The Forbidden Fruit tastes the Sweetest I. - Emlékképek a múltból

Korántsem volt olyan hétköznapi életed, mint az átlagnak. Míg mások annak örülnének, ha gazdagok lehetnének; te a pokolba kívántad ezt az életet. Úgy szerettél volna te is olyan lenni, mint mindenki más. Hétköznapi élettel, hétköznapi családdal. Állami iskolába járni, átlagos barátságokat kötni, és persze szeretted volna átélni az első szerelem érzését is. Ez az egy dolog sikerült is, csak nem épp a legjobb körülmények között...


Óvatosan simogattad a cicád buksiját, aki jólesően dorombolt az élvezettől. Néha-néha rápillantottál a dadára, aki az egyik szobalánnyal beszélgetett.
- Vendége van a kisasszonynak. - nyílt az ajtó és jött be rajta a komornyík.
-  Ki az? - fordult a dada a férfi felé.
- Jungmin urfi. - feleli és kimegy. Felpattansz és elrohansz, hogy üdvözöld a fiút.
- __________. - ölel meg kis kezeivel. - Jöttem játszani veled. - húzza széles mosolyra a száját.
- Éhes vagyok. - mondod pösze hangodon és megfogod a fiú kezét. Elmentek a konyhához.
- Mit szeretnél, kincsem? - pillant rád a szakácsnő.
- Éhes vagyok. - feleled.
- Nemsokára neki ülhettek az ebédnek. Várj egy picit, csillagom. - kavargatja a fakanalat a lábosban.
- Menjünk játszani. - markolja meg a fiú a kezedet és magával húz.
- Én bújocskázni akarok. - állsz meg. Jungmin nem felel semmit, csak megy tovább. - Hallod? Jungmiiiiiin! - sipákolsz idegességedben.
- Jólvan na! Legyen. Akkor én elbújok és te keress meg engem. - rakja karba a kezét.
- Ez nem ér. - biggyeszted le az ajkadat.
- Ha nem felel meg, akkor nem játszunk. - dacol veled.
- De játszunk! - fordulsz meg és elkezdesz számolni százig...

~ 2 évvel később ~

- Szeretném, ha kedves lennél ezzel a fiúval. - igazgatja rajtad édesanyád a szoknyát.
- Miért?
- Mert ha nagy kislány leszel, akkor ő lesz a szerelmed. - simít végig az arcodon.
- De nekem már ott van Jungmin. Ő nem lehet a szerelmem? - kérdezed. Édesanyád arca elsötétűl.
- Az a fiú nem elég rangos hozzád. - válik jegessé a hangja. - De hiába is mondom ezt egy 6 éves gyereknek... - sóhajt. - Gyere. - fogja meg a kezedet és magával húz. - Most szépen megismerkedsz a jövendőbeliddel. - mosolyog rád halványan. De tudod, hogy ez egy hazug mosoly volt csupán...

~ 4 évvel később ~

- De miért nem játszhatok többet Jungmin-nal? - kérded könnyes szemekkel.
- Mert nem és kész. - hangzik a kemény válasz apádtól.
Kitör belőled a sírás és elszaladsz a szobádba. Bebújsz a paplan alá és ott bőgsz folyamatosan. Végül elszenderettél és csak arra ébredtél fel, amikor a dadád és az egyik szobalány halkan pletykáltak.
- Komolyan? - kérdezi a nő.
- Igen. Meghallottam, ahogy a császár beszélgetett a fiú apjával. Elúszott mindenük. A birtok, a vagyon, a nemesi cím. - suttogja  a szobalány.
- Hát ezért nem akarják, hogy itt legyen a fiú továbbra is... Szégyent hozna a palota hírnevére. - kuncog.
- Csak szegény kislányt sajnálom. Az a fiú volt az egyetlen vigasz számára. - óvatosan kikukucskálsz a takaró alól, hogy láss is valamit.
- Nem kell sajnálni. Ettől csak megerősödik. - legyint.
Összeszorítod a szemed, nem akarsz tobbet hallani ebből az egészből...

~ 3 ével később ~

- Kérlek, apám! Legalább valamilyen úton hadd lehessek mellette! - kérleled szüntelenűl apádat.
- Az lehetlen. Nem engedhetem meg, hogy mindennel tele beszélje a fejedet.
- Drágám, ne legyél vele ilyen kőszívű. - sóhajt anyád. - Fogadjuk fel testőrnek.
- Hogyan? - zeng apád hangjától a terem.
- Miért? Ez nem is rossz ötlet. Így legalább a lányod szíve is megnyugodhat és lesz valaki, aki vigyáz rá. Hisz tudod milyen jó kardforgató vált belőle. Egy-két év és megérik a feladatra.
- Apa, kérlek. - nézel kisírt szemekkel rá.
- Ám legyen... - sóhajt megadóan.

~ 2 évvel később ~

- Hova szeretne menni, kisasszony? - áll előtted lesütött szemekkel a fiú.
- Ne már, Jungmin! - csapod meg a karját. - Hisz évek óta ismerlek. Nem kell ez a formalitás.
- De igen, kell. - feleli halkan. - Ha nem engedelmeskedek a 'jó' apádnak, akkor kinnt találom magam. - mondja gúnyos hangon.
Nem felelsz semmit csak elindulsz ki a teraszra. Leülsz a kint lévő asztal mellé. Jungmin csak oda áll mögéd és onnan figyeli a környéket.
- Kér valamit esetleg a kisasszony? - kérdezi az egyik szobalány.
- Egy zöld teát kérnék citrommal. - feleled és körbe nézel a tájon. Elidőzől a meseszép, bimbózó fák láttán.
- Olyan szép a tavasz, nem gondolod? - kérdezed Jungminra pillantva.
- Nem tudom mi olyan szép neked benne... - sóhajt unottan. Percekig csak a ruhádat markolászod és nem szólsz egy szót sem.
- Miért változott meg minden ennyire? - suttogod lehajtott fejjel.
- Semmi sem változott, csak kezded észre venni, hogy az élet nem csak ruhákból és játékból áll. Hogy a világ amelyet te tökéletesnek hiszel, korántsem az.
- Nem úgy értettem. - álsz fel a székről, hogy szembe nézhess testőröddel.
- Hát mégis hogyan? - kérdi összehúzott szemekkel.
- Úgy, hogy mikor lettél ilyen fagyos. - fogod meg a kezét.
- Az élet tett ilyenné. A gazdagok tettek ilyenné. Az apád miatt vagyok olyan, amilyen. - rántja ki a kezeid közül a karját.
- Az apám? - lepődsz meg.
- Hiába is mondanám olyannak, aki csak a felszínt látja, de az alá sosem ás? - fordúl el tőled és elindúl a kertbe...

~ Másfél év múlva ~

- Szeretném ha te lennél a párom a bálon. - öleled át a férfit.
- Tudod, hogy nem lehet. - borzolja össze a hajadat.
- Ne már, tudod, hogy ezt nem szeretem! - csapod le a kezét.
- De olyan aranyos vagy, amikor mérges leszel. - cukkol még mindig.
- Ezért még kapsz, Park Jungmin. - fordúlsz el tőle a tükör felé, hogy megigazítsad a hajadat.
- Csinos legyél ám az este, hogy meglepődhessek. - simít végig a hátadon és kimegy a szobából.
Úgy örültél, hogy szavakba sem tudtad volna önteni. Végre ugyanolyan közel álltok Jungmin-nal egymáshoz, mint egykor. Talán még az akkorinál egy erősebb kapocs köt össze titeket.
Már egy jó ideje motoszkált benned egy fura érzés, hacsak a férfihoz értél. Ha csak egy mosolyt is vetett rád. Vajon csak te érzel így...?

Egy gönyörű, karamell színű selyem ruhát adtak rád a szobalányok. A hajad egy részét feltűzték, a többit begöndörítették és lógva hagyták.
- A kisasszony készen áll az ünnepségre. - jelenti ki anyádnak, aki épp akkor lép be az ajtón.
- Mertem remélni. - jön hozzád közelebb. - Nagyon csinos vagy. - fog meg egy hajtincset.
- A fiatalúr nagyon elégetett lesz. - vigyorog a dadád, aki a pipere szekrényed előtt ült.
- Fiatalúr? - pillantasz a nőre a tükörből.
- Igen. A vőlegényed. - feleli leplezetlen izgalommal. Nagyot nyelsz és lehajolsz, hogy a fejedre rakhassa a szobalány a koronádat. Ez a kijelntés egyből elrontotta a kedvedet. Semmi kedved nem volt azzal a kiállhatatlan emberrel találkozni. Bár csak kétszer találkoztál vele eddig életben, tudod, hogy mennyire gőgös.
Megigazítottad a ruhát magadon és anyád felé fordulsz.
- Menjünk. - fogja meg a karodat. - Már mindenki csak rád vár. - húz magával.
Ahogy kimentek a szobából, át a folyosókon egyre jobban kezdesz megfutamodni. A szíved a torkodban érzed és a gyomrod dió méretűre zsugorodott.
Oda értek a terem elé, ahol Jungmin már vár rátok.
- Gyönyörű vagy. - súgja a füledbe, ahogy bele karolsz.
- Félek... - suttogod elhaló hangon.
- Nem kell. Itt vagyok veled. - mosolyog rád. Kissé segít a nyugodsága, de még így is nagyon be vagy rezelve. Semmi kedved ehhez az egészhez...

- Üdvözlök mindenkit! - emeli meg a poharát a császár a magasba. - Azért vagyunk ma mind itt, hogy a lányom és a japán császár fiának az eljegyzését megünnepeljük. - hangzik az ünnepélyes köszöntés.
Ekkor nyílik az ajtó és Jungminba karolva lépsz ki rajta. Több száz vizslató szempárral nézel farkas szemet. Nagy levegőt veszel és lesétálsz a lépcsőn. Egyszer kissé megcsúszól, de a férfi karjában meg tudsz kapaszkodni, így nem esel el.
Fellálegzel mikor leérsz a vendégek közé.
- Örvendek. - hajolsz meg az emberek előtt. - _________ hercegnő vagyok. Örülök, hogy mind eljöttek. - mondod gépiesen a betanúlt szöveget.
- Örül a szívem, hogy újra láthatom a jövendőbelimet. - lép oda egy férfi és kezet csókol neked. Undorodat leplezed és egy mosolyt erőltetsz az arcodra.
- Az érzés kölcsönös. - mondod halkan.
- Gyere, táncolj velem. - fogja meg a kézfejedet és magával húz. Átkarolja a derekadat és szorosan magához húz.
- Milyen szerencsés! - suttogják a hercegnők a teremben. Elég nagy híre volt a japán hercegnek, a pletykák főleg a kinézetét taglalták. Szó se róla, nem volt csúnya, korántsem. De a viselkedése és a modora olyan elviselhetetlen volt, hogy attól az ember is borzalmassá vált. Hiába, még ha szép is kívűlről egy alma, a belseje attól még lehet rohadt...
Miután táncoltatok egy pár percet elkísért a nagy asztalhoz, hogy tudjatok beszélgetni. Az anyád és a dadád is oda ült mellétek. Jungmin csak a hátad mögött állt, szótlanúl.
- Olyan szemrevaló pár vagytok! - ámuldozik édesanyád.
- Biztos sok lány megőrül érted, ilyen átlagon fellüli külsővel! - kontrázik rá a dada is.
- Csak, hogy ahhoz átlagon alluli modor is párosúl. - mondod halkan, köhécselve. Jungmin felhorkant, hogy elfolytson egy kuncogást és arrébb áll, hogy hozzon neked egy pohár bort.
Anyád az sztal alatt rácsap a combodra, hogy viselkedj.
- Nem tudom mi üthetett belé, biztos a cselédek tanítják a rosszra! - nevet kínosan anyád.
- Semmi baj. Én kedvelem a sötét humort is. - kacsint rád. Elfordúlsz. Csak a jelenlététől hánynod kell.
- Megyek, megismerkedek a vendégekkel! - állsz fel az asztaltól. Jungmin-t a karjánál fogva magaddal húzod.
- Sosem hittem volna, hogy ennyire bátor vagy. - kuncog. - Még sosem szálltál szembe anyáddal.
- Tudom... És azt is tudom, hogy ezért még kapni fogok holnap. - vált át grimaszba az arcod.
Megálltok egy csoport hercegnő előtt, akik épp trécselnek.
- Nézzétek, itt az este ünnepeltje! - fordúlnak feléd. Csupán egyetlen egy ismerős arcot látsz csak köztük.
- De rég láttalak Jasmine. - mosolyodsz el.
- Az nem kifejezés! Mióta is? 5 éve? - vigyorodik el ő is.
- Olyan szerencsés vagy! - karol beléd az egyik lány.
- Mégis miért? - lepődsz meg.
- Szívdöglesztő pasik vesznek körül! - kuncog.
- Így igaz! - szólal meg egy másik lány is. - Nem elég, hogy ott van neked a vőlegényed, de még az a helyes pasi is mindig veled van...
- Én is örvendek. - szólal meg a lány mögött Jungmin. A lány ijedten fordúl hátra és rákvörös színre vált az arca, mikor az imént említett férfifel találja szembe magát.
- De én megyek is. További jó szórakozást a hölgyeknek! - nyom egy puszit az arcodra és felsiet  lépcsőn.
- Úúgy irigyellek! - sóhajtozik a lány még mindig kipirúlt arccal.
- És a vőlegényed milyen? - szegezi neked a váratlan kérdést Jasmine.
- Az igazat mondjam...? - sóhajtod.
- Persze. - vigyorodik el. - Bennünk megbízhatsz. Mi is nagyon jól ismerjük az érzést, mikor olyanhoz kell feleségűl mennünk, aki iránt semmit sem érzünk.
- Így igaz! Erről főleg Rubi nyilatkozhat. - mutat egy lányra az egyik asztalnál. - Borzasztóan gyűlöli a férjét. És a legdurvább, hogy a pasi húsz évvel öregebb nála.
- Húsz évvel? - nyeled félre a bort.
- Igen. Nem mindenki olyan szerencsés, mint te. - suttogja Jasmine. - Hozzám is egy kétszer annyi éves pasit választottak, mint amennyi az én korom...
- Úgy sajnálom...
- Én is. - rántja meg a vállát. - Talán nekem is ahhoz a cselhez kellene folyamodnom, mint amihez Sonia hercegnő?
- Sonia hercegnő? Sosem hallottam még róla. - gondolkozol el.
- Persze, hogy nem! - suttogja. - Mert amióta megházasodott, azóta a királyi palóta titkolja a létezését!
- Miért?
- Hát ez egy nagyon régi történet. Már szinte csak legendaként éll fennt. - kezd bele a mesébe. - Onnan indúlt ez a legenda útjára ahonnan én is származom.
- Az Arab birodalommak földjéről? - lepődsz meg.
- Igen. Amint tudod, ott elég sok urolkodó család vetélkedik. Én is az egyik szomszédos birodalom királyához megyek feleségűl. Sonia-ra is ez a sors várt. Az egyik ellenséges urolkodóház hercegéhez akarták hozzáadni, hogy végre béke honoljon a két birodalom között. - halkul el a hangja.
- És mi történt? - kérdezi izgatottan a meletted álló lány.
- Sonia nagyon okos és rafinált volt. De mégis sikerűlt beleszeretnie az apja főtanácsosába. Ezt persze a férfi elől és főként a szülei elől titkolta. Csak a dadájának mondta el a titkát. Aki meggyőzte róla, hogy ne gyötörje magát, mondja el a férfinek mit érez.
- És elmondta?
- Igen. És kiderűlt, hogy az érzés kölcsönös. De ez tiltott dolog a mi számunkra. Rangunkon allulival nem házasodhatunk. És főként tilos a házasságon kivűli közösülés.
- Lefeküdt a férfival? - tátja el a száját egy afrikai lány.
- Úgy van. És ennek következményei is lettek. Pár hónap múlva kiderűlt, hogy gyermeket vár tőle. A szultán nagy haragra gerjedt. Kiakarta végeztetni a főtanácsost. De a lánya napokon át kérlelte, hogy kímélje meg a gyermeke apjának az életét. Végül az anyja vetette fel azt az ötletet, hogy hagyja had keljenek egybe.
- A szultán bele eggyezett?
- Nem. - rázza meg a fejét. - De ők titokban mégis megesküdtek. A dada támogatta mind végig a hercegnőt. A szultán hamarosan rájött a dologra és törölte Sonia és a herceg házassági megállapodását. Aztán az apja azt a hírt terjesztette el a birodalomban, hogy a lányát ijászat közben megölték a vadak. Így menekült meg Sonia a házasság, a nemesi cím és az apja elnyomása elől.
- Csak az-az eg bökkenő van ebben, hogy mindez csak mese. - szólal meg gúnyos hangon mögöttetek Rubi.
- Nem tudhatod. A szerelmesek a dadának köszönhetik azt, hogy együtt élhették le az életüket.
- És mégis miből gondolod, hogy ez igaz? - fintorog még mindig a lány.
- Onnan, hogy a szerelmesek egyetlen védelmezőjének és támogatójának az unokája az én dadám. - feleli. - Kislány korom óta ismerem ezt a legendát.
- Nevetséges. - dobja hátra a haját és elmegy.
- Tényleg igaz? - támadják le egyből a hercegnők a lányt.
- Igen. - mosolyodik el. - Josephine néni mesélte nekem kislánykoromban. Azt mondta, ha elég erős vagyok és sokat küzdök, akkor egyszer én is megtalálom az igaz boldogságot...
A mese végeztével teljesen gondolkodóba estél. Azon gondolkoztál, amit Jasmine mondott. Vajon te is megtalálod majd azt a férfit, akit neked szánt a sors? Vagy talán már meg is találtad, csak nem tudsz róla...?

