Love Poison part. 3 (Jiyong)

Kereken tíz nap telt el azóta, hogy Jiyong-al randiztam. Ténylegesen nem mondtuk ki, hogy járnánk, de mindketten így éreztük. Bár csak néha futottunk össze, mert őt folyton szólította a munka, és nekem is egyre több dolgom lett a reklám cégnél. Ha mégis sikerült elcsípnünk egy szabad percet, akkor általában beszélgettünk, vagy egymás ajkain csüngtünk. Valahogy úgy érzem, hogy minél jobban közelebb kerülök hozzá, annál jobban nem tudok betelni vele. Visszavonhatatlanul a rabja lettem.

- Yu Kyung, te vagy? - szól bele Yoru a telefonba.
- Igen. - felelem, és elfordulok a számítógéptől, ami az asztalomon foglal helyet. Most is épp egy reklámtervet dolgozok ki, a szabad időmben hívom fel Yorut.
- Szia. Örülök, hogy hívsz. Régen beszéltünk. - érzem a hangján, hogy mosolyog. - Már akartalak is keresni, hogy mikor hozzuk össze a partit. Az otthoniak is sokat érdeklődnek irántad.
- Ezt jó hallani. - mosolyodom el. - Nem tudom mi legyen a lakásavatóval, mostanában minden időmet elveszi a munka. De hétvégén ráérek. - harapom be a szám szélét.
- Akkor jó. Beszélek a többiekkel, és ha mindenkinek jó, akkor felutazunk hozzád. - halkul el a hangja. - Barátról jut eszembe... ugye nem keveredtél össze öm..., hogy is hívják...? Azzal a Jiyong gyerekkel?
- Yoru, ne aggódj annyit...
- Szóval akkor igen. - sóhajt. - Még megbánod ezt, Yu Kyung, hidd el. Ő csak egy idol, aki szórakozásra vágyik. Miért nem választasz inkább... egy hozzád illő férfit?
- Nem értem mire ez az aggodalom Yoru... Hagyjuk ezt, kérlek. - sóhajtok. - Hívj majd, hogy mi a helyzet a többiekkel. Most mennem kell. Szia. - bontom a vonalat.
Ledobom a telefonom az asztalra, és hátradőlök a székben. Frusztráltan masszírozom a halántékomat. Hiába próbálok nem tudomást venni Yoru érzéseiről, önző dolog tőlem, hogy a barátságát mégis elfogadom, és teljes mértékben kihasználom, ha szükségem van rá.
- Ne csak lazsálj Yu Kyung, így sose lesz kész a munka! - szól rám a főnök helyettes, mire bólintok, és neki látok, hogy befejezzem.

A munkám végeztével fáradtan állok fel az asztaltól. A hátamra terítem a kardigánom, és csak beledobálok mindent a táskámba. A karomra helyezem, és lelépdelek a lépcsőn, majd kilépek a hidegbe. Megborzongok a csípős széltől, így begombolom a kabátkát, és sietősen megindulok a buszmegálló felé. Pont időben érek oda, a járat indulni készül. Felszállok a buszra, és az egyik hátsó ülésen foglalok helyet. Pár perce utazok csak, amikor zenélni kezd a telefonom. Előhalászom a táskám rejtekéből, és elmosolyodom a kijelző láttán. Egyből felveszem.
- Üdvözlöm, egy Yu Kyung nevű, nagyszájú lányt keresek aki véletlenül a szomszédságomban lakik. Netán ismeri ezt a személyt? - változtatja el a hangját mélyre Jiyong, de hallom rajta, hogy vissza kell tartania a nevetését.
- Miért keresi ezt a lányt? - vonom fel egyik szemöldököm, és elvigyorodom.
- Súlyos vádak vannak ellene. Elrabolta a szívemet.
- Ez sajnálatos. Azt javaslom látogassa meg otthon, miután haza ér.
- Megfogadom a tanácsát. - kezd el kuncogni. Ekkor ér oda a busz a háztömb mellé, én pedig sietősen szedelőzködöm, hogy leszálljak.
- Úgy hiszem hamarosan megérkezik, várja meg a lakásánál. - kapkodom a lábaimat, és kinyitom a ház bejárati ajtaját. Be nyomom a lift hívó gombját, és várok, míg a felvonó megérkezik.
- Rendben. - nyomja ki a telefont. Belesüllyesztem a táskámba a készüléket, és előkaparom a kulcsom. Mikor a földszintre érkezik a szerkezet, kinyitom ajtaját, és beszállok. Megnyomom a négyes gombot, és a lift falának vetem hátamat. Sietősen kinyitom az ajtót, és kilépdelek a folyosóra, az ajtómig. A falnak támaszkodva pillantom meg Jiyong-ot, és amint találkozik tekintetünk, elmosolyodik. Elnyomja magát a faltól, és elindul felém.
- Szia. - simít végig arcomon, és lágy csókot hint ajkaimra.
- Mióta vársz? - nyitom ki az ajtót, és betessékelem rajta.
- Nem régóta. Egy negyed órája értem haza. Végre kaptam pár nap pihenőt. - fúj egyet, és elkezdi leszedni magáról cipőit.
- Na ez jó hír. - csípek bele arcába, ahogy felegyenesedik.
- Tudom. - fúrja bele fejét nyakhajlatomba, és gyengéden beleharap nyakamba. - Ha ma nem is, de hétvégén csak az enyém vagy. - duruzsolja fülembe e szavakat, mitől végig fut gerincemen a hideg.
- Hát nem teljesen... - húzom el számat.
- Hm? - pillant fel rám összevont szemöldökkel.
- Tudod még hetekkel ezelőtt megbeszéltem az otthoniakkal, hogy rendezünk egy bulit, amint beköltözöm az új lakásomba. És mostanra beszéltük meg...
- Értem. - komorodik.
- De ez nem jelenti azt, hogy nem tudunk együtt lenni! - teszem fel védekezően a kezeim, és elindulok utána a nappaliba. - Sőt, a bulira is kötelező eljönnöd. Szeretnélek bemutatni a barátaimnak. - mosolyodom el.
- Legyen. - vágja le magát a kanapéra, és maga után húz, majd hosszában elnyúlik, és a karjai közé szorít. Percekig némán fekszünk így, miközben ő a hajammal játszadozik, én pedig köröket írok le mellkasán, amit nem fed pólója.
- De este lelépnek, ugye? - kérdi halkan.
- Nem tudom. Miért? - pillantok fel, hogy lássam arcát.
- Hát szerinted? Szeretném, ha felolvasnál nekem esti mesét. - mormogja.
- Haha. Vettem a célzást. - durcáskodom. Megértem, hogy vannak szükségletei, de azért nem kéne ilyen nyilvánvalóan a fejemhez vágnia.
- Nem, csak... szeretném, ha este a karjaim közt aludnál el, és együtt is ébrednénk.
- Na persze.
- Most megsértődtél? - kérdi, miközben felemeli fejem államnál fogva, hogy egy szintben legyen arcunk.
- Nem. - motyogom halkan.
- Dehogynem. - húzza el száját. Lesütöm pilláimat, és nem szólalok meg. De ő sem. Végül hírtelen kihúzza alólam kezeit, és felül a kanapén. Átmászik rajtam, és felkapja kabátját.
- Hová mész? - pattanok fel.
- Mindjárt jövök, sietek. - hallom az előtérből hangját, majd az ajtó csapódását. Csüggedten visszadőlök az ágyra, és benyomom a tévét. Valahogy úgy érzem, hogy nem fog csengetni, jelezve érkeztét...

Idegesen váltogatok a csatornák között, és tépkedem a számat frusztrációm levezetéseként. Rápillantok a falon lógó órára, és megállapítom, hogy már fél óra telt el, amióta Jiyong lelépett. Ekkor zene csapja meg a fülemet, és szinte rávetem magam a telefonomra. De csak egy sms. De legalább Jiyongtól.

"Nézz ki az ablakon."

Oda sétálok a telefonommal a kezemben az ablakhoz. Meglepve figyelem, ahogy szállingózik a hó. Úgy tűnik idén hamar beköszönt a tél. Végig pásztázom a tájat, és megpillantom Jiyong-ot hevesen integetve, mellette pedig egy feliratot a hóban. A szám elé kapom a kezem, és szélesen elmosolyodom a boldogságtól.

" Szeretlek! Légy enyém szépséges Yu Kyung! "

Nyomban hátat fordítok, és oda sietek az előtérbe, majd felveszem a cipőm, és a hátamra terítem a kabátom. A lépcsőn megyek le sietős léptekkel, közben próbálom felhúzni a cipzárt a kabátomon. Végül feladom a próbálkozást, és szinte kivágom a bejárati ajtót, majd szaladni kezdek Jiyong felé, és belevetem magam karjaiba, miközben ő nevetve szorít magához.
- Köszönöm. - csókolom meg ajkait, ő pedig felemel a levegőbe, és így húz még közelebb magához. Ahogy faljuk egymás ajkait, Ji elveszti egyensúlyát, és belezuhanunk a hóba, tönkre téve ezzel a feliratot. Nevetve terülünk el, én Jiyongon fekve. Lenyúlok dereka mellé, és egy adag havat az arcába nyomok.
- Rossz kislány vagy! - gyűr maga alá, és megállás nélkül dobál hóval, nyomkodja a pólóm alá, csikiz, ahol csak ér. Fáradtan próbálom eltolni magamtól karjaimmal, de ő nagyon szívós.
- Ne nee! - sikoltok fel, ahogy egy adag havat a gatyámba rak. Nehézkesen, de feltornászom magam, és neki iramodok, hogy elmeneküljek.
- Nem menekülsz! - rohan utánam. Amint elérek a háztömbig, megragadom az ajtó kilincsét és kivágom. Beiszkolok a lépcsőházba, de ő kitartóan követ. Ahogy elindulok a lépcsőn felfelé, pillanatokon belül utol ér, és felkap hátára. Én nevetve csapkodom hátát kezeimmel, de ő csak azért sem rak le.
- Jiyong, kérleek! - kérlelem.
- Legyen. - feleli, és óvatosan letesz.
Ekkor veszem észre, hogy már a lakásomnál vagyunk, és azt is, hogy a nagy sietségben nem csuktam be az ajtót. Jiyong kitárja nekem, én pedig belépek a meleg lakásba, majd lehámozom magamról a cipőmet. Ji előbb végez mint én, így hátulról átkarolja derekam, és felhúz magához. Belefúj a fülembe, és ráharap cimpámra. Felszisszenek, és cserébe hátranyúlok, majd lassan végig húzom kezem oldalán, mert tudom, hogy ott nagyon csikis.
- Megint kezded? - mormogja nyakhajlatomba. Felkap karjaiba, és besiet velem a hálóba. Óvatosan lehelyez az ágyra, és mellém vetődik. - Tudod ugye, hogy ezért büntetés jár? - simít ki egy tincset az arcomból, és megcsókol. Közelebb jön hozzám, és befekszik lábaim közé. Gyengéden elkezdi simogatni oldalamat pólóm alatt, miközben lágyan masszírozza nyelvével az enyémet. Egyre feljebb siklik keze, és elkezdi cirógatni hasamat, miközben beletúrok hajába. Elválik számtól, és nyakamat veszi célba nedves ajkaival. Majd ott hagyja, és vissza tér szám marcangolásához. - Ma csakis az enyém vagy! - mormogja ajkaim közt.