni. Jae Sung és apa biztos aggodnak.
- Ühüm. - bólintok. Elenged és elindul, amitől hiányérzet fog el. - Young Hak...
- Hmm? - fordul meg.
- Én... kedvellek...
- Ezt már tudom. - vigyorodik el pimaszul. Vissza sétál, és összefűzi ujjainkat. - Most, gyere. - húz magával.

- Hol voltatok? - anyán látszik, hogy nagyon ideges. - Jézusom, csurom vizesek vagytok!
- Megtaláltam Young Hak-ot. - mosolyodom el, amitől Hak csak felhorkan, hogy elfojtsa nevetését.
- Azonnal öltözzetek át! - tessékel fel a lépcsőn anya.
- Ha végeztél beszédem van veled, fiam. - szólal meg halkan Myung Hee.
- Oké. - feleli nyugodtan.

Most, hogy itt ülök a szobámban száraz ruhában és a hajamat szárítom, jut el a tudatomig, hogy csókolóztam Young Hak-kal. Ha nem is vérszerint, de papíron is hamarosan a bátyám lesz. És én mégsem ellenkeztem. Megérintem számat, ahogy eszembe jut a történtek.
- Szörnyű ember vagyok. - motyogom.
- Ezzel nem mondtál semmi meglepőt. - jelenik meg Hak az ajtófélfát megtámasztva. - Kössz, hogy visszaadtad Jegesmedve urat. - mosolyog.
- Ó, tényleg... - biztos piszkos lett, ahogy hozzávágtam és leesett a mocskos földre. - Bocs.
- Most már mindegy. - legyint. - Szeretnék kérni valamit.
- Mit? - kapcsolom ki a kis készüléket, és elkezdem kifésülni a hajam.
- Ráérsz most? - lépdel be a szobámba.
- Miért? - vonom fel egyik szemöldököm kérdőn.
- Ma elmulasztottam valamit megtenni. Egy fontos személynél jelenésem van. - áll mögém a pipere asztalomhoz. - Elkísérnél?
- Ha szeretnéd. - felelem, és lerakom a fésűt.
Valahogy más köztünk a levegő a csók óta, de nem történt olyan nagy változás. Még mindig ugyanúgy viselkedik, mint régebben, és én sem érzek semmi extrát a közelében. Amilyen hírtelen jöttek úgy el is tűntek a pillangók a gyomromból.

Végül busszal mentünk el, de azt végig hiába kérdeztem, nem derült ki, hogy hova. Csak most értettem meg, hogy kire gondolt Young Hak fontos személy alatt, hogy itt állunk egy sír előtt. Lerakja a kőre a virágcsokrot, és úgy néz a képre, amely a sírkőn van. Egy harmincas éveiben járó, szép és mosolygós hölgy tekint vissza a képről. Biztosan ő Hak anyukája.
- Ma tíz éve kereken, hogy elhunyt. - szólal meg halkan.
Kis szünetet tart, és meggyújt egy mécsest, majd leteszi azt is.
- Akkor lett volna az első foci edzésem. Megígérte, hogy eljön rá. Én pedig összevesztem vele, hogy nem tette... Még az nap este rosszul lett és kórházba kellett szállítani. Előrehaladott agydaganata volt... és senki nem tudott róla. - megköszörüli a torkát, és próbálja visszatartani könnyeit. - De már... nem tudtak rajta segíteni. Még... bocsánatot sem tudtam kérni tőle, hogy úgy megbántottam. Azóta úgy érzem, haragszik rám. Hogy egy ilyen érzéketlen fia volt...
- Ez nem igaz. - szólalok meg halkan, mire felém fordul. Szemeiben könnyek csillognak. Közelebb lépdelek hozzá, és megszorítom kezét. - Te egy nagyon érzékeny fiú vagy... csak nem mutatod ki.
Elfordul tőlem, és újra ránéz a képre.
- Megfogadtam. - suttogja. - A temetésén. Hogy soha többé nem sírok, és nem leszek gyenge.
- A sírás nem jelenti azt, hogy gyenge lennél. Ha elfojtod, és nem mered kimutatni az érzelmeidet, az tesz gyengévé.
- Meglehet. - szipog. - Sosem értettem, hogy tudsz olyan önfeledten mosolyogni, vagy nevetni.
- Neked is menne, ha... - itt megállok és nem fejezem be a mondandóm.
- Igazatok van. - törli meg a szemét. - Ideje elengednem az emlékét, hogy az ő lelke is megnyugodhasson.
- Így van. - ölelem át a hátát.
- Hyerin... - szólít meg halkan.
- Igen? - mosolyodom el, és ránézek. Ő is felém fordítja fejét, és könnyeit törölgetve elmosolyodik.
- Köszönöm.

You were my Destiny? (13. rész - Váratlan fordulat)

- Halló? - szólok bele a telefonba.
- Hyerin? - hallok meg egy ismerős lágy hangot.
- Igen. - mosolyodom el. - Tae Joo, te vagy?
- Igen. Zavarok?
- Dehogyis. - rázom meg a fejem.
- Csak azért hívlak, hogy megkérdezzem, mikor tudsz rám egy kis időt szánni. - érződik a hangján, hogy mosolyog.
- A... randi miatt? - kérdem, beharapom a szám és felállok az ágyamról.
- Ennyire átlátszó lennék? - nevet dallamos hangján. - Arra gondoltam, hogy talán pénteken tudok egy kis szabadidőt csinálni magamnak.
- Értem.
- Délután jó lenne neked? - kérdi. Papírlapok gyűrődésének a zaját hallom.
- Persze. - mosolyodom el. - És hova megyünk?
- Az meglepetés! Elég annyi, hogy a házatok melletti parkban találkozunk. Kocsival megyek érted, olyan 3 körül.
- Rendben. - vigyorgok önfeledten. Ez a hír egyből jobb kedvre derített.
- Akkor majd látjuk egymást. Vigyázz magadra, Hyerin. Szia.
- Szia. - köszönök el, és kinyomom a kis készüléket.
- Hyerin, tudnál egy kicsit segíteni? - kopog a nyitott ajtómon anya.
- Persze. - fordulok meg, és elindulok utána.
- Nem tartalak fel sokáig. - mondja, miközben oda érünk a padlás csapóajtójához. - Myung Hee-nek az az ötlete támadt, hogy Young Hak régi játékait oda ajándékozzuk az egyik árvaháznak. Ketten gyorsabban átnézzük a holmijait.
- Ez igaz. - lépdelek fel a létrán, és felhúzom magam, majd a dobozok felé veszem az irányt. Mikor anya is felér, akkor felnyomja a világítást. Óriási ez a padlás. Tömérdek kacat, bútorok, és holmik halmozódtak fel itt az idők során.
- Azok ott Young Hak holmijai. - mutat pár dobozra.
- Oké. - lépdelek oda, és leülök török ülésbe. Felnyitom a kartont, és elkezdek kipakolni belőle.

- Nahát! - porolom le a plüss figurát. - Csak nem te lennél Jegesmedve úr? - mosolyodom el, ahogy ránézek az állatkára.
- Végeztél? - kérdi anya, miközben pakolászik.
- Igen. Szinte mind jó állapotban van. - rakodom bele egy dobozba a játékokat.
- Majd átnézzük a te játékaidat is. Mikor ide költöztünk elhoztam azokat is.
- Oké. - állok fel, és leporolom a nadrágom. Felveszem a dobozt és lemászok a létrán vele. Lecipelem és lerakom az előtérben. Utána átmegyek a konyhába valami rágcsát keresni, hogy utána bevakolhassam magam a szobámba. Egy hét és itt vannak a vizsgák. Annyira félek a matek dolgozattól, jó ideje nem értek belőle egy kukkot sem. Young Hak jó tanuló, de annyi büszkeségem azért nekem is van, hogy ne kérleljem segítségért.
Végül két zacskó chipset megkaparintva tértem vissza a szobámba, és leültem az íróasztalom elé.
- És mindent elvitettek? - hallom meg kintről Hak hangját.
- Igen. Hyerin nézte át a holmijaid. - felel Myung Hee.
Léptek közeledése. Ez Young Hak lesz.
- Ugye nem raktad bele? - kérdi kissé kétségbeesve.
- Mit? - fordulok meg a széken.
- Hát khm... - vakarja meg a tarkóját zavartan - Mr. J-t. - feleli halkan.
- Hogy mit? - játszom meg, hogy nem hallom amit mond.
- Jegesmedve urat. - mondja hangosabban.
- Nem tudom, meglehet, hogy az is köztük van. - vonok vállat.
Zsörtölődve kimegy a szobámból, amin én csak kuncogok. Felállok a székből és odasétálok a gardróbhoz. Kinyitom, és kiveszem a kis figurát.
- Ennyire értékes lennél Hak-nak, hmm? - simítok végig a játékon.

- És? Randizni fogtok? - vonogatja a szemöldökét Soo Min. Azok után, hogy elújságoltam neki, azzal nyaggat mutassak képet Tae Joo-ról.
- Igen. - mondom miközben ő a netet böngészi.
- Áá meg is van! - kiált fel. Mögé lépek, és rápillantok a monitorra. - Ő az, ugye? - mutat egy képre. Elmosolyodok, ahogy meglátom Tae Joo mosolygó arcát. A honlap egy neves cég adatait tartalmazza.
- Igen. - felelem, és mellé húzok egy széket.
- Nagyon helyes. - állapítja meg. - Biztos kedves is... Gondolom izgulsz. - fordul felém.
- Hát... eléggé. - vallom be. - Ő már kész férfi, én meg... - nézek magamra. - gyerek. - nevetek kínomban.
- Hülye vagy te, nem gyerek. - sóhajt fel. - Mért mennyivel idősebb?
- Négy évvel.
- Az nem is sok! Nem tudom mit problémázol ezen. - legyint.
- Te, Soo Min... - nézek rá furcsán. - Mióta lett neked ekkora szád? - vigyorodom el.
- Amióta rájöttem, hogy nem lehetek egész életemben egy félénk kislány! - jelenti ki határozottan, amitől elfog a röhögés. - Olyan vakmerő és céltudatos akarok lenni, mint te.
- Mint én? - gondolkozok el. - Szerintem ne légy olyan, mint én. Sose hasonulj máshoz, mindig magadat add.
Elbúcsúztam Soo Min-tól, és elindultam haza felé. Már egy órája véget ért a tanítás, csak ez a lány addig nyaggatott, míg el nem mentünk a könyvtárba. Nem értem miért kíváncsi ennyire Tae Joo-ra...
A Charin-os eset óta kerülővel kell mindig haza mennem. Ez sokkal növeli az utamat, és az eltelt időt is. 10 percre lakunk a sulitól, nekem mégis fél órámba telik, míg haza esek.
Mikor benyitok a házba az a jelenet fogad, hogy Young Hak dühösen mutogat Myung Hee felé, és úgy magyaráz. Anya csak áll egymagában, és lefagyva bámulja az eseményeket. Jöttömre Hak felém pillant, majd egyből el is kapja tekintetét.
- Két tárgy. - mondja halkabban. - Két dolog maradt meg nekem anyától. Két tárgy, amik őrzik az emlékeimet iránta. És most már ezek sincsenek.
- Megértem, hogy dühös vagy fiam, de Jae Sung mégis honnan tudhatta volna ezt? - kérdi Mr. Choi nyugodtan.
- Ne csinálj úgy, mintha nem tudtál volna róla! - mutat rá. Behajtom az ajtót és csöndben állok egy helyben, mert nem merek moccanni egy centit sem. Szinte már tapintható a feszültség közöttük. - Lehet, hogy neked nem jelent semmit, de nekem igen. Én nem tudom olyan könnyen elfelejteni, mint ahogy te. - a hangja már-már gúnyos formát ölt. - Neked már itt van Jae Sung, meg az édi-bédi kislányod, nekem meg nincs semmim! - emeli fel újra a hangját.
- Ne vedd Hyerint így a szádra.
- Miért nem? - szarkazmus cseng ki a hangjából. - Minden az ők hibája!
- Ez nem igaz. - mond ellent Myung Hee. - Young Hak, kérlek... Idén tíz éve, hogy anyád meghalt... Nincs itt az ideje, hogy elengedd végre?
- Te könnyen beszélsz. - mintha könnyeket látnak megcsillanni a szemében. - Már nincs semmim ami rá emlékeztetne. Semmim.
- Kérlek, ne rendezz jelenetet. Ezen a napon főképp ne tedd. - kérleli Myung Hee.
- Elfogom mondani a véleményemet. Ha már te úgyis teljesen elfelejtetted anyát...
- Ez nem így van.
Összeszorul a torkom, és elfog a bűntudat.
- Y-Young Hak. - szólítom meg. Lassan rám emeli tekintetét, amiből düh, és kétségbeesés néz vissza rám. Nyelek egy nagyot - Nálam...
- Nem érdekel. - tartja fel kezét. Elmegy mellettem, és felveszi a bőrkabátját. - Elmegyek. Legalább így megmarad a családi idill, nem? - kérdi cinikusan, és bevágja maga mögött az ajtót.
Lesütöm szemeimet, és beharapom alsó ajkam.
- Ne aggódj, Hyerin. Majd lenyugszik.
Felnézek Mr. Choi-ra, és ökölbe szorítom mindkét kezem. Sietősen elmegyek mellette, felszaladok a lépcsőn, meg sem állok a szobámig. Kinyitom a gardróbot, és kiveszem belőle Mr. J-t. Előszedek egy táskát, bele gyömöszölöm a játékot, és vissza lemegyek a földszintre.
- Hyerin? Hova mész? - kérdi tőlem anya, de én csak szótlanul elmegyek mellette, és kilépek az esőbe. Becsukom az ajtót magam mögött, majd elkezdek rohanni. Előszedem a telefonom, és a névjegyek között rámegyek Young Hak számára. Kicsörög a telefon, de senki nem veszi fel.
- A francba! - dobom bele a készüléket a táskába. Megállok az úttest előtt, és körbenézek. - Hova mehettél Hak...?
Elindulok az egyik irányba, amelyiket az érzékeim súgnak. Eszembe jut a park, talán oda mehetett Young Hak. Nem a legjobb időt választotta, hogy lelépjen, az már biztos. Megy le a nap, az eső is zuhog, az idő múlásával pedig egyre jobban lecsökken a hőmérséklet. Átnéztem a park nagy részét, amivel elment több mint fél óra. Az egyenruhám teljesen átázott, csurom víz a hajam, és kezdek nagyon fázni. Megtorpanok, hogy kifújjam magam.
- Young Hak... - suttogom a nevét, mintha így meghallhatná. Elkezd a táskám rezegni, én pedig gyomban előkaparom a telefonom. Sms-em érkezett.

"Itt vagyok, te hülye." 

Felemelem a fejem, és körbenézek, de sehol nem látom Hak-ot.
- Te tényleg nem vagy normális. - szólal meg mögülem, és rám teríti a kabátját. - Tönkre teszed az életem, folyton a nyakamon lógsz, és a végén még ha bajod esik én leszek a hibás... Csak a baj van veled. - ingerült hangjától összerezzenek. Bár lehet inkább a hideg az oka. - Púp vagy a hátamon.
- Sajnálom. - törlöm meg az orrom a kézfejemmel.
- Sajnálhatod is. - indul el az egyik pad felé. Leül rá, nem törődve vele, hogy vizes lesz a gatyája. - Amióta Jae Sung és te bele csöppentetek az életünkbe, azóta csak egyre és egyre rosszabb lesz az életem. - sóhajt fel. Felé fordulok, és haragot látok a szemeiben. Tényleg ennyire dühös lenne rám?
- Sajnálom.
- Igen, ezt már mondtad... De ha tényleg ennyire sajnálod, akkor miért nem tűnsz el?
- Tessék?
- Az életemből. - mondja nyugodtan, és hátra dől a padon. - Minden annyival könnyebb lenne. - temeti arcát kezeibe.
- Mi...? Hogy... hogy érted ezt? - úgy érzem, hogy meleg könnyek perzselik az arcomat.
Meglepetten rám néz, és feláll a padról.
- Hyerin, én csak...
- Tudod mit? - törlöm meg az arcom. - Igazad van. Mindenkinek csak bajt okozok. De mostantól nem. - veszem le a kabátot a vállamról, és a kezébe nyomom. - Nem kell többé rám vigyáznod. Nem kell többé elviselned. - széthúzom a táskán a cipzárt és kiszedem belőle Jegesmedve urat, majd erőteljesen hozzá vágom. Megfordulok és elkezdek futni, amerre az orrom visz.