Always stay with me (2. fejezet - Apró meglepetések)

Jonghyun halványan elmosolyodik és visszafordúl a barátai felé. Kissé félénken lépdelsz oda a padodhoz. Szörnyen zavarban vagy. Még sosem bámúlt ennyi ember...
Halk sugdolózást hallasz a lányok felől. Olyan epés megjegyzéseknek leszel fültanúja, mint: "Na nézzétek csak! Jégkirálynő már majdnem úgy néz ki, mint egy lány!" vagy " Milyen számító kis dög... Csak azért csinálja, hogy felhívja magára a figyelmet... Szánalmas." és hasonlók. Már csak ezekért a hozzászólásokért szépen kihúzod magad és megmutatod, hogy nem törnek meg ennyivel.
- Na miújság te lány? - ül oda a székével Jonghyun. Kissé megijedtél tőle egy pillanatra, így mélyeket lélegeztél.
- Semmi különös. - jött a rövid felelet.
- Nem úgy tűnik. - vigyorodik el. - Mir ez az új külső?
- Milyen új külsőről beszélsz? - húzod fel a szemöldököd kérdőn. - Ez csak egy kis smink.
- Nem baj. - emeli meg az egyik göndör tincsedet. - Nekem tetszik. - Először hallasz tőle egy gyenge bókot. Egy halvány pír jelenik meg az arcodon, amit megpróbálsz leplezni. - Csak nem zavarba jöttél? - lepődik meg.
- Nem. - fordulsz el tőle. Kezded kényelmetlenűl érezni magadat.
- Ne szégyenlősködj! A gyerekkori barátod vagyok. - igaz. Csak a barátod. Egy barát...
- Jong! - szólítja meg az egyik haverja mögületek. Jonghyun feláll a székről és visszarakja a helyére. Nem jön vissza többet hozzád, az óra pedig elkezdődik.
Nagy nehezen azt is túléled. Nagyot nyújtózol a székeden és felkelsz, hogy elmenj a büfébe. Mikor oda érsz kiválasztod, hogy mit szeretnél venni. Épp fizetni akarsz, amikor észleled, hogy nincs nálad a pénztárcád. Remek... De nincs mit tenni. Vissza kell menned az osztályba érte.
- Majd én fizetem. - mosolyog rád egy szőkehajú srác. Ismered, hiszen az osztálytársad az, Kang Dongho.
- Köszi. - pirulsz el és elindulsz az ellenkező irányba, mint Dongho.
- Éss, tudod már, hogy kivel mész a bálba? - jön utánad. Kérdőn nézel rá. Ugye, nem épp arra készűl, hogy elhívjon? Te már hetek óta megfogadtad, hogy nem mész el rá.
- Még nem. - vonod meg a vállad végül.
- Nekem már van partnerem, de miattad még őt is dobnám. - vigyorog, mint a tejbetök.
- Ne tégy ilyen gonosz dolgot...
- Nem szándékoztam semmi rosszat tenni! - rázza meg a fejét. - Csak kíváncsi vagyok, hogy te szeretnél-e velem jönni... Mert én szeretném, ha a partnered lehetnék.
- Hát nem is tudom, Dongho. Nem ismerlek igazán. - tétovázól. Igazából tényleg nincs túl sok kedved vele menni, de ezzel megmutathatnád a sulinak, hogy nem vagy egy kis nyomi. És más részről nagyon kedves volt veled. Eddig csak néhányszor beszélgettetek, ha mondjuk csoportba kerültetek egy-egy óra alkalmával, de akkor sem volt ellenséges.
- Na? - néz rád csillogó szemekkel.
- Legyen... - sóhajtod megadóan. Túl kérlelően nézett rád. Miért vagy ilyen kedves!?
- Király! - csapja össze a tenyereit. - Akkor ma haza kísérlek. - kacsint rád és bemegy előtted a terembe. Te követed és leülsz a helyedre.

A következő szünetben elmész megkeresni a nővéred termét, hogy elújságold, hogy már van kísérőd. Teljesen feldobódtál. Jól esik, hogy megnéznek a fiúk, miközben a folyosón mész.
A nővéred egyből tudni akart minden kis részletet, mint például, hogy mi a neve a fiúnak, hány éves, hogy néz ki, melyik osztályba jár... satöbbi. Csak úgy dőltek belőle a kérdések.
 - Büszke vagyok rád! - törölt le a szeme sarkából egy nem létező könnycseppet. - Látod? Ennyit tesz egy kis smink. - oktat ki.
- Igenis, mester. - hajolsz meg. - Na de mennem kell órára!
- Jaj még valami! Azt nem mondta, hogy mikor jön érted holnap este?
- Nem.
- Ez furcsa...
- De azt mondta, hogy ma haza kísér.
- Az mindjárt más! Sok sikert. Otthon majd mesélsz! - int és bemegy a termébe. Te is elballagsz a sajátodhoz.
A nap további része hamar elmegy. Kissé össze is szorúl a gyomrod, amikor eszedbe jut, hogy preceken belül egyedül kell haza menned egy fiúval. Ez most más, mint amikor Jonghyunnal mentél haza. Azok olyan haveri beszélgetések voltak.

- Na mehetünk? - jön oda hozzád Dongho. - Majd koccanunk skacok! - int Jonghyunéknak.
- Aztán vigyázz Baekho, hogy hova teszed a kezed! - kiállt utánatok Jonghyun.
- Baekho? - lepődsz meg.
- Igen. A becenevem. Te is nyugodtan szólíts így. - mosolyodik el és átkarolja a hátad. Kicsit furcsán ér a közelsége. Egy erős gyomor görccsel a hasadban mész mellette szótlanul.
- Zavarban vagy? - szólal meg hírtelen. Nem felelsz csak lesütöd a szemedet. - Ne zavartasd magad! Nyugodtan mond meg. - mosolyog rád. Elenged és kissé messzebb megy tőled. - Így jobb?
- Igen... - feleled halkan.
- És, hogy-hogy te ilyen jóban vagy JR-el? - keresi a szemével a tekinteted. Felpillantasz Baekhora.
- Már gyerekkorunk óta barátok vagyunk. Na meg szomszádok is.
- Tényleg? Nem is tudtam.
- És ti meg, hogy lettetek így öten ilyen jó barátok?
- Összetart minket a zene. - vigyorodik el.
- A zene? Azt tudtam, hogy Jonghyun szeret rapp szövegeket írni...
- Igen. De nem csak írja, hanem előadja is őket. - álltok meg a házad előtt. - Ő és Aron rappel. Én, Ren és Minhyun pedig éneklünk. A többiek azt mondják nekem van a legjobb hangom. - fordul feléd.
- Tényleg? - pillantasz fel rá zavartan. Csak egy méter választ el titeket.
- Szeretnéd egyszer hallani?
- Persze.
- Ideje mennem. - lép közelebb. Félve becsukod a szemed és összeszorítod a szádat. Egy gyengéd puszit kapsz az arcodra. - Jó légy! - simít végig az arcodon és tovább áll. Levegő után kapkodva mész be a házba.
- Láttam mindent! - fogad egyből a nővéred. - Nem bírtam ki! Muszáj volt leskelődnöm. - kuncog.
- Hát jó...
- Olyan cukik voltatok! Emlékeztetettek az első szerelmemre... - kezdene el nosztalgiázni.
- Oké, oké, tudom. Már ezerszer elmondtad. - sóhajtod.
- Kicsit sem vagy izgatott!?
- Dehogynem! - dőlsz le az ágyadra, mint egy kugli, a szobádban. - Csak én nem így mutatom ki.
- Dee miért neeem? - nyújtja meg a szavakat.
- Nyugodj le, Soohi. Nem a te randidról van szó, hanem az enyémről.
- Tudom. - nyugszik le. - Holnap el kell mennünk vásárolni! Csinosnak kell lenned! Tavaly ugysem mentél. Most meg kell mutatnod mindenkinek, hogy tudsz te csini is lenni. - mosolyog rád. Teljesen belelkesűlt a nővéred. Sosem láttad még ilyennek. Régóta nem volt veled ilyen jó viszonyba. Azóta nem, hogy elkezdett fiúzni.
- Már ma is nagyon megbámúltak...
- Azért, mert irigykednek! Ne foglalkozz vele.
- Tudom, csak...
- Nincs semmi csak! Tényleg, mondott valamit Jonghyun?
- Igen... Hogy tetszek neki... Vagy valami ilyesmi... - révedsz el.
- Te tényleg teljesen beleestél... - sóhajt egy hosszút. - Akkor miért nem Jonghyunt cserkészed be és mész vele a bálba?
- Mert már van partnere... És ő csak barátként tekint rám.
- Na és? Ne add fel és tégy elenne. Érd el, hogy úgy tekintsen rád, mint nőre. - kacsint egyet és magadra hagy.

Másnap reggel Soohi ad pár tippet arról, hogy hogyan fesd ki magad a mindennapokban. Meg is mutatja, utána pedig rád bízza, hogy próbld meg magadnak megcsinálni. Sec-perc alatt összehozod a sminked, a hajadat pedig felcsatolod. Arra már nincs időd, hogy megcsináld megint úgy, mint ahogy tegnap volt.
Lesietsz a konyhába kérsz anyukádtól pénzt reggelire és elköszönsz tőle.
- Nem megyünk együtt? - szól utánad a nővéred.
- Nem, ma beszeretnék időben érni. - lépsz ki a bejárati ajtón. Nekimész valaminek, mire félénken megfordulsz.
- Jó reggelt! - találod szembe magadat egy mosolygó Jonghyunnal.
- 'Reggelt. - kerülöd ki.
- Szóval Baekho lesz a partnered? - jön utánad.
- Miért érdekel? - nézel fel rá kérdőn.
- Tudom, hogy ő lesz... Csak tőled akartam hallani.
- Ha tudod, akkor minek fecsérled az idődet azzal, hogy engem is megkérdezel? - hagyod le.
- Mert mostanában semmit nem beszélünk meg. - nem adja fel könnyen.
- Úgy gondolom, hogy ez főként nem az én hibám. - küldesz felé szúros pillantásokat és elsietsz. Nem jön utánad többet. Talán belátta, hogy most neked volt igazad.
Nem szererettél Jonghyunnal veszekedni... Valójában senkivel nem szerettél haragban lenni. De már eleged volt ebből. Ő hagyott magadra és most meg kioktat...

A suliban már nem voltál olyan nagy látványosság, mint tegnap, de még ma sem hallgattak el a sugdolózások. A szünetekben odajött hozzád Baekho, néha Rennel a társaságában és jól elbeszélgettetek. Ren nagyon kedves volt veled, azt is megmondta, hogy ne foglalkozz a lányokkal az osztályból.
- És minek öltözöl? - érdeklődött a ruhád iránt Ren.
- Még nem döntöttem el.
- Én szerintem varázsló leszek. - vigyorodik el Ren. - Baekho biztos lovag lesz, vagy valami hasonló...
- Nem is igaz! - ellenkezik Baekho. Elmosolyodsz a próbálkozásain.
- Ugye nem vesztetek nagyon össze JR-el? - komorodik el Ren hangja. JR? Biztos Jonghyunról lesz szó...
- Hát... csak összekaptunk valamin. Majd úgyis kibékülünk, ne aggódj. - vonod meg a vállad.
Csöngettek. Visszaülnek a helyükre és kezdetét veszi az óra.

Az utolsó órátok tesi, amin rendesen kipurcansz. Leülsz a lelátóra, amíg a többiek tovább futnak.
- Jól vagy? - ül le Jonghyun melléd. Odanyúlt egy üveg ásványvízet. - Tessék.
- Köszi. - fogadod el és nagyokat kortyolsz a hideg vízből.
- Ugye nem haragszol rám nagyon? - kérdezi tőled JR, miközben a pályát lesi.
- Nem.
- Nem akartalak elhanyagolni, csak tudod, szeretnék egyszer én is a színpadon állni és hallgatni, ahogy a közönség tombol... Szeretném ha az álmaim valóra válnának.
- Megértem.
- Mostantól több időt szánok rád, oké? - fordúl feléd mosolyogva.
- Megígéred?
- Persze. - nyútja oda a kisújját. - Megígérem.

Always stay with me (1. fejezet - A barátság ereje)

Nem volt olyan felhőtlen gyermekkorod, mint az átlagnak. Az anyád hat évesen eldobott magától és nevelő intézetbe rakott. Egy új románc reményében mondott le rólad. Rá két évre örökbe fogadott egy házaspár, akik szeretnek téged és sajátjukként neveltek fel.
De ez már sok éve történt. Azóta már középiskolába jársz, már a második évedet taposod.

Nem igazán voltak barátaid a suliban, mert eléggé félénk és zárkózott vagy. Mindenki levegőnek nézett az osztályodban, kivéve Jonghyunt, akiben egy kedves és csupaszív barátra leltél. Sok időt töltöttetek együtt, azt a tényt is nézve, hogy szomszédok vagytok. Reggelente együtt mentetek a suliba és együtt is mentetek haza. A házit is sokszor csináltátok együtt.

Legalábbis eddig így volt, változatlanul. De amióta elkezdtétek a középiskolát és ezáltal új osztályba kerültetek, Jonghyun elkezdett haverkodni pár sráccal és rád nem igazán maradt ideje.
Kissé rosszul esett ez a változás, de gondoltad, már úgy is megszoktad, hogy egyedül vagy, nem lesz semmi baj. De a második tanév megkezdésével észlelted igazán Jonghyun hiányát. Az is szembetűnő változás volt, hogy egyre férfiasabb lett a kinézete, amit más lányok is észre vettek; legnagyobb bánatodra.
Még néha napján beszélgetettek egymással, de egyre jobban eltávolódtatok egymástól...

- Ma a XVIII. századi Korea gazdaságát vesszük. - adta a tudtotokra a történelem tanárotok. Lecsúszva a széken, rajzolgattál a füzetedbe és néha-néha pillantottál csak fel a táblára.
- ________. - suttogta valaki a hátad mögött a nevedet. Lassan hátra fordultál és két paddal mögötted Jonghyun csillogó szemeivel találkozott a tekinteted. Egy papírgalacsint dobott hozzád és visszafordult a haverjaihoz.
Felvetted a papírgolyót a földről, és kicsomagoltad. Egy rövid szöveg állt benne: " Van egy jó hírem. Az egyik haverom rólad kérdezgetett. Érdekel a dolog? :)"
Kérdőn néztél a papírra és nem tudtad mire vélni, hogy egy fiú érdeklődik utánad. Természetesen nem voltál csúnya, de nem festetted magadat és a hajad elkészítésére sem szántál túl sok időt. A ruházkodásod sem volt árulkodó a stílusodról, mert az iskolában egyenruhát hordtál.
Ráfirkantottad a választ és hátra hajítottad a papírt Jonghyunak. Csak halk hümmögést hallottál válaszként.
- De miért nem? - kérdezte Jonghyun óra után.
- Mert nem.
- Így sose lesz pasid... - mondja gúnyosan.
- És akkor mi van? Nincs szükségem senkire. - állsz fel az asztalodtól és kimész a teremből. Valójában hazudtál. Igenis szükséged volt valakire. Méghozzá ő rá.
A nap végén egyedül mentél haza, mint általában. Nem laktatok messze a sulitól, úgy 10 percnyire.
Miközben az utat róttad, elkalandoztál és a tájat figyelted. Aztán megpillantottad Jonghyunt egy lánnyal. Kézen fogva mentek egymás mellett. Kissé összeszorult a szíved a látottaktól, de megfogadtad, hogy nem foglalkozol vele és haza siettél.
- Megjöttem! - dobtad le a táskád a konyhában egy székre.
- Szia. - intett a nővéred, miközben nagyban a telefonjával játszadozott.
- Mi a kaja? - ülsz le az asztalhoz.
- Hús a sütőben, ha kell hozzá köret, süss magadnak krumplit. - nyammogott a sajátján.
- Oké. - indultál kifelé a konyhából.
- Várj, _______. - szakad el a telefonjától. - Keresett egy fiú. - mosolyodik el.
- Nem érdekel. - vonod meg a vállad.
- Hát jó, te tudod... - vonja meg a vállát és ott hagyod. Igazából tényleg nem érdekel más srác, csak Jonghyun. Már vagy 3 éve rájöttél arra, hogy többet érzel a fiú iránt, mint puszta barátságot. De sajnos ez nem volt kölcsönös. Meg amúgy sem voltál az a társas lélek...
- Ugye tudod, hogy pár nap múlva lesz a Halloween bál a suliban? - támasztja meg az ajtófélfát a nővéred.
- Persze, hogy tudom, Soohi. De nem igazán érdekel...
- De az cink, ha csak neked nem lesz partnered...
- Nem igazán érdekel, hogy mit gondolnak mások. - grimaszolsz egyet és elfordulsz tőle.
- Még akkor sem, ha Jonghyunról van szó? Azt hittem, hogy szeretnél tetszeni neki. - mondja gonoszul.
Csak hallgatsz és nem szólsz semmit. Hiába tagadod, igaza van. Szeretnéd, ha Jonghyun téged is észrevenne...

Ez a beszélgetés óta eltelt két kerek nap. Csütörtök van és holnap lesz a bál. Szeretnél egyrészről kitenni magadért, de másrészről nem akarsz feltünősködni. Szeretsz beleolvadni a tömegbe, nincs szükséged feltünősködésre.
Reggel a nővéred korán ébresztett.
- Jó reggelt! Ki az ágyból! Ez az utolsó napod, hogy kísérőt keríts. Ha eggyáltalán találsz. - gondolkozik el.
- Mondtam, hogy nekem nem kell senki.
- Dehogynem! Ne ellenkezz. - mosolyodik el kedvesen. - Naa, gyere. Kicsinosítalak.
- Legyen... - adód be a derekad. A nővéred lealapozozza a bőrödet, szempillaspirált visz fel és egy lehelletnyi barna szemhéj festéket is felken, hogy kiemelje a szemeidet. Egy pezsgő színű szájfénnyel koronázza meg az összképet. De még nem mutatja meg a művét, mert előbb kivasalja a hajad. Majd végezetül néhány tincset begöndörít.
- Kész vagy! - fordít a tükör felé. - Teljesen kicserélődtél! Rád se ismerek. - kacsint rád. Némán figyeled a tükörből bámuló lányt. A nővéred nem viccelt. Magadra sem ismertél.

Felvetted az egyenruhádat és lementél reggelizni. Csokis gabonapelyhet ettél tejjel.
- Vigyázz, nehogy elkend a szájfényt!
- Akkor már enni se ehetek?
- Tudod mit? Oda adom és ha lekopna, akkor újra kend be a szádat.
- Rendben...
- Szép jó reggelt az én tündéreimnek! - ölel meg hátulról édesanyád.
- Apu hol van? - kérdezi meg nővéred.
- Nem jött haza az este. Biztosan sok a papírmunka... - hallgat el. - Te jó ég. Kislányom mi történt veled? - fordul hozzád kérdőn. - Te biztos az én _______m vagy? - esik le az álla.
- Ne csináld már anyu... - sóhajtasz.
- Dehogynem! Nagyon szép vagy kicsim. - puszil meg.
- Na mennünk kell! - ránt fel a székről nővéred. - Szia anya! - köszön el és magával húz.
- Kösz, hogy megmentettél... - fújsz egyet.
- Nincsmit. - mosolyog rád. Elindultok a suli felé. - Olyan furcsa. - szólal meg hírtelen nővéred. Kérdőn pillantasz rá. - Most először nem érzem gáznak, hogy veled mutatkozzak. - kuncog. Kissé rosszúl esik a poénja, de tudod, hogy csak viccel.
Aztán beértek a suliba. Belépve egyből összeszorul a torkod.
- Mindent bele! - csapja meg a hátad gyengén. - Sok sikert! És legyél magabiztos! - integet, miközben elmegy az osztálya felé.
- Te könnyen mondod... - suttogod halkan.
Aztán összeszeded minden bátorságod és belépsz a terembe. Akaratlanul is felpillantasz Jonghyunre. Érzed, hogy minden szempár rád szegeződik...

Secret Love III. (Kim HyunJoong)

Azt megjegyezném, hogy lesz a fejezetben néhány francia kifejezés, amit becsillagozok és alul meglehet találni a magyarázatát.
Egy-egy szón a vége fele lesz link, a koktélruha, a magas sarkú és a Mercedes szónál figyeljetek, hogy a linket át ne ugorjátok.;] 

Diadal ittasan és egyben összetörten rogytál le a helyedre. Még az osztályban is megbámultak páran, de az osztályod fiú állományának nagy része megdicsért, hogy milyen merész vagy. Egy lány még azt is megjegyezte, hogy ezt Jaemin már nagyon kiérdemelte.
Bár kicsit segítettek a társaid szavai, de ez sem nyugtatott le eléggé ahhoz, hogy hideg fejjel tudj gondolkodni.
Annyira magad alatt voltál, mint még soha. Még soha nem érezted magad ennyire elárulva. Három embert is elveszítettél egy hétvége alatt. A legeslegelső szerelmedet, a több éve tartó barátságodat és egy románcot; amely talán gyógyír lett volna a sebeidre, de te elutasítottad.
Átkoztad a napot, amikor ebbe a suliba kerültél. Miért nem inkább egy állami suliba írattak be a szüleid!?

Ami nem sokkal később megérkezett és ledobta a táskáját a helyére, amely melletted volt.
- Nem hiszem el! Ekkora egy tróger busz sofőrt... - morgolódik félhangosan és feléd fordul. - Hallottam, hogy mi történt... Annyira sajnálom, _________. - néz rád szomorúan. Tényleg sajnál. De neked nem kell senki szánalma.
- Túl teszem magam rajta. - rántod meg a vállad.
- Tudom is hogyan! - tartja fel a kezét diadal ittasan.
- Hallgatlak. - sóhajtasz. Ami oda húzza a székét melléd és leül arra.
- Összehozunk neked egy randit. - mosolyodik el.
- Ami... nem hiszem, hogy ez jó ötlet... - húzod el a szádat.
- Dehogynem! Mit szoktam mondani? - teszi karba a kezét.
- A szerelmi csalódásra gyógyír egy új szerelem... - sóhajtod.
- Na ugye. - bólogat serényen.
- De ugye nem valami nyomit szedsz össze? - nézel Amira összehúzott szemekkel. - Ugye!?
- Persze, hogy nem! Már meg van a jelöltem. - vigyorodik el huncutul.
- És el is árulod?
- Bízhatsz benne! - neveti el magát. - Az titok. - húzza vissza a székét a helyére, mert csöngetnek.
Kifújod a levegőt hosszan és lesütöd a szemedet. Perceken belül ott terem a tanár és elkezdi az órát. Nem igazán tudsz az anyagra koncentrálni, folyton a tolladdal játszol, vagy a hajadat birizgálod. Percenként meg nézed az időt, hogy mikor szabadulhatsz már el. Fullaszt a levegő. Főként az zavar, hogy pár méterrel előtted ott ül az ex legjobb barátnőd és legszívesebben leszúrnád... mondjuk egy dárdával.
Legalább ennyi információ megmaradt a történem órából...

A nap végén arra eszméltél fel, hogy észrevétlenül elmentek az órák. Senkivel nem beszéltél a szünetekben sem, még reggelit venni sem mentél el a büfébe. Bár nem is bírtál volna enni ilyen gyomor görccsel.
Az órák után végül valahogy hozzád csapódott Ami, hogy megbeszéljétek a ma estét.
- Akkor, este hétkor érted megy egy csinos fiú. Piros... nem is, inkább vörös Mercedes fog a házatok előtt állni. Este. Hétkor. - mondta tagoltan, mint egy gyépésnek. - Minden infót megjegyeztél?
- Persze, nem vagyok elmeroggyant...
- Rendben. - vigyorodott el. - Csípd ki magad rendesen, mert egy ismert night club-ba megyünk! - integetett, hogy ő most megy.
Vártál még pár percet a buszmegállóban, hogy megvárd a buszod. De az csak nem jött időben. Sóhajtottál egyet és inkább leültél a váróban.
Úgy döntöttél hallgatsz egy kis zenét, majd legfeljebb ha lekésnéd a járatod, akkor keresel egy másikat. Behunytad a szemed, hogy kitudj szűrni minden zavaró tényezőt és a zenére koncentráltál.

Majdnem elaludtál, mikor megéreztél egy erős szorító kezet a válladon. Hírtelen kipattantak a szemeid és egy mélybarna szem párral találkozott a tekinteted.
Hátrahőköltél és elfordultál az illetőtől. Kihúztad a füleseket és rekedten megszólaltál.
- Mit akarsz?
- Beszélni.
- Mégis miről!? - akadsz ki teljesen. Idegesít a jelenléte. Idegesít a tudat, hogy szeretnéd, ha átölelne... Ha erősen magához szorítana és azt mondaná, nincsen semmi baj. - Nekem semmi kedvem a magyarázkodásodat hallgatni. Úgyhogy, én inkább megyek is. - állsz fel és a válladra veszed a táskád.
Nem várod meg a válaszát, kimész a váróból és felhívod az apádat. Megkéred, hogy jöjjön érted minnél előbb, ahogy csak tud.
Negyed órán belül érted is jön, te pedig gyorsan beszállsz mellé a kocsiba. Pillanatok múlva már magatok mögött is hagyjátok a buszmegállót és te fellélegzel.
- Hogy-hogy nem busszal jöttél haza? - pillant rád édesapád.
- Mert lekéstem. - vonod meg a vállad. - És nem volt kedvem várni a következő járatra.
- Értem. Nem mintha zavarna, hogy idehívtál, csak megkérdeztem. - mosolyodik el.
Megálltok, mert piros lámpát kaptok.
- És megvagytok Jaeminnel?
- Ezt a témát inkább hagyjuk...
- Miért? - néz rád. - Csak nem összevesztetek?
- Mondhatjuk így is... Szakítottunk.
- Na hogy-hogy? - vonja fel a szemöldökét kérdőn.
- Muszáj ezt most megbeszélnünk? - masszírozod a halántékodat. - Fáradt vagyok...
- Nem muszáj. Csak kíváncsi vagyok. Egyet árulj el... ugye te dobtad ki őt és nem ő téged?
- Pontosan. - vigyorodsz el.
- Ez az én lányom. - kuncog és elindultok újra, mert átváltott a lámpa.
Tíz perc sem telik bele és már otthon is vagytok.
- Milyen volt a suli? - fordul hátra anyud, miközben mosogat.
- Fárasztó... - sóhajtod.
Megeszed az ebéded és épp mikor kiakarnál menni, akkor eszedbe jut, hogy mára van még egy programod.
- Anya... - szólsz neki, mire hátra fordul. - Szeretnék valamit kérni...
- Miről lenne szó? - törli meg a kezét és leül a konyha pulthoz.
- Mára felelőtlenül megbeszéltem Amival egy programot, a beleegyezésed nélkül.
Sokáig csak hallgatsz és bámulsz magad elé.
- Mondjad csak. - mosolyodik el.
- Rendezett nekem egy vakrandit egy sráccal, egy étteremben...
- Micsodát? - lepődik meg. - De hát olyanokra csak szinglik járnak...
- Én azt tudom... - sóhajtasz. - Van valami, amit el kell mondanom neked... Szakítottunk ma Jaeminnel.
- De hát miért?
- Hát... ez úgy volt, hogy...
- Ne kerüld a forró kását, szívem! Nyugodtan elmondhatsz nekem bármit.
- Az- az igazság, hogy megcsalt.
- Hogy mit csinált? - hüledezik. - Ezt a mocskot... - néz maga elé. Aztán a szája elé kapja a kezét és elvigyorodik. - Nem hallottál semmit!
- Nyugi anya, Ami ennél durvábban káromkodik. - vigyorodsz el te is. - Szóval, akkor megengeded?
- Hát persze, szívem. Megérdemli ez a semmirekellő, hogy lássa, te többet érsz ennél. - legyint.
- Köszi! - mész oda és megöleled. - Ja és lenne még valami... - nézel szégyenlősen.
- Mi lenne az? - tol el magától.
- Egy eléggé puccos helyre megyünk, ezért kéne valami kisestélyi féleség...
- Rendben. - áll fel és oda megy a konyha szekrényhez, ahol a táskája a munkaasztalon pihen. Kivesz némi pénzt és a kezedbe nyomja.
- Köszi! - öleled meg újra. - Te vagy a legjobb anyuka a földön! - viharzol ki. Odasietsz a bejárathoz, magadra veszed a cipőd és elindulsz. Szerencsére a közelben van egy pláza, így még utaznod sem kell.

Megvetted ami kell, egy kék koktélruha mellett döntöttél és egy ahhoz hasonló színű magas sarkút vettél. Már az üzletben járkálva imádkoztál, hogy nehogy eless benne az este.
Lefürödtél, felöltöztél, és kivasaltad a hajadat. Kissé több festéket vittél fel, mint általában, a szemeidet is jobban kihangsúlyoztad és egy halvány szájfényt is felraktál. Felvetted a cipőt és az egész alakos tükörben megcsodáltad a végeredményt. Boldogan nyugtáztad, hogy kitettél magadért, nagyon csinos vagy.

Pontosan háromnegyed hétre készültél el, így lesiettél és gyorsan elköszöntél a szüleidtől. Vagyis akartál volna gyorsan köszönni, mert ők feltartottak. Apád mindenáron akart rólad egy képet csinálni. Anyukád pedig a lelkedre kötötte, hogy vigyázz magadra és, hogy ne dőlj be egyből a srácnak, akármilyen helyes is legyen.
Hét előtt öt perccel csöngettek. Odabattyogtál az ajtóhoz, vettél egy nagy levegőt és kinyitottad azt. Egy barnahajú, zöldszemű, külföldi srác állt a küszöbötökön, egy csokor rózsát tartva.
- Szia. - mosolyodik el kedvesen. - Daniel vagyok. Ez a tiéd. - nyújtja feléd a csokrot.
- Ó, köszi. - illetődsz meg és elveszed tőle.
- Én majd azt vázába teszem, menjetek csak. - terem ott anyukád és átveszi tőled a virágokat.
- Érezzétek jól magatokat! - integet apukád és kitessékel, majd becsukja az ajtót.
Percekig csak álltok ott, majd a srác idegesen megvakarja a nyakát és megszólal.
- Nagyon csinos vagy. - vet rád egy lehengerlő mosolyt.
- Te is nagyon jól nézel ki. - mosolyogsz rá te is és követed a kocsijához.
Mielőtt beszállnál, megcsodálod a járgányt. Nem vagy az a kifejezett autó mániás, de ez a kocsi tényleg nagyon tetszik. Pedig alapvetően a Mercedesek nem tartoznak a kedvenceid közé, sőt...
Beülsz az anyós ülésre, megvárja míg bekapcsolod az övet és elindul.
- És honnan ismered Amit? - elegyedsz vele szóba.
- Már kiskorúnk óta szomszédok vagyunk. Én már jó párszor láttalak, amikor Aminál jártál, csak te nem tudsz róla. Ami kérdezte meg, hogy nem-e randiznék veled. Én meg igent mondtam, mert nagyon tetszel. - jelenik meg egy halvány pír az arcán.
- Áá értem. - mosolyodsz el a reakcióján. Próbál vagány maradni, de érzed, hogy ő is ugyanúgy izgul, mint te.
- És megkérdezhetem, hogy hány éves vagy? Annyi, mint Ami, vagy fiatalabb? - pillant rád.
- Nemsokára leszek 17.
- Uhh... Az nem zavar, ha idősebb vagyok nálad? - harap bele az alsó ajkába.
- Mennyivel? - hajtod oldalra a fejedet.
- Négy évvel. - vakarja meg a tarkóját zavartan.
- Engem nem zavar. - vonod meg a vállad. - Az előző barátom is idősebb volt nálam. Csak ő két évvel.
- Örülök. - mosolyodik el. - Megérkeztünk. - száll ki. Te addig kikapcsolod az öved, ő pedig kinyitja neked az ajtót. Megfogja a kezed és kisegít az autóból. Úgy érzed, ebben a cipőben szükséges is volt rá.
Besétáltok az étterembe és Daniel szól a főpincérnek.
- Asztal foglalásom van Daniel James névre.
- Erre tessék. - tárja ki a kezét a pincér és oda kísér az asztalotokhoz. Nagyobb, mint vártad, négy szék van körülötte.
Daniel kihúzza neked a széket és csak utána ül le veled szemben.
- Mit parancsolnak? - veszi elő a jegyzet füzetét a férfi.
- Elsőként egy palackkal kérnénk *Chardonnay-Colombard-ot. - néz az étlapra. - És te mit kérsz? - pillant rád. - Válassz először te.
- Előételnek fokhagymás camambertet szőlővel, főételnek pedig... fehérboros csirkenyársat.
- És a fiatalúrnak?  - fordul Daniel felé.
- Előételnek ugyanazt, mint a kisasszony, főételnek pedig *Hachis Parmentiert.
A pincér miután felvette a rendeléseket elviharzott, majd visszasietett a borral és utána ott hagyott titeket.
- Még sosem voltam francia étteremben. - vallod be.
- Ahhoz képest elég jól választottál.
- Próbáltam olyanokat választani, aminek normális neve volt. - kuncogsz. Daniel is elmosolyodik.
- Jól érzem magam veled. - mondja váratlanul. Majdnem félre nyeled az alkoholt is.
- Be kell vallanom, hogy én is. - mosolyodsz el.
Hamarosan kihozzák az előételeteket, aminek az elfogyasztása közben beszélgettek. Arról, hogy milyen középiskolába jársz és, hogy mi akarsz lenni.
- És neked mi a munkád? - nyeled le az utolsó falatot.
- Ügyvéd leszek.
- Az szép cél.
- Nem igazán az akartam volna lenni... - sóhajt.
- Hát mi? - kérdezed kíváncsian.
- Imádok festeni. - mosolyodik el. - De apám szerint abból nem lehet megélni... De szerintem csak azért mondja ezt, mert szeretné, ha követném a nyomdokait.
- Értem...
- De ne erről beszéljünk. Ez nem randizós duma. - vidul fel és megfogja a kezedet.
- Régóta ilyen lányt keresek. Nagyon kedvellek, _______. - simít végig a kezeden, aztán elhúzza azt.
- Látom jól megvagytok! - kiállt valaki. A hang felé fordulsz és Amit pillantod meg.
- Ami...?
- Ennek örülök. - jön oda.
- Pont a legjobbkor... - sóhajt egy nagyot Daniel.
- Most miért? - vigyorodik el a lány. - Megmondtam, hogy dupla randi lesz, nem?
- Dupla randi? - hökkensz meg.
- Igen, csak lezárták az utat, így kerülnünk kellett.
- És ezt nekem miért nem mondtad? - akadsz ki.
- Csak biztos akartam lenni benne, hogy nem lesz köztetek zavaró halál csend. - vonja meg a vállát. - Áá, itt is a partnerem. - csillan fel a szeme és szalad a szája vigyorra.
Érdeklődve fordulsz hátra, de ekkor egy pillanatra kihagy a szíved. Idegesen nézel Amira, majd újra vissza a srácra. A fiú gonoszul elvigyorodik, a tekintetét a szemedbe fúrja és elindul felétek...

*Chardonnay-Colombard -> francia félszáraz fehérbor
*Hachis Parmentier -> krumplipüré, alatta sült húsos ragu

Secret Love II.(Kim HyunJoong)

Mikor másnap reggel felébredtél nem találtad magad mellett bűntársadat. Nyújtózva tápászkodtál fel az ágyról, magadra tekerted a takarót, oda mentél és kinéztél az ablakon. Az ablak párkányon kopogott a lehulló eső. A hideg üvegnek döntötted a fejedet és próbáltad összeszedni a tegnapi nap emlék foszlányait. Tudtad, hogy rosszat tettél, de ezt elnyomtad a tudatod legmélyére, mintha meg se történt volna. Olyan erős bűntudatod volt, hogy úgy érezted sírás mardossa a torkodat. Összeszorítottad a fogadat és próbáltad visszatartani a kikívánkozó könnyeket.
- Miért csináltam ezt? - suttogtad. Hiába tetted fel saját magadnak a kérdést, nem jött rá semmilyen válasz. Visszamentél az ágyhoz és magadra szedted a ruháidat. Utána ismét oda mentél az ablakhoz és becsuktad a szemeidet, hogy lenyugodj.
- Jó reggelt! - tárult fel az ajtó és HyunJoong jött be rajta egy tálcát egyensúlyozva a kezében. - Jól aludtál? - hallottad, ahogy lerakja a tálcát az éjjeli szekrényre.
Nem feleltél, csak erőt véve magadon felé fordultál.
- Elmegyek. - jelentetted ki határozottan.
- Hogyan? - jött oda hozzád HyunJoong.
- Kérlek, többé ne találkozzunk. - fordultál el tőle és kikerülted, hogy tovább menj.
- Miért? - ragadta meg a kezedet.
- Ígérem soha többé nem kereslek, de te se tedd.
- Most miért csinálod ezt, ________? - mondta kétségbe esetten. - Adj ennek a kapcsolatnak egy esélyt!
- De ez nem egy kapcsolat. Ez csak egy hiba. Egy hiba... amit szeretnék minnél előbb elfelejteni. - rántottad ki a karodat a kezei közül és kisiettél.
- Ne csináld ezt, kérlek! - jött utánad.
Lesiettél a lépcsőn és kitártad az ajtót. HyunJoong utol ért és újra megragadta a karodat.
- Nem ér ennyit Jaemin! Inkább válassz engem! - fordított maga felé. - Nem ér annyit, hogy visszamenj hozzá!
- Nem mondtam egy szóval sem, hogy visszamegyek hozzá. - jegessé vált a hangod és végig közönyös maradtál. - Se őt, sem téged nem választalak. Én nem egy trófea vagyok. - hagytad faképnél és becsaptad a bejárati ajtót.
Eleinte csak sétáltál, de a séta végül futássá alakult. Addig futottál, amíg egy buszmegállóhoz nem értél. Ekkor eredt el az eső igazán. Nem ültél le, hanem kint maradtál az esőn. Hagytad, hogy végig folyjon az arcodon az eső a könnyeiddel együtt.
Nem törölgetted az arcodról a sós vizet, a sminked is szétfolyva végezte az arcodon; de már nem érdekelt. Csak hagytad, hadd menjen. Szipogva szálltál fel a buszra. Kifizetted a jegyet és leültél az egyik hátsó ülésre. Vacogva fordultál az ablak felé. Átvillant az agyadon, hogy volt nálad egy pulcsi is, még este... De már nem érdekelt, hogy ott hagytad HyunJoongnál.
Szerencsére még épp csak hajnalodott, így nem voltak sokan a buszon. Megnézted a telefonodon az órát, még csak fél hét volt. Örültél a csendnek, így áttudtad gondolni a dolgokat és feltudtad magadat készíteni a tervedre...

Szerencsére pont a házatok előtt állt meg a busz, így csak leszálltál róla, mentél pár métert és már otthon is voltál. Becsuktad halkan az ajtót, leveted a papucsodat és elindultál fel. Hallottad a konyhából kiszűrődő hangokat. Édesanyád épp reggelit készített a családnak. Nem szóltál neki, hogy haza jöttél, bár tudtad, biztos aggódik egy picit.
Bementél a szobádba és ledőltél az ágyra. Egy zsepivel megtörölted az arcodat; de hiába, a könnyek most sem álltak el. Nem is igazán értetted, hogy mi miatt sírsz. Azért, mert Jaemin megcsalt, vagy azért mert nem látod többet HyunJoongot? Vagy csak a sok stressz jön ki rajtad így...?

Tíz órakor arra keltél fel, hogy valaki lökdös. Megvakartad a szemedet és az illető felé fordultál, hogy leteremtsd.
Húgod mosolygó arcával találkozott a tekinteted.
- Jó reggelt! - mondta kissé pöszés hangján.
- Neked is. - ültél fel és oda húztad magadhoz, hogy megöleld.
- Ne máár! - ficánkolt a kezeid között.
- Felébredtél? - nézett be az ajtódon anyád. - Nem kérsz valamit enni? - jött beljebb.
- De. Farkas éhes vagyok. - mosolyodtál el. Felkászálódtál az ágyról és elindultál a gardróbod felé. - Csak még letusolok.
- Rendben. - felelte édesanyád és elindult ki.
- Ja, és anya. - szóltál utána. Anyud kérdőn fordult hátra. - Sajnálom, hogy nem hívtalak.
- Megértelek! Fiatal vagy és feledékeny. - mosolyodott el. - Amúgy is felhívott egy fiú a telefonodról, hogy jól vagy, egy barátnődnél alszol.
- Igen? - suttogtad inkább magadnak, mint anyádnak. Visszafordultál a gardróbhoz, kivettél belőle egy pólót és egy térdig érő buggyos gatyát majd becsaptad az ajtót. Magadhoz vettél még fehérneműt és elmentél tusolni.
A forró zuhany alatt állva megint eszedbe jutottak a tegnap éjszaka emlékei. Megráztad a fejedet, hogy eltűnjenek az emlékképek és elzártad a vizet. Kiléptél a kabinból és felöltöztél. Megszárítottad a hajadat és feltűzted kontyba.
Lementél reggelizni, utána pedig visszamentél a szobádba és bekapcsoltad a tévét.
Bár nem igazán kötötte le a figyelmedet a műsor amit néztél, de arra jó volt, hogy elüssed az időt valamivel. Mikor meguntad akkor áttértél egy könyv olvasására. Végre ez letudott kötni és nem agyaltál többet.

Annyira lefoglalt az olvasás, hogy este hétkor jutott eszedbe, hogy holnap hétfő és te nem tanultál az ég adta világon semmit. Fáradtan dörzsölted meg a szemedet és felkeltél, hogy lemenj enni valami könnyűt. Bementél a konyhába, kinyitottad a hűtőt és végig néztél a kínálaton. Végül a megmaradt dinnye mellett döntöttél. Még a hét elején vett édesapád, mivel te kikönyörögted. Egyből két darabbal tért haza. Aznap jól megdézsmáltad, aztán feledésbe merült.
Már csak egy fél dinnye volt, de te ennek nekiestél. Leültél a konyha pulthoz és a kezedbe véve egy kanalat nekiláttál. Egy fél óra múlva már kikanalaztad mindet, így kidobtad a héjat a kukába. Felcsoszogtál a lépcsőn és lefeküdtél az ágyadba. Bár nem ártott volna valamennyit tanulnod is holnapra; most már se kedved, se erőd nem volt hozzá. Így inkább megpróbáltál elaludni.

Másnap reggel a telefonod csörgésére ébredtél fel. Azt hitted, hogy az ébresztőd, így hagytad csörögni tovább. De az csak nem hagyta magát, már harmadjára szólalt meg. Meguntad és kiszedted a párnád alól a telefonod. Megnézted, hogy ki az, a kijelző Ami-t írt ki.
Az egyik barátnőd volt az. Sóhajtottál egyet és felvetted.
- Igen? - szóltál bele egy ásítás közepette.
- Szia! Bocsi, hogy felkeltettelek, de úgyis nemsokára kelsz nem igaz? Nem hiszed el mi történt! Még én se bírom elhinni, hogy ez velem történik! Ez egyszerűen hihetetlen! - hadarta el barátnőd, téged szóhoz sem jutva.
- Ami, lassabban, légyszíves. Most keltem fel. - morogtad és felkeltél az ágyadról.
- Bocsi. - kuncogott. - De ezt muszáj elmondanom! Nem várhat, míg beérsz a suliba. - folytatta. - Tegnap ugye elmentünk egy kicsit a csajokkal egy bárba iszogatni, hogy megünnepjük, hogy Yesoon átment a nyelv vizsgán.
- Igen. - vakartad meg a szemedet két ásítás közben.
- Na és ott beszélgetünk meg minden, erre megpillantom HyunJoongot. Nem viccelek, HyunJoong volt az. Tudod, hogy már egy ideje szemet vetettem rá. - hallatszott a hangján, hogy mosolyog. - Oda mentem hozzá dumcsizni és képzeld, megadta a számát; sőt, azt mondta, hogy összefuthatnánk valamikor! - ujjongott a vonal túloldalán barátnőd. Te csak lefagyva fogtad a telefont és próbáltál lenyugodni. - Ez egy ártatlan találkozóba burkolt randi!
- Ahha... - mondtad rekedten. Összeszorult a torkod, a gyomrod dió méretűre szűkült.
- Ha beérsz még mesélek! Most mennem kell, lefogom késni a buszom! Pápá! Puszi - köszönt el barátnőd és megszakította a vonalat.
A kezeid elgyengültek és kiesett a telefon a kezedből. Megtörtén fogtad a két kezed közé a fejedet és a térdednek hajtottad hogy lenyugodj.
- Csupán ennyit jelentettem neki... - suttogtad.
Nagy nehezen erőt vettél magadon és felöltöztél, majd kisminkelted magad és megcsináltad a hajadat. Bedobáltad a tanszereket a táskádba és a válladra vetted azt, majd kimentél a szobád ajtaján.
- Nem eszel valamit? - kérdezte anyukád, amikor láttad, hogy veszed a tornacipődet.
- Előbb akarok beérni a suliba. - mentél oda a konyha pulthoz és a kezedbe fogtál egy almát.
- Akkor itt egy kis pénz reggelire. - nyújtotta oda anyád a készpénzt.
- Köszi, anyu. - pusziltad meg az arcán és kiviharzottál a házból. Apukáddal találkoztál az ajtóban.
- Ne vigyelek el? - mutatott a slusszkulccsal az autó felé.
- De, az jól jönne. - fogadtad el és oda mentél a kocsihoz, majd beszálltál az anyós ülésre.
Beszélgettetek az úton apáddal arról, hogy már csak egy hónap van vissza a tanévből és megkérdezte, hogy te hova szeretnél nyaralni menni.
Bárhova, csak innen annyira messze, amennyire lehet... - gondoltad magadban.
- Nem tudom még. - felelted végül.
- Megérkeztünk. - nyomta hátra a sebesség váltót. - Légy jó és figyelj az órákon!
- Mi vagyok én gyerek? - szálltál ki a kocsiból és megkerülted a járgányt.
- Nem, csak te vagy apuci szeme fénye. - vigyorodott el.
- Ne már, apa. - pusziltad meg az arcát. - Majd délután találkozunk! - intettél és bementél a kapun, majd a suli ajtón is.
Ahogy beértél, egyből megpillantottad Jamint. Az exed haverjai köszöntek neked, majd végül Jaemin is észrevett és feléd fordult.
- Szia kicsim.
- Ne kicsimezz itt nekem. - az egész iskolában lehetett hallani, ahogy csattant a hangja annak, hogy egy erős pofont vágtál le neki. Ha ölni tudnál a szemeiddel, akkor ő már halott lenne.
- Mi a baj, ______? - nézett kérdőn és fájdalmasan dörzsölte az arcát, ahol megütötted. Lenéztél magad elé, majd erőt vettél magadon, hogy nehogy elsírd magad.
- Sosem hittem volna, hogy létezik a földön ekkora féreg, mint te, Jaemin. - néztél szúrós szemekkel rá.
A haverjai felszisszentek, mire Jaemin hátra pillantott, hogy maradjanak kussban.
- Miért csinálod a hisztit, cica? - simított végig az arcodon. Lecsaptad a kezét az arcodról.
- Ne érj hozzám, még egyszer. - mondtad kihangsúlyozva minden egyes szót.
- De elárulnád végre, hogy mit követtem el!? - csattant fel. Most látszott először rajta, hogy dühös.
- Ez kérdezd attól a cafkától, akivel megcsaltál! - ordítod neki. Megfordulsz és faképnél hagyod. Mindenki halál csendben áll és figyeli az eseményeket. Az említett lány is ott áll tőletek nem messze, de ez sem tántorított el. Elindulsz a saját termed felé és nagyokat lélegzel a levegőből, hogy nehogy elbőgd magad.

Elérted, amit akartál. Az egész suli előtt megaláztad. Bár még ennek a mámoros győzelemnek az érzése sem enyhítette a szívedben tátongó űrt...

Emlékek, miket soha sem feledek[Bianca's Memories] (Kevin - U-Kiss)

  
Bias: Kevin (U-KISS)
Korhatár: nem korhatáros

Bianca Georg- Wood 17 éves, fiatal tinilány volt. Kislány kora óta arról álmodozott, hogy egyszer eljut Dél-Koreába.


2012 nyarán az álma végre teljesült. Egy délutáni géppel landolt Szöul repterén. Remegő lábakkal lépdelt le a lépcsőn, a gyomra dió méretűre zsugorodott. Szörnyen félt a repüléstől, egész úton az ülésbe mélyedve, összeszorított fogakkal utazott.
De végre ide ért és boldogan szívott bele a koreai levegőbe. Nem egyedül érkezett, a nővére is elkísérte az úton. Együtt leszálltak a gépről és miután átestek az ellenőrzésen, a nyakukba vették a várost, hogy egy délután alatt megpróbáljanak minden kihagyhatatlant megnézni. 
Elmentek néhány áruházba, butikba és CD boltba, hogy körül nézzenek. Bianca beszerzett jó pár kedvenc bandájának a CD-jét, meg néhány divatos ruhadarabbal gazdagodott a ruhatára. Lejárták a lábukat annyit sétáltak a délután folyamán. Próbálta kiélvezni az ajándékát, amivel a nővére lepte meg. Bár csak egy hónap múlva lesz a születésnapja, de a nővére tétovázás nélkül felajánlotta ezt a lehetőséget a húga számára. Ő is csak a szerencsének köszönheti, hogy kisorsolták egy nyeremény játékban. 
A játéknak köszönhetően teljesülhetett Bianca álma.
Benéztek egy plázába is. Bianca megszomjazott, így betért egy aranyos kis kávézóba. A nővérével megbeszélték, hogy ebben a kávézóban találkoznak egy órán belül.


Leült az egyik asztalkához és a kezébe véve elkezdte tanulmányozni az étlapot. A papírlapot tartva elkalandoztak a gondolatai. Végig gondolta, hogy mi minden történt ma vele. A reptérről való indulástól mostanáig. 
Torok köszörülésre kapta fel a fejét. Felpillantott a lap felett. Egy szőke hajú, barna szemű fiú áltt előtte, széles mosollyal az arcán. Bianca egyből felismerte a srácot, megszeppenve köszönt neki angolul.
- Szia. - viszonozta a gesztust a fiú. - Szabad ez a hely? - bökött a lánnyal szemben lévő székre.
- Persze. - rakta le maga elé az étlapot.
- Kevin vagyok. - nyújtott kezet, miután leült.
- Tudom... - suttogta halkan. Ahogy a srác mosolygó arcára pillantott egyből zavarba jött.
- És ted, hogy hívnak? - ejti rabul a lány tekintetét a pillantásával.
- Biancának. - nyel egyet és elszakítja a tekintetét a fiúról. Egy pincérnő oda ment hozzájuk és felvette a rendelésüket. Kisebb fangörcsöt kapott Kevint meglátva. Kevin gyorsan adott neki egy autogrammot, hogy magukra hagyja végre őket.
Míg a két cappucinójukra vártak bensőséges hangulatú beszélgetésbe elegyedtek. 
- Szóval nemsokára 18 leszel.
- Igen. - mosolyodott el.
- Mit kérsz ajándékba? 
- Te-tessék? - kerekedtek ki a lány szemei.
- Csak vicceltem. - nevetett fel. 
Közben kihozták a két italt, amihez nyomban hozzá is kezdtek.
- És meddig maradsz Koreában? - szürcsölt bele a habos kávéba a srác.
- Holnap indul a gépem. 
- Máris? Miért mész el ilyen korán? Hisz azt mondtad ma érkeztél.
- Holnapra szól a jegyünk. - nézett le maga elé Bianca.
- És semmiképp nem maradnál? Az én kedvemért sem? - komorodott el Kevin hangja. - Szeretnélek jobban megismerni.
- Hát... nem hiszem, hogy lehetséges lenne...
- De szeretnél még maradni nem? 
- Igen. - pillantott fel a fiú szemeibe.
- Akkor nem lehetetlen. Ez lesz az én ajándékom neked. - simított végig a lány kézfején.
- Én ezt... nem fogadhatom el...
- Dehogynem! Ha nemet mondasz az ajándékomra, akkor megsértődöm. - tette karba a kezét dühöt színlelve.
Bianca csak hallgatott perceken át. Majd mélyen a fiú szemeibe nézett és elmosolyodott:
- Legyen.


Ekkor kezdődött el 14 napos utazásuk mely során megtapasztalták az igaz barátságot, az egymás iránt érzett szikla szilárd bizalmukat és a lassan kibontakozó szerelmet...
Kevin foglalt Bianca és a nővére számára egy hotel szobát és lefoglalt egy két héttel későbbi járatra két jegyet. Telefonszámot cseréltek és megígérte Biancának, hogy minden szabad percét vele fogja tölteni, hogy megmutassa Szöul igazi, örökké zsibongó, magával ragadó arcát.
Mindenfelé elcsászkáltak órákon át, tömérdek időn át beszélgettek egymással elfeledkezve Bianca nővéréről. Sokszor kapták azon magukat, hogy valahol lehagyták őt, és keresgetni kellett.
Annyira egymásra hangolódtak, mintha máris egy párt alkottak volna. Kiegészítették egymást, egy idő után már szavak nélkül is tudták mire gondolhat a másik. 
Sokszor mentek el kettesben is moziba, a parkba sétálni, piknikezni vagy épp csak egy jó nagy fagylalt kelyhet behabzsolni.
Annyira elszaladt velük az idő, hogy azon kapták magukat, már csak két napjuk maradt az indulásig.
Bár egyikőjük sem valta be a másiknak, hogy mit éreznek egymás iránt, célzásokkal tudatták a nyilvánvalót. 
Az indulást megelőző délutánon elmentek vidámparkba, így hárman. 
Beszálltak az óriáskerékre, Kevin és Bianca egy kabinba ült be. 
- Örülsz, hogy velem lehetsz? - kulcsolta össze a fiú a lány ujjaival a sajátjait.
- Igen, nagyon. - mosolyodott el.
- Olyan jó lenne, ha ez a pillanat örökké tartana... - sóhajtott fel Kevin. - Nem akarom, hogy elmenj. - fordult a lány felé.
- Kérdezhetek valami zavarba ejtőt? - suttogta, megfogva a lány kezét.
- Micsodát? - nyelt egyet.
- Megcsókolhatlak? 
A lány nem felelt a kérdésre, csak megfogta a fiú nyakát és közelebb húzta magához. Lágyan csókolta meg Kevin, eleinte csak ízlelgették egymás ajkait. Kiélvezték a pillanat varázsát. Adott egy utolsó puszit a lány ajkára és elhúzódott tőle.
- Szeretlek. - búgta, miközben átölelte Biancát.
- Kiszállás! - kiáltotta egy férfi amikor véget ért a menet és ők nem szálltak le.
- Máris. - álltak fel és odamentek Bianca nővéréhez.
- Nem kértek egy vatta cukrot? - intézte a kérdést a többiek felé Bianca.
- De. - felelte a nővére.
- Mindjárt jövök. 


- Ugye tudod, hogy ezzel fájdalmat okozol Biancának? - tette karba a kezét.
- Nem tudom mire célzol, Amanda. - fordult a lány felé.
- Dehogynem. - felelte cinikusan.
- Tényleg nem tudom miről van szó. - jött a válasz a fiútól. A lány rápillantott és tényleg értetlenség tükröződött a srác arcán. 
- Nem mondta el neked? - suttogta.
- Micsodát? - vált ijedté Kevin hangja.
- Ha ő nem mondta, akkor én sem mondhatom el...
- De miről van szó, Amanda? Kérlek áruld már el! Megijesztesz. 
- Bianca... nagyon beteg... 
- Ezt hogy érted?
- ... Súlyos szív betegségben szenved. 
- Mi!? Nem, az nem lehet! Hisz semmi baja! - szorult el a torka. Kevin a sírás szélén állt.
- Másfél éve derült ki. Azóta folyamatosan szív átültetéseken esik át... A múlt hónapban volt a legutóbbi műtéte. De hiába minden fáradozása az orvosoknak... eddig minden donor szívet elutasított a szervezete. Az orvosok ilyen helyzetben nem jósolnak neki hosszú életet...
- Ez most komoly? - sütötte le a szemeit.
- Én tényleg sajnálom, Kevin... De ennek a kapcsolatnak véget kell vetned. Mert így nem csak Ő... hanem te is megsérülsz...
- Remélem jó lesz az eper ízű... - jött vissza Bianca. - Mi a baj? - torpant meg.
- Semmi! - erőltetett egy mosolyt Kevin az arcára és átkarolta a lány vállát.


Elérkezett az indulás napja. Kevin kikísérte a lányokat a reptérre és megvárta velük a gép indulási idejét. A kapu előtt búcsúzkodtak hosszasan egymástól Biancával.
- Hiányozni fogsz. - dőlt neki Kevin vállának.
- Te is nekem. - suttogta fojtottan. - Szeretlek. - eredtek el a könnyei.
- Te jelentesz számomra mindent... - tolta el magától Kevint és a két keze közé fogta az arcát.
- Nekem is te vagy a mindenem. - csókolta meg. Keserű csók volt ez. Keserű a búcsúzás fájdalmától. 
Lágyan csókolta meg Biancát Kevin, minden érzelmét belesűrítve ebben a csókba. 
Egy utolsó csókot nyomott a lány homlokára és végleg elengedte a kezét.
Mindketten tudták, hogy örökké fog élni az emléke a másiknak a szívükben. De azt is tudták, hogy számukra ez volt a végzet... most látták egymást utoljára...