Always stay with me (1. fejezet - A barátság ereje)

Nem volt olyan felhőtlen gyermekkorod, mint az átlagnak. Az anyád hat évesen eldobott magától és nevelő intézetbe rakott. Egy új románc reményében mondott le rólad. Rá két évre örökbe fogadott egy házaspár, akik szeretnek téged és sajátjukként neveltek fel.
De ez már sok éve történt. Azóta már középiskolába jársz, már a második évedet taposod.

Nem igazán voltak barátaid a suliban, mert eléggé félénk és zárkózott vagy. Mindenki levegőnek nézett az osztályodban, kivéve Jonghyunt, akiben egy kedves és csupaszív barátra leltél. Sok időt töltöttetek együtt, azt a tényt is nézve, hogy szomszédok vagytok. Reggelente együtt mentetek a suliba és együtt is mentetek haza. A házit is sokszor csináltátok együtt.

Legalábbis eddig így volt, változatlanul. De amióta elkezdtétek a középiskolát és ezáltal új osztályba kerültetek, Jonghyun elkezdett haverkodni pár sráccal és rád nem igazán maradt ideje.
Kissé rosszul esett ez a változás, de gondoltad, már úgy is megszoktad, hogy egyedül vagy, nem lesz semmi baj. De a második tanév megkezdésével észlelted igazán Jonghyun hiányát. Az is szembetűnő változás volt, hogy egyre férfiasabb lett a kinézete, amit más lányok is észre vettek; legnagyobb bánatodra.
Még néha napján beszélgetettek egymással, de egyre jobban eltávolódtatok egymástól...

- Ma a XVIII. századi Korea gazdaságát vesszük. - adta a tudtotokra a történelem tanárotok. Lecsúszva a széken, rajzolgattál a füzetedbe és néha-néha pillantottál csak fel a táblára.
- ________. - suttogta valaki a hátad mögött a nevedet. Lassan hátra fordultál és két paddal mögötted Jonghyun csillogó szemeivel találkozott a tekinteted. Egy papírgalacsint dobott hozzád és visszafordult a haverjaihoz.
Felvetted a papírgolyót a földről, és kicsomagoltad. Egy rövid szöveg állt benne: " Van egy jó hírem. Az egyik haverom rólad kérdezgetett. Érdekel a dolog? :)"
Kérdőn néztél a papírra és nem tudtad mire vélni, hogy egy fiú érdeklődik utánad. Természetesen nem voltál csúnya, de nem festetted magadat és a hajad elkészítésére sem szántál túl sok időt. A ruházkodásod sem volt árulkodó a stílusodról, mert az iskolában egyenruhát hordtál.
Ráfirkantottad a választ és hátra hajítottad a papírt Jonghyunak. Csak halk hümmögést hallottál válaszként.
- De miért nem? - kérdezte Jonghyun óra után.
- Mert nem.
- Így sose lesz pasid... - mondja gúnyosan.
- És akkor mi van? Nincs szükségem senkire. - állsz fel az asztalodtól és kimész a teremből. Valójában hazudtál. Igenis szükséged volt valakire. Méghozzá ő rá.
A nap végén egyedül mentél haza, mint általában. Nem laktatok messze a sulitól, úgy 10 percnyire.
Miközben az utat róttad, elkalandoztál és a tájat figyelted. Aztán megpillantottad Jonghyunt egy lánnyal. Kézen fogva mentek egymás mellett. Kissé összeszorult a szíved a látottaktól, de megfogadtad, hogy nem foglalkozol vele és haza siettél.
- Megjöttem! - dobtad le a táskád a konyhában egy székre.
- Szia. - intett a nővéred, miközben nagyban a telefonjával játszadozott.
- Mi a kaja? - ülsz le az asztalhoz.
- Hús a sütőben, ha kell hozzá köret, süss magadnak krumplit. - nyammogott a sajátján.
- Oké. - indultál kifelé a konyhából.
- Várj, _______. - szakad el a telefonjától. - Keresett egy fiú. - mosolyodik el.
- Nem érdekel. - vonod meg a vállad.
- Hát jó, te tudod... - vonja meg a vállát és ott hagyod. Igazából tényleg nem érdekel más srác, csak Jonghyun. Már vagy 3 éve rájöttél arra, hogy többet érzel a fiú iránt, mint puszta barátságot. De sajnos ez nem volt kölcsönös. Meg amúgy sem voltál az a társas lélek...
- Ugye tudod, hogy pár nap múlva lesz a Halloween bál a suliban? - támasztja meg az ajtófélfát a nővéred.
- Persze, hogy tudom, Soohi. De nem igazán érdekel...
- De az cink, ha csak neked nem lesz partnered...
- Nem igazán érdekel, hogy mit gondolnak mások. - grimaszolsz egyet és elfordulsz tőle.
- Még akkor sem, ha Jonghyunról van szó? Azt hittem, hogy szeretnél tetszeni neki. - mondja gonoszul.
Csak hallgatsz és nem szólsz semmit. Hiába tagadod, igaza van. Szeretnéd, ha Jonghyun téged is észrevenne...

Ez a beszélgetés óta eltelt két kerek nap. Csütörtök van és holnap lesz a bál. Szeretnél egyrészről kitenni magadért, de másrészről nem akarsz feltünősködni. Szeretsz beleolvadni a tömegbe, nincs szükséged feltünősködésre.
Reggel a nővéred korán ébresztett.
- Jó reggelt! Ki az ágyból! Ez az utolsó napod, hogy kísérőt keríts. Ha eggyáltalán találsz. - gondolkozik el.
- Mondtam, hogy nekem nem kell senki.
- Dehogynem! Ne ellenkezz. - mosolyodik el kedvesen. - Naa, gyere. Kicsinosítalak.
- Legyen... - adód be a derekad. A nővéred lealapozozza a bőrödet, szempillaspirált visz fel és egy lehelletnyi barna szemhéj festéket is felken, hogy kiemelje a szemeidet. Egy pezsgő színű szájfénnyel koronázza meg az összképet. De még nem mutatja meg a művét, mert előbb kivasalja a hajad. Majd végezetül néhány tincset begöndörít.
- Kész vagy! - fordít a tükör felé. - Teljesen kicserélődtél! Rád se ismerek. - kacsint rád. Némán figyeled a tükörből bámuló lányt. A nővéred nem viccelt. Magadra sem ismertél.

Felvetted az egyenruhádat és lementél reggelizni. Csokis gabonapelyhet ettél tejjel.
- Vigyázz, nehogy elkend a szájfényt!
- Akkor már enni se ehetek?
- Tudod mit? Oda adom és ha lekopna, akkor újra kend be a szádat.
- Rendben...
- Szép jó reggelt az én tündéreimnek! - ölel meg hátulról édesanyád.
- Apu hol van? - kérdezi meg nővéred.
- Nem jött haza az este. Biztosan sok a papírmunka... - hallgat el. - Te jó ég. Kislányom mi történt veled? - fordul hozzád kérdőn. - Te biztos az én _______m vagy? - esik le az álla.
- Ne csináld már anyu... - sóhajtasz.
- Dehogynem! Nagyon szép vagy kicsim. - puszil meg.
- Na mennünk kell! - ránt fel a székről nővéred. - Szia anya! - köszön el és magával húz.
- Kösz, hogy megmentettél... - fújsz egyet.
- Nincsmit. - mosolyog rád. Elindultok a suli felé. - Olyan furcsa. - szólal meg hírtelen nővéred. Kérdőn pillantasz rá. - Most először nem érzem gáznak, hogy veled mutatkozzak. - kuncog. Kissé rosszúl esik a poénja, de tudod, hogy csak viccel.
Aztán beértek a suliba. Belépve egyből összeszorul a torkod.
- Mindent bele! - csapja meg a hátad gyengén. - Sok sikert! És legyél magabiztos! - integet, miközben elmegy az osztálya felé.
- Te könnyen mondod... - suttogod halkan.
Aztán összeszeded minden bátorságod és belépsz a terembe. Akaratlanul is felpillantasz Jonghyunre. Érzed, hogy minden szempár rád szegeződik...