You were my Destiny? (15. rész - Fájdalmas szavak)

Hogy tegnap elkísértem Young Hak-ot a temetőbe, sokkal kedvesebb velem, és valahogy szilárdabb lábakon áll a kapcsolatunk is. Bár azóta sem bírtam kicsikarni egy mosolyt sem belőle, de nem kell olyan nagy léptekkel haladni a változásban. Lassan járj, tovább érsz, tartja a mondás. Ami a sulit illeti... hát még mindig hűvös velem mások előtt, mint akármelyik iskolatársával. De ez így van jól, így nem leszünk gyanúsak.
- Készüljetek fel rendesen. Jövőhéten témazáró dolgozat! - figyelmeztet minket a tanár úr. Már így is volt bennem félsz a dolgozattal kapcsolatban, de, hogy egyre közelebb kerül az időpontja, úgy egyre jobban izgulok miatta. Az óra további részében felír pár ismétlő feladatot a táblára, hogy gyakoroljunk ezzel is a dogára. Az előttem ülő lány egy cetlit dob elém, aztán visszafordul a padja felé. Kérdőn veszem kezembe a papírlapot, majd széthajtom és megnézem mi áll benne.
" Láttalak Oppával. Lebuktál. "
Ijedten kapom a kezem szám elé, majd észbe kapok és nyugalmat színlelve körbe nézek a teremben, hogy kitől jöhetett az üzenet. Charin dühös pillantásával találkozik a tekintetem, amitől összeugrik egyből a gyomrom. Ha tényleg nem blöfföl, és látott is valamit, akkor nagy bajban vagyok. Főleg ha erre bizonyítéka is van. Félek. Nem akarom, hogy kiderüljön a titkom. Akkor még jobban kiutálnának a társaim, már ha ez lehetséges. Újra ellenség lennék, és mindenki terrorizálna... Elég volt egyszer átélnem ezt, nem akarom még egyszer. Beharapom a szám, és összegyűröm a cetlit, majd zsebre vágom.

- Nos, szóval? - áll előttem karba tett kézzel Charin. Az ebéd szünet elején megkeresett az ebédlőben, hogy beszélni akar velem. Persze neki a kis csapatát is hoznia kellett. Soo Min kérdezte, hogy eljöjjön-e velem, de mondtam, hogy felesleges. - Most próbáld kimagyarázni magad, ha tudod. - dob elém a földre egy képet, amin kézen fogva sétálok Hak-al. Ez tegnap a csók után készülhetett... Még jó, hogy nem azt a pillanatot kapták le...
- Hát... - nézek rá a képre. - Ez csak egy kézfogás...
- Csak egy kézfogás?
- Ahha! - színlelem a hülyét. - Haverok között is szokás.
- Hogy mi van? - rázza meg fejét. - Haverok, mi? És megmondanád, hogy te mióta is vagy Oppa barátja?
- Hát amióta nem olyan bunkó szemétláda, mint eddig... - mondom halkan. Csak vegyék be...
- De te komolyan ilyen hülye vagy, vagy csak tetteted? - kérdi összehúzott szemekkel. - Világosan és érthetően elmagyaráztam neked, hogy mennyi időm és munkám benne van, hogy Young Hak az enyém legyen. - dobja hátra hosszú haját.
- Hát tessék. Ott van, engem nem érdekel. - rántom meg a vállam. Kissé fáj ezt kimondani, mert ez már korántsem igaz. - De csak, hogy tudd, ő nem egy tárgy, amit birtokolni lehet.
- Majd pont te fogod ezt megmondani nekem, ugye!? - vonja fel szemöldökét. - Még ilyet, egy ilyen csóró kis fruska oktat ki engem, Park Charint! - magyaráz a barátnőinek. - Jól figyelj Kim Hyerin! - mutat rám kilakkozott körmével. - Choi Young Hak az enyém lesz, ezt jegyezd meg! - lépdel közelebb. - Többet ne merj a közelébe menni, vagy a végén még bajod esik. - teszi csípőre kezeit. - Nem viccelek, ezt veheted fenyegetésnek.
- Chh... - rakom karba a kezem. - Ehhez te kevés vagy Charin, ahogy ezt már mondtam is neked.
- Lehet, hogy te nem félsz tőlünk, de a törékeny barátnőd igen, nem de? - vigyorodik el gúnyosan.
- Ne merészeld...
- Tartsd ezt észben, amikor ilyesmit teszel! - fordít nekem hátat és seggét rázva oda megy barátnőihez.
- Picsa... - szisszenek fel.
- Hallottam! - integet kezével Charin, és ellépdel pincsi kutyái társaságában.
Á nem hiszem el, komolyan! Nem elég, hogy a bűntudat mardos a csók miatt, Soo Min is folyton rajtam lóg, és még ez ribanc is folyton a nyakamban liheg, mint valami kopó. Egy hajszál választ el tőle, hogy lebukjak.
Egy nagyot sóhajtok és visszasétálok a tanterembe. Valahogy elment az étvágyam...
- Oppa, olyan okos vagy! - hallom meg Charin nyávogását már a folyosón. A falra mászok a hangjától...
Hangosan elhúzom a toló ajtót, aztán oda sétálok a helyemre, ami pont háttal van Charin-éval, így ráláthatok. Young Hak is itt van, de ő rám sem emeli tekintetét, bár ez nem lep meg. Ez a megszokott stílus köztem és közte az iskolában.
- Segíts a matekban Oppa, olyan nehééz! - pipiskedik mellé Charin, és oda húz egy széket. Mintha még direkt fogdosná is előttem. Nem érdekel mit csinálnak, kinyitom az irodalom könyvem, és bedugom a fülem.
Aztán összerezzenek, ahogy egy füzet landol a padomon. Felnézek a könyvből és leállítom a zenét.
- Ez meg mi? - mutatok a füzetre.
- Csináld meg a házim. - csámcsog egy rágón Charin.
- Miért tenném? - kérdem tőle gúnyosan.
- Mert én ezt mondtam. - mondja, és előrehajol a széken, amin felém fordulva ül. - Vagy mutassak valamit a felsőbb éves barátnőimnek? - vigyorodik el. - Biztos érdekelné őket.
- Mettől meddig volt a házi? - kérdem, úgy, hogy fel sem nézek rá. Kinyitom és ellapozok egy üres oldalig.
- Nem tudom. - tekeri egyik hajtincsét. - Keresd meg. - von vállat. Nagyot sóhajtok és felpillantok Young Hak-ra, aki csak háttal ülve hallgat. Tuti nem is érdekli az egész... - Képzeld Oppa, milyen lehetetlen dolgot láttam!
- Micsodát? - kérdi halkan Hak.
- Hogy te és ez a csóró liba kézen fogva sétáltok! - nevetgél. - Ilyen butaságot! Biztos csak káprázott a szemem a fáradtságtól.
- Minden bizonnyal. - feleli nyugodtan Hak. Összeszorítom a kezem a ceruza körül, és nyugtatgatom magam, hogy ez az álca miatt van.
- Hogy is kételkedhettem! - mosolyog Charin. - Gondoljuk csak végig! Ez a lány nem elég, hogy szegény, de még nem is szép. Jó alakja sincs, és még a modora is szörnyű... Kész rémálom egy olyan tökéletes srácnak, mint te, Oppa. Nem igaz? - mutat rám Charin. Young Hak megfordul a széken, hogy válaszolhasson ennek a libának, de ezzel egy úttal találkozik a tekintete az enyémmel.
- De. Soha nem járnék egy olyan lánnyal. - mondja, miközben engem néz. Összeszorul torkom, és lecsapom az asztalra a tollat. Hak lesüti szemeit, és az ingjét kezdi el gyűrögetni. Hangosan kitolom a székem, felpattanok és kisietek a teremből. Na ez már nekem is sok!
Ez most jobban rosszul esik, mint bármelyik régebbi cikizése. Mert először vettem tényleg a szívemre a dolgot. Nem érdekel, hogy anya mit fog szólni, de én most haza megyek. Nem érdekel semmi, csak a puha ágyamba be akarom vackolni magam, és sajnáltatni magam. Most mit szépítsem a dolgot, szarul esett a dolog.
A kedves énje után elég nagy volt ez a váltás, mintha még mindig az első napjaimat tölteném ebben a városban.
Gyorsan lesiettem a lépcsőn, ki az ajtón, majd a kapun és rohantam haza. A tíz perces utat kevesebb, mint öt perc alatt tettem meg, futottam, ahogy a lábam bírta.
Egyből benyitottam a házba, és szerencsémre míg mentem fel a szobámba senki nem állított meg, tehát anya és Myung Hee nincsenek itthon. A cselédek meg úgyse fognak faggatni, hogy mit keresek itthon.
Befeküdtem a paplan alá, magamra húztam azt a fejem búbjáig, összegömbölyödtem, és próbáltam visszatartani könnyeimet.

- Hyerin... - hallom meg a nevem, amint kinyílik az ajtó. Nem szólalok meg, alvást színlelek, és a takarótól úgysem látszom. Nem akarok senkivel sem beszélni. Ennek a szemétnek meg főleg nem fogok válaszolni. - Hallod, Hyerin? - ráz meg a kezével.
- Nem! - morranok rá. Leküzdök egy nagy könnycseppet, és kitakarózom. - Hagyj békén.
- Hyerin, hadd magyarázzam meg...
- Nem érdekelsz. Miért beszélsz egy ilyen csóró és ronda lánnyal? - szipogok. - Vigyázz, a végén még elrontom a hírneved.
- Hyerin, nem erről van szó! - kimászok a paplan alól, és megtörlöm a szemem, ahogy elhaladok mellette. Kimegyek az ajtón a szobámból, és lemegyek a lépcsőn. Young Hak követ engem, akár egy árnyék. Bemegyek a nappaliba, és leülök a kanapéra. A kezemben lévő telefonom billentyűzetét feloldom, és elkezdek egy szöveget pötyögni a készülékbe.
- Félre érted a dolgot. - áll elém karba tett kézzel. - Hyerin. - szólít meg, mivel nem nézek rá. - Hyerin, nézz már rám!
- Nem akarom látni Őtökéletességedet! - szorítom össze számat, és nyelek egy nagyot.
- Hyerin, ne legyél ilyen gyerekes! - zsörtölődik. - Hyerin. - áll szembe velem, a lábunk összeér. - Hyerin az istenért, figyelj már rám!
- Nem akarok! - nézek fel rá, és lerakom a mobilom a kanapéra. Felállok és kikerülöm Hak-ot.
- Hyerin, légy szíves! - kap a kezem után és magához ránt.
- Hagyj békén! - taszítok rajta egyet. - Miattad szenvedés az életem!
- Miattam? - vonja össze a szemöldökét.
- Igen! - szinte már hisztérikusan menekülök előle, hogy ne érhessen hozzám. - Bűntudatom van, mert megcsókoltál. A húgod vagyok, Young Hak!
- Hát arról beszélhetnénk, hogy konkrétan ki csókolt meg kit... Amúgy meg az én életem sem valami fényes, amióta itt vagy. Attól kell félnem, hogy a saját apám megfeledkezik rólam! Tudom jól, hogy mindig is egy lányt akart, akit elkényeztethet... Én pedig csalódás vagyok a számára.
- Nem az én döntésem volt, hogy ide költöztünk! - ellenkezek.
- Mégis beférkőztél apa szívébe, és a végén még engem is kitúrsz onnan!
- Ez nem igaz! - kelek ki teljesen magamból.
- Dehogyis nem! Sosem ismered el, hogy te sem vagy ártatlan! - szorítja össze kezeit ökölbe. - Bár eltűnnél, és soha nem jönnél vissza!
- Gyűlöllek! - vágom a fejéhez.
- Én mindig is utáltalak. - néz szemeimbe, ahogy ezt mondja, amitől rám jön a sírás.
- Dögölj meg Choi Young Hak! - nyúlok hátra és megfogom az első dolgot, ami a kezem ügyébe akad. Nem törődve azzal, hogy mi az, erőteljesen felé hajítom. A váza hangosan csattan neki a falnak, és törik darabokra, ahogy Hak még idejében lehajol.
- Megvesztél!? - indul el felém, de én felrohanok az emeletre. Hallom, ahogy utánam fut a lépcsőn. Gyorsan beveszem a kanyart, besietek a szobámba, és hangosan becsapom az ajtót, majd kulccsal is rázárom. Neki dőlök az ajtónak, és a tenyerembe temetem az arcom, majd felhúzom lábaim, és a térdemre hajlok.
Hogy fajulhattak így el a dolgok, hogy a tegnapi kedves, nyugodt légkör egyszer csak átváltott fájdalmassá, kétségbeesetté? Azt hittem végre minden rendben lesz köztünk, de be kell látnom, hogy talán ez pillanat soha nem jön el. Mért bíztam meg benne? Mért hittem neki, hogy többet nem veszekszik velem? És miért fáj ennyire, hogy ezeket a szavakat hozzám vágta?
- Istenem... - suttogom halkan síros hangon. Odakapom kezem a szívem helyére, és nagy levegőket veszek. Egy másodperc alatt belém hasított a felismerés.
Ideje ráébrednem, hogy már menthetetlenül belé szerettem...