Rohantam az igazgatóiba, ahogy a lábam bírta. Belestem az ajtón és láttam, hogy a diri épp nincs bent. Itt az esélyem.
Óvatosan, hangtalanul kinyitottam az ajtót, majd lassan becsuktam magam mögött. Odasiettem az irattartó szekrényhez és kihúztam azt. ABC sorrendben voltak a diákok aktái, próbáltam gyorsan eljutni a K betűig. Ez nem kevesebb, mint 5 percembe került, és az idő miatt kezdtem nagyon ideges lenni. Sietnem kell, mielőtt visszaér az igazgató és rajtakap, hogy az iratok között kutatok. Máskor nem tennék ilyet, de muszáj.
Már a harmadik fiók részt húztam ki, mikor megakadt a szemem a keresett néven. Kim Soo Min. Ez az!
Kihalásztam az aktát a többi közül és átlapoztam, hogy megkeressem a lakcímét. Kivettem a táskámból egy füzetet, abból kitéptem egy papír lapot és lejegyeztem rá az adatokat. Utána visszaraktam a helyére a dossziét és becsaptam a szekrényt. Na ezt nem kellett volna.
Az ingem alja beleakadt a sínbe, és az nem akart engedni. Lépések zaját hallottam kintről, mire megszólalt bennem a vészcsengő. Nem törődtem az anyag reccsenésének hangjával, csak szabadulni akartam. Kihúztam a fiókot és remegő kézzel kibányásztam az ingem egy darabját. Becsaptam újra és odasiettem az ajtóhoz. Kikukucskáltam rajta, mire egy Young Hak-al találtam szembe magam.
- Te meg mit keresel itt? - sziszegem neki.
- Ezt én is kérdezhetném. - vágja zsebre a kezeit. Sóhajtok egyet, és kilépek mellé.
- Te követtél? - kérdem tőle halkan.
- Én nem így fogalmaznék, de igen. Utánad jöttem, hogy megnézzem milyen őrültségre készülsz megint.
- Remek... - indulok el.
- Neked nem órán lenne a helyed? - kérdem már kint az udvaron.
- Ezt én is kérdezhetném. - ismétli önmagát. - Inkább beszéljünk arról, hogy miért törtél be a diri irodájába. - mondja lazán
- Halkabban! - szólok rá, ahogy elhaladunk egy takarító mellett. - Nem tartozik rád...
- Szerintem meg igen. - jelenti ki. - A kis... veszekedésetekből rájöhettem, hogy az incidens oka én vagyok. - bök saját magára. - Szóval?
- Én sem tudok semmit! - mordulok fel. - Ezért megyek most el.
- Ellógnád a sulit a barátnőd miatt? - kérdi flegmán.
- Pontosan. - válaszolom és kimegyek a kapun. - Ha valaki kérdezné, akkor nem láttál engem. - mondom tagoltan.
- Miért is pont engem kérdeznének meg? - cinikus hangja rosszul esik.
- Mindegy! - sóhajtok és hátat fordítok neki.
Szerencsére nem lakott messze Soo Min az iskolától, egy negyed óra alatt leróttam az utat. És most épp az ajtajuk előtt állok, azon filózva, hogy bekopogjak-e.
Erőt veszek magamon, és felemelem a kezem, majd halkan koppantok a fenyő burkolaton párat. Mamusz csoszogást észlelek a túloldalról, majd kinyílik az ajtó.
- Hyerin? - jön a kérdés egy elgyötört arcú, felrepedt szájú Soo Min-tól. Nagyon kell uralkodnom magamon, hogy most azonnal ne rohanjak el beverni azoknak a szemeteknek a képét...
- Soo Min. - csuklik el kissé a hangom. - Mit tettek veled? - gördül le egy könnycsepp az arcomon.
Fél órája ülök itt a gyengélkedő barátnőm mellett, és azon agyalok, hogy mit is mondhatnék neki.
- Honnan tudtad meg? - kérdezi végül.
- Young Hak egyik haverja utalt rá, de részleteket nem mondott. És senki más sem. - sóhajtok.
- Értem. - mondja halkan.
- Én... elmondod, hogy mi történt? - kérdem fojtott hangon. Fojtogat a düh, a sírás, a tehetetlenség.
- Igen. - húzza fel lábait és a kezeibe temeti arcát. - Charin és a követői voltak.
- Ezt már tudom. - suttogom. - De miért? Azt mondta... hogy megtanította, hogy ne vedd el azt ami az övé... Mégis mire célzott?
- Félreértés volt az egész. - sóhajt. - Az egész csak a véletlenek műve volt.
Elhallgat egy időre, én pedig a szakadt ingemet gyűrögetem a kabátom alatt, amit azért vettem fel, hogy ne legyen észrevehető a dolog.
- Mindig is kíváncsi voltam, hogyan is élsz. Sosem meséltél anyukádról, és arról sem, hogy hol laksz. Bár én mondtam neked, hogy bármikor eljöhetsz hozzánk és a címemet is megadtam... te sosem tetted meg ugyanezt.
- Sajnálom.
- Most már mindegy. - legyint. - De bennem sajnos a kíváncsiság győzött. Egyik nap követtelek hazáig. Nagyon meglepődtem azon, amit láttam.
Nagyot nyelek. Csak ezt ne... Kitudódott a féltett titkom...
- Én régen teljesen bele voltam este Young Hak-ba. Ez mára már megváltozott, amióta tudom, hogy milyen is valójában. De ezt te is tudod. - kezd bele újra. - Így azt is jól tudom, hogy hol lakik. Vagy, hogy mik a kedvenc helyei...
Lehajtom fejemet.
- Mond meg az igazat. - magamon érzem tekintetét. - Te valójában...
- Igen. - mondom meg sem várva, hogy befejezi.
- Micsoda? - lepődik meg. - De hisz annyira utálod nem? Akkor mégis, hogy járhatsz vele!?
- Mi van!? - pillantok fel rá. Na ezt jól megcsináltam... Feleslegesen buktattam le magam. Ekkora marha is csak én lehetek!
- Mi? - rázza meg a fejét. - Micsoda? Vagyis... Hyerin mégis mi folyik itt?
- Ha elmondom, akkor ugye nem utálsz meg? - kérdem tőle, bele nézve mélyen barna szemeibe.
- Ilyen súlyos? - riad meg.
- Már egy ideje elakarom mondani... csak eddig nem mertem. Féltem, hogy elfordulsz tőlem. - gyűlik meg szemem könnyel. - Lassan egy hónapja, hogy együtt élek Choi Young Hak-al.
- Hogyan!? - ül fel sebtiben az ágyon. - Hogy történt ez?
- Az apja... és az anyám összefognak házasodni.
- Mi?
- Hak a mostoha bátyám lesz.
Mélyen hallgatunk, majd végül Soo Min töri meg a csendet, és megölel.
- Ennyi az egész? - kérdi kedves hangján. - Elmondhattad volna.
Egy nagy sóhaj szakad fel torkomból és végre úgy érzem, hogy tiszta lelki ismerettel nézhetek Soo Min szemébe.
- És ez, hogy kapcsolódik Hak-hoz? - kérdem kisvártatva. Elenged és visszadől az ágyába.
- Charin meglátta, amint épp faggatom, hogy mi van köztetek. Félre értette, azt hitte, hogy megint szerelmet vallok, vagy ilyesmi. - vonja meg a vállát. - Már régebben is megfenyegetett, amikor még tényleg ez volt a helyzet, hogy szálljak le Young Hak-ról, vagy megkeserülöm. Azt mondta, hogy már lassan két éve építgeti a kapcsolatát vele, és, hogy egy csóró kis fruska nem veheti el tőle.
- Az a mocskos szemét...
- Elrángattak a torna terem mögé és... megtéptek, belém rúgtak, ütöttek ahol értek... - halkul el hangja, és könnyek gyűlnek a szemébe.
Öklöm összeszorúl és adrenalin pumpálódik ereimbe. Teljesen elönt a méreg. Annyira lelki ismeret furdalásom van, hogy szavakba sem tudom önteni. Minden az én hibám... És még ott se voltam, hogy megvédjem.
- Én... annyira féltem, Hyerin. - csuklik el hangja. - Ha nem találnak rám a felsőbb évesek, nem is tudom, hogy mi lett volna. - zokog fel.
- Nyugodj meg. Most már itt vagyok. - ölelem meg. - Nem lesz semmi baj. Megfizetnek még ezért, amit tettek. Drágán megfizetnek.
Kimerülten dőlök az ágyamba, amikor haza érek. Már előre félek anyám kérdéseitől és szidásától, hogy csak így ellógtam az óráimat. De nem érdekel. Semmi sem érdekel, csak az, hogy az a dög szenvedjen. Szenvedjen, annyira, mint most Soo Min. Csak még azt nem tudom, hogy ezt miként érem el...
- Hyerin. - rázogat valaki és a nevemen szólít. Úgy tűnik elaludtam. Kinyitom szemeimet, és megcsap az édes kakaó illata.
- Anya? - kérdem és felülök egyből.
- Young Hak elmondta, hogy mi történt.
- Tényleg!? - dörzsölöm meg szemem álmosan.
- Nem tudtam, hogy ennyire fáj a lábad.
- Micsoda? - pislogok nagyokat.
- Ha tudtam volna, akkor nem küldelek el az iskolába. A bátyád mondta, hogy inkább hazajöttél.
- Ja, igen... - sóhajtok. "A bátyám" kihúzott a csávából. Jobbat is kitalálhatott volna, de tartozom neki eggyel.
- Azt hiszem meg kell mondani Myung Hee-nek, hogy halasszuk el ezt a hétvégi programot. Így nem mehetsz sehova.
- Mi? Nem! Azt nem. - tiltakozok. - Nem is fáj már annyira. Sokat segített a... fájdalom csillapító. Holnap is beveszek egyet és útra kész vagyok! - állok fel,m hogy bebizonyítsam, tényleg semmi bajom. - Meg amúgy is, nem gyalogolok. Az autó visz engem, nem én őt. - viccelődök.
- Hát, ha tényleg ennyire szeretnéd... De a házból akkor sem mehetsz ki egy időre. Az egész napot bent töltöd! - jelenti ki.
- Legyen. - egyezek bele.
- Akkor aludj csak. Holnap reggel majd keltelek, ha indulunk. De azért csomagolj be egy kevés ruhát.
- Nem vagyok álmos. - mondom és ellépdelek a gardróbig. - De oké, elpakolok.
- Rendben, kicsim. - ad egy puszit fejem búbjára és kimegy.
Előszedem a bőröndöm és beledobálok pár felsőt, gatyát, meg meleg holmit is, ha rosszra fordulna az idő. De nem lesz kevés a cókmókom, hisz csak három napra megyünk. A holnapi napról kivesz minket Myung Hee, és azon kivűl a szombatot, és a vasárnap egy részét töltjük ott.
- Tartozol. - összerezzenek mély hangjára, és villámló szemekkel fordulok felé.
- Tudom. - vetem oda és visszatérek ahhoz, amit eddig csináltam.
- Jártál Soo Min-nál? - jön be az ajtón. Kissé meglep, hogy tudja a nevét.
- Igen. - zárom le a poggyászt.
- És? - veszi fel a kezébe az egyik keretet az éjjeli szekrényemről.
- Miért érdekel? - kérdem és kiveszem a kezéből a képet. Szépen leteszem a helyére.
- Tudod mit? Felejtsd el. - hangszíne rosszul esik. - Meg is érdemelte.
Arcán csattan a kezem helye. Újra felemelem a kezem, de ő a levegőben megállítja.
- Ne merj megütni még egyszer. - szűri összeszorított fogai közt.
- Miért? Megütsz? - vigyorodok el. Ez a deja vu érzet...
- Tudd, hogy kinek játszod itt az eszed. - paskolja meg az arcom. - Ha a tűzzel játszol, a végén még megéget. - fordul el tőlem. Kimegy az ajtón és egy diadalittas vigyorral a képén integet.
- Jó éjt, hugi. - csukja be az ajtót.
Felmorranok és az ajtónak vágom az első tárgyat ami a kezem ügyébe kerül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése