Gyerek koromban Szöülban laktunk, de később vidékre költöztünk, így elszakadtam a bárataimtól. Volt egy nagyon kedves, figyelmes barátom, akiben jobban bíztam, és erősebbek voltak az érzéseim iránta, mint bármelyik barátnőm iránt. Bár csak barátság volt köztünk, ő az általános iskolában - gyermeki gondolkodással - megkérte a kezem, és megígérte, hogy örökre együtt maradunk. Ezek az emlékek már a múlté lettek, és hamar tova szálltak az évek, a gyerekkorom, a tini kor változásai.
Mára már felnőtt fejjel nem vagyok olyan naiv és érettebb lettem.
- Úúú, de édes ez a ruha! - torpanok meg egy butik előtt, egy fehér pánt nélküli ruhát pásztázva szemeimmel.
- Yu Kyung, ne szórakozz, hanem gyere már! - szól rám Yoru, egy gyerekkori barátom, aki elkísért a nagyvárosba, hogy könnyebben felköltözhessek a munkám miatt. Miután magam mögött hagytam a múltam Szöulban, hamar beilleszkedtem, mert nagyon kedves emberek vettek körül. Leginkább Yoru az, aki kicsalogatott a csigaházamból, azóta is nagyon közel állunk egymáshoz.
- Melyik házat is vetted ki? - kérdi, miután bementünk az egyik tömbház ajtaján.
- A negyedik emeleti lakást, ha jól emlékszem. - veszek elő egy kissé gyűrött lapot, amit az ingatlan irodában adtak.
- Oké. - nyomja be a hívógombot és míg a lift megérkezik, addig végignéz a postaládákon.
Teljesen bele is feledkezik, és én szólok rá, hogy a lift leért. Miközben beszállunk megcsörren a telefonom.
- Igen? - szólok bele a készülékbe.
- Hölgyem, megérkeztünk a bútorokkal a megbeszélt helyszínre. Szeretné, ha felszállítanánk, vagy megoldja a dolgot?
- Igen, az tökéletes lenne, ha felhoznák. Itt vagyok a lakásnál, várom magukat. - kinyomom a mobilt, és belesüllyesztem a kézitáskámba.
- A költöztetők voltak? - kérdi Yoru, amint kisétálunk a felvonóból, és én megkeresem a jövendőbeli lakásom. Mikor rátalálok a 25. számot viselő ajtóra, előveszem a kulcsom, hogy kinyissam. Tele van a kezem, így a táskám és a kabátom átadom Yorunak. Miközben szerencsétlenkedek a zárral, egy csuklyás alak sietősen elmegy mellettünk, sikeresen felborítva a mellettem álló féfit.
Az alak csak tovább megy, egy szó nélkül.
- És a bocsánat kérés hol marad? - szólok rá. Közben összeszedem a szétszóródott holmim, a csuklyás férfi pedig megfordul tengelye körül.
- Ha? - teríti le a kapucnit a fejéről, és kiszedi füléből a fülhallgatokat.
- A szüleid nem tanítottak jó modorra? - teszem karba a kezeimet, már amennyire ezt a cókmókom engedi.
- Nincs közöd hozzá, hogy milyenek a szüleim. Amúgy meg bocs. De sietek, most nem érek rá! - int a kezével és faképnél hagy minket.
- Még ilyet... - fújtatok, majd megfordulok és sikeresen kinyitom a lakásajtót. - Jól vagy? - kérdem Yorutól, míg lepakolom a cuccom a földre, mivel egy szem bútor sincs a lakásban.
- Ahha. - von vállat. Miután levettük a cipőnket körbevezetem Yorut, hogy lássa milyen szép kis kuckóban fogom mostantól a Szöuli napjaimat élni.
- Tényleg nagyon szép. - tekint körbe a nappaliban. - De ráférne majd egy festés.
- Majd megoldom. - legyintek. - Jó pár dolog van, amit át kell alakítani rajta, de a gyémánt sem magától lesz drágakő. - mosolyodom el.
Még aznap sikeresen betudtuk rendezni a lakást, a költöztetők nagyon segítőkészek voltak, megbízhatóan teljesítették a munkájukat, így adtam nekik borravalót is. Yorunak lassan ment a járata, így elkísértem, majd elköszöntünk és elment. Pár nap múlva még meglátogat, más barátokkal együtt, mert nem tudtam arról az ötletéről lebeszélni, hogy rendezzünk lakásavató bulit. Végül nehezen, de beadtam a derekam, és még arra is rávett, hogy majd a munkahelyemet is ünnepeljük meg valamivel. Egy híres reklám céghez vettek fel, ami egy ambiciózus lánynak nagy öröm, hisz mindig is érdekelt az ilyesmi. Megérte a sok tanulás, a fáradalom, mert végre nagyvárosi életet élhetek.
Este felé lementem kocogni egy kicsit, hogy levezessem a napi fáradalmakat, és közben körbenézhettem a környéken is. Minden olyan közel van, szinte minden utcácskában van egy kávézó, vagy könyvesbolt, netán butik.
Eldöntöttem, hogy holnap megnézem a város látványosságait, mert oly rég volt már, hogy láttam, így biztos újra megbabonáz majd Szöul varázsa. Mikor visszaértem összetalálkoztam a reggeli bunkóval, elég fáradtnak tűnt, nem is szólt hozzám, még arra sem vette a fáradságot, hogy köszönjön.
Megvontam a vállam, és nem foglalkoztam vele. De azért ahogy elhaladtam az ajtaja előtt megnéztem a kis fémkártyát, hogy tudjam ki is ő. Nem túlzok, ha azt mondom, kikerekedett szemekkel bámultam a vésett, kerek betűkkel írt nevet. Kwon Jiyong. Honnan is ismerős nekem ez a név ennyire?
Reggel teljesen lealudtam, és megfeledkeztem róla, hogy találkozom lenne. Az egyik ismerősöm, aki itt él a városban amint megtudta, hogy ide költözöm, azonnal felhívott. Késve eszméltem rá, hogy mi is a helyzet, de miután felhívtam azt mondta, hogy nem haragszik, most neki sem jó. Tiszta lelki ismerettel lementem futni. Az egyik sarki boltba bementem, hogy vegyek egy palack ásványvizet, mert nagyon megszomjaztam időközben. Megálltam a parknál, és leültem az egyik padra.
Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy futó férfit bámulok. Mikor jobban megnéztem magamnak, rájöttem, hogy a szomszédom az. Egy fehér trikó volt rajta, és egy szürke rövidnadrág, fehér edzőcipővel. A nyaka köré terített törülközőt leveszi és megtörli arcát. Amikor közelebb ér elszakítom Jiyongról a tekintetem, mégis csak ciki lenne, ha észreveszi, hogy bámulom.
- Üdv nagyszájú szomszéd kisasszony. - szólít meg, és pimaszul elvigyorodik.
- Szia. - pillantok fel rá.
- Mi járatban erre felé? - jön közelebb és leül mellém.
- Reggelente szoktam futni. - vonom meg a vállam.
- Értem. - törli meg a homlokát.
- Tessék. - nyújtom felé a vizes üveget.
- Köszi. - iszik bele a hideg folyadékba. - Bocs, hogy tegnap olyan mogorva voltam. De a munka szólított, tudod milyenek a főnökök.
- Ahha. - bólintok. - Mindegy, felejtsük el. Fátylat rá! - legyintek és elmosolyodok.
- Na ennek örülök. - hajol előre. - Jiyong vagyok. - nyújtja felém a kezét.
- Én meg Yu Kyung. Park Yu Kyung. - rázok vele kezet.
- Yu Kyung? Szép neved van. Volt egy gyerekkori barátom, akit pont így hívtak, mint téged. - vigyorodik el sejtelmesen.
- Tényleg? - pillantok félre. Beharapom ajkam és gondolkodóba esek. Jiyong, Jiyong. Annyira ismerős...
- Ja. Aztán váratlanul elköltözött. Még ma sem tudtam betölteni az utána keletkezett űrt. - biggyeszti le alsóajkát szomorúan.
- Khm... Te, Jiyong, véletlenül nem... kérted meg a kezét kiskorában annak a lánynak?
- De. - kuncog. - De ő azt mondta, hogy nem akar nála alacsonyabb férjet.
- Hát ez vicces. - vigyorodom el. Ez csakis a sors lehet, hogy ilyen játékot űz velem az élet. - Megértem a lány érzéseit. Én is így feleltem volna egy ilyen kérdésre. Főleg egy olyan fiúnak, aki folyton csak piszkálta szegényt.
- Lehet azért tette, mert szerette, ha a lány dühös. Úgy gondolta, úgy sokkal aranyosabb. Te mit gondolsz erről? - csavarja le a kupakot az üvegről.
- A lánynak akkor sem tetszett a dolog. Bántotta, hogy a fiú ilyen gonosz.
- Azok csak gyermeki csínyek voltak. Azóta a fiúból férfi lett, és talán nem ilyen gyerekes. - von vállat.
- Talán így van. - mosolyodom el. Jiyong ekkor elkapja a kezem, és a fejemre borítja az üveg tartalmát.
- De lehet, hogy a lány téved. - ugrik fel a padról, mert a pólója után kapok.
- Kwon Jiyong,. te semmit sem változtál! - rohanok utána, ő pedig még ki is nevet, ahogy a hajamat próbálom eltűrni az arcomból. Berohan a játszótérre, és elsiet a hinta mellett. Amint a homokozóba ér megbotlik és elesik, majd én rá.
- Ahaha, nagyon súlyos vagy! - nyögdécsel alattam.
- Igen? - vonom fel a szemöldököm és ördögien elvigyorodom. Lesiklik kezem az oldalára, és csikizni kezdem.
Nevetni és fészkelődni kezd alattam, de én próbálom lefogni a kezemmel, és csikizem tovább. Végül felül kerekedik rajtam erejével, és ő kezdi el simogatni az oldalam, majd felhúz magához és ad egy cuppanós puszit a fülcimpámra.
- Olyan aranyos vagy, mint egy kisfiú. - mosolyodom el és belecsípek az arcába.
- Tudom. - jelenti ki vigyorogva. - Te meg olyan vagy, mint egy éretlen csitri. - nyújtja ki a nyelvét rám és felpattan, majd felhúz maga mellé. - De örülök, hogy látlak. - ölel át kezeivel, és magához húz. Átkarolom széles hátát, és a mellkasának döntöm a fejem.
- Én is.
- Hiányoztál, Yu Kyung. - suttogja a fülembe.
- Te is nekem. - mosolyodom el, és eleresztjük egymást. Ahogy elindulunk előveszem a telefonom a zsebemből és ijedten veszem észre, hogy megint lekéstem a találkámat, amit reggel átraktunk Sun Je-vel.
- A francba... - motyogom halkan.
- Mi az? - pillant rám.
- Semmi, nem fontos. Inkább mesélj, mi újság veled?
- Nem mondod komolyan! - hüledezem. - Látszik, hogy eddig vidéken laktam... Nem tudtam, hogy egy híres banda énekese vagy. Ez váratlanul ért.
- Majd ha megengedik körbevezetlek az ügynökségnél. - karol át, ahogy belépünk a liftbe. - Te is mesélj. Veled mi minden történt?
- Hát nem túl sok. Miután elköltöztünk hamar beilleszkedtem, lett pár közeli barátom, és később a fiúk is felfigyeltek rám...
- Hát azt nem csodálom. - kacsint rám egy huncut mosollyal az arcán.
- Aztán miután befejeztem a középiskolát elvégeztem egy marketing tanfolyamot, és hát most itt vagyunk. Felvettek egy reklámcéghez, mint tervező, így ide költöztem Szöulba.
- Egyedül, egy ilyen lány a nagyvárosban? - vonja fel szemöldökét. - Többet nem engedlek el egyedül sehová sem. - csóválja meg a fejét.
- Haha, nagyon vicces.
Mikor kilépünk a liftből elenged és megállunk az ajtóm előtt.
- Örülök, hogy veled töltöttem a délelőttöm, de most mennem kell. - húzza el a száját. - De tudod mit? Benne lennél egy esti randevúban?
- Hogy miben? - pislogok nagyokat.
- Tudod. Randi. - formálja jobban szájával a szavakat. - Vagy még mindig nem lennék elég magas? - vigyorodik el. Közelebb lép és összeméri a magasságunkat. - Szerintem pedig pont megfelelő.
- Hát...
- Akkor ez megbeszélve. - csapja össze a kezeit. - Este kilenckor találkozunk. Na pá cicus! - ad egy puszit az arcomra és gyorsan elspurizik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése