You were my Destiny? (12. rész - A valóság)

- Hol a fenébe van a könyvem? - túrja szét a szekrényt Young Hak.
- Az, amit egész hétvégén olvastál? - kérdem tőle, hátra sem fordulva.
- Ja. - morog.
- Lehet elhagytad? - teszem a szám elé a kezem és ijedséget színlelek.
- Nálad van! - indul meg felém.
- Nem tudom miről beszélsz... - rázom meg a fejem.
- Add vissza! - fogja meg a karom.
- De nincs nálam! - kiáltok rá. Szememet fürkészve markolja kezemet még mindig. - Tényleg. - fújok egyet.
- Hol lehet? - enged el. Először látok rajta ijedséget, amióta ismerem. Egy könyv ilyen fontos lenne neki?

Végül nem találtuk meg a kötetet, így anélkül indultunk útnak. Hak csak csöndben ült, és bámult ki az ablakon. Nem igazán értem, hogy miért viselkedik így. Olyan drága lenne az a könyv? Myung Hee biztos tud helyette venni másikat...
- Megérkeztünk. - állítja le a motort Mr. Choi. Kimászok a kocsiból és becsapom az ajtót magam mögött. Végig nézek a házon, és eszembe jutnak a nemrégiben szerzett emlékek. Mennyivel othonosabb volt az a partmenti ház, mint ez a nagy villa. Anya felnyitja a csomagtartót, Myung Hee pedig kipakolja a bőröndöket. Megfogom a sajátomat, és elindulok be a házba. Mikor felérek a lépcsőn, a komornyik ajtót nyit, és a szobalányok hada meghajol, üdvözölve minket.
- Üdv itthon kisasszony! - hangzik fel hangjuk, majd sorban mindenkinél megismétlik. - Üdv itthon ifjú úr! - kiáltják el utoljára magukat, Young Hak jöttére.
Ő morgolódva felcipeli poggyászát, és én is így teszek. Ő megy a saját szobájába, én pedig az enyémbe. Olyan furcsa belépni abba a nagy szobába, rá gondolni, hogy mostantól nem kell osztoznom az ágyon senkivel. Nem mintha hiányozna az a fafej társasága...

- És komolyan egy ágyban aludtál vele? - hülledezik Soo Min.
- Így áll a helyzet. - felelem.
- Én az éjszaka leple alatt biztos kicsináltam volna. - viccelődik, de nem vagyok humoros kedvemben. Rosszul esik, hogy tegnap óta Young Hak szabályosan levegőnek néz, úgy, mint azelőtt, hogy elmentünk.
- De nem bántott ugye? - fordítja komolyra a szót.
- Nem, dehogyis. - rázom meg a fejem. - Bár volt egy kisebb veszekedés, nem sokkal azután, hogy megérkeztünk...
- Mi történt?
- Ez a hülye "viccből" bevitt a medencébe, hiába kérleltem, hogy ne tegye. Bár nem tudhatta, hogy nem tudok úszni, és víziszonyom van... De mindegy is. - legyintek.
- Én behúztam volna neki! - jelenti ki. Elnevetem magam, ahogy Soo Min felfujja magát, és öklözik a levegőbe.
Ekkor érkezik meg az ebédlőbe Charin, és díszes társosága. Elhúzom számat, és nagy levegőt veszek, hogy lenyugodjak.
- Még mindig terrorizál? - kérdem közben Soo Min-től.
- A-a. - iszik bele a dobozos naracslevébe. - Amióta lekevertél neki egy kiadós pofont, a közelembe sem jön. Szerintem fél tőled. - vigyorodik el.
- Lehet.
- Kit látnak szemeim? - csapja rá kezét az asztalra Charin, mire minden szempár ránk szegeződik. - A csóró páros. - vigyorog elégedetten. - Merre kószáltál az utóbbi napokban? - kérdi ingerülten. - Egész véletlenül nem az én Young Hak-om nyomában?
Nyelek egy nagyot, és fohászkodni kezdek, hogy nehogy kiderüljön a dolog.
- Nem hiszem el, hogy léteznek ilyen pofátlan ribancok! - fujtat. - A mi Oppánk elmegy kipihenni a fáradalmait, és egyesek követik bárhová megy.
- Honnan veszed ezt? - húzom össze szemeim. Nem értek semmit. Követtek volna minket...?
- Eléggé lehetetlen, hogy PONT azokon a napokon hiányozz az iskolából, amikor Young Hak Oppa. - Kissé fellélegzek, hogy nem sejtenek valójában semmit, csak gyanakodnak...
- Volt egy balesetem pár napja, ezért nem jöttem iskolába. Egy ideig lábra sem tudtam állni. - felelem. Reménykedek, hogy ezzel még csírájában elfolythatom a gyanakvását.
- Na, ne mond! - nevet fel. - Ha ennyire fájt a lábad, akkor vasárnap délután mégis, hogy kerültél épp Oppa házához?
Felszisszenek. Francba, tegnap elmentem a könyvesboltba, körbenézni Haknak egy könyvért. Legyen kedves az ember, egyből lebukik...
- Én csak... - több száz ötlet kavarog a fejemben, hogy mit mondhatnék. - anyukám kérésére mentem oda. - bököm ki.
- Minek is? Anyád kérésére? - méreget.
- Mivel, Mr. Choi és az anyám munkatársak. - mondom könnyedén. Ez nem hazugság. - Anya megkért, hogy menjek el néhány papírért a Choi rezidenciára. Megmondanád, hogy ezzel mégis mi a baj? - teszem karba a kezem, és felállok a székemből.
- Basszus, tévedtem Charin. Bocsi. - szólal meg halkan egy lány mögötte.
- Még, ha így is áll a helyzet, akkor se kószálj Young Hak körül. - húzza össze szemeit.
- Majd pont te mondod meg, hogy mit tehetek, és mit nem. - lépek egyet előre, mire összerezzen. Kihúzza magát, és nyugalmat színlel.
- Ha nem akarod, hogy a szép kis arcod bánja, akkor igen. - vigyorodik el.
- Chh... kevés vagy te ahhoz, hogy féljek tőled Charin. - lépek el mellőle. - Gyere, Soo Min, menjünk. Elment az étvágyam.
Barátnőm feláll, és utánam siet.
- Olyan menő voltál!
- Menő? Én csak magamat védtem...
- De ahogy viselkedtél! Senki nem mert még szembe szállni Charin-nal és a bandájával. - vigyorog. - Meg olyan könnyedén kimagyaráztad magad. - szusszan egyet. - Pedig azt hittem, hogy megfogtak, és minden kiderül.
- Az nem történhet meg. - rázom meg a fejem. Nekem jön valaki, mire morogva hátra pillantok.
- Nézz a lábad... - Young Hak hátát csodálhatom meg, ahogy bocsánat kérés nélkül elballag. Mi üthetett belé!? Ne mondja, hogy mindez a könyv eltünése miatt van...
- Mit csinálsz ma? - érdeklődik Soo Min.
- Próbálom rendezni az életem. - sóhajtok. - Annyira össze vagyok zavarodva Soo Min, mint még soha. - dörzsölöm meg a szemem.
- Young Hak miatt, igaz? - kérdi halkan.
- Nem erről van szó...
- Dehogynem Hyerin. - hangja olyan határozott, még én is megijedek, hogy igaza van. - Ideje bevallanod saját magadnak, hogy amit iránta érzel az már korántsem utálat.
- De nem lehet. - ellenkezek. - Még ha papíron nem is, de hamarosan ő a bátyám lesz. - botlok bele kételyeimbe. - Addig kell elfolytanom ezt az egészet, mielőtt még tényleg megszeretem.
- Ha így látod jónak...
- Igen, így látom. - nézek ki az ablakon, a gondtalan égre.

You were my Destiny? (11. rész - Bosszú hadjárat)

Már jó ideje ébren vagyok, csak annyira kényelmes volt a meleg ágyikóban punnyadni. De mikor Young mocorogni kezd, akkor felé fordulok és megpöckölöm az orrát. Morgolódva fogja meg a bántott testrészét, és kinyitja íriszeit.
- Jó reggelt.
- Mmm... - morgolódik és felül az ágyon. Megvakarja ráérősen a szemeit, aztán nyújtózkodni kezd. Komolyan olyan, mint egy kisgyerek.
- Jó reggelt! - nyít be anya, és miko észreveszi, hogy már mindketten ébren vagyunk, akkor csak integet nekem, és becsukja az ajtót. Kimászok a takaró alól és elcsoszogok a fürdőig. Megnyitom a csapot és a vízből locsolok az arcomra, aztán meg is mosom. Utána a fogaimat is tisztára varázsolom, és kimegyek a szobába valami normális ruha után kutatni. Young Hak még mindig egy szál alsóban áll a szoba közepén és próbál észhez térni. Elvigyorodok, és a kezembe veszem a párnám. Erőteljesen hozzá vágom, mire lassú mozdulattal felém fordul. Ráérősen lehajol érte, és utána szépen lerakja az ágyra.
Ennyire álmos lenne? Vagy megint rossz a kedve? Végül nem filózok ezen, inkább miután magamra hagy, felöltözök. Felkötöm a hajam, és lemegyek a konyhába.
- Mi van reggelire? - kérdem Myung Hee-től.
- Semmi. - feleli.
- He? - pördülök meg tengelyem körül, hogy vele szembe lehessek.
- Piknikezni megyünk.
- Most?
- Igen. - pakolászik egy kosárban. - Ide megyünk a közeli rétre. Utána úgyis lassan haza kell mennünk.
- Ó, igaz... Már vasárnap van.
- Ugye édes szájú vagy?
- Miért? - próbálok belekukkantani a kosárba.
- Tegnap elég sok süteményt vettünk, szóval el kéne fogynia mindnek.
- El fog az! - vigyorodom el.
- Kávééét... - battyog el mellettem Young Hak, és előszed egy csészét a szekrényből.
- Ilyen rossz éjszakád volt, fiam? - fordul felé Myung Hee. Jó látni, hogy mostanra már egészen megbékéltek egymással.
- Ne is mond. - masszírozza meg arcát. - Alig aludtam néhány órát.
Kuncogni kezdek, ahogy figyelem, amint lassan kortyolgatni kezdi a koffein tartalmú italt. Tegnap este is ment a herce-hurca a takaróért, de egy idő után megbékéltünk. Aztán egy hangos zajra riadtam fel. Már akkor hangosan kiröhögtem Hak-ot. Hogy miért? Mindenki tudja, hogy néha elég furcsa pózokban tudok aludni, és eléggé nyugtalanul is. Az éjszaka közepén pedig sikerült leküldenem egy rúgással az ágyról. És ez még nem minden. Elmondása szerint fejbe is csaptam párszor a kezemmel. Újra elfogott a röhögés, amit próbáltam visszatartani.
Myung Hee kérdőn nézett rám, de én csak eltakartam a szám és elfordultam tőle, hogy szusszanjak egyet.
- Marha vicces. - húzza el Young Hak a száját, és megdob egy konyharuhával.
- Szerintem az. - felelem. - Adj nekem is egy kávét, légyszíves. - jut eszembe hírtelen. Addig kiveszem a tejet a hűtőből, mert én anélkül biztos, hogy nem iszom meg.
- És még ki is szolgáltatja magát...
Elmosolyodom és kinyújtom a nyelvem rá.
- Tessék. - teszi le elém az asztalra, és leül az egyik székre.
- Köszi. - öntöm bele a tejet a csészébe.
- Van mit. - teszi karba a kezeit.
- Ha ha. - iszok bele az italba. De menten az asztalon is landol a korty. Elfog a köhögés, és gyorsan felállok a székről. Kinyitom a hűtőt, kiszedek egy üveg narancslevet, gyorsan felbontom és nagy kortyokban iszom, amíg el nem tűnik ez a rossz íz a számból. Még köhögök párat, majd villámló szemekkel felé fordulok. - Te most komolyan sót tettél a kávémba!?
- Igen. - vigyorodik el elégedetten. - Visszakaptad a tegnapit. Most már kvittek vagyunk.
Felmorranok és felcaplatok a lépcsőn a szobánkba. Ááá nem hiszem el, komolyan! Kikészít ez az ember...

