You were my Destiny? (22. rész - Féltékenység)

Ahogy voltunk, perceken belül bealudtunk, és csak Young Hak telefonjának zenélésére kezdtem el ébredezni. A hétalvó kiterülve alattam húzta a lóbőrt, így elmásztam a mobilért, és megnéztem kitől jött üzenet. Kikerekedett szemekkel olvastam a sorokat.

"Isten éltessen, fiam. Ne haragudj, hogy nem vagyok most veled, de holnap otthon vagyunk."

- Mi a? - túrok bele a hajamba zavartan. Ekkor rezegni és dalolni kezd megint a telefon, majd újra és újra. Ne mondják azt, hogy csak én nem tudtam! Elfelejtettem a szülinapját...?
Lerakom a mobilt, és visszamászok Hak mellé, majd hozzá bújok. Remélem nem lesz rám pipa, hogy megnéztem a Myung Hee-tól érkezett üzenetét. Nem jönnék ki jól a dologból...
Perceken belül mocorogni kezd alattam, és nyújtózások közepette rávezeti kezét hátamra, majd puszikkal kezdi ellepni arcom.
- Jó reggelt. - motyogja rekedten.
- Inkább jó hajnalt. - felelem halkan.
- Hmm? - pillant oldalra a telefonja irányába, és elnyúl érte. - Tényleg. - vakarja meg szemét álmosan. Fel se merek rá nézni, miközben megnézegeti az sms-eseit. - Hyerin, te megnézted az üzeneteim? - kérdi nyugodt hangon.
- Nem! Vagyis igen, de csak egyet, és azt sem szándékosan. - ülök fel és neki vetem a hátam az ágy támlájának. Ő összehúzott szemekkel tekint rám, mire én összemegyek picire. - Jó, oké! Nem véletlen volt, de sajnálom. Nem szabadott volna. - pillantok le magam elé.
- Mindegy, nem számít. - ásít egy nagyot, és utánam nyúl, hogy ledönthessen. - Ha adsz egy csókot, akkor megbocsátok. - mosolyodik el huncutul.
- Na azt várhatod. - teszem karba kezeim, már amennyire oldalamnál pihenő karjai engedik.
- Akkor büntetést kapsz. - jelenti ki, a fülkagylómnál pusmogva, és beleharap cimpámba. Automatikusan szökik fel egy nyögés torkomból, és várom a folytatást. Érzékien végig csókolja nyakam, én pedig csak sóhajtozni bírok válaszul. Ekkor a csengő üti meg fülünket, és mindketten az ajtó irányába fordítjuk fejünket. - Ki lehet az, ilyenkor? - morgolódik, és magára teríti köntösét. Rátámaszkodom kezemre, és úgy figyelem, ahogy eltakarja az anyag testét. Azért titokban végig pásztáztam szememmel minden porcikáját. El sem hiszem, hogy tényleg lefeküdtünk. Túl valószerűtlen az egész. Túl jó hozzám Young Hak...
Belebújik papucsába és sietősen kimegy, mert a látogató nagyon rátapadt a csengőre. Frusztráltan dőlök hátamra, és folyton azon agyalok, hogy mi lesz most. Hamarosan mégis csak a húga leszek, így nem élhetünk normális párkapcsolatot!
Várok egy kicsit, hogy talán Hak visszajön ismét, de percek múlva is csak kiterülve fekszek az ágyán, mint egy béka. Erőt veszek magamon, és előkotrom az ágyhuzat rejtekéből a köntösöm, majd magamra kötöm. Mezítláb sietek le a lépcsőn, és ami ott fogad attól majdnem dobok egy hátast.
Young Hak a bejárati ajtó előtt áll, lefagyva, kezeit az oldala mellett tartva. Rajta pedig egy barna hajú lány csüng, akinek az arcát nem látom tisztán. Levegő után kapkodva sétálok le a lépcsőn, és próbálok nyugalmat erőltetni magamra.
- Ne haragudj, hogy ilyenkor beállítok, de gondoltam megleplek a szülinapodon, és mivel már elmúlt hajnali kettő, így boldog szülinapot! - ereszti el, és mosolyogva tekint rá. Fejfájást kapok a csaj hangjától már most, komolyan. Pár pillanat múlva engem is felfedez Hak háta mögött és kérdőn mér végig. - Ő... ki? - mutat felém. Dühösen teszem karba kezeim, míg várom Young Hak magyarázatát. Ő megfordul tengelye körül, és egyszer rám, egyszer a jövevényre pillant.
- Hát ez... bonyolult. - feleli nyugodtan. Bonyolult!? Ennyit érek én az együtt töltött idő után!? Hát köszönöm szépen. Idegesen fordulok meg és caplatok fel a lépcsőn, majd jó hangosan bevágom magam mögött az ajtót. A fának dőlve túrok bele hajamba frusztráltan, és így révedek magam elé.
- Ne haragudj, mindjárt jövök. - üti meg Hak hangja a fülem a túloldalról. Hát ez remek! Ellököm magam az ajtótól, és elsétálok a mostanra már kihűlt ágyig. Végig nézek rajta, és keserűen nevetni kezdek. Ekkor nyílik az ajtó, és azonnal be is csukódik. - Hyerin. - szólít meg, és próbál átkarolni hátulról.
- Hagyjál! - emelem fel a hangom, és visszafojtva könnyeim letelepedek az ágyra.
- Most mégis mi bajod van!? - teszi karba kezeit.
- Még kérded!? - pattanok fel dühösen. - Ennyit érek én neked!? Bonyolult? Hát köszönöm szépen, ez jól esett!
- Te mondtad mindig, hogy nem lehet, mert testvérek vagyunk. Most meg itt problémázol azon, hogy nem árultam el magunkat!?
- Egyáltalán ki ez a liba!? - vonom fel szemöldököm kérdőn.
- Ő nem liba, nagyon jó gyerekkori barátom. Ne beszélj így róla. - szűkíti össze szemeit.
- Tudod mit!? Nem érdekel, vissza költözöm a szobámba. Te komolyan nem tudsz azzal a tudattal élni, hogy béke van!? Mindig mindent tönkre kell vágnod!? - elkezdenek potyogni a könnyeim, amiket egyből letörlök, és kikerülöm Hak-ot.
- Ne csináld ezt! - nyúl utánam, és magához húz. Felsírok, ahogy hátulról átölel, nem látok át könnyfátylomon. Úgy érzem most minden stressz ki akar törni rajtam. Utat engedek sós könnyeimnek, nem érdekel már semmi. Young Hak megfordít, és felemeli fejem két kezével. - Hallod? Ne sírj. - csókolja le arcomról az égető víz cseppeket.
- Elegem van... Még meg sem kaptalak, de már úgy érzem elveszítlek. - emelem rá tekintetem.
- Ne butáskodj. - mosolyodik el, és szorosan magához ölel. Átkarolom hátát, és belefúrom fejem nyakhajlatába. Lassacskán megnyugszom karjai közt, itt már nem érhet baj. - Megnyugodtál? - motyogja halkan.
- Igen. - suttogom, valahol elhagytam a hangomat. Talán a sok sírás az oka.
- Amúgy meg ő barát. Régóta ismerem Hyosun-t, megbízok benne, szóval elmondom a titkunkat neki, jó?
- Ne, ne mond el. - törlöm meg szemeimet, ahogy elereszt. - Igazad volt, jobb, ha nem tudja.
- Biztos? - keresi tekintetem az övével.
- Igen. - sétálok el az ágyig, és fáradtan dőlök el rajta.
- Csinálok reggelit, így hajnaltájt. Kérsz? - mosolyog rám, miközben készül elmenni.
- Ühüm. - fúrom bele fejem a párnába, és elhelyezkedem az ágyon. Hallom az ajtó csukódását, így egyből kinyílik szemem. Hiába mondtam akármit Hak-nak, nekem nem tetszik ez a csaj...

Arra ébredek fel, hogy Hak lágyan rázogat.
- Hyerin, kész a reggeli. Gyere le.
- Oké. - motyogom álmosan. Ad egy apró puszit ajkaimra, és ott hagy, hogy felöltözzön. Erőt veszek magamon, és én is felkelek, hogy lecseréljem a köntösöm. Sokszor kapom rajta, hogy engem stíröl, ilyenkor csak mosolyogva megcsapom a vállát. Már nem érzem magam előtte zavarban, így nyugodtan öltözhetek a szeme láttára. Kissé rájátszok, hogy lassan veszem fel melltartómat, erre csak felmorran, és magához ránt.
- Alig várom, hogy levegyem rólad. - motyogja vállamba, ahogy végig simít bőrömön ajkaival.
- Telhetetlen. - kúszok ki az öleléséből, és felveszek egy pántnélküli piros felsőt, így fekete csőszárú farmerrel. Hak csak egy sima farmert vesz fel és egy trikót, így nyugodtan legeltethetem szemeim bicepszein.
- Tetszik amit látsz? - húzza ki magát egy elégedett vigyorral a fején.
- Hát még rád férne a gyúrás. - cukkolom, és elindulok kifelé.
- Tegnap nem volt vele bajod. - mondja fülemhez közel, és végig simít oldalomon, mire összerázkódok.
- Ne, ez csikis. - csapom meg vállát.
Amint leérünk a konyhába lenyugszunk, és próbálunk természetesen viselkedni, mivel az az átkozott is itt van... Ha még Tae Joo-ról lenne szó, ő nem érdekelne, úgyis levágta már régen a szitut.
- Bocsánat az illetlenségért. - áll fel és meghajol előttem. - Hwang Hyosun vagyok.
- Ő... semmi baj. Én pedig Hyerin. - felelem, de én nem viszonozom gesztusát. Ez szemet is szúr neki, és kissé idegesen dobja hátra haját. Leülök vele szemben, Young Hak pedig egy jó nagy adag palacsintával jelenik meg pár pillanattal később. Hyosun egyből elmosolyodik, és épp szólni akar neki, amikor Hak mellettem foglal helyet. Ez láthatóan nem tetszik neki, én pedig próbálok nem láthatóan vigyorogni. Mindenki vesz magának az édességből, és kénye-kedve szerint ízesíti. Épp egy palacsintával küzd meg Young Hak, amikor rácsúsztatom kezem combjára, ő pedig meglepve pillant rám. Én csak mosolygok, és eszem tovább a reggelim.Beljebb csúszik tenyerem, mire ő összerázkódik és köhögni kezd. Megütögetem hátát, hogy segítsek rajta. Ő csak megcsóválja a fejét, ahogy rám néz, és cserébe ő is rárakja egyik kezét lábamra. A combom belső felét babrálja, ami jól tudja, hogy csikis, így nagyon vissza kell fognom magam, hogy ne nevessek.
Hyosun kérdőn nézi végig ezt a jelenetet, nem igazán tudja mi történik. Végül megelégelem Young Hak játékát, és rácsapok kézfejére. Elhúzza karját, és elégedetten elvigyorodik.
- Ízlett a reggeli? - kérdi később Hak, mivel elpusztítottunk mindent.
- Ühüm. - mondom, miközben a narancslevem kortyolom. Lefolyik egy csepp a nyakamon, amit azonmód le akarna törölni Hak, de én megelőzöm. Kezdünk túl feltűnőek lenni. Felvonulunk a felső emeletre, én pedig bemegyek Hak-ak közös szobánkba, míg ő megmutatja Hyosun-nak a szobáját. Merem remélni, hogy hamar lelécel, mert már most idegesít, ahogy Young Hak-ot tapizza. De semmiért nem árulnám el magam előtte, hogy féltékeny vagyok.
Levetem magam az ágyra, és benyomom a tévét. Pár perccel később szobatársam is csatlakozik hozzám, kényelmesen rátelepszik hasamra fejével. Miközben kapcsolgatom a tévét megpillantom az ismerős színésznőt, és akaratlanul is elmosolyodok, ahogy eszembe jut, előző látogatónk. Bárcsak Yuu lenne most itt, és nem Hyosun. Legalább lenne kivel néznem a Miss Panda and Hedgehog-ot. Mert Hak-al nem volt kérdés, hogy nem fog menni. Nyugalmi helyzetemből egy ötlet mozdít ki, szó nélkül felpattanok az ágyról, és elmegyek mobilomért. Hak csak kérdőn néz rám, míg én előkaparom telefonomból a keresett telefonszámot. Mikor megtalálom tárcsázni kezdem, és kisétálok a szobából, majd bezárom az ajtót. Elindulok le a lépcsőn, amikor felveszik a telefont.
- Igen? - szól bele az ismerős hang.
- Szia, Yuu. - mosolyodom el.
- Sziiia! - vidul fel hangja. - Mi újság? Miért hívsz? Hogy van Young Hak? Történt valami fontos? - kezd el bombázni kérdéseivel.
- Hmm, hát mondhatjuk. - harapom be szám szélét.
- Naa, mesélj! - türelmetlenkedik.
- Nem most. - csitítom le. - De van egy jó ötletem, ami Young Hak-nak biztos tetszene...

You were my Destiny? (21. rész - "...Baj, ha szeretlek?")

Amint sikerült megbarátkoztam a gondolattal, hogy osztoznom kell egy ágyon Hak-al, a vacsoránál elújságolta Tae Joo, hogy hamarosan vissza költözhetek a szobámba. Meglepett a dolog, és valahogy nem is volt merszem vissza menni abba a szobába, amit nem régen még birtokoltam.

- Holnap lesz a matek doga? - szólal meg halkan Young Hak, ahogy a laptopjával babrál. Felpillantok rá a könyvekből, és ekkor veszem észre, hogy éppen felém tart. Oda húz egy másik széket mellém, és helyet foglal.
- Ühüm. - motyogom, és újra visszatérek a matek könyvem megfejtéséhez.
- Segítsek? - hajol közelebb, így megcsap mentás lehelete.
- Ez most komoly? - fordítom felé tekintetem, és felvonom kérdőn szemöldököm. - A nagy zseni, Choi Young Hak a segítségét ajánlja? - húzom el gúnyosan számat.
- Ha nem kell, akkor nem is fárasztom magam. - sóhajt, és felállni készül.
- Ne... - ragadom meg karját. - Magyarázd el, nekem... légyszíves.
Nagyot sóhajt, de azért kezébe veszi a könyvem, és átfutja a sorokat.
- Hmm, ez könnyű. - jelenti ki.
- Chh, még ilyenkor is menőzől?
- Nem menőzök. Nem tehetek róla, hogy ilyen szerencsétlen vagy. - böki meg a fejem ujjával, és maga elé húzza a füzetem. - Lássuk csak... - kezdi el böngészni a jegyzeteimet, és a feladat megoldásaimat. - Értem már... - pillant fel.
- Mit értesz? - lepődök meg.
- Folyton ugyanazt a hibát követed el. - csóválja meg a fejét. - A behelyettesítésnél rosszak az előjelek. Ez után ne csodálkozz ha nem lesz normális megoldása, vagy egyáltalán nem lesz.
- Ahha. - motyogom, és arrébb araszolok, hogy megfigyeljem, amint megold egy feladatot. De egy idő után elvonja a figyelmemet az arca, és bicepszei, amik pár centire szemezgetnek velem. Percekig figyelem izmos nyakát, ami megfeszül, amint mozdít néha egyet fején.
- Hyerin, figyelj. - szól rám, és rám pillant szeme sarkából.
- Oh, bocsi. - szabadkozom, és ráemelem tekintetem a füzetre, amin már egy teljesen kész egyenlet látható. - Ezt... hogy csináltad?
- Ezért kéne figyelni... Gyere, elmagyarázom. - sóhajt, és így is tesz.
Egy negyed óra elteltével teljesen felfogom az egészet, és boldogan állok neki gyakorolni az újonnan szerzett tudásomat.
- Ha nem írsz nekem ötöst, kitekerem a nyakad! - szól rám Young Hak már az ágyban. - Na jó éjt.
- Neked is. - fordulok a fal felé, és hamar elnyom az álom.

~ Másnap délután ~

- Na, hogy ment? - kíváncsiskodik Soo Min az ebédnél.
- Hát... - ülök le a tálcámmal a kezemben az asztalhoz. - Azt hiszem jól.
- Azt hiszed, vagy biztos vagy benne?
- Hát nem száz százalék, hogy ötöst kapok. - ingatom meg a fejem. - De tegnap Young Hak segített, szóval előnnyel indultam. - mosolyodom el.
- Tényleg? - pislog nagyokat. - Nem terrorizál már?
- Nem, már jó ideje normális velem. - rántom meg a vállam.
- Ez meglepő tőle.
- Hát... mondjuk, ha tudnád, hogy mik történtek köztünk...
- Miért mik!? - kerekednek ki szemei.
- Nem most... majd haza felé elmesélem.
- Na, kíváncsivá tettél nagyon.

- Ez komoly!? - hüledezik Soo Min. Az utca kellős közepén akarja feldobni a pacskert.
- Igen... - motyogom zavartan.
- És mit érzel iránta?
- Nem tudom. - felelem tanácstalanul. - Nem érzem zavarban magam mellette, de valahogy jobban vonzz, mint bármikor. Tegnap is azon kaptam magam, hogy bámulom. És ez mostanában gyakran megesik. Ha tényleg kedves, és úgy bánik velem, mint egy nővel, akkor egy pillantás alatt felforr a vérem. Csak elég, ha megölel és máris gyorsabban kezd verni a szívem. - pillantok le magam elé.
- Hát kérlek, ezt nevezik szerelemnek. - teszi csípőre kezeit, és mindentudóan néz rám.
- Tényleg így gondolod? - nézem cipőimet, ahogy lépkedek előre, majd Soo Min hírtelen megtorpan. Felpillantok, és meglátom, hogy már itt is vagyunk a házunknál. Nyitva van a kapu, így bemegyünk. Megállunk a bejárati ajtó előtti kis lépcsőnél, és percekig csak bámulunk egymásra.
- Nem haragszol rám?
- Mért tenném? - vonja fel kérdőn szemöldökét.
- Mert szeretem Young Hak-ot.
- Te bolond vagy! - csapja meg karomat. - Tudod jól, hogy már régóta nem érdekel. És nem is fog. Annak az időszaknak vége, és az enyém amúgy is csak puszta rajongás volt. - legyint.
- Megnyugodtam.
- És ami azt illeti, szerintem összeilletek. Olyanok vagytok, mint a mágnes, vonzzátok egymást. Meg én úgy érzem, Young Hak csak melletted lehet igazán önmaga. Te már láttad a gyenge oldalát is, így megbízik benned.
- Valahogy mindig megnyugtatnak a szavaid, Soo Min. - ölelem át. Ekkor hangosan behajt Tae Joo a kocsijával, és pár méterre tőlünk leparkol.
- Sziasztok, lányok. - köszön nekünk, amint elsétál mellettünk, és bemegy a házba.
- Ez... ki volt? - kérdi egyből Soo Min.
- Tae Joo. - pillantok hátra a becsukódó ajtóra. - Myung Hee egyik üzlet társának a fia. Amíg nincsenek itthon anyáék, ő felügyel ránk.
- Nagyon dögös... - állapítja meg.
- Ismerem ezt a tekinteted, Soo Min. - csóválom a fejem egy hatalmas vigyorral az arcomon.
- He? Micsoda? - pillant rám a bambulásból kiszakadva.
- Semmi, Semmi. - legyintek. - Na, megyek. Fáradt vagyok.
- Mire a sietség? A mai utolsó csöngetés óta szünet van. - mosolyodik el. - Elég időd lesz a pihenésre, és persze khm... Young Hak-ra is. - somolyog.
 - Soo Min, te! Ezt még visszakapod. - szólok rá megrovóan, és fellépdelek a lépcsőn.
- Alíg várom. - indul el ő is. - Majd találkozunk! - integet, amit viszonozok, és becsukom magam mögött az ajtót. Csak pár lépést tudok tenni, mert valaki megragadja a karom, miután erősen becsapta maga mögött az ajtót.
- Mit keresett itt Soo Min? - lihegi nekem kifulladva.
- Haza kísért. Ez nem nyilvánvaló? - teszem karba kezeim.
- Ne hülyéskedj! - áll elém, megtámaszkodva térdein. - Tud mindent?
- Milyen mindenre gondolsz? - kérdem tőle ártatlanul.
- Ne nézz hülyének. - teszi csípőre kezeit.
- És ha igen? Jézusom, Young Hak, Soo Min a barátnőm. Jogom van elmondani neki.
- Ez igaz. Csak mi van, ha majd eljár a szája? - vonja fel kérdőn szemöldökét. - Én csak neked akarok jót. Gondolom nem szeretnél visszakerülni a legutáltabb csajok listájára.
- Nem, nem szeretnék. De megbízok benne, nem fog beárulni. Miért is tenné?
- Hát jól van. Csak én sem jönnék ki jól belőle, ha megtudnák a többiek.
- Kössz, Young Hak. Ez jól esett... - kerülöm ki. - Nem tudtam, hogy ennyire szégyellsz. - indulok el a lépcsőn.
- Nem, én nem erre...
- Nem érdekel! - legyintek a kezemmel hátrafelé, és fellépdelek a lépcsőn a szobánkig, majd hangosan magamra csapom azt.
Folyton ezt csinálja... Egy picit kezdek vele megbarátkozni és máris tönkre teszi. Nem tud azzal a tudattal élni, hogy kedvelem!? Elegem van abból, hogy az eszem távol tartaná magától, de a szívem és a testem... már másról árulkodik. Miért nem tudtunk más körülmények között találkozni? Akkor lehetnénk ugyanolyan pár, mint akármelyik másik...

Úgy döntöttem elmegyek fürdeni, attól talán lenyugszom, és nem agyalok ezen az egészen. Magamhoz vettem a köntösöm és a tisztálkodó szereim, majd elvonultam a fürdőbe. Közben találkoztam Tae Joo-val, aki elég sietősen távozott. Csak annyit mondott, hogy majd este jön. Megvontam a vállam, és levetkőztem, majd beálltam a zuhany alá. Megengedtem a meleg vizet, és jólesően felsóhajtottam, ahogy a sugár bebarangolta testemet. Pár perccel később ajtó csapódásra, és léptekre lettem figyelmes. Hátrasimítottam a sampontól habossá vált hajam, és kiszóltam:
- Young Hak te vagy az? - nem jött válasz, helyette kinyílt a fülke ajtaja. Felkaptam a fejem, és próbáltam magam takarni a kezeimmel, amennyire csak tudtam, de hátulról karok kúsztak a csípőmre, majd maga felé húztak. Tudtam, hogy Hak az, hiába álltam háttal neki. Éreztem bódító illatát, leheletét a nyakamon. - Azonnal engedj el! - szóltam rá, ahogy feleszméltem.
- Hyerin... - motyogta a nyakamnál, mitől egyből kirázott a hideg. Karjai elengedtek, és megfordítottak tengelyem körül. Szerencsére nem látott semmit sem, mert egyből magához szorított. Beleszippantott nyakhajlatomba, én pedig átkaroltam hátát. Az eszem visszavonulót fújt, de egyszerűen nem tudok a testemnek parancsolni. Hiába álltatom magam, minden porcikám vágyik rá. Hogy magához húzzon, öleljen, csókoljon, bőrömet érintse férfias tenyerével.
- Young Hak kérlek... Tudod, hogy ezt nem tehetjük.
- Miért ne tehetnénk? A vér, ami benned folyik... - néz mélyen szemeimbe - más, mint az enyém. - simít ki egy tincset arcomból. - Ezért összekeverhetjük őket. - érinti össze ajkainkat - Legyen az vér, vagy nyál... vagy akármi más. - harap bele alsó ajkamba, amitől automatikusan felnyögök. Átvezeti nyelvét az én számba, és hevesen magához húz. Lesiklik keze derekamhoz, majd egyre feljebb vándorolnak ujjai. Egyből eltolom magamtól, és hevesen veszem a levegőt, hogy légzésem normalizálódjon.
- Érts meg, hogy nem lehet! - gyűlnek könnyek szemembe. Akárhányszor eltaszítom magamtól, olyan, mintha a szívemet tépnék ki. De ez egyszerűen lehetetlen! - Én a húgod vagyok... de hiába győzködöm magam nem megy... Ezért kérlek, tartsd magad távol tőlem. Kérlek ne gyötörj.
- Baj, ha szeretlek? - húzza el száját keserűen. Erre a szóra egyből felkapom a fejem, még a lélegzetem is elállt.
- Mi? Mit mondtál? - még az eddigi zavarom is elillant.
- Miért fontos? Ha úgysem lehetünk együtt, akkor hiába szeretlek bármennyire is. - sóhajt elgyötörten, és kitárja az ajtót, hogy kimenjen.
Az eddigi szilárd pajzsom úgy tört darabokra, mint holmi kártya vár.

A köntösömben ülök Young Hak ágyán, aki épp tanul az íróasztalnál. Háttal vagyok neki, mégis érzem a szomorúságot, ami szinte áramlik testéből.
- Miért? - nyögök fel fájdalmasan. - Miért nem tudok igazán a húgod lenni? - kérdem inkább saját magamtól, mint tőle. Újra könnyek gyűlnek szemembe, úgy érzem szét tép a tehetetlenség és a fájdalom.
- Elég! - szól rám Hak, és hangosan kitolja a székét. Hallom nyugodt lépteit, majd leguggol elém, és felemeli a fejem, hogy szemembe nézhessen. - Mond meg az igazat! Szeretsz engem?
- Igen. - próbálom elfojtani könnyeimet.
- Akkor szakítsuk el együtt... a testvéri láncot. - csókol meg lágyan. Szinte csak súrolják ajkaink egymásét, amint ledönt az ágyon, és lábaim közé fekszik. Végig simít a combomon, be egészen a köntös alá. Belemarkol fenekembe, ahogy egyre követelőzőbbé válik. Ahogy kényezteti ajkaimat én elkezdem kigombolni inge gombjait. Óvatosan leterítem válláról az anyagot. Gyengéden bejárják ujjaim felsőtestét, ő pedig végig csókolja nyakamat nedves ajkaival. Kissé felnyögök, ahogy belemélyeszti fogait a húsba. Elér a köntös anyagához, így kibontja az övet derekamon, majd kihajtja. Ahogy végig mér, úgy érzem szinte felfal szemeivel.
Miközben újra egymásra találnak ajkaink, úgy érzem felforr a levegő közöttünk. Nyelve végig barangolja felsőtestemet, szinte megbénít a vágy. Egyik mellemet szájával, míg másikat tenyerével kényezteti. Elér kutakodó izmával szemérem dombomhoz. Ahogy végig simít kezével nőiességemen, megremegek. Elmosolyodik reakciómon, és egy ujját belevezeti járatomba, mitől automatikusan felnyögök. Nem tétlenkedik, nyelvével köröket ír le csiklómon. Belemarkolok a takaróba, és levegőért küzdök. Felkúszik hozzám, és megcsókol, olyan hevesen, mint még soha. Közben még egy ujját küldi az előző után, így végig karistolom körmömmel hátát. Ahogy falja ajkaimat, kicsúsztatja ujjait hüvelyemből, és elkezdi lehámozni magáról a farmerét és a bokszerét. Segítek neki, és mikor sikeresen azok a ruhadarabok is a földön landolnak, azonnal belém hatol. Beharapom számat, hogy elfojtsak egy hangosabb nyögést. Lassan kezd el mozogni bennem, hogy szokjam a helyzetet. Fokozatosan gyorsít, és a hátára helyezi lábszáraimat, hogy közelebb húzódhasson. Ahogy gyorsabb tempót diktál végig csókolja nyakamat, megszívva a vékony bőrt. Ekkor elér a gyönyör első hulláma, de ő meg sem áll, hajt minket tovább. Hírtelen kicsúszik belőlem és az ágy támlájának veti hátát. Beleültet ölébe, mitől olyan hatalmas nyögés szakad fel torkomból, mint még soha. Érzékenyebb vagyok, mint eddig, így lassan kezdek el mozogni. Ő ráteszi kezeit csípőmre, és rásegít a tempóra. Fáradtan dőlök nyakába, már szinte csillagokat látok. Kezével megkeresi csiklómat, és dupla örömet okozva nekem, elkezdi ingerelni ujjával.
- Young Hak... - sírom a nevét, ő pedig folyamatosan simogatja a hátam.
- Szeretlek. - súgja fülembe túlfűtött hangon, én pedig ekkor összerázkódok az orgazmustól. Összerándul alfelem, ő pedig morogva adja tudtomra, és túlcsorduló magjával, hogy ő is eljutott a gyönyörhöz. Lecsúszok róla, és csak így, a mellkasán pihegek fáradtan. Ő addig betakargat gyengéden, és puszikkal lepi el vállam.
Úgy érzem, még soha nem voltam ilyen boldog, szinte már túlcsordulok. Együtt... a testünk... megtanította, hogyan kell megoldani a szerelem egyenletét.

Love Poison part. 3 (Jiyong)

Kereken tíz nap telt el azóta, hogy Jiyong-al randiztam. Ténylegesen nem mondtuk ki, hogy járnánk, de mindketten így éreztük. Bár csak néha futottunk össze, mert őt folyton szólította a munka, és nekem is egyre több dolgom lett a reklám cégnél. Ha mégis sikerült elcsípnünk egy szabad percet, akkor általában beszélgettünk, vagy egymás ajkain csüngtünk. Valahogy úgy érzem, hogy minél jobban közelebb kerülök hozzá, annál jobban nem tudok betelni vele. Visszavonhatatlanul a rabja lettem.

- Yu Kyung, te vagy? - szól bele Yoru a telefonba.
- Igen. - felelem, és elfordulok a számítógéptől, ami az asztalomon foglal helyet. Most is épp egy reklámtervet dolgozok ki, a szabad időmben hívom fel Yorut.
- Szia. Örülök, hogy hívsz. Régen beszéltünk. - érzem a hangján, hogy mosolyog. - Már akartalak is keresni, hogy mikor hozzuk össze a partit. Az otthoniak is sokat érdeklődnek irántad.
- Ezt jó hallani. - mosolyodom el. - Nem tudom mi legyen a lakásavatóval, mostanában minden időmet elveszi a munka. De hétvégén ráérek. - harapom be a szám szélét.
- Akkor jó. Beszélek a többiekkel, és ha mindenkinek jó, akkor felutazunk hozzád. - halkul el a hangja. - Barátról jut eszembe... ugye nem keveredtél össze öm..., hogy is hívják...? Azzal a Jiyong gyerekkel?
- Yoru, ne aggódj annyit...
- Szóval akkor igen. - sóhajt. - Még megbánod ezt, Yu Kyung, hidd el. Ő csak egy idol, aki szórakozásra vágyik. Miért nem választasz inkább... egy hozzád illő férfit?
- Nem értem mire ez az aggodalom Yoru... Hagyjuk ezt, kérlek. - sóhajtok. - Hívj majd, hogy mi a helyzet a többiekkel. Most mennem kell. Szia. - bontom a vonalat.
Ledobom a telefonom az asztalra, és hátradőlök a székben. Frusztráltan masszírozom a halántékomat. Hiába próbálok nem tudomást venni Yoru érzéseiről, önző dolog tőlem, hogy a barátságát mégis elfogadom, és teljes mértékben kihasználom, ha szükségem van rá.
- Ne csak lazsálj Yu Kyung, így sose lesz kész a munka! - szól rám a főnök helyettes, mire bólintok, és neki látok, hogy befejezzem.

A munkám végeztével fáradtan állok fel az asztaltól. A hátamra terítem a kardigánom, és csak beledobálok mindent a táskámba. A karomra helyezem, és lelépdelek a lépcsőn, majd kilépek a hidegbe. Megborzongok a csípős széltől, így begombolom a kabátkát, és sietősen megindulok a buszmegálló felé. Pont időben érek oda, a járat indulni készül. Felszállok a buszra, és az egyik hátsó ülésen foglalok helyet. Pár perce utazok csak, amikor zenélni kezd a telefonom. Előhalászom a táskám rejtekéből, és elmosolyodom a kijelző láttán. Egyből felveszem.
- Üdvözlöm, egy Yu Kyung nevű, nagyszájú lányt keresek aki véletlenül a szomszédságomban lakik. Netán ismeri ezt a személyt? - változtatja el a hangját mélyre Jiyong, de hallom rajta, hogy vissza kell tartania a nevetését.
- Miért keresi ezt a lányt? - vonom fel egyik szemöldököm, és elvigyorodom.
- Súlyos vádak vannak ellene. Elrabolta a szívemet.
- Ez sajnálatos. Azt javaslom látogassa meg otthon, miután haza ér.
- Megfogadom a tanácsát. - kezd el kuncogni. Ekkor ér oda a busz a háztömb mellé, én pedig sietősen szedelőzködöm, hogy leszálljak.
- Úgy hiszem hamarosan megérkezik, várja meg a lakásánál. - kapkodom a lábaimat, és kinyitom a ház bejárati ajtaját. Be nyomom a lift hívó gombját, és várok, míg a felvonó megérkezik.
- Rendben. - nyomja ki a telefont. Belesüllyesztem a táskámba a készüléket, és előkaparom a kulcsom. Mikor a földszintre érkezik a szerkezet, kinyitom ajtaját, és beszállok. Megnyomom a négyes gombot, és a lift falának vetem hátamat. Sietősen kinyitom az ajtót, és kilépdelek a folyosóra, az ajtómig. A falnak támaszkodva pillantom meg Jiyong-ot, és amint találkozik tekintetünk, elmosolyodik. Elnyomja magát a faltól, és elindul felém.
- Szia. - simít végig arcomon, és lágy csókot hint ajkaimra.
- Mióta vársz? - nyitom ki az ajtót, és betessékelem rajta.
- Nem régóta. Egy negyed órája értem haza. Végre kaptam pár nap pihenőt. - fúj egyet, és elkezdi leszedni magáról cipőit.
- Na ez jó hír. - csípek bele arcába, ahogy felegyenesedik.
- Tudom. - fúrja bele fejét nyakhajlatomba, és gyengéden beleharap nyakamba. - Ha ma nem is, de hétvégén csak az enyém vagy. - duruzsolja fülembe e szavakat, mitől végig fut gerincemen a hideg.
- Hát nem teljesen... - húzom el számat.
- Hm? - pillant fel rám összevont szemöldökkel.
- Tudod még hetekkel ezelőtt megbeszéltem az otthoniakkal, hogy rendezünk egy bulit, amint beköltözöm az új lakásomba. És mostanra beszéltük meg...
- Értem. - komorodik.
- De ez nem jelenti azt, hogy nem tudunk együtt lenni! - teszem fel védekezően a kezeim, és elindulok utána a nappaliba. - Sőt, a bulira is kötelező eljönnöd. Szeretnélek bemutatni a barátaimnak. - mosolyodom el.
- Legyen. - vágja le magát a kanapéra, és maga után húz, majd hosszában elnyúlik, és a karjai közé szorít. Percekig némán fekszünk így, miközben ő a hajammal játszadozik, én pedig köröket írok le mellkasán, amit nem fed pólója.
- De este lelépnek, ugye? - kérdi halkan.
- Nem tudom. Miért? - pillantok fel, hogy lássam arcát.
- Hát szerinted? Szeretném, ha felolvasnál nekem esti mesét. - mormogja.
- Haha. Vettem a célzást. - durcáskodom. Megértem, hogy vannak szükségletei, de azért nem kéne ilyen nyilvánvalóan a fejemhez vágnia.
- Nem, csak... szeretném, ha este a karjaim közt aludnál el, és együtt is ébrednénk.
- Na persze.
- Most megsértődtél? - kérdi, miközben felemeli fejem államnál fogva, hogy egy szintben legyen arcunk.
- Nem. - motyogom halkan.
- Dehogynem. - húzza el száját. Lesütöm pilláimat, és nem szólalok meg. De ő sem. Végül hírtelen kihúzza alólam kezeit, és felül a kanapén. Átmászik rajtam, és felkapja kabátját.
- Hová mész? - pattanok fel.
- Mindjárt jövök, sietek. - hallom az előtérből hangját, majd az ajtó csapódását. Csüggedten visszadőlök az ágyra, és benyomom a tévét. Valahogy úgy érzem, hogy nem fog csengetni, jelezve érkeztét...

Idegesen váltogatok a csatornák között, és tépkedem a számat frusztrációm levezetéseként. Rápillantok a falon lógó órára, és megállapítom, hogy már fél óra telt el, amióta Jiyong lelépett. Ekkor zene csapja meg a fülemet, és szinte rávetem magam a telefonomra. De csak egy sms. De legalább Jiyongtól.

"Nézz ki az ablakon."

Oda sétálok a telefonommal a kezemben az ablakhoz. Meglepve figyelem, ahogy szállingózik a hó. Úgy tűnik idén hamar beköszönt a tél. Végig pásztázom a tájat, és megpillantom Jiyong-ot hevesen integetve, mellette pedig egy feliratot a hóban. A szám elé kapom a kezem, és szélesen elmosolyodom a boldogságtól.

" Szeretlek! Légy enyém szépséges Yu Kyung! "

Nyomban hátat fordítok, és oda sietek az előtérbe, majd felveszem a cipőm, és a hátamra terítem a kabátom. A lépcsőn megyek le sietős léptekkel, közben próbálom felhúzni a cipzárt a kabátomon. Végül feladom a próbálkozást, és szinte kivágom a bejárati ajtót, majd szaladni kezdek Jiyong felé, és belevetem magam karjaiba, miközben ő nevetve szorít magához.
- Köszönöm. - csókolom meg ajkait, ő pedig felemel a levegőbe, és így húz még közelebb magához. Ahogy faljuk egymás ajkait, Ji elveszti egyensúlyát, és belezuhanunk a hóba, tönkre téve ezzel a feliratot. Nevetve terülünk el, én Jiyongon fekve. Lenyúlok dereka mellé, és egy adag havat az arcába nyomok.
- Rossz kislány vagy! - gyűr maga alá, és megállás nélkül dobál hóval, nyomkodja a pólóm alá, csikiz, ahol csak ér. Fáradtan próbálom eltolni magamtól karjaimmal, de ő nagyon szívós.
- Ne nee! - sikoltok fel, ahogy egy adag havat a gatyámba rak. Nehézkesen, de feltornászom magam, és neki iramodok, hogy elmeneküljek.
- Nem menekülsz! - rohan utánam. Amint elérek a háztömbig, megragadom az ajtó kilincsét és kivágom. Beiszkolok a lépcsőházba, de ő kitartóan követ. Ahogy elindulok a lépcsőn felfelé, pillanatokon belül utol ér, és felkap hátára. Én nevetve csapkodom hátát kezeimmel, de ő csak azért sem rak le.
- Jiyong, kérleek! - kérlelem.
- Legyen. - feleli, és óvatosan letesz.
Ekkor veszem észre, hogy már a lakásomnál vagyunk, és azt is, hogy a nagy sietségben nem csuktam be az ajtót. Jiyong kitárja nekem, én pedig belépek a meleg lakásba, majd lehámozom magamról a cipőmet. Ji előbb végez mint én, így hátulról átkarolja derekam, és felhúz magához. Belefúj a fülembe, és ráharap cimpámra. Felszisszenek, és cserébe hátranyúlok, majd lassan végig húzom kezem oldalán, mert tudom, hogy ott nagyon csikis.
- Megint kezded? - mormogja nyakhajlatomba. Felkap karjaiba, és besiet velem a hálóba. Óvatosan lehelyez az ágyra, és mellém vetődik. - Tudod ugye, hogy ezért büntetés jár? - simít ki egy tincset az arcomból, és megcsókol. Közelebb jön hozzám, és befekszik lábaim közé. Gyengéden elkezdi simogatni oldalamat pólóm alatt, miközben lágyan masszírozza nyelvével az enyémet. Egyre feljebb siklik keze, és elkezdi cirógatni hasamat, miközben beletúrok hajába. Elválik számtól, és nyakamat veszi célba nedves ajkaival. Majd ott hagyja, és vissza tér szám marcangolásához. - Ma csakis az enyém vagy! - mormogja ajkaim közt.

You were my Destiny? (20. rész - Furcsa látogató)

Másnap arra keltem fel, hogy valaki nagyon kitartóan ráült a csengőre, és nem bír leszállni róla. Dühösen nyomtam a fejemre a párnát, de mivel senki nem volt képes ajtót nyitni, így idegesen leszedtem magamról a takarót, és kiszálltam az ágyból. Az istenit, minek van a személyzet, ha még ezt se bírják megcsinálni...?
Ja igen, tényleg... Myung Hee szabadságra küldte őket, gondolta saját erőnkből is ellátjuk magunkat. Csak a szakács maradt a háznál, de ő nem száll meg itt. Tae Joo biztos már dolgozik, Hak meg csak füldugóval képes aludni... Lecaplattam a lépcsőn a mamuszomban, és erőteljesen kivágtam az ajtót. Álmosan, szinte félig csukott szemekkel pillantottam a küszöbön álló fiúra. Vörös haját hátrafésülve hordta, kockás, csőszárú farmert viselt, fehér inggel és fekete cipővel. Kezére van terítve barna bőrkabátja, ujjai közt napszemüvegét szorongatja.
- Elnézést, Choi Young Hak itt lakik? Vagy netán eltévesztettem a ház számot...? - pillant félre.
- Nem, itt lakik. - motyogom két ásítás közepette. Rám emeli tekintetét, és hátra simítja haját, majd elvigyorodik.
- Bár régen láttam Young Hak-ot, még nem volt rá példa, hogy haza vitte volna a barátnőit. - vonja össze szemöldökét.
- Félre érted a dolgot. Nem vagyok a barátnője. - sóhajtok.
- Akkor... netalán a bejárónője? - kuncog és végig mér. Ekkor jut el a tudatomig, hogy Hak nagy méretű pólóján kívül más nincs rajtam. - Nem úgy nézel ki. Akkor már inkább a játékszere.
- Haha, marha vicces. Nem, a húga vagyok.
- Na ez még viccesebb. - csóválja meg a fejét. - Mivel neki nincs testvére...
- Yuu, ne dumálj annyit, hanem gyere be. - szólal meg Hak mögöttem. Hátra pillantok a vállam fölött, ő pedig int a fiúnak. Yuu - mint már megtudtam a nevét - kikerül engem, és szinte beleveti magát Young Hak karjaiba. Én ezt kitágult szemekkel reagálom le, sőt, úgy hiszem az állam koppanásának a hangját véltem hallani.
A vöröske mosolyogva magyaráz valamit Hak-nak, amiből szinte egy szót sem fogok fel, mert elkalandozik a tekintetem Young Hak arcán. Megrázom a fejem, és miután becsapom magam mögött az ajtót, torony irány elindulok a konyha felé.
- Nem vagy éhes, Yuu? Csinálok neked valamit, ha szeretnéd. - hallom tompán a hangjukat, ahogy közelednek.
- De, köszi!
- Mi a fene...? - motyogom, ahogy előszedek néhány dolgot a hűtőből és a szekrényből.
- Min ügyködsz? - sompolyog mögém Yuu, megijesztve ezzel. Ezt észre is veszi és kuncogni kezd.
- Bocsi.
- Semmi. - legyintek, és sóhajtok egy nagyot. Feltöröm a tojásokat, és szétválasztom őket. - Gofrit csinálok.
- Tényleg? - csillannak fel szemei. - Imádom azt. - ugrál örömében. Kissé töri a koreai nyelvet, meglátszik a beszédén, hogy japán származású. - Ó, jut eszembe. Elfelejtettem bemutatkozni. - lép vissza. - Üdvözöllek szép hölgy, a nevem Ishikawa Yuu. - ragadja meg a karom, és kezet csókol. Pislogva állok előtte, nem tudom ezt mire vélni.
- Kim... Hyerin. - felelem.
- Ne marháskodj Yuu! - csapja le a kezét Hak, ahogy markolja a kézfejem. Dühösen arrébb tessékeli, és magamra hagynak, hogy elkészüljek a reggelivel.
Hát ez a jelenet nem volt semmi. Lehet, hogy más országból jött, de akkor is nagyon furcsa ez a csávó. Néhány cselekedetét nem tudom hova tenni...

- Kész vagyok! - kiabálok ki a fiúknak, és asztalhoz ülök az adagommal. Megkenem lekvárral a gofrikat és beleharapok az egyikbe. Hak-ék pillanatokon belül megjelennek, és velem szembe leülnek egymás mellé.
- És milyen együtt élni Young Hak-al, Hyerin? - mosolyog rám kedvesen Yuu. - Én örülnék, ha ilyen bátyám lenne, mint ő.
- Cserélhetünk. - felelem, mire ő csak kérdőn néz rám. - Tudod... - pillantok Hak-ra ekkor, aki csak csendben eszegeti a reggelijét. - nem vagyunk valami jóban. Ez talán azért van, mert nem vér szerinti testvérek vagyunk. Meg szerepet játszik a dologban az is, hogy merőben mások vagyunk.
- Értem. - feleli halkan. - Én azért szeretem.
Ekkor félre nyelem az egyik falatot, és csak egy pohár víz legurítása segít rajtam.
- Mi-micsoda? - pillantok rá.
- Szeretem. Young Hak-ot.
- Á, értem. - motyogom. Ahogy az előbb mondta... már kezdtem rosszra gondolni. - Mióta vagytok barátok? - kérdem Yuu-tól, miközben töltök magunknak tejet.
- Régóta. - mosolyodik el. - Még kiskoromban ismertem meg Young Hak-ot, a szüleink jóban voltak évekig. Ő olyan volt nekem, mint egy báty. Mindig megvédett a nagyobb fiúktól, mert én túl gyámoltalan voltam. Aztán, amikor meghalt az anyukája, Mr. Choi úgy döntött, hogy jobb, ha elköltöznek. Úgy könnyebb a feledés. Azóta csak nagyon ritkán látom, néha-néha eljövök meglátogatni.
- Értem. - felelem, és a reggelim befejeztével felállok az asztaltól. - Ha végeztetek, vigyétek az edényeket a mosogatóba. - szólok rájuk, tudom milyen feledékenyek a férfiak.

- Mit csinálsz, Hyerin? - kopogtatja meg a vállamat Yuu, ismét halálra ijesztve ezzel.
- Ne csináld ezt! - förmedek rá.
- Bocsánat. - hajol meg, és letelepedik mellém az ágyamra.
- Amúgy meg... épp valami nézhetőt keresek... - motyogom, miközben váltogatok a csatornák között.
- Mennyi az idő? - fordul hátra, hogy megnézze mennyit mutat az óra az éjjeli szekrényemen.
- Miért? - kérdem tőle, de nem kapok választ, helyette kiveszi a kezemből a távkapcsolót.
- Ilyenkor megy az egyik kedvenc sorozatom.
- Hát oké, hogy te vagy a vendég, de remélem, hogy nem valami marhaság...
- Dehogyis! A Miss Panda and Hedgehog egy nagyon jó sorozat.
- Hogy micsoda? - pislogok rá nagyokat.
- Miss Pa-
- Nem, értettem. - legyintek. - Csak... nem nézném ki egy fiúból, hogy néz ilyesmit.
- Én különleges vagyok. - vigyorog a saját bókján. Mikor megtalálja a keresett csatornát, szinte rátapad a képernyőre, én úgyszintén.
- Kawaii! - kiált fel egy-egy jelenetnél, amikor Donghae-t mutatják. Én csak kuncogni tudok a reakcióján, még egy fiút sem láttam így viselkedni.
- Nagyon vicces vagy, Yuu. - kacagok fel, amikor veszekedni kezd a tévével, mert a legizgalmasabb résznél bevágnak egy reklámot.
- Mért? Te nem vagy dühös? - fújtat.
- Azt hiszem félre ismertelek. - vallom be.
- Hm? - pillant rám, miközben ledobja a távirányítót közénk.
- Te is olyan sznob gazdag srácnak tűntél, mint Young Hak. Pedig nagyon aranyos tudsz lenni, és kedves is vagy.
- Köszönöm. - hajol közelebb arcomhoz, mire hátrahőkölök. - Most, hogy ilyen közel kerültünk egymáshoz, lehetne egy kérdésem? - motyogja halkan.
- M-Mi lenne az? - mosolyodom el kínomban, mert túl közel van az arca az enyémhez.
- Valld be őszintén. - nyel egy nagyot. - Ti jártok Young Hak-al igaz!? - biggyeszti le ajkait, és olyan hisztit vág le, akár egy főszereplő egy manga lapjain.
- Tessék? - nevetek fel. - Ne butáskodj, Yuu! - csapom meg karját.
- De olyan... kedvesen néz rád... - motyogja.
- Ez nem igaz. - vakarom meg zavartan tarkómat.
Mi ez az egész? Mi ütött ebbe a srácba...?
- Sokszor mosolyog, ha veled van. - jelenti ki. - Pedig évek óta nem láttam, hogy megejtett volna egy halvány mosolyt legalább...
- Tényleg? - kezdek el fészkelődni.
- Ahha. - pillant le maga elé.
- Te Yuu... nagyon megijesztesz... Mi ez az egész közted és Hak között? - méregetem furcsán, ahogy malmoz ujjaival.
- Tudod... - halkul el a hangja. - én más vagyok, mint a többi srác. - harapja be alsó ajkát. - Még a szüleimnek sem mertem elmondani a dolgot. Egyedül Young Hak tud róla, mert benne megbízok, és tudom, hogy nem árulja el senkinek. De mivel Hak megnyílt előtted, így elmerem neked mondani. - fordul felém.
- Hallgatlak.
- Néhány éve formálódott meg bennem az érzés, hogy én... a fiúkat szeretem. - süti le pilláit. - Próbáltam tenni ellene, de hiába. Rá kellet ébrednem, hogy ilyen vagyok. Nincs bátorságom elmondani a haverjaimnak, mert félek, hogy undorítónak tartanának, és nem barátkoznának többé velem.
- Ez butaság, Yuu! - veregetem meg a vállát.
- Tényleg így gondolod? - néz rám könnyes szemekkel.
- Ne butáskodj, te attól még ugyan az az ember vagy! - karolom át hátát.
- Úgy örülök! - bújik karjaim közé. - Amikor Young Hak-nak mondtam el ezt, féltem, hogy meggyűlöl. Főleg miután kiböktem azt is, hogy szerelmes vagyok belé.
Végre van még egy barátom, aki teljes egészében elfogad. - mosolyodik el.
Kissé lefagyok ezen kijelentésén, de elengedem a fülem mellett.
- Tudod Yuu, olyan aranyos vagy, és életvidám, hogy nem lehet nem kedvelni. - mosolyodom el én is. - És tudom milyen, ha egyedül vagy a problémáiddal.
- Te neked is gondjaid vannak?
- Nekem is?
- Igen. Pont ma mondta Young Hak, hogy valami nagyon fontosat szeretne mondani.
- És sikerült megbeszélnetek? - kérdem tőle, és lehalkítom a tévét.
- Igen. - bólogat sűrűn. - Nagyon meglepődtem azon, amit elárult... - kulcsolja össze ujjait. - Azt mondta, hogy szere-
- Megjöttek érted, Yuu. - szakítja félbe Hak, az ajtófélfának dőlve.
- Tényleg? - pillant hátra.
- Igen. Anyukád lent vár a nappaliban. - löki el magát a fától.
- Akkor megyek! - pattan fel és boldogan kiviharzik a szobából.
- Mindig rosszkor időzítesz! - morranok rá Hak-ra, ahogy elmegyek mellette.
- Mi van? Nem csináltam most semmit! - indul el utánam, és teszi fel védekezően kezeit.
- Dehogynem... - morgom orrom alatt dühösen.

Nagyon hamar elment Yuu, beszélgettünk egy picit az anyukájával, és el is köszöntek. Nem tudtam meg végül, hogy mit akart mondani, pedig nagyon furdalja az oldalamat a kíváncsiság...

Love Poison part. 2 (Jiyong)

Még aznap úgy döntöttem, hogy felhívom Yorut. Érdeklődtem az otthoniak felől, és meséltem neki Jiyong-ról. Nem fogadta kitörő sikerrel, hogy egy sztárral lesz randevúm, de még ő sem tudott lebeszélni a dologról. Meglehet, hogy Ji mára már egy híresség, de ez nem számít. Ő az a Kwon Jiyong, akit egykor megismertem, és megszerettem, az idő és a körülmények ezen nem változtatnak. Úgy döntöttem elmegyek egy könyvesboltba és veszek magamnak valami olvasnivalót, mert a meglévő regényeimet már megszámolhatatlanul sokszor átrágtam. Legalább lesz valami elfoglaltságom. A munkában csak holnap kezdek, és mára az esti randin kívül nincs ötletem. Az sem volt betervezve, azt sem hittem, hogy valaha újra látom Jiyong-ot. Átöltöztem utcai ruhába, és rendezetten magam mögött hagytam a lakásom. Az ajtón kilépve egy lapot fedeztem fel a tölgyfán. Leszedtem a papírt, és átfutottam a sorokat rajta. Jiyong írta.
" Elfelejtettünk számot cserélni. Megadom az enyémet, de ez nem jelenti azt, hogy öt percenként zaklathatsz! ;) "
- Chh... - mosolyodom el. Bepötyögöm a számot a telefonomba, és kidobom a lapot a kukába az utcára kilépve. Egy közeli aranyos boltba térek be, ahol kint a teraszon vannak kis székek is, hogy az arra tévedők le is ülhessenek, és úgy olvashassák a választott könyvüket, egy csésze tea mellett. Frappáns megoldás véleményem szerint, mert így a vevők még a könyv ára fölött is költekeznek, és barátságos környezetet kölcsönöz a könyvesboltnak. Bemegyek az ajtón és az egyik figyelmes középkorú eladónő segítségével egy krimi könyv mellett döntök, majd rendelek egy cappuccinót, és helyet foglalok az egyik asztalnál.
Hamar elszalad az idő, és azon kapom magam, hogy kezd beesteledni. Gyorsan szedelőzködni kezdek, és elköszönök az eladóktól, akik megköszönik a vásárlást. Gyors léptekkel indulok el a kiszemelt háztömb felé, így hamar oda érek.
Mire felérek a lakásomhoz, a telefonom nyolc órát mutat. Beleügyeskedem a kulcsot a zárba, és benyitok. Megcsap a meleg, a csípős őszi levegő után. Felakasztom a kabátom a fogasra, és leveszem a cipőm, majd gyorsan beszaladok a hálóba. Kinyitom a gardróbot és végig nézek a kínálaton. Előszedek egy fehér, nyak pántos ruhát, mellé egy ugyanolyan színű magas sarkút, majd levetkőzök és a köntösömben elvonulok fürdeni. Felcsatolom a hajam, hogy az ne legyen vizes, és beállok a zuhany alá. Jól esik, ahogy végigcsorog a meleg víz áthidegült végtagjaimon. Elzárom a csapot, és kilépek a fülkéből. Magam köré tekerek egy törülközőt, és a tükör elé állva neki állok a sminkemnek. Csak alapozót viszek fel, egy kevés szemhéj festéket, és spirállal kiemelem pilláimat. Alaposan megtörülközöm, majd kimegyek a ruháimért, és felöltözök. Visszatérve a fürdőbe leengedem barna fürtjeimet, és kisimítom hajvasalóval. Pont időben, kilencre készülök el.
Leülök a nappaliban a kanapéra, és a szám sarkát rágva figyelem a telefonom, ahogy a számok követik egymást. Lassan 5 perc telik el, majd 10, és így tovább. Fél óra múltán kezdek dühös lenni. Kikeresem Jiyong számát és felhívom. Kicsörög, majd felveszi a hangposta.
- Hol vagy, Jiyong? Fél órája várok rád... Ha közbe jött valami, akkor legalább egy nyamvadt sms-t írj. Hívj, ha már rám érsz. Szia - motyogom morcosan és bontom a vonalat. Ledobom a telefont a kanapé végébe, majd eldőlök, és elnyújtózok az ágyon. Egy ideig a plafont bámulom, majd lassan elnyom az álom.

