Love in the Night IV (Jonghyun)

 4. fejezet – Minden más…

Álmodtál. Rémálmod volt. Jonghyun előtted ült a földön. A falhoz vasláncokkal kivolt feszítve. Tele volt karcolásokkal, harapásokkal. Több sebből is folyt belőle a vér. Felemelte a fejét és vörösen izzó szemeivel bámult téged. Szemeiből csak úgy sütött a kín, a szenvedés.

- ________ – ahogy kimondta a neved vér bukott ki a száján. Mögötte vámpírok tűntek fel a sötétségből. Az egyik a karmával belevágott Jonghyun torkába, mire összeesett. Elindult feléd. Szemeiből a vér iránti vágy tükröződött, a szájából nyál csorgott a vérszomjtól. Hiába hátráltál egy láthatatlan fal nem engedte, hogy elszökj. Bekerítettek. Nem volt ott senki, hogy megvédjen.

Felsikítottál.

Arra ébredtél fel, hogy Jonghyun nevét kiabálod. Riadtan ültél fel az ágyban. Jonghyun tört be az ajtón – legalábbis olyan hévvel tépte fel azt.

- ________. Itt vagyok! Mi a baj? – jön oda hozzád. Amint rápillantasz kibukik belőled a sírás.

- Én csak... – leheled, ahogy összeszorítja a torkod a sírás.

- Semmi baj. – ül le melléd és magához ölel. Gyengéden simogatja a hátad, amíg me nem nyugodsz. Eláztatod a pólóját a vállán, annyit sírsz.

- Nyugodj meg. – suttogja a füledbe és közelebb húz magához. A mellkasának nyomod a fejed és így mélyeket lélegzel.

- Minden rendben? – emeli fel a fejed. Két keze közé fogja az arcodat és úgy néz a szemedbe.

- Igen. – szipogsz. – Csak... csak rosszat álmodtam. – rázod meg a fejed. – Bántottak téged és engem is megakartak ölni... – gyűlnek újra könnyek a szemedbe.

- Semmi baj. – ölel újra magához. – Ilyen sosem fog megtörténni. Mindig itt leszek, hogy vigyázzak rád.

Ahogy ölel ringat is egyben, hogy megnyugodj. A karjaiban biztonságban érzed magad, elszáll a félelmed.

Ekkor térsz észhez, hogy egy toppon és egy bugyin kivűl nincs is más rajtad. Zavartan tolod el magadtól.

- Most már jobb? – kérdi.

- Igen. – takarod be magad.

- Nyugodj meg és aludj vissza. – áll fel. – Ha bármi baj van, nyugodtan szólj. Elég, ha kiáltasz egyet; én meghallom. – mosolyodik el. Kinyitja az ajtót, de a válla fölött még visszaszól. – Jó éjszakát.

- Jonghyun, várj. – szólsz utána. – Nem sűrűn kérnék ilyet, de... itt aludnál velem ma éjjel? – kérded tétován.

- Persze. – csukja be az ajtót. Odamegy az ágyhoz és a veled ellenkező oldalra fekszik le. Betakarja magát és feléd fordul. – Jó éjt. – csukja be a szemét. Sóhajtasz egyet és lefekszel te is.

- Jó éjt. – suttogod, De te vele ellentétben nem csukod le a szemed. Az arcát nézed. Minden kis vonását megfigyeled.

Az íves szemöldökét, a mandulavágású szemeket, amihez szép hosszú szempilla párosul, a fehér arcbőrét és a húsos, piros ajkát.

- Mi ilyen érdekes rajtam? – mormogja még mindig becsukott szemmel. Összerezzensz a hangja hallatán.

  - Se-semmi. – hebeged.

- Akkor aludj. – feleli.

- De nem tudok. – sóhajtasz. – Kö-közelebb mehetnék hozzád?

- Gyere. – nyitja ki a szemeit. Arrébb mászol és hozzábújsz a mellkasához. Átöleli a hátad és közelebb húzódik ő is. Mélyen magadba szívod az illatát. – De most már aludj. Szép álmokat!

Percekbe telik, mire elalszol; de végül sikerül. A karjaiban biztonságban érzed magad, már nem érhet baj.

Másnap reggel arra kelsz, hogy valami kényelmetlen dolgon fekszel. Kinyitod a szemed és felemeled a fejed. Jonghyun arcával találod szembe magad. Hanyatt fekszik és te hason ő rajta. A hátadon pihen mindkét keze.

Egy pillanatra nem ugrik be, hogy mit keres az ágyadban, de hamar eszedbe jut. Magadhoz sem térsz, hogy-hogy voltál képes megosztani ezzel a férfivel az ágyadat. Pár nap alatt ennyit változott volna a véleményed róla…?

Lesütöd a szemedet és erősen becsukod azt, hátha ha újra kinyitod, akkor eltűnik Jonghyun.

- Jó reggelt. – simít végig a kezével a fejeden. Megborzongsz az érintésétől. De nem csak ettől jár fel-alá a hideg a hátadon, hanem magától a tudattól, hogy kezdesz férfiként tekinteni rá.

- Neked is. – mászol le róla.

- Jól aludtál? – próbálja meg kidörzsölni az álmosságot a szeméből.

- Jól. – fordítod felé a fejed. Ekkor fedezed fel, hogy egy boxeren kívül más nincs is rajta. Belevörösödsz abba, hogy nem bírod levenni a szemed a felsőtestéről. Egy kidolgozott testű férfi fekszik melletted. Ez nem egy megszokott jelenség…

- Mi az? – néz kérdőn majd végig méri magát. – Ja ez? Olyan meleg volt az este, hogy levettem a pólóm. Zavar? – néz végig rajtad. Te is elég lengén vagy, meg kell hagyni.

- Nem. – nyelsz egyet és még jobban elvörösödsz; már ha ez lehetséges. Érzed, hogy a helyzet kezd kínossá válni, így feltápászkodsz és odamész a gardróbhoz. Már napokkal ezelőtt észrevetted, hogy Jonghyun vett neked pár ruhát. Bár nem értetted mégis honnan tudhatta a méreteidet és volt némi kivetnivalód a ruhák stílusa iránt, de azért jól esett a figyelmessége.

Kivettél egy törülközőt és egy pántnélküli, lenge ruhát majd elindultál ki.

- Elmegyek fürdeni. – jelentetted ki és kimentél az ajtón. Végigmentél a folyosón és benyitottál az ajtókon. Végül az utolsó ajtó is feltárult. A fürdőszoba volt az. Lehámoztad magadról a pizsid és beálltál a zuhanykabinba. Épp megakartad nyitni a vizet, amikor egy oltári nagy pókot vettél észre a csempén. Nagyokat lélegeztél és próbáltál nyugodt maradni. Szörnyen irtóztál a nyolclábú rémségektől. De az csak ott volt a csempén és farkasszemet nézett veled. Majd elindult lefelé a lábadhoz. Itt szakadt el a cérna.

Hangos sikoly hagyta el a szádat.

- Menj innen! – sipákoltad a rovarnak, de az nem hallgatott rád. Valaki kivágta a fürdőajtót.

- _______! Mi történt? – kérdi ijedten Jonghyun és odalép a fülkéhez.

- Ne gyere ide! – kiáltasz rá az üvegen kívülre.

- De mi a baj? – nyitja ki a fülke ajtaját.

- Ne nézz ide! – kiáltasz rá. Gyorsan oda kapod a kezed ahova épp tudod.

. Bocsánat! – fordítja el a fejét. – Mi a baj? – takarja el a szemeit is.

- Csak… csak egy pók. Irtózom tőlük. – leheled.

- Tessék. – nyújtja oda fél kézzel a törülköződ, míg a másikkal még mindig a szemét takarja. Kiveszed a kezéből és magad köré tekered.

- Tűntesd el! – rontasz ki a zuhanyzóból. Kimész a folyosóra és zavartan álldogálsz egyik lábadról a másikra. A szádat rágcsálod miközben arra vársz, hogy Jonghyun kijöjjön. Nem volt merszed visszamenni a fürdőbe – egyrészről, mert ott volt a pók. Másrészről pedig annyira zavarban lennél, ha Jonghyun szemébe kéne nézned, hogy mozdulni sem bírnál.

- A fürdő póktalanítva. – jön ki az ajtón. Ahogy rá nézel, egyből elfog egy érzés, hogy muszáj elfordítanod a fejed. Annyira zavarban vagy, hogy erős pír jelenik meg az arcodon. – Hát akkor én megyek. – vakarja meg a tarkóját zavartan.

- Én oda nem megyek vissza. – jelented ki határozottan.
- Akkor ott a földszinti fürdő.

- Rendben. – feleled egy percnyi hallgatás után. Visszamész a ruhádért, aztán lemész és birtokba veszed a lenti helyiséget. Engedsz magadnak vizet a kádban és mikor az megtelik, bele fekszel. Jobban is esik, mint egy zuhany esett volna. Maximum fél órát tölthettél bent, de annyira elálmosodtál, hogy már idejét érezted kikászálódni. Megtörölgeted magad, a hajadra pedig rácsavarsz egy törülközőt, hogy gyorsabban megszáradjon. Felöltözöl és megdörzsölöd a hajad a törülközővel. Utána megszárítod és összekötöd. Feldobsz egy gyors sminket és kimész a fürdőből. A konyhába vezet az utad, ahol épp palacsintát süt Jonghyun.

- Nem vagy éhes? – dobja fel az épp sülő palacsintát.

- Jól esne egy reggeli. – nyitod ki a hűtőt és kiveszed a narancslevet. Kiöntesz egy pohárral és leülsz az asztal mellé.

- Tessék. – rakja eléd a juharszirupot és a már kész palacsintákat.

- Köszi. – nyomsz rá egy adaggal a táladra rakott palacsintákra a szirupból.

- Ha végeztél vele, akkor szeretnék valamit mutatni.

- Micsodát? – tolsz be a szádba egy falatot.

- Majd meglátod. – mosolyodik el.

Tíz perc sem telik el és magadba is tömöd a tálad tartalmát.

- Na, mit akarsz mutatni nekem?

- Gyere velem. – fogja meg a kezed és magával húz. Megborzongsz az érintésétől. Felmentek az emeletre, aztán megálltok az egyik falnál. Jonghyun elengedi a kezed és odahoz egy létrát. A falnak dönti, felmászik rajta és felnyit egy ajtót a plafonon. Eltűnik a lyukban és leszól utánad, hogy menj utána. Te is felmész a létrán, Jonghyun pedig felhúz téged.

Egy zongorán kívül nincs más a szobában. Egy erkély is tartozik hozzá, az ajtó ki van nyitva. A fekete zongorán megcsillan a nap fénye.

- Szeretnéd, hogy játsszak neked? – simít végig a billentyűkön, majd leül a hangszer előtti kis padra.

- Szeretném. – mész oda hozzá és te is helyet foglalsz, közvetlenül mellette.

Lassan és finoman elkezd játszani. Te felváltva az arcát és a kezeit figyeled. A szemeit becsukja, annyira bele éli magát a játékba. Aztán lágyan elkezd énekelni.(Hallgasd: Kim Jonghyun – Y si fuera Ella/Heya)

Még a torkod is összeszorul, annyira gyönyörű hangja van.
Miközben énekel a vonásai ellágyulnak, olyannak láthatod, mint még soha. Olyan nyugodt, olyan gyengének tűnik; szinte már sebezhetőnek. Egy könnycsepp gördül le az arcodon, majd még egy és így tovább, megállíthatatlanul.

A dal vége felé teljesen kiengedi a hangját, mire te összerezzensz. De a végén újra ellágyul. Végül lenyomja az utolsó hangokat a zongorán és egy nagyot sóhajt.

- Na, tetszett? – emeli rád a tekintetét. Meglepődik, mikor meglátja, hogy sírsz. – Mi a baj? Miért sírsz?

- Csak…csak olyan gyönyörű hangod van. – szipogsz és megtörlöd az arcod.

- Annyira szenvedsz, hogy belesajdul a szív… - suttogja.

- Hmm? – pillantasz rá.

- Az édesanyám mondta ezt mindig, ha énekeltem neki. – mosolyodik el halványan.

- Jól mondta. – mosolyodsz el.

- Szeretnéd, hogy megtanítsalak zongorán játszani?

- Igen.

- Akkor – fogja meg mindkét kezedet – kezdjük az alapokkal. – rakja rá a kezét a tiédre a billentyűkön és úgy nyomja le azokat. Nem bírod ki, muszáj őt nézned még eközben is. Rád pillant és hosszú percekig néztek egymás szemébe.

Olyan közel van az arcotok egymáshoz, hogy belevörösödsz. Lassan közelít feléd és te már előre becsukod a szemed.  Odanyúl a hajadhoz és levesz valamit róla.

- Egy pillangó volt a hajadon. – mutatja a tenyerében lévő lepkét. Kissé csalódottnak érzed magad, azt hitted, hogy talán megcsókol.

Napok óta érzed, hogy vágsz az érintésére. Arra, hogy törődjön veled. Hogy változhatott meg miden ennyire?

- Jonghyun. – mondod halkan, inkább magadnak. De ő rád pillant és várja, hogy mit szeretnél mondani. – Te…te, hogy tekintesz rám?

- Ezt, hogy érted?

- Mint nő vagy, mint… - elhallgatsz, és nem folytatod a mondatot.

- Hát nem is tudom… - fordítja el a fejét, hogy ne kelljen a szemedbe néznie.

- Én szeretném, ha észrevennéd, hogy… felnőtt nő vagyok és nem holmi gyerek. – mondod a végét elhalkulva. De már késő. Már meg is bántad, hogy kimondtad.

Feléd fordítja a fejét és a tekinteted keresi. A szemei vörösen csillognak, ahogy a fény rásüt.

- Hidd el, én rég észrevettem már ezt. – nyel egyet és újra elfordul.

Percekig csöndben ültök egymás mellett. Aztán halkan megszólalsz.

- Én azt hiszem, megyek. – állsz fel és elindulsz.

- ________, várj. – ragadja meg a csuklód. Ő is feláll, átlépi a padot és maga felé fordít. Óvatosan megfogja az állad és átkarolja a derekad.

- Tévedtem. – suttogja. Kérdőn felpillantasz rá. – Tudom, hogy tekintek rád. Akárhányszor csak meglátlak, hozzám szólsz, vagy csak rám nézel, fellobban bennem a vágy tüze. – csókolja meg az ajkaid lágyan. Olyan óvatosan ér hozzád, hogy az őrületbe kerget ezzel. Átkarolod a nyakát és közelebb húzod magadhoz. Elmélyíti a csókot, a nyelvét is átdugja a szádba. Beletúrsz a hajába, ahogy egyre vadabbul csókolóztok.

Lihegve váltok el egymástól.

Volt már jó pár fiúd, de egyikük sem csókolt meg ilyen tüzesen.

- Jonghyun. – sóhajtod a nevét. Kíváncsian tekint rád. Egymásnak döntitek homlokotokat. Szinte elveszel gesztenyebarna szemeiben.

- Igen? – mosolyodik el.

- Csak azon gondolkoztam, hogy mi tesz boldoggá.

- Miért érdekel? – kérdi huncut fél mosollyal az arcán.

- Én nagyon szeretnék a boldogságod része lenni. – mosolyodsz el Te is.

- Már az vagy. – csókol meg újra.