Félve fordulok felé, de a szememet lesütöm, mert túlságosan is zavarban vagyok.
- Hát én... - mondom halkan. Mit is kéne felelnem? Igent vagy nemet? Már lassan egy éve nem volt barátom, annyira elszoktam tőle, hogy valakihez tartozzak. - Én... szeretnék... - mondom egy kis várakozás után. A fejem rákvörös, olyan volt, mintha azt kérte volna, valljam be mindenki előtt vonzódásomat iránta.
- Örülök. - mosolyodik el bájosan.
- Hát ez remek. - mondja anyám. Valódi izgalmat látok rajta. Mintha nem is nekem, hanem legalábbis neki lenne hamarosan randija...
Többet nem feszegettük a témát, Myung Hee a munkájáról mesélt, anyám szinte itta a szavait. Il Jae engem kérdezgetett, mégis csak tudnia kellett mifelé lánnyal randevúzik az egy szem fia. Young Hak halál nyugodtan, szótlanul fogyasztotta mellettem a vacsoráját.
- Mit szólnál a szombat délutánhoz? - kérdi már a ház előtt állva, indulásra készen Tae Joo.
- Az nem jó. - bököm ki félve. - Myung Hee-nek már több, mint két hete megígértem... Elmegy az egész család a hétvégére.
- Értem. - mondja nyugodtan. - A család az első!
Erre nem mondok semmit. Egy részről szívesen tölteném a délutánom Tae Joo-val, de Myung Hee-vel is szívesen lennék. Anyával is végre jól elbeszélgethetnék. Aki nem kéne oda az Young Hak...
- Tudod mit? - kérdi váratlanul. - Megadom a számom. - vesz elő egy névjegy kártyát. - Hívj fel, ha lesz időd rám. - mosolyodik el. - Bármikor hívhatsz! Az éjszaka közepén is. - neveti el magát.
- Rendben. - veszem el a kis papírt. - Köszönöm.
- Nincs mit köszöngetned. - jelenti ki. - Örülök, hogy megismertelek. - ad egy puszit arcomra, mire jólesően végigfut rajtam a hideg. - Még találkozunk. - int és ellépdel a kocsijához. Mielőtt beszállna a vezető ülésre integet még, majd már csak a hangos motor hangját hallani, ahogy elhajt.
Nagyot sóhajtok és fellépdelek a kis lépcsőn az ajtóhoz, majd becsukom magam mögött.
Kérdő pillantások fogadnak anyámtól, de én csak legyintek és fáradtan elvonszolom magam a szobámig. Leveszem lábamról a magas sarkút és úgy, ahogy vagyok, bedőlök az ágyba. Magamra húzom takarom és perceken belül már alszok is.
- Jó reggelt a kisasszonynak! - ébreszt reggel a személyi szoba lányom. - Az anyja a hogyléte felől érdeklődik.
- Mmm. - morgolódok, hogy felriasztottak nyugalmas álmomból. - Jól. - mondom rekedt hangon. Ilyen állapotban csak ennyi telik tőlem.
- Azt üzeni, hogy akkor már mehet iskolába. 7 óra van. Segítsek készülődni?
- Micsoda? - pattanok ki az ágyból ijedten. Ugrálva jajveszékelek, ahogy erőteljesen ráléptem a jobb lábamra. Leülök az ágy szélére és várok, míg csillapodik a fájdalom. Aztán rögvest fel is kelek és neki állok készülődni. Fél órám van, hogy összekapjam magam és fuvarra is szükségem lesz kivételesen, mert különben elkések.
Gyorsan előszedem a gardróbból az egyenruhám, és belebújok. Felcsatolom a hajam, sminket már nem teszek fel, nincs rá időm. Lelépdelek a lépcsőn és elmegyek az ebédlőig.
- Mit parancsol a kisasszony?
- Egy kávét és valami gyors reggelit. - mondom álmosan.
- Igenis. - hajol meg a szoba lány és elmegy. Egyedül ülök az asztalnál, mert Young Hak már biztos rég elment az iskolába. Myung Hee-t pedig a munkája szólította. Csak a kérdés az, hogy anyám hol van...?
- Merre van anya? - kérdem, mikor a lány visszatér egy tálcával a kezében.
- Az imént ment el, mielőtt ön felkelt.
- Értem. - rágcsálom a szám sarkát. Befalom gyorsan a reggelim, és felállok az asztaltól. - Szólna a sofőrnek, hogy fuvarra lenne szükségem?
- Igenis. - hajol meg és kisiet az ajtón. Én addig felveszem a cipőm, és megigazítom a ruhát magamon.
Gyorsan ütemben kimegyek az ajtón, le a kis lépcsőn és beszállok a fekete autóba.
Ahogy elindul velem a kocsi, az ablakon kifelé bámulok és folyton a tegnap történteken kattog az agyam. Mikor meglátom az ismerős épületet nem messze előreszólok a férfinak:
- Itt tegyen ki, kérem. - mondom.
- Ahogy óhajtja, kisasszony. - állítja le a járműt, én pedig kimászok az ülésről. Nem akarom, hogy mindenki lássa, amint egy méregdrága autóból szállok ki épp. Innen már csak pár perc az iskola, gyalog is eltudok menni.
Mikor odaérek a kapuhoz, az udvaron Young Hak-ot pillantom meg, ahogy épp a haverjaival kínoznak valakit. Csak sóhajtok egyet, és elmegyek mellettük.
- Nocsak, ki van itt! - mondja az egyik nagy cimborája. - Tegnap nem jöttél iskolába. Nagyon hiányolt mindenki. Főleg a kis barátnőd.
Megtorpanok és nagyot dobban a szívem. Ijedten fordulok feléjük.
- Mit csináltatok vele? - kérdem dühösen. Young Hak is csak bambán nézi őket, nagyon úgy tűnik, hogy nem tud semmiről. Vagy ez csak álca lenne...?
- Mi semmit! - mondja röhögve az egyik. - A lányok voltak. - rántja meg a vállát a srác.
- Mi van!? - lépek közelebb. Látom, hogy semmit nem fogok tudni kiszedni belőlük, így sarkon fordulok és dühödten lépdelek fel a lépcsőn. Amikor elérek a folyosó végére, már akkor hallom kintről a lányok idegesítő nevetését. Hangosan húzom el a tolóajtót és ijesztő tekintettel lépek be azon. Jöttömre összerezzennek, kivétel Charin. Odamegyek hozzá, és köpve a szavakat kérdezem:
- Mit csináltál vele?
- Én? Semmit. - mondja álszent hangján. - Csak elbeszélgettem vele. - jelenti ki. Összeszorítom az öklöm és próbálom lenyugtatni magam.
- Utoljára kérdem. - jelentem ki a fogaim között szűrve a szavakat. - Mit csináltál vele!?
- Megtanítottam, hogy ami az enyém, azt ne vegye el. - dobja hátra a haját.
- Mi van!?
- Young Hak. - formálja kirúzsozott szájával a szavakat. - Tegnap folyton rajta lógott.
- Igen, igen. - mondja egy másik lány.
- Annyira idegesítő... - sóhajt Charin.
Beharapom a számat, és erősen markolom a pad szélét, hogy nehogy meglendüljön a kezem.
- Hol van... - mondom elborúlt aggyal.
- Mi van? - kérdi.
- Hol van most!?
- Honnan tudjam? Biztos otthon bőg még mindig, anyuci szoknyája mögött!
Ekkor lendül a kezem és csattan a pofon az arcán.
- Te mocskos kis... - elharapom a mondatom végét, elég annyi, hogy kapott egy erős pofont.
Ijedten kap a tenyerem helyére és villámló szemekkel rontana nekem.
- Ezt még megkeserülöd! - jelenti ki, miközben barátnői próbálják lefogni és csitítják. - Ezért még drágán megfizetsz!
Keserűen felnevetek. -- Hiába próbálkozol, nem félek tőled. - mondom gúnyos hangon és ott hagyom.
Mikor kimegyek az ajtón Young Hak megfogja a felkarom és visszaránt.
- Mi történt? - kérdi.
- Semmi közöd hozzá! - rántom ki kezem a szorításból. Dühösen lépdelek el.
- Most mégis hova mész? - hallom hangját messzebbről.
- Elmegyek! - kiáltom el magam. Elmegyek, igen. El, mert tudom, hogy Soo Min-nek szüksége van rám. Tegnap nem voltam itt, hogy megvédjem. Félek megtudni, hogy mit műveltek vele... De kettőnk közül én vagyok az erősebb. Eddig mindig ott volt, ha szükségem volt egy barátra. Most én következem. Én vagyok az, aki most támaszt nyújthat neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése