Mikor másnap reggel felébredtél nem találtad magad mellett bűntársadat. Nyújtózva tápászkodtál fel az ágyról, magadra tekerted a takarót, oda mentél és kinéztél az ablakon. Az ablak párkányon kopogott a lehulló eső. A hideg üvegnek döntötted a fejedet és próbáltad összeszedni a tegnapi nap emlék foszlányait. Tudtad, hogy rosszat tettél, de ezt elnyomtad a tudatod legmélyére, mintha meg se történt volna. Olyan erős bűntudatod volt, hogy úgy érezted sírás mardossa a torkodat. Összeszorítottad a fogadat és próbáltad visszatartani a kikívánkozó könnyeket.
- Miért csináltam ezt? - suttogtad. Hiába tetted fel saját magadnak a kérdést, nem jött rá semmilyen válasz. Visszamentél az ágyhoz és magadra szedted a ruháidat. Utána ismét oda mentél az ablakhoz és becsuktad a szemeidet, hogy lenyugodj.
- Jó reggelt! - tárult fel az ajtó és HyunJoong jött be rajta egy tálcát egyensúlyozva a kezében. - Jól aludtál? - hallottad, ahogy lerakja a tálcát az éjjeli szekrényre.
Nem feleltél, csak erőt véve magadon felé fordultál.
- Elmegyek. - jelentetted ki határozottan.
- Hogyan? - jött oda hozzád HyunJoong.
- Kérlek, többé ne találkozzunk. - fordultál el tőle és kikerülted, hogy tovább menj.
- Miért? - ragadta meg a kezedet.
- Ígérem soha többé nem kereslek, de te se tedd.
- Most miért csinálod ezt, ________? - mondta kétségbe esetten. - Adj ennek a kapcsolatnak egy esélyt!
- De ez nem egy kapcsolat. Ez csak egy hiba. Egy hiba... amit szeretnék minnél előbb elfelejteni. - rántottad ki a karodat a kezei közül és kisiettél.
- Ne csináld ezt, kérlek! - jött utánad.
Lesiettél a lépcsőn és kitártad az ajtót. HyunJoong utol ért és újra megragadta a karodat.
- Nem ér ennyit Jaemin! Inkább válassz engem! - fordított maga felé. - Nem ér annyit, hogy visszamenj hozzá!
- Nem mondtam egy szóval sem, hogy visszamegyek hozzá. - jegessé vált a hangod és végig közönyös maradtál. - Se őt, sem téged nem választalak. Én nem egy trófea vagyok. - hagytad faképnél és becsaptad a bejárati ajtót.
Eleinte csak sétáltál, de a séta végül futássá alakult. Addig futottál, amíg egy buszmegállóhoz nem értél. Ekkor eredt el az eső igazán. Nem ültél le, hanem kint maradtál az esőn. Hagytad, hogy végig folyjon az arcodon az eső a könnyeiddel együtt.
Nem törölgetted az arcodról a sós vizet, a sminked is szétfolyva végezte az arcodon; de már nem érdekelt. Csak hagytad, hadd menjen. Szipogva szálltál fel a buszra. Kifizetted a jegyet és leültél az egyik hátsó ülésre. Vacogva fordultál az ablak felé. Átvillant az agyadon, hogy volt nálad egy pulcsi is, még este... De már nem érdekelt, hogy ott hagytad HyunJoongnál.
Szerencsére még épp csak hajnalodott, így nem voltak sokan a buszon. Megnézted a telefonodon az órát, még csak fél hét volt. Örültél a csendnek, így áttudtad gondolni a dolgokat és feltudtad magadat készíteni a tervedre...
Szerencsére pont a házatok előtt állt meg a busz, így csak leszálltál róla, mentél pár métert és már otthon is voltál. Becsuktad halkan az ajtót, leveted a papucsodat és elindultál fel. Hallottad a konyhából kiszűrődő hangokat. Édesanyád épp reggelit készített a családnak. Nem szóltál neki, hogy haza jöttél, bár tudtad, biztos aggódik egy picit.
Bementél a szobádba és ledőltél az ágyra. Egy zsepivel megtörölted az arcodat; de hiába, a könnyek most sem álltak el. Nem is igazán értetted, hogy mi miatt sírsz. Azért, mert Jaemin megcsalt, vagy azért mert nem látod többet HyunJoongot? Vagy csak a sok stressz jön ki rajtad így...?
Tíz órakor arra keltél fel, hogy valaki lökdös. Megvakartad a szemedet és az illető felé fordultál, hogy leteremtsd.
Húgod mosolygó arcával találkozott a tekinteted.
- Jó reggelt! - mondta kissé pöszés hangján.
- Neked is. - ültél fel és oda húztad magadhoz, hogy megöleld.
- Ne máár! - ficánkolt a kezeid között.
- Felébredtél? - nézett be az ajtódon anyád. - Nem kérsz valamit enni? - jött beljebb.
- De. Farkas éhes vagyok. - mosolyodtál el. Felkászálódtál az ágyról és elindultál a gardróbod felé. - Csak még letusolok.
- Rendben. - felelte édesanyád és elindult ki.
- Ja, és anya. - szóltál utána. Anyud kérdőn fordult hátra. - Sajnálom, hogy nem hívtalak.
- Megértelek! Fiatal vagy és feledékeny. - mosolyodott el. - Amúgy is felhívott egy fiú a telefonodról, hogy jól vagy, egy barátnődnél alszol.
- Igen? - suttogtad inkább magadnak, mint anyádnak. Visszafordultál a gardróbhoz, kivettél belőle egy pólót és egy térdig érő buggyos gatyát majd becsaptad az ajtót. Magadhoz vettél még fehérneműt és elmentél tusolni.
A forró zuhany alatt állva megint eszedbe jutottak a tegnap éjszaka emlékei. Megráztad a fejedet, hogy eltűnjenek az emlékképek és elzártad a vizet. Kiléptél a kabinból és felöltöztél. Megszárítottad a hajadat és feltűzted kontyba.
Lementél reggelizni, utána pedig visszamentél a szobádba és bekapcsoltad a tévét.
Bár nem igazán kötötte le a figyelmedet a műsor amit néztél, de arra jó volt, hogy elüssed az időt valamivel. Mikor meguntad akkor áttértél egy könyv olvasására. Végre ez letudott kötni és nem agyaltál többet.
Annyira lefoglalt az olvasás, hogy este hétkor jutott eszedbe, hogy holnap hétfő és te nem tanultál az ég adta világon semmit. Fáradtan dörzsölted meg a szemedet és felkeltél, hogy lemenj enni valami könnyűt. Bementél a konyhába, kinyitottad a hűtőt és végig néztél a kínálaton. Végül a megmaradt dinnye mellett döntöttél. Még a hét elején vett édesapád, mivel te kikönyörögted. Egyből két darabbal tért haza. Aznap jól megdézsmáltad, aztán feledésbe merült.
Már csak egy fél dinnye volt, de te ennek nekiestél. Leültél a konyha pulthoz és a kezedbe véve egy kanalat nekiláttál. Egy fél óra múlva már kikanalaztad mindet, így kidobtad a héjat a kukába. Felcsoszogtál a lépcsőn és lefeküdtél az ágyadba. Bár nem ártott volna valamennyit tanulnod is holnapra; most már se kedved, se erőd nem volt hozzá. Így inkább megpróbáltál elaludni.
Másnap reggel a telefonod csörgésére ébredtél fel. Azt hitted, hogy az ébresztőd, így hagytad csörögni tovább. De az csak nem hagyta magát, már harmadjára szólalt meg. Meguntad és kiszedted a párnád alól a telefonod. Megnézted, hogy ki az, a kijelző Ami-t írt ki.
Az egyik barátnőd volt az. Sóhajtottál egyet és felvetted.
- Igen? - szóltál bele egy ásítás közepette.
- Szia! Bocsi, hogy felkeltettelek, de úgyis nemsokára kelsz nem igaz? Nem hiszed el mi történt! Még én se bírom elhinni, hogy ez velem történik! Ez egyszerűen hihetetlen! - hadarta el barátnőd, téged szóhoz sem jutva.
- Ami, lassabban, légyszíves. Most keltem fel. - morogtad és felkeltél az ágyadról.
- Bocsi. - kuncogott. - De ezt muszáj elmondanom! Nem várhat, míg beérsz a suliba. - folytatta. - Tegnap ugye elmentünk egy kicsit a csajokkal egy bárba iszogatni, hogy megünnepjük, hogy Yesoon átment a nyelv vizsgán.
- Igen. - vakartad meg a szemedet két ásítás közben.
- Na és ott beszélgetünk meg minden, erre megpillantom HyunJoongot. Nem viccelek, HyunJoong volt az. Tudod, hogy már egy ideje szemet vetettem rá. - hallatszott a hangján, hogy mosolyog. - Oda mentem hozzá dumcsizni és képzeld, megadta a számát; sőt, azt mondta, hogy összefuthatnánk valamikor! - ujjongott a vonal túloldalán barátnőd. Te csak lefagyva fogtad a telefont és próbáltál lenyugodni. - Ez egy ártatlan találkozóba burkolt randi!
- Ahha... - mondtad rekedten. Összeszorult a torkod, a gyomrod dió méretűre szűkült.
- Ha beérsz még mesélek! Most mennem kell, lefogom késni a buszom! Pápá! Puszi - köszönt el barátnőd és megszakította a vonalat.
A kezeid elgyengültek és kiesett a telefon a kezedből. Megtörtén fogtad a két kezed közé a fejedet és a térdednek hajtottad hogy lenyugodj.
- Csupán ennyit jelentettem neki... - suttogtad.
Nagy nehezen erőt vettél magadon és felöltöztél, majd kisminkelted magad és megcsináltad a hajadat. Bedobáltad a tanszereket a táskádba és a válladra vetted azt, majd kimentél a szobád ajtaján.
- Nem eszel valamit? - kérdezte anyukád, amikor láttad, hogy veszed a tornacipődet.
- Előbb akarok beérni a suliba. - mentél oda a konyha pulthoz és a kezedbe fogtál egy almát.
- Akkor itt egy kis pénz reggelire. - nyújtotta oda anyád a készpénzt.
- Köszi, anyu. - pusziltad meg az arcán és kiviharzottál a házból. Apukáddal találkoztál az ajtóban.
- Ne vigyelek el? - mutatott a slusszkulccsal az autó felé.
- De, az jól jönne. - fogadtad el és oda mentél a kocsihoz, majd beszálltál az anyós ülésre.
Beszélgettetek az úton apáddal arról, hogy már csak egy hónap van vissza a tanévből és megkérdezte, hogy te hova szeretnél nyaralni menni.
Bárhova, csak innen annyira messze, amennyire lehet... - gondoltad magadban.
- Nem tudom még. - felelted végül.
- Megérkeztünk. - nyomta hátra a sebesség váltót. - Légy jó és figyelj az órákon!
- Mi vagyok én gyerek? - szálltál ki a kocsiból és megkerülted a járgányt.
- Nem, csak te vagy apuci szeme fénye. - vigyorodott el.
- Ne már, apa. - pusziltad meg az arcát. - Majd délután találkozunk! - intettél és bementél a kapun, majd a suli ajtón is.
Ahogy beértél, egyből megpillantottad Jamint. Az exed haverjai köszöntek neked, majd végül Jaemin is észrevett és feléd fordult.
- Szia kicsim.
- Ne kicsimezz itt nekem. - az egész iskolában lehetett hallani, ahogy csattant a hangja annak, hogy egy erős pofont vágtál le neki. Ha ölni tudnál a szemeiddel, akkor ő már halott lenne.
- Mi a baj, ______? - nézett kérdőn és fájdalmasan dörzsölte az arcát, ahol megütötted. Lenéztél magad elé, majd erőt vettél magadon, hogy nehogy elsírd magad.
- Sosem hittem volna, hogy létezik a földön ekkora féreg, mint te, Jaemin. - néztél szúrós szemekkel rá.
A haverjai felszisszentek, mire Jaemin hátra pillantott, hogy maradjanak kussban.
- Miért csinálod a hisztit, cica? - simított végig az arcodon. Lecsaptad a kezét az arcodról.
- Ne érj hozzám, még egyszer. - mondtad kihangsúlyozva minden egyes szót.
- De elárulnád végre, hogy mit követtem el!? - csattant fel. Most látszott először rajta, hogy dühös.
- Ez kérdezd attól a cafkától, akivel megcsaltál! - ordítod neki. Megfordulsz és faképnél hagyod. Mindenki halál csendben áll és figyeli az eseményeket. Az említett lány is ott áll tőletek nem messze, de ez sem tántorított el. Elindulsz a saját termed felé és nagyokat lélegzel a levegőből, hogy nehogy elbőgd magad.
Elérted, amit akartál. Az egész suli előtt megaláztad. Bár még ennek a mámoros győzelemnek az érzése sem enyhítette a szívedben tátongó űrt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése