The Forbidden Fruit tastes the Sweetest I. - Emlékképek a múltból

Korántsem volt olyan hétköznapi életed, mint az átlagnak. Míg mások annak örülnének, ha gazdagok lehetnének; te a pokolba kívántad ezt az életet. Úgy szerettél volna te is olyan lenni, mint mindenki más. Hétköznapi élettel, hétköznapi családdal. Állami iskolába járni, átlagos barátságokat kötni, és persze szeretted volna átélni az első szerelem érzését is. Ez az egy dolog sikerült is, csak nem épp a legjobb körülmények között...


Óvatosan simogattad a cicád buksiját, aki jólesően dorombolt az élvezettől. Néha-néha rápillantottál a dadára, aki az egyik szobalánnyal beszélgetett.
- Vendége van a kisasszonynak. - nyílt az ajtó és jött be rajta a komornyík.
-  Ki az? - fordult a dada a férfi felé.
- Jungmin urfi. - feleli és kimegy. Felpattansz és elrohansz, hogy üdvözöld a fiút.
- __________. - ölel meg kis kezeivel. - Jöttem játszani veled. - húzza széles mosolyra a száját.
- Éhes vagyok. - mondod pösze hangodon és megfogod a fiú kezét. Elmentek a konyhához.
- Mit szeretnél, kincsem? - pillant rád a szakácsnő.
- Éhes vagyok. - feleled.
- Nemsokára neki ülhettek az ebédnek. Várj egy picit, csillagom. - kavargatja a fakanalat a lábosban.
- Menjünk játszani. - markolja meg a fiú a kezedet és magával húz.
- Én bújocskázni akarok. - állsz meg. Jungmin nem felel semmit, csak megy tovább. - Hallod? Jungmiiiiiin! - sipákolsz idegességedben.
- Jólvan na! Legyen. Akkor én elbújok és te keress meg engem. - rakja karba a kezét.
- Ez nem ér. - biggyeszted le az ajkadat.
- Ha nem felel meg, akkor nem játszunk. - dacol veled.
- De játszunk! - fordulsz meg és elkezdesz számolni százig...

~ 2 évvel később ~

- Szeretném, ha kedves lennél ezzel a fiúval. - igazgatja rajtad édesanyád a szoknyát.
- Miért?
- Mert ha nagy kislány leszel, akkor ő lesz a szerelmed. - simít végig az arcodon.
- De nekem már ott van Jungmin. Ő nem lehet a szerelmem? - kérdezed. Édesanyád arca elsötétűl.
- Az a fiú nem elég rangos hozzád. - válik jegessé a hangja. - De hiába is mondom ezt egy 6 éves gyereknek... - sóhajt. - Gyere. - fogja meg a kezedet és magával húz. - Most szépen megismerkedsz a jövendőbeliddel. - mosolyog rád halványan. De tudod, hogy ez egy hazug mosoly volt csupán...

~ 4 évvel később ~

- De miért nem játszhatok többet Jungmin-nal? - kérded könnyes szemekkel.
- Mert nem és kész. - hangzik a kemény válasz apádtól.
Kitör belőled a sírás és elszaladsz a szobádba. Bebújsz a paplan alá és ott bőgsz folyamatosan. Végül elszenderettél és csak arra ébredtél fel, amikor a dadád és az egyik szobalány halkan pletykáltak.
- Komolyan? - kérdezi a nő.
- Igen. Meghallottam, ahogy a császár beszélgetett a fiú apjával. Elúszott mindenük. A birtok, a vagyon, a nemesi cím. - suttogja  a szobalány.
- Hát ezért nem akarják, hogy itt legyen a fiú továbbra is... Szégyent hozna a palota hírnevére. - kuncog.
- Csak szegény kislányt sajnálom. Az a fiú volt az egyetlen vigasz számára. - óvatosan kikukucskálsz a takaró alól, hogy láss is valamit.
- Nem kell sajnálni. Ettől csak megerősödik. - legyint.
Összeszorítod a szemed, nem akarsz tobbet hallani ebből az egészből...

~ 3 ével később ~

- Kérlek, apám! Legalább valamilyen úton hadd lehessek mellette! - kérleled szüntelenűl apádat.
- Az lehetlen. Nem engedhetem meg, hogy mindennel tele beszélje a fejedet.
- Drágám, ne legyél vele ilyen kőszívű. - sóhajt anyád. - Fogadjuk fel testőrnek.
- Hogyan? - zeng apád hangjától a terem.
- Miért? Ez nem is rossz ötlet. Így legalább a lányod szíve is megnyugodhat és lesz valaki, aki vigyáz rá. Hisz tudod milyen jó kardforgató vált belőle. Egy-két év és megérik a feladatra.
- Apa, kérlek. - nézel kisírt szemekkel rá.
- Ám legyen... - sóhajt megadóan.

~ 2 évvel később ~

- Hova szeretne menni, kisasszony? - áll előtted lesütött szemekkel a fiú.
- Ne már, Jungmin! - csapod meg a karját. - Hisz évek óta ismerlek. Nem kell ez a formalitás.
- De igen, kell. - feleli halkan. - Ha nem engedelmeskedek a 'jó' apádnak, akkor kinnt találom magam. - mondja gúnyos hangon.
Nem felelsz semmit csak elindulsz ki a teraszra. Leülsz a kint lévő asztal mellé. Jungmin csak oda áll mögéd és onnan figyeli a környéket.
- Kér valamit esetleg a kisasszony? - kérdezi az egyik szobalány.
- Egy zöld teát kérnék citrommal. - feleled és körbe nézel a tájon. Elidőzől a meseszép, bimbózó fák láttán.
- Olyan szép a tavasz, nem gondolod? - kérdezed Jungminra pillantva.
- Nem tudom mi olyan szép neked benne... - sóhajt unottan. Percekig csak a ruhádat markolászod és nem szólsz egy szót sem.
- Miért változott meg minden ennyire? - suttogod lehajtott fejjel.
- Semmi sem változott, csak kezded észre venni, hogy az élet nem csak ruhákból és játékból áll. Hogy a világ amelyet te tökéletesnek hiszel, korántsem az.
- Nem úgy értettem. - álsz fel a székről, hogy szembe nézhess testőröddel.
- Hát mégis hogyan? - kérdi összehúzott szemekkel.
- Úgy, hogy mikor lettél ilyen fagyos. - fogod meg a kezét.
- Az élet tett ilyenné. A gazdagok tettek ilyenné. Az apád miatt vagyok olyan, amilyen. - rántja ki a kezeid közül a karját.
- Az apám? - lepődsz meg.
- Hiába is mondanám olyannak, aki csak a felszínt látja, de az alá sosem ás? - fordúl el tőled és elindúl a kertbe...

~ Másfél év múlva ~

- Szeretném ha te lennél a párom a bálon. - öleled át a férfit.
- Tudod, hogy nem lehet. - borzolja össze a hajadat.
- Ne már, tudod, hogy ezt nem szeretem! - csapod le a kezét.
- De olyan aranyos vagy, amikor mérges leszel. - cukkol még mindig.
- Ezért még kapsz, Park Jungmin. - fordúlsz el tőle a tükör felé, hogy megigazítsad a hajadat.
- Csinos legyél ám az este, hogy meglepődhessek. - simít végig a hátadon és kimegy a szobából.
Úgy örültél, hogy szavakba sem tudtad volna önteni. Végre ugyanolyan közel álltok Jungmin-nal egymáshoz, mint egykor. Talán még az akkorinál egy erősebb kapocs köt össze titeket.
Már egy jó ideje motoszkált benned egy fura érzés, hacsak a férfihoz értél. Ha csak egy mosolyt is vetett rád. Vajon csak te érzel így...?

Egy gönyörű, karamell színű selyem ruhát adtak rád a szobalányok. A hajad egy részét feltűzték, a többit begöndörítették és lógva hagyták.
- A kisasszony készen áll az ünnepségre. - jelenti ki anyádnak, aki épp akkor lép be az ajtón.
- Mertem remélni. - jön hozzád közelebb. - Nagyon csinos vagy. - fog meg egy hajtincset.
- A fiatalúr nagyon elégetett lesz. - vigyorog a dadád, aki a pipere szekrényed előtt ült.
- Fiatalúr? - pillantasz a nőre a tükörből.
- Igen. A vőlegényed. - feleli leplezetlen izgalommal. Nagyot nyelsz és lehajolsz, hogy a fejedre rakhassa a szobalány a koronádat. Ez a kijelntés egyből elrontotta a kedvedet. Semmi kedved nem volt azzal a kiállhatatlan emberrel találkozni. Bár csak kétszer találkoztál vele eddig életben, tudod, hogy mennyire gőgös.
Megigazítottad a ruhát magadon és anyád felé fordulsz.
- Menjünk. - fogja meg a karodat. - Már mindenki csak rád vár. - húz magával.
Ahogy kimentek a szobából, át a folyosókon egyre jobban kezdesz megfutamodni. A szíved a torkodban érzed és a gyomrod dió méretűre zsugorodott.
Oda értek a terem elé, ahol Jungmin már vár rátok.
- Gyönyörű vagy. - súgja a füledbe, ahogy bele karolsz.
- Félek... - suttogod elhaló hangon.
- Nem kell. Itt vagyok veled. - mosolyog rád. Kissé segít a nyugodsága, de még így is nagyon be vagy rezelve. Semmi kedved ehhez az egészhez...

- Üdvözlök mindenkit! - emeli meg a poharát a császár a magasba. - Azért vagyunk ma mind itt, hogy a lányom és a japán császár fiának az eljegyzését megünnepeljük. - hangzik az ünnepélyes köszöntés.
Ekkor nyílik az ajtó és Jungminba karolva lépsz ki rajta. Több száz vizslató szempárral nézel farkas szemet. Nagy levegőt veszel és lesétálsz a lépcsőn. Egyszer kissé megcsúszól, de a férfi karjában meg tudsz kapaszkodni, így nem esel el.
Fellálegzel mikor leérsz a vendégek közé.
- Örvendek. - hajolsz meg az emberek előtt. - _________ hercegnő vagyok. Örülök, hogy mind eljöttek. - mondod gépiesen a betanúlt szöveget.
- Örül a szívem, hogy újra láthatom a jövendőbelimet. - lép oda egy férfi és kezet csókol neked. Undorodat leplezed és egy mosolyt erőltetsz az arcodra.
- Az érzés kölcsönös. - mondod halkan.
- Gyere, táncolj velem. - fogja meg a kézfejedet és magával húz. Átkarolja a derekadat és szorosan magához húz.
- Milyen szerencsés! - suttogják a hercegnők a teremben. Elég nagy híre volt a japán hercegnek, a pletykák főleg a kinézetét taglalták. Szó se róla, nem volt csúnya, korántsem. De a viselkedése és a modora olyan elviselhetetlen volt, hogy attól az ember is borzalmassá vált. Hiába, még ha szép is kívűlről egy alma, a belseje attól még lehet rohadt...
Miután táncoltatok egy pár percet elkísért a nagy asztalhoz, hogy tudjatok beszélgetni. Az anyád és a dadád is oda ült mellétek. Jungmin csak a hátad mögött állt, szótlanúl.
- Olyan szemrevaló pár vagytok! - ámuldozik édesanyád.
- Biztos sok lány megőrül érted, ilyen átlagon fellüli külsővel! - kontrázik rá a dada is.
- Csak, hogy ahhoz átlagon alluli modor is párosúl. - mondod halkan, köhécselve. Jungmin felhorkant, hogy elfolytson egy kuncogást és arrébb áll, hogy hozzon neked egy pohár bort.
Anyád az sztal alatt rácsap a combodra, hogy viselkedj.
- Nem tudom mi üthetett belé, biztos a cselédek tanítják a rosszra! - nevet kínosan anyád.
- Semmi baj. Én kedvelem a sötét humort is. - kacsint rád. Elfordúlsz. Csak a jelenlététől hánynod kell.
- Megyek, megismerkedek a vendégekkel! - állsz fel az asztaltól. Jungmin-t a karjánál fogva magaddal húzod.
- Sosem hittem volna, hogy ennyire bátor vagy. - kuncog. - Még sosem szálltál szembe anyáddal.
- Tudom... És azt is tudom, hogy ezért még kapni fogok holnap. - vált át grimaszba az arcod.
Megálltok egy csoport hercegnő előtt, akik épp trécselnek.
- Nézzétek, itt az este ünnepeltje! - fordúlnak feléd. Csupán egyetlen egy ismerős arcot látsz csak köztük.
- De rég láttalak Jasmine. - mosolyodsz el.
- Az nem kifejezés! Mióta is? 5 éve? - vigyorodik el ő is.
- Olyan szerencsés vagy! - karol beléd az egyik lány.
- Mégis miért? - lepődsz meg.
- Szívdöglesztő pasik vesznek körül! - kuncog.
- Így igaz! - szólal meg egy másik lány is. - Nem elég, hogy ott van neked a vőlegényed, de még az a helyes pasi is mindig veled van...
- Én is örvendek. - szólal meg a lány mögött Jungmin. A lány ijedten fordúl hátra és rákvörös színre vált az arca, mikor az imént említett férfifel találja szembe magát.
- De én megyek is. További jó szórakozást a hölgyeknek! - nyom egy puszit az arcodra és felsiet  lépcsőn.
- Úúgy irigyellek! - sóhajtozik a lány még mindig kipirúlt arccal.
- És a vőlegényed milyen? - szegezi neked a váratlan kérdést Jasmine.
- Az igazat mondjam...? - sóhajtod.
- Persze. - vigyorodik el. - Bennünk megbízhatsz. Mi is nagyon jól ismerjük az érzést, mikor olyanhoz kell feleségűl mennünk, aki iránt semmit sem érzünk.
- Így igaz! Erről főleg Rubi nyilatkozhat. - mutat egy lányra az egyik asztalnál. - Borzasztóan gyűlöli a férjét. És a legdurvább, hogy a pasi húsz évvel öregebb nála.
- Húsz évvel? - nyeled félre a bort.
- Igen. Nem mindenki olyan szerencsés, mint te. - suttogja Jasmine. - Hozzám is egy kétszer annyi éves pasit választottak, mint amennyi az én korom...
- Úgy sajnálom...
- Én is. - rántja meg a vállát. - Talán nekem is ahhoz a cselhez kellene folyamodnom, mint amihez Sonia hercegnő?
- Sonia hercegnő? Sosem hallottam még róla. - gondolkozol el.
- Persze, hogy nem! - suttogja. - Mert amióta megházasodott, azóta a királyi palóta titkolja a létezését!
- Miért?
- Hát ez egy nagyon régi történet. Már szinte csak legendaként éll fennt. - kezd bele a mesébe. - Onnan indúlt ez a legenda útjára ahonnan én is származom.
- Az Arab birodalommak földjéről? - lepődsz meg.
- Igen. Amint tudod, ott elég sok urolkodó család vetélkedik. Én is az egyik szomszédos birodalom királyához megyek feleségűl. Sonia-ra is ez a sors várt. Az egyik ellenséges urolkodóház hercegéhez akarták hozzáadni, hogy végre béke honoljon a két birodalom között. - halkul el a hangja.
- És mi történt? - kérdezi izgatottan a meletted álló lány.
- Sonia nagyon okos és rafinált volt. De mégis sikerűlt beleszeretnie az apja főtanácsosába. Ezt persze a férfi elől és főként a szülei elől titkolta. Csak a dadájának mondta el a titkát. Aki meggyőzte róla, hogy ne gyötörje magát, mondja el a férfinek mit érez.
- És elmondta?
- Igen. És kiderűlt, hogy az érzés kölcsönös. De ez tiltott dolog a mi számunkra. Rangunkon allulival nem házasodhatunk. És főként tilos a házasságon kivűli közösülés.
- Lefeküdt a férfival? - tátja el a száját egy afrikai lány.
- Úgy van. És ennek következményei is lettek. Pár hónap múlva kiderűlt, hogy gyermeket vár tőle. A szultán nagy haragra gerjedt. Kiakarta végeztetni a főtanácsost. De a lánya napokon át kérlelte, hogy kímélje meg a gyermeke apjának az életét. Végül az anyja vetette fel azt az ötletet, hogy hagyja had keljenek egybe.
- A szultán bele eggyezett?
- Nem. - rázza meg a fejét. - De ők titokban mégis megesküdtek. A dada támogatta mind végig a hercegnőt. A szultán hamarosan rájött a dologra és törölte Sonia és a herceg házassági megállapodását. Aztán az apja azt a hírt terjesztette el a birodalomban, hogy a lányát ijászat közben megölték a vadak. Így menekült meg Sonia a házasság, a nemesi cím és az apja elnyomása elől.
- Csak az-az eg bökkenő van ebben, hogy mindez csak mese. - szólal meg gúnyos hangon mögöttetek Rubi.
- Nem tudhatod. A szerelmesek a dadának köszönhetik azt, hogy együtt élhették le az életüket.
- És mégis miből gondolod, hogy ez igaz? - fintorog még mindig a lány.
- Onnan, hogy a szerelmesek egyetlen védelmezőjének és támogatójának az unokája az én dadám. - feleli. - Kislány korom óta ismerem ezt a legendát.
- Nevetséges. - dobja hátra a haját és elmegy.
- Tényleg igaz? - támadják le egyből a hercegnők a lányt.
- Igen. - mosolyodik el. - Josephine néni mesélte nekem kislánykoromban. Azt mondta, ha elég erős vagyok és sokat küzdök, akkor egyszer én is megtalálom az igaz boldogságot...
A mese végeztével teljesen gondolkodóba estél. Azon gondolkoztál, amit Jasmine mondott. Vajon te is megtalálod majd azt a férfit, akit neked szánt a sors? Vagy talán már meg is találtad, csak nem tudsz róla...?