Emlékek, miket soha sem feledek[Bianca's Memories] (Kevin - U-Kiss)

  
Bias: Kevin (U-KISS)
Korhatár: nem korhatáros

Bianca Georg- Wood 17 éves, fiatal tinilány volt. Kislány kora óta arról álmodozott, hogy egyszer eljut Dél-Koreába.


2012 nyarán az álma végre teljesült. Egy délutáni géppel landolt Szöul repterén. Remegő lábakkal lépdelt le a lépcsőn, a gyomra dió méretűre zsugorodott. Szörnyen félt a repüléstől, egész úton az ülésbe mélyedve, összeszorított fogakkal utazott.
De végre ide ért és boldogan szívott bele a koreai levegőbe. Nem egyedül érkezett, a nővére is elkísérte az úton. Együtt leszálltak a gépről és miután átestek az ellenőrzésen, a nyakukba vették a várost, hogy egy délután alatt megpróbáljanak minden kihagyhatatlant megnézni. 
Elmentek néhány áruházba, butikba és CD boltba, hogy körül nézzenek. Bianca beszerzett jó pár kedvenc bandájának a CD-jét, meg néhány divatos ruhadarabbal gazdagodott a ruhatára. Lejárták a lábukat annyit sétáltak a délután folyamán. Próbálta kiélvezni az ajándékát, amivel a nővére lepte meg. Bár csak egy hónap múlva lesz a születésnapja, de a nővére tétovázás nélkül felajánlotta ezt a lehetőséget a húga számára. Ő is csak a szerencsének köszönheti, hogy kisorsolták egy nyeremény játékban. 
A játéknak köszönhetően teljesülhetett Bianca álma.
Benéztek egy plázába is. Bianca megszomjazott, így betért egy aranyos kis kávézóba. A nővérével megbeszélték, hogy ebben a kávézóban találkoznak egy órán belül.


Leült az egyik asztalkához és a kezébe véve elkezdte tanulmányozni az étlapot. A papírlapot tartva elkalandoztak a gondolatai. Végig gondolta, hogy mi minden történt ma vele. A reptérről való indulástól mostanáig. 
Torok köszörülésre kapta fel a fejét. Felpillantott a lap felett. Egy szőke hajú, barna szemű fiú áltt előtte, széles mosollyal az arcán. Bianca egyből felismerte a srácot, megszeppenve köszönt neki angolul.
- Szia. - viszonozta a gesztust a fiú. - Szabad ez a hely? - bökött a lánnyal szemben lévő székre.
- Persze. - rakta le maga elé az étlapot.
- Kevin vagyok. - nyújtott kezet, miután leült.
- Tudom... - suttogta halkan. Ahogy a srác mosolygó arcára pillantott egyből zavarba jött.
- És ted, hogy hívnak? - ejti rabul a lány tekintetét a pillantásával.
- Biancának. - nyel egyet és elszakítja a tekintetét a fiúról. Egy pincérnő oda ment hozzájuk és felvette a rendelésüket. Kisebb fangörcsöt kapott Kevint meglátva. Kevin gyorsan adott neki egy autogrammot, hogy magukra hagyja végre őket.
Míg a két cappucinójukra vártak bensőséges hangulatú beszélgetésbe elegyedtek. 
- Szóval nemsokára 18 leszel.
- Igen. - mosolyodott el.
- Mit kérsz ajándékba? 
- Te-tessék? - kerekedtek ki a lány szemei.
- Csak vicceltem. - nevetett fel. 
Közben kihozták a két italt, amihez nyomban hozzá is kezdtek.
- És meddig maradsz Koreában? - szürcsölt bele a habos kávéba a srác.
- Holnap indul a gépem. 
- Máris? Miért mész el ilyen korán? Hisz azt mondtad ma érkeztél.
- Holnapra szól a jegyünk. - nézett le maga elé Bianca.
- És semmiképp nem maradnál? Az én kedvemért sem? - komorodott el Kevin hangja. - Szeretnélek jobban megismerni.
- Hát... nem hiszem, hogy lehetséges lenne...
- De szeretnél még maradni nem? 
- Igen. - pillantott fel a fiú szemeibe.
- Akkor nem lehetetlen. Ez lesz az én ajándékom neked. - simított végig a lány kézfején.
- Én ezt... nem fogadhatom el...
- Dehogynem! Ha nemet mondasz az ajándékomra, akkor megsértődöm. - tette karba a kezét dühöt színlelve.
Bianca csak hallgatott perceken át. Majd mélyen a fiú szemeibe nézett és elmosolyodott:
- Legyen.


Ekkor kezdődött el 14 napos utazásuk mely során megtapasztalták az igaz barátságot, az egymás iránt érzett szikla szilárd bizalmukat és a lassan kibontakozó szerelmet...
Kevin foglalt Bianca és a nővére számára egy hotel szobát és lefoglalt egy két héttel későbbi járatra két jegyet. Telefonszámot cseréltek és megígérte Biancának, hogy minden szabad percét vele fogja tölteni, hogy megmutassa Szöul igazi, örökké zsibongó, magával ragadó arcát.
Mindenfelé elcsászkáltak órákon át, tömérdek időn át beszélgettek egymással elfeledkezve Bianca nővéréről. Sokszor kapták azon magukat, hogy valahol lehagyták őt, és keresgetni kellett.
Annyira egymásra hangolódtak, mintha máris egy párt alkottak volna. Kiegészítették egymást, egy idő után már szavak nélkül is tudták mire gondolhat a másik. 
Sokszor mentek el kettesben is moziba, a parkba sétálni, piknikezni vagy épp csak egy jó nagy fagylalt kelyhet behabzsolni.
Annyira elszaladt velük az idő, hogy azon kapták magukat, már csak két napjuk maradt az indulásig.
Bár egyikőjük sem valta be a másiknak, hogy mit éreznek egymás iránt, célzásokkal tudatták a nyilvánvalót. 
Az indulást megelőző délutánon elmentek vidámparkba, így hárman. 
Beszálltak az óriáskerékre, Kevin és Bianca egy kabinba ült be. 
- Örülsz, hogy velem lehetsz? - kulcsolta össze a fiú a lány ujjaival a sajátjait.
- Igen, nagyon. - mosolyodott el.
- Olyan jó lenne, ha ez a pillanat örökké tartana... - sóhajtott fel Kevin. - Nem akarom, hogy elmenj. - fordult a lány felé.
- Kérdezhetek valami zavarba ejtőt? - suttogta, megfogva a lány kezét.
- Micsodát? - nyelt egyet.
- Megcsókolhatlak? 
A lány nem felelt a kérdésre, csak megfogta a fiú nyakát és közelebb húzta magához. Lágyan csókolta meg Kevin, eleinte csak ízlelgették egymás ajkait. Kiélvezték a pillanat varázsát. Adott egy utolsó puszit a lány ajkára és elhúzódott tőle.
- Szeretlek. - búgta, miközben átölelte Biancát.
- Kiszállás! - kiáltotta egy férfi amikor véget ért a menet és ők nem szálltak le.
- Máris. - álltak fel és odamentek Bianca nővéréhez.
- Nem kértek egy vatta cukrot? - intézte a kérdést a többiek felé Bianca.
- De. - felelte a nővére.
- Mindjárt jövök. 


- Ugye tudod, hogy ezzel fájdalmat okozol Biancának? - tette karba a kezét.
- Nem tudom mire célzol, Amanda. - fordult a lány felé.
- Dehogynem. - felelte cinikusan.
- Tényleg nem tudom miről van szó. - jött a válasz a fiútól. A lány rápillantott és tényleg értetlenség tükröződött a srác arcán. 
- Nem mondta el neked? - suttogta.
- Micsodát? - vált ijedté Kevin hangja.
- Ha ő nem mondta, akkor én sem mondhatom el...
- De miről van szó, Amanda? Kérlek áruld már el! Megijesztesz. 
- Bianca... nagyon beteg... 
- Ezt hogy érted?
- ... Súlyos szív betegségben szenved. 
- Mi!? Nem, az nem lehet! Hisz semmi baja! - szorult el a torka. Kevin a sírás szélén állt.
- Másfél éve derült ki. Azóta folyamatosan szív átültetéseken esik át... A múlt hónapban volt a legutóbbi műtéte. De hiába minden fáradozása az orvosoknak... eddig minden donor szívet elutasított a szervezete. Az orvosok ilyen helyzetben nem jósolnak neki hosszú életet...
- Ez most komoly? - sütötte le a szemeit.
- Én tényleg sajnálom, Kevin... De ennek a kapcsolatnak véget kell vetned. Mert így nem csak Ő... hanem te is megsérülsz...
- Remélem jó lesz az eper ízű... - jött vissza Bianca. - Mi a baj? - torpant meg.
- Semmi! - erőltetett egy mosolyt Kevin az arcára és átkarolta a lány vállát.


Elérkezett az indulás napja. Kevin kikísérte a lányokat a reptérre és megvárta velük a gép indulási idejét. A kapu előtt búcsúzkodtak hosszasan egymástól Biancával.
- Hiányozni fogsz. - dőlt neki Kevin vállának.
- Te is nekem. - suttogta fojtottan. - Szeretlek. - eredtek el a könnyei.
- Te jelentesz számomra mindent... - tolta el magától Kevint és a két keze közé fogta az arcát.
- Nekem is te vagy a mindenem. - csókolta meg. Keserű csók volt ez. Keserű a búcsúzás fájdalmától. 
Lágyan csókolta meg Biancát Kevin, minden érzelmét belesűrítve ebben a csókba. 
Egy utolsó csókot nyomott a lány homlokára és végleg elengedte a kezét.
Mindketten tudták, hogy örökké fog élni az emléke a másiknak a szívükben. De azt is tudták, hogy számukra ez volt a végzet... most látták egymást utoljára...