Ijedten riadok fel arra, hogy a lábamnál rezeg a telefonom. Fáradtan tornászom fel magam, és elnyúlok a mobilért. A kijelző több nem fogadott hívást ír ki, és egy sms-m is érkezett. Megnyitom a levelet, ami Jiyongtól jött, mint a hívások is.
" Fent várlak a tetőn. "
Ennyi áll benne. Úgy döntök, hogy nem érdekel a dolog, várjon csak. Megérdemli ezek után, hogy ő is pofára essen. Nem vagyok senki ölebe, hogy egy füttyentése ugorjak. Elhajítom a fenébe a telefont, és felállok az ágyról. Átsétálok a konyhába, majd egy kis kutakodás után előszedem a naracslevet a hűtőből. Lerakom a pultra, majd előszedem az egyik fagyis dobozt a fagyasztóból. Azt is a gyümölcslé mellé helyezem, majd kiöntök az italból egy pohárba. Egy húzásra megiszom, utána a fagyival és egy kanállal a kezemben visszamegyek a nappaliba. Benyomom a tévét, és a csatornák között váltogatva elkezdem majszolni a hideg édességet. Többszőr is hív még Jiyong, majd végül feladja. Megnyugszom és hátradőlök a kanapén. De hiába a hitegetés, sokszor kapom magam azon, hogy a telefonom bámulom. Miért is várom, hogy felhívjon? Nem leszek olyan naiv, hogy ezek után csak úgy megbocsátok neki. Azt már nem, lehet makacs vagyok, de nekem is van önbecsülésem.
Pont ezen mélázok, amikor kopogtatás üti meg a fülem. Frusztráltan leteszem a fagyisdobozt az asztalra, majd felállok a kanapéról, és kimegyek, hogy ajtót nyissak. Gondolkodnom sem kell, hogy tudjam ki fogad majd az ajtóban állva. Nagy levegőt veszek, és lenyomom a kilincset.
- Jiyong, nem vagyok kíváncsi...
- Hallgass meg. - teszi az ajtófélfára kezeit. Haja kócosan áll mindenfele, izzadság cseppek gyöngyöznek homlokán.
- Nem akarlak. - teszem karba kezeim.
- Pedig megfogsz. - húzza el száját. Sóhajtva bújok bele magas sarkúmba, és követem, ahogy elindul a folyosón, de közben gyorsan becsukom magam mögött az ajtót. Kinyitja előttem a liftajtót egyik kezével, a másikban egy fehér szatyrot szorongat. Belépdelek a felvonóba, ő pedig elengedi az ajtót, és benyomja a legfelső szint gombját. Karba tett kézzel neki dőlök a lift falának, és úgy várom a magyarázatát.
- Csinos vagy. - szólal meg, mikor rám pillant.
- Ezzel nem hatsz meg, Jiyong.
- Tudom. - von vállat. - Nem is akarlak. - jelenti ki. - Helyette elmagyarázom a helyzetet.
- Hát tedd.
- Időben haza akartam érni, de mint azt tudhatnád, az életem más, mint a tiéd. Szabályok köteleznek a munkám elvégzésére, és ha a főnök azt mondja nem mehetek haza, mert próbám van, vagy miegymás, akkor nem mondhatok neki ellent. Ezt megérthetnéd...
- Én ezt megértem Jiyong. - sóhajtok. - Engem az zavar, hogy még egy sms-t sem tudtál hozzám vágni, hogy késni fogsz. Ennyit megérdemeltem volna.
- Jól van, igazad van. - motyogja. - De én is hibázhatok.
- Ez így van.
- Akkor miért vagy dühös? - vonja fel szemöldökét. - Nem vagyok a barátod, hogy bármilyen magyarázattal tartozzak.
Ahogy kimondja ezeket a szavakat, elszégyellem magam. Lesütöm szememet, és elgondolkozom a dolgon. Igaza van, minek akadtam ki egy ilyen aprócska dolgon?
- De mindegy, hagyjuk is. - legyint Jiyong. Ekkor fel ér a lift, és kitartja nekem az ajtót, amíg kisétálok. Ji kinyitja a tetőre nyíló ajtót, majd mikor kimegyünk a hidegbe a korlátnak dől. Néha-néha rá pillantva állok mögötte, valahogy ezek után nem merek a szemébe nézni.
- Na, gyere már ide. - szól rám gyengéden Jiyong. Mellé lépdelek, és ráteszem kezeim a korlátra, ahogy figyelem a nyüzsgő város fényeit. Amint megcsap a csípős szél megborzongok. Jiyong mögém áll és átfonja kezeit csípőmön, meleget adva ezzel a kabátja alatt. Vér szökik arcomba és elpirulok az újszerű helyzettől. Ráteszi fejét vállamra, és így pusmog a fülemnél. - Annyira siettem, hogy ide érjek. Tudtam, hogy dühös leszel, így arra gondoltam, hogy veszek valami édességet. Régebben mindig felvidultál már egy kis csokitól is. De a nagy kapkodásban csak megfogtam az első dolgot, ami a kezem ügyébe akadt a polcon, és mentem is fizetni. - mosolyodik el. Elenged, és ráteríti a hátamra a kabátját, majd arrébb áll és matatni kezd a zacskóban.
- Szóval... remélem szereted a robbanós cukrot és az energia italt... - motyogja kuncogva.
- Persze. - mosolyodom el. Átnyújtja az említett dolgokat, és ő felbontja a saját energia italát.
- Hmm, jó hideg. - teszi le a földre a dobozt. Addig én kibontom a robbanós cukrom. Gyerekkoromban ettem utoljára ilyet. Beleborítok egy keveset a számba, és élvezem, ahogy pezseg a számban. Elvigyorodom, mert eszembe jutnak az emlékek.
- A tiéd milyen? - kérdi Jiyong, amint ő is átéli az emlékek torlódását. Gondolom.
- Kólás. - ízlelem nyelvemmel a cukor ízét. - A tiéd? - pillantok rá.
- Epres. - feleli, és elvigyorodik. - Kérsz belőle?
- Ühüm. - motyogom, ahogy próbálom kibontani az energia italom. Ekkor váratlanul Jiyong magához húz, és rátapasztja ajkait az enyémre. Végig nyal alsó ajkamon, amitől szétnyílik szám, és ő átdugja nyelvét. Megfeledkezve mindenről, kiejtem a kezemből az italt és átkarolom Ji nyakát, hogy közelebb húzódhassak hozzá. Vad táncot lejtenek nyelveink, ahogy az ízek keverednek a szánkban, és a cukorkák pattognak össze-vissza. Valahogy még bizsergetőbbé teszi a csókot a robbanós cukor pattogása. Jiyong belevigyorog a csókba, ahogy rápattan egy cukor a szájpadlására. Mikor elolvad az édesség, lágyan kezdi el masszírozni nyelvével az enyémet, gyengéden még rá is harap izmomra. Végül számon végig nyalva válik el ajkaimtól, és elégedetten eszi tovább az édességét. Rám pillant közben barna szemeivel, én pedig elkapom tekintetem róla, zavarba hoz a vad tűz íriszeiben.
- Te nem adsz a tiédből? - kérdi egy huncut mosollyal az arcán.
- Tessék. - nyújtom felé a zacskót, rá se pillantva.
- Tudod te, hogy én mire gondoltam. - kacsint egyet, és elveszi tőlem a zacskót. Beleborítja mindet a szájába, és levezeti kezeit csípőmre. Végig simít hátamon, majd összekulcsolja kezeit a derekamnál, és így néz mélyen szemeimbe. Megbabonáz tekintete, úgy érzem egy pillanatra minden megszűnik létezni körülöttünk. Beharapja alsó ajkát, és lassan közelít felém arcával. Neki dönti homlokomnak a sajátját, így érzem kólás leheletét, ahogy figyel szemeivel.
- Yu Kyung, te szeretsz engem? - kérdi váratlanul. Meglepődve pislogok rá nagyokat, majd lesütöm szemeim.
- Mi-miért kérded? - kissé beremeg a hangom, egyre jobban elkezd forrósodni a levegő közöttünk.
- Mert szeretnem tudni, hogy az érzéseim kölcsönösek-e. - vágja rá, mire én rápillantok. Ez a vallomás elég váratlanul ért, a rosszfiús kinézet mögött lágy érzelmek rejtőznek.
- Jiyong...
- Yu Kyung, szeretnél a barátnőm lenni? - vág közbe.
- Mi? Ezt most ilyen hírtelen?
- Ahha. - vigyorodik el. - Ne legyél már ilyen ijedős Yu Kyung, eleget vártam a válaszodra. Ha már feleségül nem jössz hozzám. - vonogatja szemöldökét.
- Olyan gonosz vagy, így válasz elé állítani. - motyogom.
- Imádom ha mérges vagy. - vigyorodik el. - Még édesebb vagy, mint általában. Legszívesebben felfalnálak. - harap bele fülcimpámba, mire felnyögök. Kis puszikkal lepi el nyakamat, majd elér ajkaimhoz. Beleharap alsó ajkamba, és egyből elmélyíti a csókot. Simogatja az arcom, miközben lágyan csókol. A közelébe sem ér annak a vadságnak, amit az imént mutatott. Ez tipikus szerelmes csók, amiben megmutatkoznak érzelmei. Elválnak ajkaink egymástól, és beletúr hajamba, majd az egyik tincset kezdi el csavargatni. Arcához simítja hajam, és beleszippant illatába.
- Annyira hiányoztál, Yu Kyung. - néz mélyen szemeimbe.

Love Poison part. 1 (Jiyong)

Gyerek koromban Szöülban laktunk, de később vidékre költöztünk, így elszakadtam a bárataimtól. Volt egy nagyon kedves, figyelmes barátom, akiben jobban bíztam, és erősebbek voltak az érzéseim iránta, mint bármelyik barátnőm iránt. Bár csak barátság volt köztünk, ő az általános iskolában - gyermeki gondolkodással - megkérte a kezem, és megígérte, hogy örökre együtt maradunk. Ezek az emlékek már a múlté lettek, és hamar tova szálltak az évek, a gyerekkorom, a tini kor változásai.
Mára már felnőtt fejjel nem vagyok olyan naiv és érettebb lettem.
- Úúú, de édes ez a ruha! - torpanok meg egy butik előtt, egy fehér pánt nélküli ruhát pásztázva szemeimmel.
- Yu Kyung, ne szórakozz, hanem gyere már! - szól rám Yoru, egy gyerekkori barátom, aki elkísért a nagyvárosba, hogy könnyebben felköltözhessek a munkám miatt.  Miután magam mögött hagytam a múltam Szöulban, hamar beilleszkedtem, mert nagyon kedves emberek vettek körül. Leginkább Yoru az, aki kicsalogatott a csigaházamból, azóta is nagyon közel állunk egymáshoz.
- Melyik házat is vetted ki? - kérdi, miután bementünk az egyik tömbház ajtaján.
- A negyedik emeleti lakást, ha jól emlékszem. - veszek elő egy kissé gyűrött lapot, amit az ingatlan irodában adtak.
- Oké. - nyomja be a hívógombot és míg a lift megérkezik, addig végignéz a postaládákon.
Teljesen bele is feledkezik, és én szólok rá, hogy a lift leért. Miközben beszállunk megcsörren a telefonom.
- Igen? - szólok bele a készülékbe.
- Hölgyem, megérkeztünk a bútorokkal a megbeszélt helyszínre. Szeretné, ha felszállítanánk, vagy megoldja a dolgot? 
- Igen, az tökéletes lenne, ha felhoznák. Itt vagyok a lakásnál, várom magukat. - kinyomom a mobilt, és belesüllyesztem a kézitáskámba.
- A költöztetők voltak? - kérdi Yoru, amint kisétálunk a felvonóból, és én megkeresem a jövendőbeli lakásom. Mikor rátalálok a 25. számot viselő ajtóra, előveszem a kulcsom, hogy kinyissam. Tele van a kezem, így a táskám és a kabátom átadom Yorunak. Miközben szerencsétlenkedek a zárral, egy csuklyás alak sietősen elmegy mellettünk, sikeresen felborítva a mellettem álló féfit.
Az alak csak tovább megy, egy szó nélkül.
- És a bocsánat kérés hol marad? - szólok rá. Közben összeszedem a szétszóródott holmim, a csuklyás férfi pedig megfordul tengelye körül.
- Ha? - teríti le a kapucnit a fejéről, és kiszedi füléből a fülhallgatokat.
- A szüleid nem tanítottak jó modorra? - teszem karba a kezeimet, már amennyire ezt a cókmókom engedi.
- Nincs közöd hozzá, hogy milyenek a szüleim. Amúgy meg bocs. De sietek, most nem érek rá! - int a kezével és faképnél hagy minket.
- Még ilyet... - fújtatok, majd megfordulok és sikeresen kinyitom a lakásajtót. - Jól vagy? - kérdem Yorutól, míg lepakolom a cuccom a földre, mivel egy szem bútor sincs a lakásban.
- Ahha. - von vállat. Miután levettük a cipőnket körbevezetem Yorut, hogy lássa milyen szép kis kuckóban fogom mostantól a Szöuli napjaimat élni.
- Tényleg nagyon szép. - tekint körbe a nappaliban. - De ráférne majd egy festés.
- Majd megoldom. - legyintek. - Jó pár dolog van, amit át kell alakítani rajta, de a gyémánt sem magától lesz drágakő. - mosolyodom el.

Még aznap sikeresen betudtuk rendezni a lakást, a költöztetők nagyon segítőkészek voltak, megbízhatóan teljesítették a munkájukat, így adtam nekik borravalót is. Yorunak lassan ment a járata, így elkísértem, majd elköszöntünk és elment. Pár nap múlva még meglátogat, más barátokkal együtt, mert nem tudtam arról az ötletéről lebeszélni, hogy rendezzünk lakásavató bulit. Végül nehezen, de beadtam a derekam, és még arra is rávett, hogy majd a munkahelyemet is ünnepeljük meg valamivel. Egy híres reklám céghez vettek fel, ami egy ambiciózus lánynak nagy öröm, hisz mindig is érdekelt az ilyesmi. Megérte a sok tanulás, a fáradalom, mert végre nagyvárosi életet élhetek.
Este felé lementem kocogni egy kicsit, hogy levezessem a napi fáradalmakat, és közben körbenézhettem a környéken is. Minden olyan közel van, szinte minden utcácskában van egy kávézó, vagy könyvesbolt, netán butik.
Eldöntöttem, hogy holnap megnézem a város látványosságait, mert oly rég volt már, hogy láttam, így biztos újra megbabonáz majd Szöul varázsa. Mikor visszaértem összetalálkoztam a reggeli bunkóval, elég fáradtnak tűnt, nem is szólt hozzám, még arra sem vette a fáradságot, hogy köszönjön.
Megvontam a vállam, és nem foglalkoztam vele. De azért ahogy elhaladtam az ajtaja előtt megnéztem a kis fémkártyát, hogy tudjam ki is ő. Nem túlzok, ha azt mondom, kikerekedett szemekkel bámultam a vésett, kerek betűkkel írt nevet. Kwon Jiyong. Honnan is ismerős nekem ez a név ennyire?

Reggel teljesen lealudtam, és megfeledkeztem róla, hogy találkozom lenne. Az egyik ismerősöm, aki itt él a városban amint megtudta, hogy ide költözöm, azonnal felhívott. Késve eszméltem rá, hogy mi is a helyzet, de miután felhívtam azt mondta, hogy nem haragszik, most neki sem jó. Tiszta lelki ismerettel lementem futni. Az egyik sarki boltba bementem, hogy vegyek egy palack ásványvizet, mert nagyon megszomjaztam időközben. Megálltam a parknál, és leültem az egyik padra.
Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy futó férfit bámulok. Mikor jobban megnéztem magamnak, rájöttem, hogy a szomszédom az. Egy fehér trikó volt rajta, és egy szürke rövidnadrág, fehér edzőcipővel. A nyaka köré terített törülközőt leveszi és megtörli arcát. Amikor közelebb ér elszakítom Jiyongról a tekintetem, mégis csak ciki lenne, ha észreveszi, hogy bámulom.
- Üdv nagyszájú szomszéd kisasszony. - szólít meg, és pimaszul elvigyorodik.
- Szia. - pillantok fel rá.
- Mi járatban erre felé? - jön közelebb és leül mellém.
- Reggelente szoktam futni. - vonom meg a vállam.
- Értem. - törli meg a homlokát.
- Tessék. - nyújtom felé a vizes üveget.
- Köszi. - iszik bele a hideg folyadékba. - Bocs, hogy tegnap olyan mogorva voltam. De a munka szólított, tudod milyenek a főnökök.
- Ahha. - bólintok. - Mindegy, felejtsük el. Fátylat rá! - legyintek és elmosolyodok.
- Na ennek örülök. - hajol előre. - Jiyong vagyok. - nyújtja felém a kezét.
- Én meg Yu Kyung. Park Yu Kyung. - rázok vele kezet.
- Yu Kyung? Szép neved van. Volt egy gyerekkori barátom, akit pont így hívtak, mint téged. - vigyorodik el sejtelmesen.
- Tényleg? - pillantok félre. Beharapom ajkam és gondolkodóba esek. Jiyong, Jiyong. Annyira ismerős...
- Ja. Aztán váratlanul elköltözött. Még ma sem tudtam betölteni az utána keletkezett űrt. - biggyeszti le alsóajkát szomorúan.
- Khm... Te, Jiyong, véletlenül nem... kérted meg a kezét kiskorában annak a lánynak?
- De. - kuncog. - De ő azt mondta, hogy nem akar nála alacsonyabb férjet.
- Hát ez vicces. - vigyorodom el. Ez csakis a sors lehet, hogy ilyen játékot űz velem az élet. - Megértem a lány érzéseit. Én is így feleltem volna egy ilyen kérdésre. Főleg egy olyan fiúnak, aki folyton csak piszkálta szegényt.
- Lehet azért tette, mert szerette, ha a lány dühös. Úgy gondolta, úgy sokkal aranyosabb. Te mit gondolsz erről? - csavarja le a kupakot az üvegről.
- A lánynak akkor sem tetszett a dolog. Bántotta, hogy a fiú ilyen gonosz.
- Azok csak gyermeki csínyek voltak. Azóta a fiúból férfi lett, és talán nem ilyen gyerekes. - von vállat.
- Talán így van. - mosolyodom el. Jiyong ekkor elkapja a kezem, és a fejemre borítja az üveg tartalmát.
- De lehet, hogy a lány téved. - ugrik fel a padról, mert a pólója után kapok.
- Kwon Jiyong,. te semmit sem változtál! - rohanok utána, ő pedig még ki is nevet, ahogy a hajamat próbálom eltűrni az arcomból. Berohan a játszótérre, és elsiet a hinta mellett. Amint a homokozóba ér megbotlik és elesik, majd én rá.
- Ahaha, nagyon súlyos vagy! - nyögdécsel alattam.
- Igen? - vonom fel a szemöldököm és ördögien elvigyorodom. Lesiklik kezem az oldalára, és csikizni kezdem.
Nevetni és fészkelődni kezd alattam, de én próbálom lefogni a kezemmel, és csikizem tovább. Végül felül kerekedik rajtam erejével, és ő kezdi el simogatni az oldalam, majd felhúz magához és ad egy cuppanós puszit a fülcimpámra.
- Olyan aranyos vagy, mint egy kisfiú. - mosolyodom el és belecsípek az arcába.
- Tudom. - jelenti ki vigyorogva. - Te meg olyan vagy, mint egy éretlen csitri. - nyújtja ki a nyelvét rám és felpattan, majd felhúz maga mellé. - De örülök, hogy látlak. - ölel át kezeivel, és magához húz. Átkarolom széles hátát, és a mellkasának döntöm a fejem.
- Én is.
- Hiányoztál, Yu Kyung. - suttogja a fülembe.
- Te is nekem. - mosolyodom el, és eleresztjük egymást. Ahogy elindulunk előveszem a telefonom a zsebemből és ijedten veszem észre, hogy megint lekéstem a találkámat, amit reggel átraktunk Sun Je-vel.
- A francba... - motyogom halkan.
- Mi az? - pillant rám.
- Semmi, nem fontos. Inkább mesélj, mi újság veled?

- Nem mondod komolyan! - hüledezem. - Látszik, hogy eddig vidéken laktam... Nem tudtam, hogy egy híres banda énekese vagy. Ez váratlanul ért.
- Majd ha megengedik körbevezetlek az ügynökségnél. - karol át, ahogy belépünk a liftbe. - Te is mesélj. Veled mi minden történt?
- Hát nem túl sok. Miután elköltöztünk hamar beilleszkedtem, lett pár közeli barátom, és később a fiúk is felfigyeltek rám...
- Hát azt nem csodálom. - kacsint rám egy huncut mosollyal az arcán.
- Aztán miután befejeztem a középiskolát elvégeztem egy marketing tanfolyamot, és hát most itt vagyunk. Felvettek egy reklámcéghez, mint tervező, így ide költöztem Szöulba.
- Egyedül, egy ilyen lány a nagyvárosban? - vonja fel szemöldökét. - Többet nem engedlek el egyedül sehová sem. - csóválja meg a fejét.
- Haha, nagyon vicces.
Mikor kilépünk a liftből elenged és megállunk az ajtóm előtt.
- Örülök, hogy veled töltöttem a délelőttöm, de most mennem kell. - húzza el a száját. - De tudod mit? Benne lennél egy esti randevúban?
- Hogy miben? - pislogok nagyokat.
- Tudod. Randi. - formálja jobban szájával a szavakat. - Vagy még mindig nem lennék elég magas? - vigyorodik el. Közelebb lép és összeméri a magasságunkat. - Szerintem pedig pont megfelelő.
- Hát...
- Akkor ez megbeszélve. - csapja össze a kezeit. - Este kilenckor találkozunk. Na pá cicus! - ad egy puszit az arcomra és gyorsan elspurizik.

You were my Destiny? (19. rész - Utazás)

Egyre feljebb siklik keze, mire megborzongok hideg kezének érintésétől. Magamban vívódok, hogy helyes-e amit teszünk. Megszólal a fejemben a vészcsengő, és nyomban eltolom magamtól Young Hak-ot. Elfordítom fejem, és nagy kortyokban nyeldesem a levegőt, hogy tisztán tudjak gondolkodni.
- Mi a baj? - fordítja vissza fejemet államnál fogva, hogy a szemembe nézhessen.
- Nem tehetjük ezt. - jelentem ki.
- Miért...
- Itt vagy, Hyerin? - hallunk meg egy ismerős hangot a nappaliból, a nyitott ajtón kiszűrődni.
- Ez anya. - bújok ki Hak öleléséből, és belépdelek a terasz ajtót behajtva magam mögött.
- Anya. - szólítom meg szülőm, amint nagyban vizslatja a szobát.
- Hál' istennek, hogy meg vagy! - siet oda, és szorít magához. - Drágám, gyere gyorsan! - kiált ki anyu, gondolom Myung Hee-nek. - Young Hak is veled van, ugye? - enged el és néz szemeimbe.
- Igen. - pillantok a terasz felé.
- Szerencse. - sóhajt anya, majd Mr. Choi is megjelenik.
- De ti mit kerestek itt?
- Tae Joo értesített, hogy itt vagy, de Young Hak-ról nem tudtunk semmit, és nem vetted fel a telefont, szóval aggódni kezdtünk.
- Pontosabban te pánikoltál be, szivem. - mosolyodik el Myung Hee.
- Ezek után felhívtuk Tae Joo-t, és ő elmondta, hogy Young Hak veled van. Így felhívtuk őt is, de ő sem felelt rá.
- Értem... - motyogom.
- Tönkre ment a telefonom. - hallom meg a hátam mögül Young Hak hangját.
- Mitől? - megy el mellettem Myung Hee.
- Beleesett a vízbe. - feleli, mire én elszégyellem magam. Nem elég, hogy elázott az enyém, még Hak-é is...
- Majd kapsz egy másikat. - szólal meg kisvártatva Mr. Choi.
- Oké. - jön a tömör válasz Young Hak-tól.
- Akkor mehetünk? - kérdi anya, és átkarolja a vállam.
- Igen... - felelem halkan.
Anya kisétál velem, mögöttünk pedig Hak-ék jönnek.
Beszállunk az autóba, és szépen haza kocsikázunk, magunk mögött hagyva Tae Joo apartmanját. Kipillantok az ablakon, ahogy kihajtunk a földútról. Milyen keveset voltunk itt, mégis fontos dolgok történtek. Megtörtént a második csók közöttünk, és mondhatni kibékültünk. Felemás érzelmek kerítenek hatalmukba, ahogy most zötykölődünk az úton. Hiányzik az a bizsergés, a szikra, aminek fel kellett volna lobbannia. Young Hak csak nyugodtan bámul ki az ablakon, és szótlanul üli végig az utat, míg meg nem érkezünk.
Akkor mindannyian kiszállunk, a személyzet már kint vár minket az ajtó előtt, és bent is vannak jó páran. Hajlonganak, miközben mi bemegyünk.
- Mielőtt felmennétek a szobátokba, szeretnénk valamit elmondani. - jelenti ki Myung Hee. Hát ez nem hangzik jól... Mikor legutóbb anya ezzel állt elő kaptam egy mostoha apát és bátyót.
 - Oké. - megyek utánuk, ahogy bemennek a nappaliba. Hak is követ, majd leülünk a kanapéra. Mr. Choi nem foglal helyet, karba tett kézzel áll a kandalló előtt, várva, hogy elhelyezkedjünk.
- Nos, ez kissé váratlan lehet, de... - kezd bele Myung Hee. Itt veszek egy mély lélegzetet és kíváncsian várom a folytatást. - El kell mennem egy két hetes üzleti útra. És Jae Sung is velem jön.
Mindketten mélyen hallgatunk, tudjuk, hogy ez még nem minden.
- Meglehet, hogy nem lennétek egyedül, mert itt a személyzet, de szeretnénk, ha jó kezekben lennétek.
- Remélem megértitek. - ékeli közbe anya.
- Ugye nem bébiszittert akarsz mellénk fogadni? - teszi karba kezeit Young Hak. - Lassan nagykorú leszek, de te még mindig gyerekként kezelsz!?
- Nem erről van szó. Csak tudni akarjuk, hogy mi van veletek. És a személyzet nem parancsolhat nektek, ha arról van szó.
- Hát ez remek...
- De, hogy ne érezzetek ennyire nagy bizalmatlanságot felőlünk, egy fiatal "felügyelőt" választottunk mellétek. - mosolyodik el Mr. Choi.
- Hyerin, te talán még örülni is fogsz neki. - somolyog anya Myung Hee mellé, és belekarol.
- Na, mondjátok már. - mormogja Hak.
- Tae Joo-t kértük meg, hogy legyen veletek az elkövetkező két hétben. - jelenti be Myung Hee.
- Mi!? - pattan fel Young Hak, öklei össze vannak szorítva. - Nem képzelhetitek, hogy majd pont Tae Joo-nak fogadok szót. - nevet fel gúnyosan. - Ez nevetséges! - fordít hátat és kisétál a nappaliból.
- Majd biztos... lenyugszik. - motyogom halkan.
- Biztosan. - feleli Mr. Choi.
- Felmehetek a szobámba? Vagy még akartok valamit mondani?
- Hát csak annyit..., hogy ne hagyd őket egymásnak ugrani. Tae Joo nem vetemedne rá, de a fiam annál inkább. - csóválja meg a fejét a férfi.
- Rendben. - állok fel, és kimegyek a helyiségből. Felmegyek a szobámba, majd egy köntössel a kezemben elvonulok fürdeni.

Másnap reggel vasárnaphoz híven, korán el akartam kezdeni tanulni. De anyáék egykor indultak, így arra gondoltam, hogy kikísérem őket. El is kocsikáztunk a reptérre, majd miután megtaláltuk a megfelelő terminált, leültünk. Pár percen belül bejelentették, hogy Myung Hee-ék járata egy órával később tud csak indulni, szóval hosszasan várakoztunk. Végül sikeresen becsekkoltak én pedig búcsút vettem tőlük. Felhívtam a sofőrt, hogy jöjjön értem. Tíz percen belül meg is érkezett, és hamar haza értünk. Fél hármat mutatott a telefonom, amikor beléptem az ajtón. Amint felértem a lépcsőn az egyik szoba előtt bőröndöket pillantottam meg. Ekkor jutott csak el igazán a tudatomig, hogy Tae Joo két héten keresztül velünk lesz.
- Hát ez nem lesz séta galopp... - mentem be a szobámba, és becsuktam az ajtót magam mögött. Eléggé páradús volt a levegő a szobámban, így ablakot nyitottam, hogy bejöhessen a friss levegő. Miközben tanultam lementem a konyhába nassolnivalóért, amivel a kezemben vissza tértem a hajlékomba. Összefutottam Tae Joo-val, de csak köszöntünk egymásnak, és mentünk is tovább. Kulccsal magamra zártam az ajtót, és vissza ültem az íróasztalom elé befejezni a házim.
Kibontottam a gumicukrot, és egy maroknyival kivettem belőle, amit leraktam a füzetemre.
- Ha ezt a négy piros macit átviszem a másik oldalra, és az egészet négyzetre emelem, akkor ebből tizenhat piros mackó lesz, a másik oldalon pedig 9 maci lesz, és 4x négyzetes mackó... - motyogom halkan.
Zümmögésre kapom fel a fejem, mire egy darázzsal találom szembe magam. Teljesen lefagyok, nem merek egy centit sem moccanni. Allergiás vagyok a csípésükre, és még irtózom is tőlük...
- Ha nyugton maradok elmegy... - suttogom magamnak, hátha ez megnyugtat. - Szállj el bogárka, Hyerin nem bánt, akkor te se bántsd őt...
Újabb zümmögés üti meg a fülem, majd még egy, mire óvatosan oldalra fordítom a fejem. Elszörnyedve látom, hogy már több darázs is az ablakom körül van. Mikor egyre többen lesznek teljesen bepánikolok, és nem bírom tovább, nyomban felpattanok. Odarohanok az ajtómhoz, előhalászom a zsebemből és gyorsan belerakom a zárba a kulcsot, majd miután kinyílik bevágom magam mögött. Idegesen kapkodom a levegőt, mikor Young Hak megérinti vállam ijedtemben ugrok egyet.
- Baj van? - pillant rám.
- Darazsak... - motyogom magam elé révedve.
- Hol?
- A szobámban. Nagyon sok... Allergiás vagyok a csípésükre... - suttogom fojtott hangon. - Annyira megijedtem.
- Semmi baj, nyugodj meg. - szorít magához.

Egy fél óra múlva Tae Joo felhívta a rovar irtókat, és amint kiderült az ablakommal szomszédos fán van egy nagy darázs kolónia. Jó pár napig nem költözhetek vissza a szobámba, mert az is jó ideig el fog tartani, hogy leszedjék a bolyt a fáról. És a szobámat is meg kell tisztítani a bogaraktól.
Bármelyik szobába mehetnék, de ezek után nem merek egymagamban megmaradni a négy fal között. Kelletlenül, de megkértem Young Hak-ot, hadd aludjak vele, amíg nem mehetek vissza a szobámba. Kissé váratlanul érte a dolog, először nem is akart bele menni, de végül be adta a derekát. Ideiglenesen anya ruháit fogom itthon hordani, hál' istennek hasonló a méretünk, a suliba pedig úgyis egyenruha kell, ami szerencsére mosásban van.
- De három szabályt tarts be, amíg itt tartózkodsz. - teszi karba a kezeit. - Egy: Ne nyúlj a cuccaimhoz. Kettő: Ne pakolj szét a szobámban, mert szeretem ha rend uralkodik. Három: Hagyj nyugodtan aludni, mert minimum nyolc óra alvásra szükségem van.
- Igenis! - tisztelgek kihúzva magamat.
- Ja és ha lehet, ne szedd le rólam a takarót...
- Haha, ez vicces. Legutóbb is nem tudom, hogy ki kezdte. Én csak vissza adtam. - vonok vállat. Mérgesen összehúzza szemeit, mire én védekezően magam elé kapom kezeimet. - Jó, jó, nem mondtam semmit. - sóhajtok.
- Remélem is. - feleli.
- És miben fogok aludni? - jut eszembe. Jaj de nem jött jól ez a helyzet...
- Tessék. - dob rám egy férfi pólót.
- Kössz. - motyogom, és a ruhával a kezemben kimegyek a szobából. Bemegyek a fürdőbe, hogy átöltözzek. Ilyenkor örülök, hogy legalább a kenceficéimet a fürdőben tartom. A hajvasaló is itt van, szóval nem vagyok olyan rossz helyzetben.
Miután elkészültem vissza mentem a "szobámba" és befeküdtem Young Hak mellé, aki egy könyvet bújt épp.
Magamra húztam nyakig a takaró felém eső részét, és a fal felé fordultam, hogy ne kelljen Hak-ot látnom. Olyan furcsa nekem ez a felállás, legutóbb is az volt, de ez most valahogy más. Fél méterre sincs tőlem Young Hak, mégis úgy érzem, mintha egy szakadék választana el tőle. De ennek így kell maradnia. Nem tehetjük meg többet, hogy csókolózunk. Fel kell, hogy hagyjak ezzel az egésszel. Nekünk ez egyszerűen lehetetlen. Túl mások vagyunk, és még az is rátesz eggyel, hogy hamarosan törvényesen is testvérek leszünk. Talán egy jobb világban lenne boldog jövő számunkra, de így csak veszett ügy az egész. Amilyen váratlanul tudatosultak bennem a Hak-al kapcsolatos érzéseim, olyan hamar kell elfelejtenem. Hiába fog fájni, vagy kínozni a gyötrelem, nem gyengülhetek meg. Ki kell törölnöm az emlékeim közül Choi Young Hak-ot.