You were my Destiny? (16. rész - Segítő kezek)

Amint letudtam egy kicsit nyugodni, egyből a telefonom után kezdtem kutatni. Eszembe jutott, hogy lenn felejtettem a nappaliban a kanapén, így muszáj volt lesétálnom érte. Persze félve kukucskáltam ki az ajtón, majd miután megbizonyosodtam róla, hogy tiszta a levegő, lementem. Aztán visszasiettem és magamra zártam az ajtót.
- Hyerin? - szól bele a telefonba Tae Joo, miután felveszi.
- O-Oppa. - lehelem, ahogy próbálom visszatartani a sírást.
- Miért hívsz? Baj van? - kérdi meglepetten.
- Nem tudnánk most találkozni? - kérdem, miközben beharapom alsó ajkam.
- De, egy fél óra, és szabaddá teszem magam. - mondja kedves hangján. - Hol találkozzunk?
- Eljönnél értem? - kérdem. Félek, hogy már így is túl sokat kérek.
- Persze. Akkor hamarosan érted megyek, oké?
- Rendben.
- Akkor szia. - bontja a vonalat. Szipogva elmegyek zsebkendőért, kifújom az orrom, és megpróbálom rendbe tenni magam, hogy azért mégse nézzek ki így, mint most... Teljesen szétkenődött a szemfestékem. Átvettem az iskolai egyenruhám, és összerendeztem a szobámat is.
Mire elkészülök, majdnem letelik a fél óra. Zsebre rakom a telefonom, és kinyitom az ajtót. Lesietek a lépcsőn, és oda megyek a cipőmért, amit elkezdek felvenni.
- Hová mész? - hallom meg Young Hak hangját. Felpillantok, és látom, hogy karba tett kézzel a lépcső tetején áll.
- Nem tartozik rád. - vágom oda, és bekötöm a cipőm.
- Dehogyisnem, a bátyád vagyok. - lépdel le a fokokon.
- Papíron még nem. - felelem, és felkapom a kabátom. Felhúzom a cipzárt, és kitárom az ajtót.
- Nem mehetsz el csak így, szó nélkül! - jön utánam.
- Már mért nem? - kérdem, miközben elsétálok a kapuhoz. Pont ekkor hajt oda Tae Joo kocsija, mire Young Hak megszólal:
- Csak azt ne mond, hogy vele mész el! - kap a kezem után.
- És ha igen? Mi közöd hozzá!? - tépem ki a karom szorításából. Kinyitom a nagy kapu ajtót, és elsétálok a kocsiig. Tae Joo kiszáll, és kinyitja nekem az ajtót.
- Hyerin, ha most elmész... - arca egy pillanatra elgyötörtnek tűnt... de lehet csak képzelődtem.
- Nem érdekelsz. - rá sem nézek, miközben ezeket a szavakat mondom. Behuppanok az ülésre, Joo pedig becsukja az ajtót. Beül mellém a vezető ülésre, és szó nélkül egyből elhajt.
Csendben ülök mellette percekig, tudom, hogy magyarázattal tartozom, de nem bírok megszólalni. Végigfut rajtam a hideg, ahogy eszembe jut Young Hak arca, amikor kitéptem a karom a szorításából, és faképnél hagytam. Összeszorul a szívem, olyan szívtelennek érzem magam ebben a pillanatban.
- Mivel bántott meg? - szólal meg váratlanul Tae Joo, ahogy lefékez a lámpánál.
- Ne beszéljünk róla... - felelem halkan.
- Jobb, ha kiadod magadból. - néz rám.
- Én csak... annyira naiv vagyok. - temetem arcom a kezeimbe, és kínomban kinevetem magam.
- Nem hinném, hogy ennyire az lennél. - mosolyog rám biztatóan. Újra az útra öszpontosít, és elindulunk a kocsival.
Nem felelek erre semmit, csak kibámulok az ablakon. Perceken belül megállunk, és Tae Joo kiszáll. Kinyitja nekem az ajtót, aztán megfogja a karom, és elhúz magával. Lenyom egy padra, aztán ott hagy. Felpillantok távolodó alakjára, ahogy oda megy egy automatához. Két dobozos itallal tér vissza, aztán helyet foglal mellettem.
- Tessék. - nyújtja felém az italt. Elfogadom, és kinyitom, majd belekortyolok.
- Köszönöm. - nézek fel rá, miután megízlelem a narancsos lét. - Mindent.
- Erre valók a barátok, nem? - mosolyog rám.
- Ja, igen... barátok. - kortyolok újra bele az italba.
- Na, elmondod, hogy mi nyomja a kicsi szívedet? - karolja át a hátam.
- Csak az... hogy hallottam Young Hak véleményét rólam, és rosszul esett. Ennyi. - vonok vállat.
- Á, értem már. - dől hátra a padon. - Az a hülye eljátszotta a bizalmadat, igaz?
Csak bólintok helyeslően, de nem nézek rá.
- Úgy érzed, hogy igaza volt, és most sajnáltatod magad.
- Hé! - nézek fel rá, mire csak elvigyorodik. - De igazad van...
- Annyira buták vagytok mindketten! - borzolja össze a hajamat.
- Miért érdekel ennyire, hogy mi van köztem és Young Hak között? - kérdem tőle. Hírtelen jutott eszembe, de tényleg furdalja az oldalamat a kíváncsiság, hiszen eddig úgy tűnt érdeklődik irántam, mint nő, most meg...
- Mert a barátod vagyok. - hajol előre.
- A barátok nem szoktak randizni...
- A testvérek sem szoktak csókolózni, mégis meg eshet, nem? - mosolyodik el huncutul.
- Mi!? - hőkölök hátra. - Te... tudsz róla?
- Most már igen. - kuncog.
- Hogyan? - rázom meg a fejem, hogy tisztázzam a gondolataimat. - Te átvertél! - csapom meg a karját.
- Én inkább ügyes cselnek nevezném. - húzza ki magát.
- Nem is vagy te olyan ártatlan, mint hittem. - kuncogok.
- Sosem voltam ártatlan! - rázza meg a fejét. - Mindig is kitervelt szándékaim voltak veled kapcsolatban. - teszi karba a kezét, és komollyá válik az arckifejezése.
- Hogy?
- Csak vicceltem! - legyint.
- Hát jó... - iszok bele az italba, ami lassan elfogy.
- Ideje mennünk. - áll fel. - Nem szeretném, ha Jae Sung elvesztené a bizalmát velem szemben.
- Rendben. - állok fel én is. - Köszönöm, hogy meghallgattál, Tae Joo.
- Hát én inkább azt mondanám, hogy harapó fogóval húztam belőled ki mindent, de szívesen! - nyújtja felém a kezét. Megmarkolom férfias kéfejét, és elkezdünk szaladni a kocsi felé, miközben hangosan kacagunk.

- Kérsz teát? - fordul felém Myung Hee, ahogy a vacsorán dolgozik.
- Kérek. - mosolyodom el.
- Nem tudod mi lehet Young Hak-al? - kérdi anya, mikor bejön a konyhába.
- Nem. - rázom meg a fejem.
- Még akkor sem jött ki a szobájából, amikor haza értünk...
- Biztos rosz kedvében van. Vele gyakran megesik. - von vállat Myung Hee.
- De azért sosem zárkózott be ennyire a szobájába... - aggodalmaskodik anya.
Felpillantok Mr. Choi-ra, akinek az arcára aggódás jelei ülnek ki.
- Akkor csinálta utoljára, mikor az anyja meghalt...

- Young Hak POV -

~ Néhány órával korábban ~

Ezt most jól elcsesztem, Hyerin biztos nagyon dühös. De mit várt, mit tettem volna? Amúgy sem volt olyan durva a dolog...
- Oppa, mi a baj? - karolja át a felkarom Charin, és ráhajol.
- Semmi. - húzom ki kezem a szorításából, és felállok.
- De Oppa...
- Törődj a magad dolgával, Charin. - fordulok el tőle.
- Mi van!? - hallom, ahogy hisztérikussá válik a hangja, amint kilépek az ajtón.
Agyamra mennek már ezek a hisztis libák...

A nap végén összepakoltam a táskám, és sietősen kiléptem a kapun, hogy minél előbb haza érjek, és megbeszélhessem a történteket Hyerinnel. Biztos mérges lesz, és alig akar majd meghallgatni, de úgyis beadja végül a derekát.
- Young Hak! - szólít meg valaki a hátam mögül. Hátra pillantok, és meglátom Tae Joo-t, amint a kerítésnek dölve, karba tett kézzel figyel.
- Mit akarsz!? - kérdem tőle, de már megyek is tovább.
- Beszélni. - nyomja el magát a vasrácstól, és utánam siet.
- Minek? - kérdem, majd megtorpanok.
- Tudod te azt. - feleli és elmosolyodik. De ez valójában csak egy álszent, győztes mosoly. Gyűlölöm ezt az arckifejezését, mert akármikor így nézett rám, tudtam, hogy rosszul fogok valamiből kijönni. - Hyerinről.
Mondja ki ezt a nevet, mire megremeg az öklöm.
- Mi van vele? - színlelek nyugalmat.
- Tudod, elhívtam randizni. Holnap megyünk. És azon gondolkoztam, hogy megkérdezem, zavarna-e, ha járnék vele? - kérdi gúnyos vigyorát megvillantva.
- Tőlem. - vonok vállat. - Ha neked megfelel egy ilyen pénztelen, kétballábas csitri... - bevillannak az emlékképek, és belesajdul a szívem, amint eszembe jut a tegnapi csókunk. Már jó ideje vágyakoztam rá, de erős akaratom volt, mindaddig, amíg rá nem ébredtem, mit érzek valójában.
- Igen, megfelel. - mosolyodik el. - Gondoltam csak szólok, hogy megszerzem magamnak.
- Ott van. - megyek tovább.
- Kössz az új játékszert! - kiált utánam, mire összeszűkített szemekkel ránézek a vállam fölött, az integető, vigyorgó alakjára.
Ökölbe szorítom a kezem, és miután messzebb érek, bele ütök az egyik fába dühömben, mitől egyből kicsordul a vér a felrepedő kézfejemből.
- Picsába! - rázom a kezem, hogy elmúljon a fájdalom, de amint meglátom a házunkat, egyből elillan a fájdalom, és csak egy cél lebeg a szemem előtt: erősen magamhoz akarom szorítani Hyerint.