- Kész mindenki? - toporog anya, szokásához híven.
- De hova is megyünk pontosan? - kérdem tőle, mikor elmegyek mellette és beszállok a kocsiba utolsóként. Gyorsan összeszedtem minden cuccom, hogy mire visszajövünk ne kelljen keresgélni mindent. Olyan rossz lesz visszamenni abba a hatalmas házba...
- Innen nem messze van egy partszakasz, amire nagyon szép kilátás nyílik és csónakot is lehet bérelni. Arra gondoltam, hogy elmehetnénk horgászni. Mit szolsz Young Hak?
- Hogy én? - mutat magára.
- Tudom, hogy nem szereted, de nem lenne kedved az öregeddel eltölteni egy kis időt?
- Hát ezt inkább kihagynám, ha nem baj... Vidd magaddal inkább Jae Sung-ot.
- Lenne kedved? - fordul anya felé Myung Hee.
- Ha csak néznem kell téged... Akkor igen. - mosolyodik el zavartan.
- Az is megteszi. - rántja meg a vállát Mr. Choi.
- De akkor nekem vele - mutatok Hak-ra - kell maradnom egyedül?
- Szeretnél jönni?
- Azt már nem. Adja az Isten, hogy én csónakba szálljak.
- Te tudod. - mosolyodik el Myung Hee.
Perceken belül megérkezünk, és Mr. Choi leállítja a motort, majd mindenki kiszáll. Kezébe veszi a kosarat, anya pedig a plédet. Mi követjük őket, és segítek leteríteni a takarót. Young Hak nyugodtan helyet foglal, és belemélyed a telefonja böngészésébe. Myung Hee kipakolja a finomságokat a plédre, amit egyből végig is pásztázok. Tényleg sok süti van, meg van sült hús, dobozban ramyoun, párolt zöldségek, friss gyümölcsök és persze az elmaradhatatlan kimchi.
- Ez a mennyorszáág! - csillannak fel a szemeim. Anyáék csak elmosolyodnak a reakciómon.
- Jó étvágyat. - mondjuk egyszerre és neki látunk. Kivéve Hak, mert ő még mindig nagyon el van magában. Mindenből eszek egy keveset, és az édességeket hagyom utoljára. De először megpihenek egy picit, mert megint túlzásba vittem az evést.
Myung Hee-ék egy ideje már kint vannak a vízen, és úgy tűnik, jól elvannak.
- Hyerin árulj el valamit. - intézi felém szavait Young Hak.
- Mond. - törlöm meg a szám.
- Hogy bír egy ilyen vékony lány ennyire sokat, és ilyen disznó módon enni? - fintorodik el. Vágok egy grimaszt és karba teszem a kezem.
- Bunkó. - vágok vissza.
- Hisztigép.
- Te meg az egoisták egoistája.
- Haha. Jobbat nem tudsz Dwaeji? - vigyorodik el.
- Te, hogy lehetsz ekkora paraszt? - állok fel mellőle és sietősen elmegyek a mólóig. Fújtatva levágódok rá, és dühösen dobálok kavicsokat a vízbe.
De aztán pár perccel később alább hagy a dühöm, és csak szimplán besértődök. Letépek egy hosszú fűszálat és a mólón végig húzom. Ezzel játszadozom egy darabig, míg végül meg nem unom. Elhajítom a vízbe, és felhúzom a lábaimat, majd a combomra helyezem a fejem, és így nézem a tavat. Messzebb látni anyáékat, ahogy beszélgetnek és nevetgélnek. Elmosolyodom ezt látva, de ekkor lehuppan mellém az ünneprontó.
- Tessék. - nyomja neki az arcomnak a hideg fémdobozt, majd a sajátját felbontja és nagyokat kortyol belőle.
- Nem kell. - durcáskodom.
- Akkor megiszom én. Bár a halaknak is biztos ízlene.
Felnyitja azt is, és megbillenti oldalra a dobozt.
- Ne legyél hülye! - kapom el a kezét.
- Na, mégis kell? - vigyorodik el elégedetten. Kirántom a kezéből és lerakom magam mellé.
- Hogy lehetsz ilyen gyerekes? - dörzsölöm meg a szememet fáradtan.
- Ezt épp te kérded? - iszik bele újra az italába. Fújtatok egyet, hogy lenyugodjak.
- Azt mond meg, hogy miért kell neked bunkónak lenni folyton?
- Hmm lássuk csak... Mert ilyen vagyok?
- Ilyen választ is csak te adhatsz... - sóhajtok.
Felkászálódok, felkapom az üdítőt is, és visszamegyek a plédhez. Leülök rá, és körbe nézek a sütik között. Kiválasztok egy csokis, habos süteményt  ráteszem egy tálra és előkaparok egy villát hozzá. Belevágok és bekapom az első falatot.
- Egy falat mennyország. - vigyorodom el. Becsukom a szemem, és úgy nyammogok rajta egy párat.
Valaki valami édeskéset nyom az arcomra.
- Habos lettél! - vigyorog rám Young Hak. Letörlöm a tejszínhabot az arcomról és lenyalom az ujjaimról az édességet.
- Ezt most mért kellett?
- Mert vicces. - feleli.
- Igen? - szűkítem össze a szemeimet. Meglátom a kezében a tejszínhabos flakont, és elvigyorodok. Lerakom a tálat a földre, és Hak-ra vetem magam. Ő magasra feltartja a flakont, amennyire csak tudja. Nyújtózok utána, de nem érem el. - Add ide!
- A-a. - vigyorog elégedetten. A combjára térdelek, és így végre elérem az üveget, amit nyomban el is kobzok. Young Hak felszisszen, ahogy belevág a térdkalácsom a lábába. Elveszti az egyensúlyát és szépen eldől, én pedig rá.
Ahogy fekszek a mellkasán elfog a nevetés. Hangot is adok neki, és moccanni sem bírok egy centit sem.
- Nehéz vagy! - csapkodja a hátam. Röhögve felnyomom magam a kezemmel, és ráülök a combjaira.
- Most pedig... Bosszú. - nyomom le a kis műanyag pöcköt, a hab az arcán landol, amit a másik kezemmel még szét is kenek.
Elhúzza száját, és nyomban kikapja a kezemből a flakont, majd elhajítja messziről. Felkászálódik és nyomban maga alá gyűr.
Megtisztítja az arcát egy zsepivel, és közelebb hajol hozzám. Még jócskán maradt rajta tejszín. Dühöt vélek felfedezni a szemeiben. Összehúzom magam picire, és nagy levegőt veszek.
- Tisztísd le. - mutat az arcára.
- Mi? - lepődök meg.
- Most. - nyomja meg ezt az egy szót határozottan és leszáll rólam. Felülök és előszedek én is egy zsebkendőt. Becsukja a szemét, és hagyja, hogy megtörölgessem.
- Kész. - mondom, és fel akarok állni.
- Te még olyan vagy. - húz vissza maga mellé, és közelebb hajol hozzám. Végignyal államon és elégedetten átnyúl fölöttem a sütimért. Én csak döbbenten ülök előtte és figyelem, ahogy elpusztítja a desszertemet.

You were my Destiny? (10. rész - Titkok)

Hangos horkolás üti meg a fülem, valaki az arcomba szuszog. Nehéz súly nehezedik rám, amit nem bírok magamról leszedni. Kinyitom a szemeimet, így Young Hak kobakjával és pucér felsőtestével szemezhetek.
- Mi a fene!? - motyogom. Megpróbálom letaszítani magamról, mert így elég nehezen tudok levegőt venni. De mivel ez nem használ, így elkezdem lökődni.
- Hé. Young Hak! - szólok rá hangosabban. - Az istenit! Kelj már fel, és szállj le rólam! - csapkodom a hátát szabad kezemmel.
- Mmm... - kezd el mocorogni. Felemeli fejét, így szemtől-szemben figyeljük egymást egy darabig.
- Jó reggelt. - mosolyodik el. Álljunk csak meg egy pillanatra! Young Hak tud mosolyogni!?
- Leszállnál rólam? - préselem ki magamból a mondandóm.
- Olyan kényelmes itt. - fúrja fejét a nyakhajlatomba. Csak pislogni tudok nagyokat erre válaszképp.
- Mi van? - kérdem inkább magamtól, mint tőle. - Ne szórakozz! Nehéz vagy.
Végre lekecmereg rólam, és felül az ágyon. Ahogy nyújtózik kezeivel, könnyen megfigyelhetem izmos hátát. Észbe kapok és elkapom a tekintetem, mielőtt még teljesen el nem vörösödök.
Gyorsan kimászok az ágyból, magamra kapok egy pulcsit és lesietek a konyhába. Miközben a reggelihez alapanyag után kutatok, egy gonosz terv fogalmazódik meg bennem. Most számolunk az eddigiekért Young Hak!
- Mit csinálsz? - jelenik meg anya és Myung Hee.
- Reggelit.
- Ez kedves. - mosolyodik el Mr. Choi.
- Remélem ízleni fog. - bizonytalanodok el. Nem vitás nem vagyok valami nagy konyha tündér...
De azért egy húsz perc alatt sikerül előállnom a reggelivel, nevén palacsintával. Főzök hozzá kávét, Hak-nak és magamnak pedig kiöntök pohárba friss narancslevet. Kirakom az adagokat a tállra és eléjük rakom. Pont ekkor toppan be bátyókám is, felöltözve, fitten.
- Remélem tettél bele mérget is. - ül le az egyik székre.
- Csak neked. - mondom mézes-mázos hangon. Leteszem elé a juhar szirupot és a naracslevet. Leülök vele szemben az asztalhoz. Addig nem eszek, amíg véleményt nem mondanak a kreálmányomról.
- Finom lett kincsem. - mosolyog rám anya, Myung Hee pedig helyeslően bólogat. Young Hak-ra pillantok aki eddig csak szemezett a tányérjával, de látva, hogy figyelem, ő is neki kezd.
- Nem rossz. - jelenti ki. Elvigyorodom és várom a további reakciókat. Bevesz még egy falatot az édességből és ekkor, mint egy őrült a pohara után kap. Nagyokat kortyol belőle, de nyomban ki is köpi az asztalra a gyülömcslét.
- Mit tettél bele? - liheg, tátott szájjal. - Éget!
- Én semmit! - kuncogok. Anyáék csak kérdőn néznek rám.
- Vizet! - pattan fel a székről és viharzik el mellettem Young Hak, egyenesen a csaphoz. Ekkor kitör belőlem a röhögés. Próbálom visszafogni magam, de csak rá kell néznem, ahogy rátapad a csapra, és nem bírom visszatartani a nevetést.
Myung Hee és anya csak bámul, magyarázatra várva, de egy szót sem bírok kinyögni, nemhogy beszélni.
- Na várj csak! - indul el felém egy pohár jéghideg vízzel.
Kuncogva állok fel és kirohanok a konyhából. Hallom, ahogy Young Hak morgolódva jön utánam.
- Bassza meg, kilöttyent! - kettesével veszem a fokokat, hogy meneküljek. Megragadja a karom hátulról és magához ránt. A fejem fölé tartja a poharat és diadalittasan elvigyorodik.
- Úgysem mered!
- Ilyennek ismersz? - nevet fel. Megbillenti a poharat és a víz nagy része rám loccsan. Nehezen, de elérem, hogy ő is kapjon belőle. - Na, most már kvittek vagyunk. - törli meg az állát pólója csücskével.

- Elmegyünk a városba bevásárolni, kértek valamit? - kukkant be a szobánkba anya. Hak a laptopját bújja egy ideje, én pedig a tévét nézem.
- Hozzatok valami gyümölcsöt, légyszi! - kérlelem.
- Rendben. - feleli. - És neked Young Hak?
- Én nem kérek semmit. - mormolja bajsza alatt.
- Oké. Akkor esteféle jövünk. Még körbenézünk a városban. Legyetek jók! - integet.
Hak ekkor felpattan és kisiet a szobából. Csak kérdőn utána tekintgetek, aztán inkább visszatérek a tévé bámulásához.
- Uncsi, még inkább az... - sóhajtok. Semmi értelmes nem megy a tévében. Mit kezdjek magammal?

Végül miután Young Hak visszajött addig nyaggattam, míg bele nem ment, hogy dámázzunk. Végül mindig ő nyert, amiért néha önelégülten ki is jelentette, hogy ő verhetetlen, de legalább ezzel is ment az idő.
Aztán 7 körül végre betoppantak anyáék, aminek hatására mindketten versenyt futva lerohantunk a lépcsőn. Megint piszkáltuk egymást egy picit, lassan már a védjegyünké válik ez a lökdösődés.
- Tessék. - rak le elém szőlőt és barackot anya. Felcsillan a szemem és a kezembe fogok egy barackot, majd a csap alá rakva megmosom. Nagy falatokban harapom a gyümölcsöt.
- Tessék fiam. - nyújt át egy szatyrot Myung Hee Haknak. Tegnap óta olyan hideg vele...
- Köszönöm. - fogadja el, majd a titokzatos holmival fel is megy a szobába.
- Milyen volt megnézni a várost? - kérdem anyától, aki a hűtőben pakolászik.
- Nagyon jó. - mosolyodik el, ahogy felegyenesedik. - Bevásároltunk, aztán elmentünk a parkba, megnéztünk egy filmet és végül beültünk egy kis cukrászdába. - éli magát teljesen bele.
- Az jó. - mosolyodok el. - Mikor lesz vacsi?
- Körülbelül egy óra múlva. - néz a fali órára Myung Hee.
- Okés. - sétálok ki, majd fel a szobánkba.
Young Hak megint azt a nyavalyás könyvet bújja, nem tudom mi benne annyira érdekes.
- Mit olvasol? - kíváncsiskodok, de közben ismét benyomom a tévét.
- Egy könyvet. - feleli halkan.
- Na, nem mondod! - tapsolom meg. - Ha ezt nem mondod meg, akkor hülyén halok meg. - gúnyolódom.
- Így is, úgy is. - vigyorodik el.
- Kösz. - durcáskodom. Folyamatosan kapcsolgatom a tévét, míg meg nem pillantok egy ismerős arcot. Mikor megbizonyosodom róla, hogy az akire gondoltam, előrébb kúszok az ágyon és szinte rátapadok a képernyőre.
Hallom és érzem is, ahogy Young Hak is előrenyomul és engem figyel, ahogy csorgatom a nyálam a tévére. Vagyis... pontosabban a takaróra...
- Ki ez a gyerek? - kérdezi kíváncsian.
- Mi? - pillantok fel rá.
- Ki ez? - kérdi újra.
- Ez most komoly? - hatás szünet, de nem mond semmit. - Eunhyuk-nak hívják. A Super Junior egyik tagja. Csak azt ne mond, hogy nem ismered őket.
- Soha életemben nem hallottam még róluk. - rántja meg a vállát.
- Te... nem nézel tévét? - vonom fel a szemöldököm.
- Dehogynem. De engem a világ hírei érdekelnek, nem az ilyen... csőgatyás sztárocskák.
- De hisz rajtad is csőszárú farmer van. - nézek le lábára, és rá is mutatok.
- Az más. - feleli.
- Tényleg, az nagyon más... Ha Choi Young Hak hordja, az nem egyenértékű azzal, ha például Lee HyukJae vesz fel egy ilyet? - kérdem inkább magamtól, mint tőle.
- Hogy ki? - pillant rám.
- Hagyjuk. - legyintek fáradtan. Egy fiúnak nem lehet megmagyarázni, hogy egy idol miért is olyan híres, és miért nézik annyian őket, mint amennyien. Young Hak-nak, meg a cső látású agyának meg főleg nem.

- Kész a vacsi! - kopog az ajtón anya. Felpattanok az ágyról és lemegyek a konyhába. Hak épp fürdik, majd biztos szól neki is anya.
- Hmm, fincsinek néz ki. - veszem fel a pálcikámat és beveszek a számba némi riszt, majd hozzá húst. - Ez isteni! - kezdem el habzsolni.
- Az én érdemem... - szerénykedik Myung Hee feltűnően.
- Egy isten vagy Myung Hee! - veregetem meg a vállát. - Mostantól te főzől rám!
- Hogyan? - szól közbe anya. - És velem mi lesz? - kezd el látszólag siránkozni.
Csak elmosolyodok, Mr. Choi pedig belecsap a kezembe és kuncog anyán egy sort.
Ekkor caplat be Young Hak egy köntösben. Leül mellém és ő is nekiáll falatozni.
- Végeztem! - állok fel az asztaltól. - Köszönöm a vacsorát.
- Egészségedre. - veszi el előlem a tányért anya, és elviszi a mosogatóhoz.
- Finom volt. - jelenti ki Hak, és ő is feláll. Átnyújtja a tálat, és utánam lohol. - Álmos vagy? - kérdi.
- Miért? - nézek rá ferdén.
- Csak kérdeztem. - feleli.
- Hát... oké. - vonok vállat.

Elmentem fürdeni gyorsan, hogy utána bebújjak az ágyikómba. Anya mikor meglátta, hogy mit műveltünk a takaróval - vagyis Young Hak mit művelt vele, csak ez a genya rám fogta - adott nekünk egy másikat. Szóval most megint menni fog rajta a civakodás, mint múlt éjjel.
Mikor beléptem a szobába, egy alsógatyában feszítő Young Hak-al találtam szembe magam.
- Ve... vegyél már fel valami ruhát! - szólok rá, és odahajítom a törülközöm, hogy ne lássam. Pironkodva - de persze ezt leplezve - megyek oda az ágyhoz. Magamra húzom a takarót, és nem akarok foglalkozni azzal, ami az imént történt.

Pár perccel később Hak is befekszik mellém, de egyből elkezdi bökdösni a hátam.
- Alszol? - suttogja.
- Igen! - morranok fel.
- Akkor jó, mert mutatni szerettem volna valamit. - mondja. Meg sem várja a válaszom megragadja a karom, és ülő helyzetbe felhúz.
- Áú, ez fáj! - kapom el a kezem.
- Bocsi.
- Mit akarsz? - morgolódok.
- Nem itt. - mondja. - Ott, kint. - mutat az erkély felé.
- Istenem... - mászok ki a takaró alól és megigazítom magamon a nagy méretű pólóm. Young Hak is feláll, és kimegy a teraszra. - Mi van? - vakarom meg álmosan a szemem.
- Nézd! - nyújt felém egy hosszúkás valamit.
- He? - Egy csillagszóró. - Ezt most... miért?
- Engem a tűzijáték mindig boldoggá tesz. - mosolyodik el halványan. - Kiskoromban mindig úgy tekintettem a csillagszóróra, mint mini tűzijátékra. Doboz számra vetettem apámmal. Meggyújtottam őket és egyből felvidultam. - gyújt meg egyet. Sisteregni és szikrázni kezd a pálca, ő pedig a kezemben lévőhöz érinti azt, aminek hatására az is begyullad.
- Miért mondod el nekem mindezt? - kérdem tőle végül.
- Nem tudom. - von vállat. - Mert sose volt senki, akinek mesélhettem volna az élményeimről. De ez titok. Csak én, apa, és Jegesmedve úr tudunk róla. - mosolyodik el, ahogy begyújt egy újabbat.
- Jegesmedve úr? - kezdek el kuncogni.
- Igen. - vigyorodik el. - De ő is titok! - teszi az ujját a szája elé, mintha azt kérne, hallgassak erről.
- Oké. - vigyorgok. Jól esik, hogy végre megtudhatok róla valamit, és nem mindig az érzéketlen oldalát mutatja felém. Ilyenkor szinte már úgy érzem, hogy kedvelem...

You were my Destiny? (9. rész - Meleg helyzet)

- Hyerin, siess már! - hallom meg az ajtón kivűlről Young Hak dühös hangját. - Már több mint fél órája bent vagy a fürdőben. Mi tart ennyi ideig!?
- Várj a sorodra! - kiáltom vissza. Visszatérek oda, ahol tartottam. Vagyis befejezem a sminkem. Pár perc múlva végzek is, és kinyitom az ajtót.
- Jöhetsz. - jelentem ki.
- Ideje volt. - morog és bemegy a fürdőbe, majd bevágja maga mögött az ajtót.
- Chh... - megyek be a szobámba.

- Minden megvan? - idegeskedik anyám. Már vagy harmadszorra nézi át, hogy mindent elrakott-e.
- Anya, nyugi. - teszem vállára kezemet.
- Mehetünk? - rakja be az utolsó csomagot a kocsiba Myung Hee.
- Persze. - mosolyodom el. Beszállok hátulra, anya pedig az anyósülésen foglal helyet. Már csak Young Hak-ra várunk. Fél perc sem telik belé és levágódik mellém, majd becsapja az ajtót.
- Milyen hosszú lesz az út? - kérdem kíváncsian, ahogy elindulunk.
- Csak másfél óra. Hamar oda érünk. - feleli Myung Hee.

Mr. Choi korántsem hazudott, tényleg hamar oda értünk. Az út alatt zenét hallgattam és bámultam a tájat az ablakon keresztül. A bátyókám egy könyv olvasásával ütötte el az időt. Anyáék az út nagy része alatt beszélgettek.
Mikor kiszálltunk a kocsiból meglepetten néztem végig a nyaralón. Méreteiben és stílusában meg sem közelítette a házunkat.
- Hallottam ám, hogy mindig morgolódsz, hogy túl nagy a ház. Ezért jöttünk ebbe a nyaralóba. Gondoltam ezt nem fogod annyira idegennek érezni. - mosolyog rám Myung Hee.
Még erre is figyelmet szentelt? Anya nem hazudott, valóban nagyon kedves és figyelmes ember.
A csomagokkal a kezünkben mentünk fel a házhoz a kőből készült lépcsőn. Myung Hee kinyitotta az ajtót és betessékelt minket rajta.
- Tehát. A konyhát arra találjátok. - mutat balra. - Jobbra a nappali van, mellette a fürdő. Fent az emeleten is van egy, választhattok melyiket használjátok. Ezen kívül két szobát találtok fent, egyikben mi leszünk anyá... vagyis Jae Sunggal, a másikat pedig megosztjátok közösen.
Flegmán egymásra nézünk Young Hak-al, majd én megszólalok:
- De ugye két ágy van a szobában?
- El kell, hogy szomorítsalak, mert csak egy van. - válaszol Myung Hee.
- Na ne... - suttogom.
- Nincs szerencséd húgi. - löki meg a vállam, ahogy elhalad mellettem.
Toporzékolni lenne kedvem ettől a paraszttól. Annyira ki tud idegelni, hogy az nem igaz. Nem, hogy három napot, egy órát sem bírok ki egy szobában vele. Megosztani az ágyat vele meg főként nincs kedvem. Fújok egyet és felcipelem a cuccom a lépcsőn. Dühösen kicsapom a háló ajtaját, ahol Young Hak nyugodtan pakolászik.
Odabattyogok az ágyhoz és lerakom rá a poggyászom. Felnyitom és egy adag ruhával a kezemben megyek oda a gardróbhoz. Bepakolom a polcokra, mit sem törődve Young Hak morgolódásával. Mikor végzek, akkor elpakolom a bőröndöt a szekrénybe.
- Enyém a bal oldal. - jelenti ki bátyuskám.
- Minek a bal oldala?
- Az ágynak. - mondja gúnyosan.
- Nekem mindegy. - rántom meg a vállam.
- Gyerekek nem vagytok éhesek? - kiabálja le lentről anyám.
- De! - válaszolok és kisétálok az ajtón. Young Hak követ és nekem jön. Dühösen lököm meg én is a vállát, ahogy haladunk lefelé a lépcsőn. Visszaadja a kölcsönt, a konyhába beérve taszít rajtam egy nagyot. Nekiesek a konyhaszekrénynek és fájdalmasan dörzsölöm a vállam.
- Bunkó! - kiáltok rá.
- Hisztis! - vág vissza.
- Ne veszekedjetek. - szól ránk Myung Hee. Young Hak odamegy az asztalhoz, én pedig követem. Még mielőtt leülhetne kihúzom alóla a széket, így a földön találja magát. Dühösen néz fel rám, mire én csak elvigyorodok és leülök a helyemre.
- Olyan gyerekes vagy. - zsörtölődik, ahogy ő is helyet foglal.
Myung Hee és anyám csak mosolyogva összenéznek, én pedig nekiesek a kajának.
- Hmm ez finom. - tömöm magamba a levesem.
- Örülök, hogy ízlik. Én főztem még otthon. - jelenti ki büszkén Myung Hee.
- Nem is tudtam, hogy tudsz főzni. - lepődök meg.
- Pedig nagyon is jó benne. - vigyorog anyám.
- Na, mi magatokra hagyunk. Kipróbáljuk a medencét. - mondja Mr. Choi és kézen fogva kimennek. Olyan aranyosak, komolyan.
- Úgy eszel, mint egy disznó. - fintorodik el Young Hak.
- Neked is jó étvágyat. - vigyorgok rá gúnyosan.
Még rá is játszok, hangosan szürcsölöm a levest. Elhúzza száját és feláll az asztaltól. Ott hagyja érintetlenül a tányérját. Kérdőn nézek utána, ahogy kimegy a konyhából.
- Te nem jössz úszni Hyerin? - mosolyog rám Myung Hee, ahogy elhalad mellettem egy törülközővel a kezében.
- Én... nem tudok úszni. A mély víztől is félek...
- Ne haragudj, teljesen kiment a fejemből. Pedig már Jae Sung is említette. - vakarja meg tarkóját zavartan.
- Semmi gond. - vonok vállat. - Inkább kifekszek napozni.
- Az is jó ötlet. - feleli és kimegy az üvegajtón.
Így is teszek. Berakom a tálat a mosogatóba és felmegyek az emeletre a szobánkba. Young Hak az ágyon fekszik és láthatóan bele van merülve egy könyvbe. Odasétálok a gardróbhoz és kiveszem a fürdőruhám. Kimegyek a szobából a fürdőbe. Magamra zárom az ajtót és levetkőzök. Gyorsan belebújok a falatnyi kis anyagba és felkötöm a hajam. Kilépve a fürdőből jut eszembe, hogy egy törülköző sem ártana, vagy valami pléd, amit a napozó ágyra ráteríthetek.
Átsétálok a hálóba és kinyitom a gardróbot, hogy keressek egy törülközőt. Két vizslató szempárt érzek meg a hátamon. Kérdőn nézek hátra, ahol Young Hak a könyve felett figyel engem. Magam köré tekerem a törülközőm és figyelmen kívül hagyva őt, lesétálok a lépcsőn, majd kimegyek a teraszra.
- Szépen süt a nap ugye Hyerin? - kérdi anyám az egyik nyugágyon feküdve. Myung Hee a medencében van, élvezi a langyos vizet. Anyám felém nyújt egy szalmakalapot.
- Nehogy napszúrást kapj nekem! - nyomja a fejembe, mivel kérdőn nézek rá. Feláll az ágyról és bemegy a vízbe. Leterítem rá a törülközőt és helyet foglalok rajta. Egy ideig csak figyelem, ahogy anyáék elvannak, aztán hanyatt fekve ledőlök. Lehunyom szemeimet és így élvezem a tűző nap melegét, ami a bőrömet éri.

Arra riadok fel, hogy hideg vizet fröcskölnek rám. Annyira nyugodt volt itt feküdni, hogy elaludtam. Morgolódva nyitom fel íriszeim, mire meglepve tudatosul bennem, hogy egy félmeztelen Young Hak áll előttem karba tett kézzel.
Felülök a nyugágyon és körbenézek. Myung Hee-ék eltűntek.
- Anyáék? - kérdem tőle.
- Bementek lepihenni. - jelenti ki. - Felakartak ébreszteni, de mondtam, hogy én is kijövök fürdeni, lesz aki figyel rád.
- Ahha. - felelem.
- Nem jössz be? - kérdi a medencére mutatva.
- Semmiképp. - rázom meg a fejem.
- Miért? - kérdi egy eddig nem ismert mosollyal az arcán.
- Mert nem. - zárnám le ennyivel a témát.
- Na, egy kis víz nem árt. - közeledik felém.
- Állj meg ott, ahol vagy Young Hak!
Kuncogva alám nyúl és felvesz karjaiba.
- Tegyél le! Most azonnal! - riadok meg, ahogy elindul a medence felé.
- Nyugi. - röhög.
- Ne! Engedj el! - kezdek el mocorogni. - Azonnal eressz el! - kiáltok rá. De ekkor már késő, mert beérünk a vízbe.
- Ahogy kívánod. - enged el. Pillanatokon belül elmerülök a vízben és kapálózva próbálok fent maradni. Nagyon megrémülök, mert nem ér le a lábam, és jó pár korty víz is lement már a torkomon.
Kiabálás üti meg a fülemet, még így félig a víz alatt is. - Megőrültél!? Nem tud úszni!
Teljesen bepánikolok, az izmaim begörcsölnek és nem bírok megmoccanni. Egy erős kéz nyúl utánam és ráhúz a hátára. Kivisz valaki a vízből és letesz a földre.
- Úristen! Kicsim! - csak messziről hallom anyám kétségbe esett kiáltozását.
Oxigént juttatnak a tüdőmbe, mire oldalra bukik a fejem, és szabaddá válik a légcsövem. Köhögésem hatására landol mellettem a víz.
- Hyerin! - fogja két keze közé arcomat Myung Hee.
- Kicsim! - jön oda anya is. - Annyira megrémültem! - ölel magához. Fülemben hallom, ahogy zokog. Teste megremeg a sokktól.
- Hogy lehetsz ilyen meggondolatlan fiam!? - hallom meg Myung Hee dühös ordítását. Még soha nem hallottam így beszélni. - Meg is fulladhatott volna!
Mély csend borul a házra. Anya lassan megnyugszik és az én légzésem is normalizálódik. Erőt vesz rajtam az akarat és kibújok anyám öleléséből. Anya csak kérlelően szól, hogy ne mászkáljak ilyen állapotban, majd Myung Hee felvisz a szobámba.
De nekem egyáltalán nem az a szándékom, hogy lepihenjek.
- Tényleg sajnálom. Csak egy vicc volt... - hallom meg Young Hak hangját a nappaliból.
- Vicc!? Az életébe is kerülhetett volna!
- Ne csináld ezt. - szólalok meg halkan, ahogy beérek a szobába. Ahogy Myung Hee rám néz, ellágyulnak a ráncok az arcán.
- Hyerin. - pattan fel Young Hak a kanapéról. Megbánást látok a szemeiben, amit azonnal le is süt. Biztosan a bűntudat miatt nem bír a szemembe nézni.
- Ne kiabálj vele, kérlek. - reked be a hangom. Még kissé nehézkes a beszéd számomra. Odasétálok Young Hak elé, aki csak álldogál maga elé révedve.
- Sajnálom. - szólal meg végül, de nem néz rám.
- Megbocsátok. - érintem meg óvatosan kezét, amelyet összekulcsol maga előtt. Felnéz rám és nyomban olyat tesz, amit nem várnék tőle. Szorosan magához ölel, és úgy mondja vállamba, hogy sajnálja. Hogy bocsássak meg. Félve ölelem át széles vállát, és csak annyit mondok, hogy nincs semmi baj.
Furcsa egy helyzet. Én vigasztalom őt, pedig nekem lenne erre szükségem.
- De ezért még számolunk. - vigyorodom el, ahogy elenged és belebokszolok a vállába.
- Rendben. - feleli nyugodt hangon.
Myung Hee csak szótlanul áll előttünk és nem is fűz hozzá semmit. Látom rajta, hogy dühös Young Hak-ra, de azt is tudja, hogy nem szeretném, ha kiabálna vele. A történteken már nem tudunk változtatni, és tudom, hogy megbánta.

Miután megvacsoráztunk és átöltöztem a pizsamámba, befeküdtem a meleg ágyba. Young Hak is nem sokkal később követte a példámat és ezután csend borult a házra.
- Tényleg nem haragszol? - suttogja bátyókám háttal nekem.
- Nem. - ásítóm. Már majdnem elaludtam. - Nincs okom ezt tenni. - vonok vállat.
- Tényleg sajnálom. - fordul felém, így a kintről beszűrődő fénytől láthatom arcát.
- Mondtam, hogy majd megfizetsz érte. - lököm meg. Annyira erősre sikerül, hogy leesik az ágyról. Dühösen mászik vissza és megcsap a párnájával.
- Hé! - kiáltok rá. - Én lábadozó beteg vagyok! - nevetek, ahogy megcsapom én is a vánkosommal.
- Na persze! - csap vissza.
- Teee!

Végül elnyugodtak a kedélyek és elaludtam végre. Aztán arra ébredtem fel, hogy fázok. Keresgéltem a takarót, de nem találtam. Young Hak eltulajdonította az egészet! Dühösen rántom vissza magamra. Elkezd mocorogni, és kutakodik az anyag után. Ennek köszönhetően akaratlanul is letapiz. Morogva csapom meg, hogy hagyja abba.
- Mi bajod van? - ripakodik rám.
- Ne tapizz! - mordulok fel.
- Még ha fizetnek érte sem nyulok hozzád. - vág vissza és letépi rólam a takarót.
- Úú te! - húzom vissza.
- Na jó, elegem van! - áll fel az ágyról és kihúzza a fiókot. Feltérdel mellém és egy éles tárggyal ketté hasítja a selyem anyagot.
- Megőrültél!? - ülök fel az ágyon.
- Így neked is jut, meg nekem is. - jelenti ki, és visszadobja a helyére az ollót. Magára teríti a megtépázott takarót és befordul a fal felé. Morgolódva takarózom én is be, és végre újra elnyom az álom.

Always stay with me (7. fejezet - Kiszolgáltatva)

Nagyot nyelsz és lesütöd szemedet. Most mit tegyél? Ha Baekho megtudja mindezt, komoly esély van rá, hogy örökre megutál és azonnal szakít veled. Nem akartad így elcseszni az első kapcsolatodat egy fiúval. De Minhyun kiszolgálásához sem fülik a fogad. Két tűz közé kerültél, ahonnan nincs kiút.
Megérinted a sebet, amit Minhyun hagyott az alsó ajkadon azt imént, és így töprengsz. Percekig csak állsz egy helyben, miközben ötletek cikáznak a fejedben.
- Rendben... - sóhajtasz. - Mindent megteszek, amit csak kérsz. De cserébe nem mondod el Baekho-nak ami történt... - fordítod el a fejed zavartan.
- Okos lány vagy te! - tapsol meg.
Hátat fordítasz neki és elindulsz, amerre a lábad visz.
- Hova is indultál éppen? - lépked utánad.
- Haza. - mondod nemes egyszerűséggel.
- Nem mondtam, hogy elmehetsz.
- Mi van? - nézel rá. - Ezt most nem mondhatod komolyan... - sóhajtasz.
- Dehogynem. - rántja meg a vállát. - Éhes vagyok. Hívj meg valamire. - jelenti ki.
Csak pislogsz rá nagyokat, de mikor rájössz, hogy nem viccel, felmorransz és elindulsz egy Mc Donald's felé.
Ő hűségesen követ téged, majd belép utánad az ajtón és beáll a vásárlók mögé.
- Te nem eszel? - kérdi meglepetten.
- Elment az étvágyam. - rá sem bírsz nézni. Kezdesz ráébredni, hogy a félelmed átment undorba. Ez nem a legjobb érzés egy emberrel szemben, de legalább ez azt eredményezte, hogy végre mertél visszaszólni neki.
- Nekem mindegy. - ránt egyet magán és megmondja a kiszolgálónak, hogy mit kér.
- Ez összesen 24.000 won lesz. - hallod meg a fiú hangját. Minhyun rád tekint, te pedig előszeded a tárcád. Kiveszel belőle három bankót, majd a kezébe nyomod. Ott hagyod, és elsétálsz az egyik asztalhoz.
Leülsz az egyik székre és leveszed a válladról a táskád. Az öledbe rakod le, majd felkönyökölsz az asztalra, és megtámaszkodsz a kezeden.
Minhyun egy tálcát egyensúlyozva a kezében követ, és leül veled szemben.
- Hmm, ez nagyon fincsi. - kap be egy krumplit. - Biztos nem kérsz? - mutat az adagjára. Felvonod a szemöldököd, nem tudod mire vélni a kérdését. Ő volt éhes nem?
- Tőled nem kérek semmit. - feleled és kinézel az ablakon.
- Ahogy akarod. - válaszolja, és neki kezd az ételnek.
Szótlanul nézed a forgalmat az ablakra tapadva. Még ez a látvány is jobb, mint Minyhun önelégült feje...
- Hogy is kötöttél te ki Baekho mellett? - kérdi váratlanul. Lassan ráemeled a tekinteted, és látod, hogy épp a fagyiját lapátolja be. Majd mikor végzett, felnéz rád.
Nem felelsz rá semmit, inkább visszatérsz az utca bámulásához.
- Na, de komolyan. Érdekel, hogy egy ilyen lány..., - fintorodik el - mint te, hogy tudta ennyire elcsavarni a fejét.
Csak szúrósan nézel rá, de erre sem felelsz semmit. Látszik rajta, hogy zavarja az, hogy semmilyen reakciót nem vált ki belőled amit mond.
Felsóhajt és arrébb löki a tálcát.
- Tele vagyok. - jelenti ki. - Megszomjaztam. - bök meg. - Kérek inni.
Hangosan kitolod a széked és elbattyogsz a pulthoz. Kérsz egy kólát, amit utána leraksz elé és felveszed a táskád a válladra.
- Hova mész? - szív bele italába.
- Haza. - mondod újra.
- Egy szóval sem mondtam, hogy elmehetsz. - vigyorodik el, azzal az önelégült kifejezéssel az arcán. Legszívesebben elkezdenél hisztizni, mint egy öt éves. Nem lehet a sors ilyen kegyetlen pont veled...
- Ha miattad nem érek haza időben, akkor anyámmal te beszéled meg, hogy miért késtem. - fenyegetőzöl, nem sok sikerrel.
- Oké. - dől hátra a székében.
- Mi? - lepődsz meg.
- Mondom, rendben. - veszi fel a táskáját a földről. - Menjünk el moziba. Biztos adnak valami jó filmet.
Csak szájtátva állsz előtte, amint elindul a kijárat felé. Beharapod a szád és idegesen csörtetsz utána.
- Van nem messze egy mozi. - mutat az egyik épületre. - Gyalog is hamar odaérünk.
Megrántod a vállad, jelezve, hogy neked aztán tökre mindegy és elindulsz a zebra felé.
Megvárod míg a lámpa jelzi, hogy át lehet menni és lelépsz a járdáról. Csak pár lépést teszel, de Minyhun máris erősen visszaránt. Nem érted miért, de aztán észleled, ahogy egy autó csikordulva áll meg előtted. Ha nem húz el, akkor most talán mozdulatlanul feküdnél a kocsi előtt...
Nagy szemekkel nézel rá, ő pedig elengedi a kezed. Majd miután az autó elhajt, átmegy a zebrán. Csak bámulod távolodó alakját, de észbe kapsz és utána sietsz. Komolyan nem érted ezt a fiút. Ha annyira utál akkor miért ment meg? Vagy miért kínált meg az ételéből? Miért törődik veled?

- Azt nézzük meg! - mutat az egyik plakátra. - Biztos jó félelmetes. - vigyorog izgatottan. Te is ráemeled a tekinteted a papírra, amin egy sötét, baljoslatú ház áll, az égen pedig sötét felhők gyülekeznek.
- De hát ez egy horrorfilm... - bizonytalanodsz el.
- És? - kérdi könnyedén. Megragadja a karod és maga után húz a pénztárhoz. Kér két jegyet, majd int neked, hogy fizesd ki. Addig ő elmegy a büfé felé, hogy nézzen magának valami harapnivalót.
Sóhajtasz egy mélyet, de kifizeted őket. Valaki megkopogtatja a vállad, mire dühösen fordulsz hátra.
- Mi van már megint? - ripakodsz rá.
- Bocsi. - rezzen össze hangodra egy pillanatra.
- Jonghyun... - halkul el a hangod.
- Mit keresel itt egyedül ______? - kérdi meglepetten. - Vagy Baekho is itt van veled? Nem edzése van...?
- Én... - harapod be az alsó ajkad. Csak ezt ne... - Egyedül jöttem. - vékonyodik el a hangod.
- Egyedül? - kérdi, miközben feltűnően méreget a szemével. - Szerintem hazudsz. - jelenti ki. - Mindig ilyen lesz a hangod ilyenkor, és nem nézel a szemembe.
- Ez nem igaz. - harapdálod a szád szélét.
- Na és ez. Mindig ezt csinálod ha zavarban vagy. - mutat az arcodra. - Jól ismerlek. Engem nem tudsz átverni. Nos?
- Ez a kiszolgálás szörnyű. - hallasz meg egy ismerős hangot a hátad mögül, mire lefagysz. - Nem tudják mi a különbség a nagy és a közepes adag között... - zsörtölődik és melléd áll. - JR? Hát te? - kérdi meglepetten.
- Ezt én is szeretném tudni. - teszi karba a kezét. Nyakig vörösödsz a kínos helyzettől. Ez nem történhet meg veled...
- Csak eljöttem Sungrinnal megnézni egy filmet. - mondja nyugodt hangon. - Erre összetalálkozok ______-val/vel. Majd te is megjelensz. Mondjátok meg, mégis mi történik itt!? Jártok? Megcsalod Baekhot!? Mert, hogy van valami köztetek az is biztos. - egyre dühösebbé válik a hangja. Szinte már megijedsz tőle. Sosem láttad még ilyennek.
- Jonghyun, meg tudom magyarázni...
- Ez már most rosszul kezdődik! Ne is próbálkozz. - int le.
- De Jonghyun én... - elcsuklik a hangod. - Én... sosem tennék ilyet. Higgy nekem! - nézel mélyen a szemibe. Minhyun csak szótlanul áll melletted.
- Rendben. Akkor magyarázd meg. - tárja ki kezeit. Nagyot nyelsz és fél szemmel ránézel a melletted álló fiúra. Semmilyen érzelmet nem lehet kiolvasni a szemeiből.
- Én...
- Én hívtam meg. - vág közbe Minhyun. - Hogy bocsánatot kérjek tőle. - teszi karba a kezeit. - És? Bajod van vele!?
- Bocsánatot? - lepődik meg. Látszik rajta, ahogy az erős ráncok ellágyulnak az arcán.
- Ja. - rántja meg a vállát. - A bál miatt.
- Ó... - süti le szemeit. - Sajnálom ________. Nem tudtam, hogy ez a helyzet. Ilyesmivel megvádolni téged... - vakarja zavartan a tarkóját.
- Jonghyun. - szólal meg egy lány nem messze tőletek. - Mindjárt kezdődik a film!
- Ez a barátnőm. Most megyek. - fordul meg. - És tényleg bocsi, _______... - ballag el.
Egy mély sóhaj szakad fel a torkodból. Furán nézel Minhyunra. Mi volt ez az egész?
- Ezt még behajtom rajtad. - mondja. - Ilyen ciki dolgot mondani... Én bocsánatot kérni? - nevet keserűen és elindul az egyik moziterem felé.
Teljesen kiborultál ettől az egésztől. Nem vágytál másra, csak, hogy haza mehess. Úgy beszélt veled Jonghyun az imént, mintha legalábbis őt csalnád meg ezzel. Mi volt ez az egész!?
- Haza akarok menni. - mondod már szipogva, egy tapodtat sem mozdulva.
- Azt csinálsz amit akarsz. - jelenti ki Minhyun és feléd sem fordul miközben beszél. - Úgyis elment ettől az egésztől a kedvem. Meguntalak. - rántja meg a vállát, miközben zsebre vágja a kezeit.
Csak kérdőn nézel rá.
- Nem hallottad!? - kérdi közömbös hangon. - Húzz haza.
Összegyűröd a kezedben a jegyeket, és kihajítod a kukába. Gyors léptekkel hagyod el az épületet. Ahogy a szabad levegőre érsz, futsz, ahogy a lábad bírja. Nem tudod, hogy hova, csak rohansz. Elrohansz az érzéseid elől.

Végül egy parkba visz az utad. Leülsz az egyik padra és felhúzod a lábaidat. Elfog a sírás, de leküzdöd a torkodat veszítő gombócot. Nem érted mi történik veled. Mi ez az érzés, ami belülről marcangol? Miért esett olyan rosszul, amit Minhyun a fejedhez vágott?
"Meguntalak... Nem hallottad!? Húzz haza."
Szipogva kaparod elő a telefonod a táskád legaljáról. Végig böngészed a névjegyzékedet, de egyből el is fog újból a sírás. Elidőzől Baekho neve mellett egy pár percig, de végül nincs merszed felhívni. JR-t szintén elfelejtheted. Randija van...
Soohi-t ha felhívod, akkor mindent el kéne mondanod az egyességről. Onnantól elvágtad magad a nővérednél is. Anyád felkeresése meg sem fordult a fejedben. Ren szintén kilőve. Nem lenne merszed elé állni, mikor előre szólt, hogy vigyázz Minhyunnal. Aron Oppát még nem ismered annyira, hogy ilyesmit elmondj neki. A másik meg az, hogy ő az egyetlen, aki még mindig tartotta a kapcsolatot azzal a jégcsappal. Neki nem mondhatsz el mindent. Most mit tegyél? Nincs senki sem, akivel beszélhetnél.
Csüggedten dobtad vissza a kis készüléket a táskádba, és csak figyelted, ahogy fodrozódik a víz teteje a széltől. A tó körül sok kisgyerek tücskörészett, vagy párok ültek egy-egy padnál. Másutt csapatosan sétáltak lányok, hangosan nevetgélve. Mindenki olyan boldog... csak te nem.
De elég az önsajnálatból! Ha itt ülsz és siratod magad, az nem használ semmit. Eleget voltál depressziós életedben, mostantól nem lehetsz ilyen törékeny. Nem bőghetsz többet egy sarokba bújva az élet apró sérelmein. Nem. Mostantól nem. Megmutatod, hogy erősebb vagy ennél. Többé nem ejtesz egy könnycseppet sem egy fiú miatt.

- Elérkezett a szünet előtti utolsó nap. - mondja az osztályfőnök az utolsó órátokon. - A szünidőben jól pihenjétek ki magatokat, mert utána jönnek a félévi vizsgák. Készüljetek fel rá rendesen, és mindenkinek sok sikert!
Ekkor csöngetnek ki - egy időre utoljára az iskolában.
- Találkozunk jövőre! Viszlát mindenkinek.
- Viszontlátásra. - mondjátok egyszerre és mindenki kiözönlik az ajtókon.
- El sem hiszem, hogy most lesz másfél szabad hetünk! - örvendezik félhangosan Ren. Baekho csak bólint rá, és átkarolja a derekad.
- Két nap és itt a születésnapod! - mosolyog rád.
- Igen. - feleled halkan.
Két hete már, hogy nem láttad Minhyunt. Azóta nem, amióta úgy megbántott. Olyan lelkiismeret furdalásod volt, ha csak hozzád ért, vagy kedves volt veled Baekho. Pedig tényleg nem csaltad meg. De mégis mardosott belülről a bűntudat...
- Tényleg, leszervezted a dolgot JR? - intézi kérdését Dongho gyermekkori barátod felé, aki épp a kabátját veszi fel. Addig te is ugyanezt teszed, és a sálad is a nyakad köré tekered, nehogy megfázz.
- Persze. - vigyorog sejtelmesen.
- Micsodát? - lepődsz meg.
- Meglepetés! - csapja össze a kezeit a kérdezett és átkarol újból. - Menjünk. - indul el kifelé az ajtón. - Majd még hívlak Jonghyun! - integet és már kint is vagytok.
- Várod a szombatot? - kérdi vigyorogva.
- Nem igazán... Csak egy szülinap. - rántod meg a vállad.
- Ez nem "csak egy szülinap"! - vékonyítja el a hangját és utánoz téged viccesen. Kibukik belőled a nevetés őt nézve. - Ez a te szülinapod. - komolyodik el a hangja. - És most először töltöd egyedül a karácsonyt egy fiúval, igaz? - lépdel melletted az utat figyelve.
- Ahha. - húzod feljebb a sálat a nyakadon.
- Örülök, hogy én lehetek az, akivel először ünnepelhetsz. Megtisztelsz vele.
Elvigyorodsz ünnepélyes hangján. Ő is halkan kuncog, ahogy téged figyel.
- Megérkeztünk. - néz a kaputok felé. Még mielőtt bármit felelhetnél, két keze közé fogja az arcodat és meleg csókban forrnak össze ajkaitok. Jobban magához húz, mire félénken te is átkarolod a nyakát. Végig simít arcodon, miután elvál tőled, de még ad pár kisebb puszit, csak az után enged el.
- Holnap reggel jövök majd. - mondja egy hatalmas mosollyal az arcán.
- Holnap? - kérded meglepetten.
- Igen. Elkérlek anyukádtól. Megyünk randizni. - feleli nemes egyszerűséggel.
- Jó, hogy szólsz. - húzod el a szád.
- Meglepetésnek szántam. - kacsint. - Na megyek. - integet. - Akkor holnap!
- Igen, holnap. - intesz te is neki és bemész a kapun.