- Hyerin, siess már! - hallom meg az ajtón kivűlről Young Hak dühös hangját. - Már több mint fél órája bent vagy a fürdőben. Mi tart ennyi ideig!?
- Várj a sorodra! - kiáltom vissza. Visszatérek oda, ahol tartottam. Vagyis befejezem a sminkem. Pár perc múlva végzek is, és kinyitom az ajtót.
- Jöhetsz. - jelentem ki.
- Ideje volt. - morog és bemegy a fürdőbe, majd bevágja maga mögött az ajtót.
- Chh... - megyek be a szobámba.
- Minden megvan? - idegeskedik anyám. Már vagy harmadszorra nézi át, hogy mindent elrakott-e.
- Anya, nyugi. - teszem vállára kezemet.
- Mehetünk? - rakja be az utolsó csomagot a kocsiba Myung Hee.
- Persze. - mosolyodom el. Beszállok hátulra, anya pedig az anyósülésen foglal helyet. Már csak Young Hak-ra várunk. Fél perc sem telik belé és levágódik mellém, majd becsapja az ajtót.
- Milyen hosszú lesz az út? - kérdem kíváncsian, ahogy elindulunk.
- Csak másfél óra. Hamar oda érünk. - feleli Myung Hee.
Mr. Choi korántsem hazudott, tényleg hamar oda értünk. Az út alatt zenét hallgattam és bámultam a tájat az ablakon keresztül. A bátyókám egy könyv olvasásával ütötte el az időt. Anyáék az út nagy része alatt beszélgettek.
Mikor kiszálltunk a kocsiból meglepetten néztem végig a nyaralón. Méreteiben és stílusában meg sem közelítette a házunkat.
- Hallottam ám, hogy mindig morgolódsz, hogy túl nagy a ház. Ezért jöttünk ebbe a nyaralóba. Gondoltam ezt nem fogod annyira idegennek érezni. - mosolyog rám Myung Hee.
Még erre is figyelmet szentelt? Anya nem hazudott, valóban nagyon kedves és figyelmes ember.
A csomagokkal a kezünkben mentünk fel a házhoz a kőből készült lépcsőn. Myung Hee kinyitotta az ajtót és betessékelt minket rajta.
- Tehát. A konyhát arra találjátok. - mutat balra. - Jobbra a nappali van, mellette a fürdő. Fent az emeleten is van egy, választhattok melyiket használjátok. Ezen kívül két szobát találtok fent, egyikben mi leszünk anyá... vagyis Jae Sunggal, a másikat pedig megosztjátok közösen.
Flegmán egymásra nézünk Young Hak-al, majd én megszólalok:
- De ugye két ágy van a szobában?
- El kell, hogy szomorítsalak, mert csak egy van. - válaszol Myung Hee.
- Na ne... - suttogom.
- Nincs szerencséd húgi. - löki meg a vállam, ahogy elhalad mellettem.
Toporzékolni lenne kedvem ettől a paraszttól. Annyira ki tud idegelni, hogy az nem igaz. Nem, hogy három napot, egy órát sem bírok ki egy szobában vele. Megosztani az ágyat vele meg főként nincs kedvem. Fújok egyet és felcipelem a cuccom a lépcsőn. Dühösen kicsapom a háló ajtaját, ahol Young Hak nyugodtan pakolászik.
Odabattyogok az ágyhoz és lerakom rá a poggyászom. Felnyitom és egy adag ruhával a kezemben megyek oda a gardróbhoz. Bepakolom a polcokra, mit sem törődve Young Hak morgolódásával. Mikor végzek, akkor elpakolom a bőröndöt a szekrénybe.
- Enyém a bal oldal. - jelenti ki bátyuskám.
- Minek a bal oldala?
- Az ágynak. - mondja gúnyosan.
- Nekem mindegy. - rántom meg a vállam.
- Gyerekek nem vagytok éhesek? - kiabálja le lentről anyám.
- De! - válaszolok és kisétálok az ajtón. Young Hak követ és nekem jön. Dühösen lököm meg én is a vállát, ahogy haladunk lefelé a lépcsőn. Visszaadja a kölcsönt, a konyhába beérve taszít rajtam egy nagyot. Nekiesek a konyhaszekrénynek és fájdalmasan dörzsölöm a vállam.
- Bunkó! - kiáltok rá.
- Hisztis! - vág vissza.
- Ne veszekedjetek. - szól ránk Myung Hee. Young Hak odamegy az asztalhoz, én pedig követem. Még mielőtt leülhetne kihúzom alóla a széket, így a földön találja magát. Dühösen néz fel rám, mire én csak elvigyorodok és leülök a helyemre.
- Olyan gyerekes vagy. - zsörtölődik, ahogy ő is helyet foglal.
Myung Hee és anyám csak mosolyogva összenéznek, én pedig nekiesek a kajának.
- Hmm ez finom. - tömöm magamba a levesem.
- Örülök, hogy ízlik. Én főztem még otthon. - jelenti ki büszkén Myung Hee.
- Nem is tudtam, hogy tudsz főzni. - lepődök meg.
- Pedig nagyon is jó benne. - vigyorog anyám.
- Na, mi magatokra hagyunk. Kipróbáljuk a medencét. - mondja Mr. Choi és kézen fogva kimennek. Olyan aranyosak, komolyan.
- Úgy eszel, mint egy disznó. - fintorodik el Young Hak.
- Neked is jó étvágyat. - vigyorgok rá gúnyosan.
Még rá is játszok, hangosan szürcsölöm a levest. Elhúzza száját és feláll az asztaltól. Ott hagyja érintetlenül a tányérját. Kérdőn nézek utána, ahogy kimegy a konyhából.
- Te nem jössz úszni Hyerin? - mosolyog rám Myung Hee, ahogy elhalad mellettem egy törülközővel a kezében.
- Én... nem tudok úszni. A mély víztől is félek...
- Ne haragudj, teljesen kiment a fejemből. Pedig már Jae Sung is említette. - vakarja meg tarkóját zavartan.
- Semmi gond. - vonok vállat. - Inkább kifekszek napozni.
- Az is jó ötlet. - feleli és kimegy az üvegajtón.
Így is teszek. Berakom a tálat a mosogatóba és felmegyek az emeletre a szobánkba. Young Hak az ágyon fekszik és láthatóan bele van merülve egy könyvbe. Odasétálok a gardróbhoz és kiveszem a fürdőruhám. Kimegyek a szobából a fürdőbe. Magamra zárom az ajtót és levetkőzök. Gyorsan belebújok a falatnyi kis anyagba és felkötöm a hajam. Kilépve a fürdőből jut eszembe, hogy egy törülköző sem ártana, vagy valami pléd, amit a napozó ágyra ráteríthetek.
Átsétálok a hálóba és kinyitom a gardróbot, hogy keressek egy törülközőt. Két vizslató szempárt érzek meg a hátamon. Kérdőn nézek hátra, ahol Young Hak a könyve felett figyel engem. Magam köré tekerem a törülközőm és figyelmen kívül hagyva őt, lesétálok a lépcsőn, majd kimegyek a teraszra.
- Szépen süt a nap ugye Hyerin? - kérdi anyám az egyik nyugágyon feküdve. Myung Hee a medencében van, élvezi a langyos vizet. Anyám felém nyújt egy szalmakalapot.
- Nehogy napszúrást kapj nekem! - nyomja a fejembe, mivel kérdőn nézek rá. Feláll az ágyról és bemegy a vízbe. Leterítem rá a törülközőt és helyet foglalok rajta. Egy ideig csak figyelem, ahogy anyáék elvannak, aztán hanyatt fekve ledőlök. Lehunyom szemeimet és így élvezem a tűző nap melegét, ami a bőrömet éri.
Arra riadok fel, hogy hideg vizet fröcskölnek rám. Annyira nyugodt volt itt feküdni, hogy elaludtam. Morgolódva nyitom fel íriszeim, mire meglepve tudatosul bennem, hogy egy félmeztelen Young Hak áll előttem karba tett kézzel.
Felülök a nyugágyon és körbenézek. Myung Hee-ék eltűntek.
- Anyáék? - kérdem tőle.
- Bementek lepihenni. - jelenti ki. - Felakartak ébreszteni, de mondtam, hogy én is kijövök fürdeni, lesz aki figyel rád.
- Ahha. - felelem.
- Nem jössz be? - kérdi a medencére mutatva.
- Semmiképp. - rázom meg a fejem.
- Miért? - kérdi egy eddig nem ismert mosollyal az arcán.
- Mert nem. - zárnám le ennyivel a témát.
- Na, egy kis víz nem árt. - közeledik felém.
- Állj meg ott, ahol vagy Young Hak!
Kuncogva alám nyúl és felvesz karjaiba.
- Tegyél le! Most azonnal! - riadok meg, ahogy elindul a medence felé.
- Nyugi. - röhög.
- Ne! Engedj el! - kezdek el mocorogni. - Azonnal eressz el! - kiáltok rá. De ekkor már késő, mert beérünk a vízbe.
- Ahogy kívánod. - enged el. Pillanatokon belül elmerülök a vízben és kapálózva próbálok fent maradni. Nagyon megrémülök, mert nem ér le a lábam, és jó pár korty víz is lement már a torkomon.
Kiabálás üti meg a fülemet, még így félig a víz alatt is. - Megőrültél!? Nem tud úszni!
Teljesen bepánikolok, az izmaim begörcsölnek és nem bírok megmoccanni. Egy erős kéz nyúl utánam és ráhúz a hátára. Kivisz valaki a vízből és letesz a földre.
- Úristen! Kicsim! - csak messziről hallom anyám kétségbe esett kiáltozását.
Oxigént juttatnak a tüdőmbe, mire oldalra bukik a fejem, és szabaddá válik a légcsövem. Köhögésem hatására landol mellettem a víz.
- Hyerin! - fogja két keze közé arcomat Myung Hee.
- Kicsim! - jön oda anya is. - Annyira megrémültem! - ölel magához. Fülemben hallom, ahogy zokog. Teste megremeg a sokktól.
- Hogy lehetsz ilyen meggondolatlan fiam!? - hallom meg Myung Hee dühös ordítását. Még soha nem hallottam így beszélni. - Meg is fulladhatott volna!
Mély csend borul a házra. Anya lassan megnyugszik és az én légzésem is normalizálódik. Erőt vesz rajtam az akarat és kibújok anyám öleléséből. Anya csak kérlelően szól, hogy ne mászkáljak ilyen állapotban, majd Myung Hee felvisz a szobámba.
De nekem egyáltalán nem az a szándékom, hogy lepihenjek.
- Tényleg sajnálom. Csak egy vicc volt... - hallom meg Young Hak hangját a nappaliból.
- Vicc!? Az életébe is kerülhetett volna!
- Ne csináld ezt. - szólalok meg halkan, ahogy beérek a szobába. Ahogy Myung Hee rám néz, ellágyulnak a ráncok az arcán.
- Hyerin. - pattan fel Young Hak a kanapéról. Megbánást látok a szemeiben, amit azonnal le is süt. Biztosan a bűntudat miatt nem bír a szemembe nézni.
- Ne kiabálj vele, kérlek. - reked be a hangom. Még kissé nehézkes a beszéd számomra. Odasétálok Young Hak elé, aki csak álldogál maga elé révedve.
- Sajnálom. - szólal meg végül, de nem néz rám.
- Megbocsátok. - érintem meg óvatosan kezét, amelyet összekulcsol maga előtt. Felnéz rám és nyomban olyat tesz, amit nem várnék tőle. Szorosan magához ölel, és úgy mondja vállamba, hogy sajnálja. Hogy bocsássak meg. Félve ölelem át széles vállát, és csak annyit mondok, hogy nincs semmi baj.
Furcsa egy helyzet. Én vigasztalom őt, pedig nekem lenne erre szükségem.
- De ezért még számolunk. - vigyorodom el, ahogy elenged és belebokszolok a vállába.
- Rendben. - feleli nyugodt hangon.
Myung Hee csak szótlanul áll előttünk és nem is fűz hozzá semmit. Látom rajta, hogy dühös Young Hak-ra, de azt is tudja, hogy nem szeretném, ha kiabálna vele. A történteken már nem tudunk változtatni, és tudom, hogy megbánta.
Miután megvacsoráztunk és átöltöztem a pizsamámba, befeküdtem a meleg ágyba. Young Hak is nem sokkal később követte a példámat és ezután csend borult a házra.
- Tényleg nem haragszol? - suttogja bátyókám háttal nekem.
- Nem. - ásítóm. Már majdnem elaludtam. - Nincs okom ezt tenni. - vonok vállat.
- Tényleg sajnálom. - fordul felém, így a kintről beszűrődő fénytől láthatom arcát.
- Mondtam, hogy majd megfizetsz érte. - lököm meg. Annyira erősre sikerül, hogy leesik az ágyról. Dühösen mászik vissza és megcsap a párnájával.
- Hé! - kiáltok rá. - Én lábadozó beteg vagyok! - nevetek, ahogy megcsapom én is a vánkosommal.
- Na persze! - csap vissza.
- Teee!
Végül elnyugodtak a kedélyek és elaludtam végre. Aztán arra ébredtem fel, hogy fázok. Keresgéltem a takarót, de nem találtam. Young Hak eltulajdonította az egészet! Dühösen rántom vissza magamra. Elkezd mocorogni, és kutakodik az anyag után. Ennek köszönhetően akaratlanul is letapiz. Morogva csapom meg, hogy hagyja abba.
- Mi bajod van? - ripakodik rám.
- Ne tapizz! - mordulok fel.
- Még ha fizetnek érte sem nyulok hozzád. - vág vissza és letépi rólam a takarót.
- Úú te! - húzom vissza.
- Na jó, elegem van! - áll fel az ágyról és kihúzza a fiókot. Feltérdel mellém és egy éles tárggyal ketté hasítja a selyem anyagot.
- Megőrültél!? - ülök fel az ágyon.
- Így neked is jut, meg nekem is. - jelenti ki, és visszadobja a helyére az ollót. Magára teríti a megtépázott takarót és befordul a fal felé. Morgolódva takarózom én is be, és végre újra elnyom az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése