A Summer night in Seoul (Jaejoong)

Már évek óta barátságban álltál egy odaadó, kedves férfival. Magadnak tagadtad, de jól tudtad, többet érzel iránta, mint egy barát iránt szokás. Ő már évekkel ezelőtt bevallotta, hogy szeret, akár a saját húgát, és ezzel a kijelentésével minden reményedet összetörte. Azóta már két külön világban éltek. Ő egy híres banda tagjaként tengeti mindennapjait a nagyvárosban. Míg te egy másik férfi oldalán lelted meg a boldogságot. Legalábbis úgy hitted, hogy az a szerelem igaz volt. Ám minden megváltozott, amikor váratlanul újra megjelent a te kis világodban, és nem hagyott mást, csupán káoszt és bizonytalanságot maga után…

- Fiam, milyen volt az utatok? – kérdezte anyád vőlegényedtől, amint pakoltatok a hálószobában.
- Remek. És nagyon köszönjük, hogy itt tölthetjük az éjszakát.
- Nincs miért megköszönni! – legyint. – Minket sosem zavartok. Főleg ha majd később egy unokával együtt látogattok meg!
- Addig még van időnk, anya. – sóhajtasz. – Még egybe sem keltünk. És Sung Jo is nagyon elfoglalt, tudod jól. Majd ha rendeződött az életünk valamicskét.
- Tudom, tudom! Na, magatokra hagylak titeket, hadd pakolászatok mindent ki. – mondja és becsukja az ajtót.
- Folyton a családalapítással jön. – sóhajtasz.
- Van is miért azzal jönnie, nem drágám? – karolja át a derekad és végig húzza száját nyakíveden. – Én is nagyon örülnék már egy lurkónak. – suttog füledbe. Beleharap fülcimpádba, mire felnyögsz.
- Sung Jo, ne most… Anyáék is itt vannak, meghallhatják!
- Nem érdekel. – kuncog. – Hallják csak, hogy mennyire szeretsz. – csókol meg. Finoman és lágyan érinti ajkadat sajátjával, szinte csak súrolja. – Biztos megleszel nélkülem pár napig? – ereszt el.
- Persze. Nem most mész el először üzleti útra.
- Tudom, de néhány napnál tovább még sosem voltam tőled távol. Nem is fogok hiányozni?
- Dehogynem. – adsz egy puszit ajkaira.
- De a ma estét még együtt töltetjük. – húzza sejtelmes vigyorra ajkait.
- Javíthatatlan vagy! – csapod meg a karját.

- És, merre visz az utad ma, lányom? – kérdezi az ebédnél apád.
- Még nem tudom. – vonod meg a vállad. – Olyan régen jártam Szöulban, szerintem a nyakamba veszem a várost, és szétnézek.
- Ez jó ötlet. – nyeli le az utolsó falatot anyád. – Sung Jo is biztos szívesebben menne városnézőbe, mint hogy egy Japánba tartó járaton üljön.
- Csak egy hetet lesz távol. Hamar elmegy az a hét nap! – legyintesz.

Felvettél egy szellős, piros ruhát, magadhoz vetted a térképet és elindultál, amerre a lábad vitt. Sokszor kellett útbaigazítást kérned, hiába vitted magaddal azt a nyavalyás papírlapot. Egy ideig tudtad mi merre van, de mivel már több mint tíz éve nem jártál a fővárosban, sok minden megváltozott. Beültél egy kávéra egy igényes kis cukrászdába, aztán megnéztél néhány látványosságot. Épp egy macskakövekkel kirakott lejtős utcácskán mentél, amikor észrevettél egy nagyobb tömeget a főtéren vonulni.
- Csak nem valami fesztivál van? – kérdezed magadtól. Közelebb merészkedsz az emberekhez, és tisztes távolságból lesed, ahogy táncolva haladnak tovább.
Egy idő után elfog az a rossz érzés, hogy valaki figyel. Körbenézel, de melletted mindenki a tömeget figyeli. Végig pásztázol a szemeddel mindenkin, de hiába. Próbálod legyűrni ezt a zavaró érzést, ám sehogy nem tudod. Inkább hátat fordítasz, és ott hagyod a felvonulást. Csak pár lépést tudsz tenni, mert tompán úgy hallod, mintha a neveden szólítanának. Megfordulsz tengelyed körül és egy igéző, mogyoróbarna szempár ejti rabul tekinteted. Nagyokat nyelsz az éltető oxigénből, a szívedet a torkodban érzed. Megcsapnak a régi emlékek, könnyek szöknek a szemedbe. Lesütöd pilláidat, hogy leplezd ezt.
- __________. – szólít meg lágyan újra. – Örülök, hogy látlak. – lépdel közelebb.
- Jaejoong. – pillantasz fel rá félve. Újra 16 évesnek érzed magad, remegés fogja el az egész tested az izgalomtól, mint egy tini lánynak. 
- Furcsa, hogy ennyi idő után pont itt találkozunk, nem gondolod? – mosolyodik el. – Szöul utcáin, ahol egykor beléd botlottam.
- I-igen. – nem tudod leplezni remegő hangodat. – Hiányoztál. – bukik ki belőled ez az apró szó, amitől elfog a félelem. Annyi éve már, hogy nem láttad, mostanra már úgy érezted, hogy az a nagy szerelem elmúlt. De nem. A távolság és az idő csak erősítette ezt az érzést.
- Te is nekem. – mondja kedvesen. – Nem kapok egy ölelést sem? – tárja ki kezeit. Odalépsz hozzá, hogy átkarolhasd. Mélyen magadba szívod bódító kölnije illatát, erősen szorítod magadhoz, mert félsz, ha elengeded, akkor örökre eltűnik. – Vacsoráztál már? – kérdi a nyakadba lihegve.
- Még nem. Meghívsz? – kérded, és nehézkesen, de elereszted.
- Ismerek egy jó éttermet. Itt parkol nem messze a kocsim. Gyere. – fogja meg a kézfejed és maga után húz. Ahogy lépdelsz utána, folyamatosan a kezeteket bámulod.

- Sokat változtál, amióta nem láttalak. – elegyedik szóba veled az úton.
- Te is. Igazi férfi lettél. – pillantasz fel rá.
- Nem panaszkodom. – vigyorodik el.
- De ha lehet még egoistább lettél! – csapod meg a vállát.
- Van is mire. – kuncog.
Pár percen belül meg is érkeztek, Jae kinyitja neked az ajtót, és átkarol, miközben elindultok az épület felé.
- De hát ez egy hotel. – állapítod meg.
- Igen, de remek az éttermük is. – feleli lazán. Kérdő pillantásokat küldesz felé, mire ő csak elmosolyodik.
- Egy egyágyas szobát kérnék. – megy oda a recepcióhoz Jaejoong. Az állad koppanása visszhangzik a fejedben, ahogy elgurul a földön.
- Minek a szoba? – mész oda hozzá.
- Kettesben meghittebb a vacsora.
- De hát… - egy fémkártyát nyom a kezedbe és nem hagyja, hogy befejezd a mondandódat. A tizenkettedik emelet gombját nyomja meg a liftbe beszállva, és várakozva, nyugodtan áll melletted. Te feszengve révedsz magad elé, és nem érted, hogy mégis mi történik.  – Jaejoong, mond meg az igazat. – nézel fel. – Miért hoztál ide?
- Hogy kettesben lehessünk és beszélgethessünk egy finom vacsora mellett.
Egy nagyot sóhajtasz és elfordítod róla a tekinteted. Egymásba karolva léptek ki a felvonóból és elsétáltok a szobátokig. Beleügyeskedi a kártyát az olvasóba, és benyomja azt, majd maga után húz. Sötétség honol a szobában, csak a hold fénye világit be a teraszról. Jaejoong olyan jártasan közlekedik a lakosztályban, mintha már sokszor járt volna ott. Felkapja a telefont és hosszasan ecseteli a recepciósnak, hogy milyen ételt rendel.
Te addig körbenézel a helyiségekben. A hálószobában egy nagy franciaágy van, vörös selyem lepedővel. A fürdőben egy sarokkád és egy zuhanyzó is helyet kapott. A nappaliban egy nagy kályha ad meleget, mellette egy plazma tévé és ülő alkalmatosságok. Kinyitod a terasz ajtaját és a korlátnak dőlve élvezed a cseppnyi kis szelet, ami néha-néha belekap hosszú hajadba.
- Gyönyörű a mai este, igaz? – összerezzensz hírtelen jött kérdésétől.
- Igen. – feleled, hátra sem fordulva. Egy erős szorítást érzel a válladon, mire hátra pillantasz a vállad fölött. Jaejoong vizslató szempárával ütközik a tekinteted.
- Sok ideig voltunk távol egymástól. – sóhajt. – Ideje bepótolnunk a kárba veszett időt. – jelenti ki és lenyúl a kezedért. Összefonja ujjaitokat, csípődnél fogva átkarol másik kezével és magához húzva figyelitek együtt az eget. Görcs kúszik a gyomrodba, bizsereg minden porcikád közelségétől. Alig észlelitek a halk kopogást az ajtón.
- Biztos a vacsora. – engeded el Jaejoongot, hogy bemenj ajtót nyitni. Ha már ő nem megy, akkor megteszed te. A karod után nyúl és magához ránt. Egyik kezébe fogja állad és felemeli fejedet, hogy a szemedbe nézhessen. Eltelsz gyönyörű íriszei látványával, percekig csak nézitek egymást. Nem adja fel könnyen a hotel embere, kitartóan vár.
- Ki kéne nyitni az ajtót. – leheled lesütve pilláidat.
- Majd ott hagyja a kocsit az ajtó előtt. – feleli lezseren és végig simít arcodon. Beleborzongsz minden érintésébe. – Emlékszel még, hogy mit mondtam neked évekkel ezelőtt? – kérdi mosolyogva.
- Mire gondolsz?
- Hogy szeretlek.
- Én… - elpirulsz, de ezt próbálod leplezni. – Igen, emlékszem, hogy azt mondtad, olyan vagyok neked, mint egy testvér.
- Csak ennyire emlékszel? – kérdi a tekinteted keresve.
- Mi más volt még? – emeled fel fejed.
- Nagyon sokat ittunk aznap a születésnapomon. Nem csoda, ha nem rémlik minden.
- Miről beszélsz? – lepődsz meg.
- Azt mondtam, hogy annyira közel állsz hozzám, mint egy testvér, és én neked olyan vagyok, mint egy báty.
- Igen. Emlékszem.
- Azt is bevallottam, hogy szeretnélek csak a magaménak tudni, de nem akarom felrúgni ezt a köteléket.
- Hogyan? – egyre gyorsabb tempóra vált a szíved dübörgése, elönti az arcodat a pír.
- És ekkor aludtál be. – nevet fel. – Egyszer mondom el egy lánynak az őszinte érzéseimet, erre ő beájul a sok piától. – kezd el még jobban nevetni. – Ilyen az én formám! – sóhajt. – De végtére is, bánom, hogy csak én érzek így.
Elenged és kimegy, hogy ajtót nyisson. A korlátnak dőlve, lecsúszol a földre. A térdednek döntöd a fejed és nagyokat lélegzel, hogy magadhoz térj. Évek óta ezt a mondatot akartad hallani a szájából és most még sem tudod, hogy mit kéne tenned.
- Miért? – sóhajtasz. – Miért csak most tudom meg mindezt? – könnyek szöknek a szemedbe a boldogságtól és a szomorúságtól egyszerre. Keserű öröm ez, ha közben tudod, hogy valakinek a jegyese vagy. Neked már ott van Sung Jo, a vőlegényed.  Eddig maximálisan biztos voltál abban, hogy ő az igazi, a nagy betűs Ő, és hogy mindennél jobban szereted. De most ha csak egy szóval kérlelne rá Jaejoong, hogy érte hagyd el Sung Jo-t, akkor gondolkodás nélkül cselekednél.
- ______, hol vagy? – jön kintről a kérdés.
- Itt vagyok. – válaszolod elfúló hangon, mert megkörnyékezett a sírás.
Lépéseket hallasz, majd feltűnik az ajtóban Jae. Csak rá kell nézned, és egyből ki tőr belőled a sírás.
- _______, miért sírsz? – siet oda és leguggol melléd. Nem jön ki egy hang sem a torkodon, a könnyfátyolodon keresztül nézed szép arcát.
- Jaejoong… - sírsz fel.
- Mi a baj? – ölel magához.
- Én is… - erősen megmarkolod az ingjét, ahogy öleled. – Szeretlek.
- Mi?
- Szeretlek. Szerelmes vagyok beléd. – temeted az arcod a vállába. Eltol magától és letörli a könnyeket a szemed sarkából.
- Ne sírj… - suttog. Lecsókolja a maradék könnycseppet arcodról, majd óvatosan végig simít ajkadon sajátjával. Végig nyal alsó ajkadon és elmélyíti a csókot. A hajadba markol, hogy közelebb húzhasson magához. Forró, tüzes táncot jár nyelvetek hol a te, hol az ő szájában. Beletúrsz csapzott tincseibe, és átadod magad az élvezetnek. Végig simít oldaladon, mire jólesően végig fut rajtad a hideg. Beleharap alsóajkadba, megnyalja azt és elválik ajkaidtól.
- Köszönöm. – mondja az arcodon végig simítva.
- Mit? – törölgeted a szemed a sírás nyomait eltüntetve ezzel.
- Köszönöm, hogy szeretsz. – mondja egy fájdalmas mosollyal az arcán. – De már elkéstem. – mondja bűnbánóan. – Tudom, hogy mennyasszony vagy.
- De…
- Én soha nem tudnék neked biztonságos jövőt biztosítani. Sosem tudnék annyira a részeddé válni, mint Sung Jo. Sosem élhetnéd nyugalomban az életed mellettem. Ez együtt jár a sztársággal. Nem akarlak tönkretenni azzal, hogy önzőn, magamhoz láncollak. Azt akarom, hogy ilyen vidám, és életteli maradj. – áll fel. – Ezt a vőlegényed mind megadhatja neked. Féltékeny vagyok rá, hogy gyerekei lehetnek tőled és boldogan leélheti veled az életét.
- Jaejoong. – könnyek szöknek a szemedbe.
- Igazad volt. Nem vacsorázni hívtalak. – sóhajt. - Hanem elköszönni. Elköszönni, mert többé nem leszek részese az életednek. Nem bírtalak elengedni anélkül, hogy egyszer a szádból ne hallanám azt az egy szót. Köszönöm, hogy sosem felejtettél el és nem múltak el az érzéseid irántam. Legyél boldog az életedben! Talán ha a sors úgy akarja, egy nap még találkozunk.