.jpg)
Hamar kiválasztottuk anyával a megfelelő ruhát az
ebédre. Egy bodros, krémszínű ruhára esett a választásunk, ami tökéletesen
illet anyához.
- Most megyek és én is átveszem az egyenruhámat. – mondom és átmegyek a szobámba. Próbálok egy vissza fogottabb darab mellett dönteni, aminek nincs nagy kivágása, és nem pántos. Végül inkább felhúzok egy csőnadrágot és egy fehér hosszú ujjú felsőt veszek fel hozzá. Felkontyolom a hajam, pár tincset elől kint hagyok. Felfrissítem a sminkem és felveszem a bőrkabátom.
- Mehetünk! – kiáltom ki a hálóból és már megyek is, mielőtt választ kaphatnék. Anyám kint vár az előszobában, kezében a kocsi kulccsal.
- Kész vagy? – pillant hátra.
- Igen. – kötöm be a tornacipőmet és begyűröm a lábbeli oldalára a cipőfűzőt.
Kisétálunk, anyám kulccsal rázárja az ajtót és lesétálunk a lépcsőn. Felesleges lifteznünk, hiszen az elsőn lakunk. Kilépünk a szabadba és a parkolóban megkeressük mi a járgányunkat. Anyám beszáll, én is így teszek, és már megyünk is.
- Hidd el, hogy megkedveled Myung Hee-t. – mázolja ki a száját a tükör segítségével a fejünk felett, amíg várunk, hogy váltson a lámpa. Át is vált és újra rátapos anyám a gázra.
- És… hol ismertétek meg egymást? – pillantok rá.
- A munkahelyemen. Ő a főnöke annak a cégnek, ahol dolgozom.
- Tessék? – hökkenek meg. – A főnököddel kavarsz?
- Ne beszélj így, kicsim. – néz rám megrovóan. – Mindegy hogy hogyan, de egymásba szerettünk. Első látásra tudtuk mindketten, hogy meg van köztünk az a bizonyos szikra.
- Persze… - horkanok fel karba tett kézzel. Nem hiszem el… Ennyi esze van anyámnak, hogy pont egy nagyágyúval kezd? És pont a főnökével?
Nem szólunk többet egymáshoz az út alatt, még akkor sem mondok neki semmit, amikor megérkezünk. Egy baszottnagy birtokon vagyunk, egy rohadt nagy házzal. Van vagy 3 emeletes. Ki tudja, talán még személyzete is van…
Erősen koccintja a faajtóhoz a kopogtatót. Lassan nyílik az ajtó. Egy ősz hajú, öltönyös férfi áll előttünk. Vágok egy gúnyos fejet anyám felé, de rám se hederít.
- Üdvözlöm, Jae Sung. – hajol meg a férfi, anyám is így tesz, hát én is követem a példájukat. Csak mondja azt, hogy nem ez az öreg fószer az a híres Myung Hee… - Az úr már várja önöket. – tárja ki az ajtót és beenged. Hiába is a nemtörődöm viselkedésem, meg kell hagyni, hogy ez a ház valami eszméletlen. Egy kisebb palota. Mindenfelé szobalányok, akik a drágábbnál drágább tárgyakat tisztítják.
- Hűha… - nézek körbe, hangot adva a csodálatomnak.
- Gyönyörű, igaz? – kuncog a fülembe anyám, én pedig csak bólogatok válaszképp.
A komornyik megmutatja, hogy merre kell mennünk, bár anyámon látszik, hogy már jól tudja a járást. Bemegyünk az óriási étkezőbe, amiben csak egy bazi nagy asztal foglal helyet a terem közepén.
Az öregúr segít levenni a kabátjainkat és kiviszi őket.
Abszolút senki nincs bent, csak a megterített asztal fogad minket.
- Az úr és a fiatalúr is hamarosan jön. Addig foglaljanak helyet. – mutat a szék felé. Leülök az egyik székre, tőlem egy székkel arrébb anyám foglal helyet.
Pillanatokon belül, ahogy a pasas mondta megjelenik egy negyvenes éve elején járó, jó kiállású férfi. Anyának egyből felragyog a szeme és ott díszeleg a fején a leglevakarhatatlanabb mosoly a világon.
- Jae Sung. – ad egy csókot a szájára és leül az asztal végére, hogy pontosan ott legyen anyám jobbján.
- A fiam mindjárt itt lesz, csak nem rég ért haza az előkészítő iskolájából.
- Egyetemre akar menni? Az én lányom is ilyesmiken gondolkodik.
- Igen, bár én megmondtam neki, hogy a családi üzlet az első. De ha ez boldoggá teszi, miattam akár szabadidejében orvos is lehet. – kuncog. – És te mi szeretnél lenni? – mosolyog rám kedvesen.
- Még nem döntöttem el. – húzom el a számat. – De szerintem ügyvéd.
- Nagyon jó az érvelésben és a vetélkedésben. Mindig övé az utolsó szó. – pillant rám.
- Az sosem baj! Jó, ha van benne kitartás és egy pici önfejűség. A legnagyobb lázadókból lesznek a legnagyobb elmék. Hyerin, csinos is, ilyen fizimiskával akárkit megkaphat és akármit elérhet, amit akar.
Kissé zavarban érzem magam, nem sűrűn bókolnak nekem.
- Jöhetne lassan Young Hak… - sóhajt a férfi. Egy pillanatra lefagyok e név hallatán. Áá, de nem, bárkit hívhatnak így! Megrázom a fejem, hogy elhessegessem ezeket a gondolatokat.
- Bocsánat, hogy késtem. – szólal meg egy mély hang mellettem. Összerezzenek és félve pillantok oldalra, ahonnan a hang jött. Kikerekedett pupillákkal figyelem az előttem álló fiút. Ez… egyszerűen nem lehet! Nem történhet meg! Nem és nem! Nem lehet anyám vőlegényének a fia ez a szemétláda… Ez csak egy álom. Egy rossz álom, amiből hamarosan felébredek.
- Apa, Jae Sung. – biccent a fejével feléjük és közénk ül le. Kissé arrébb húzom a székem, hogy messzebb kerüljek tőle, de még így is érzem azt a pacsuli szagát…
- Hyerin, minden rendben? – pillant rám a jövendőbeli apám.
- Igen. – köszörülöm meg a torkom. – Minden a legnagyobb rendben. – felelem és lesütöm pilláim. Nem történhet meg ez épp velem…! Miért ver ennyire a sors, mi rosszat tettem én?
- Úgy tudom, egy iskolába jártok Hyerin-nel. – szólal meg hírtelen anyám, amint kihozzák az ebédet. – Ismeritek egymást?
- Hát persze. – feleli bájos hangon. – Osztálytársak vagyunk. – mosolyog. Egy falat sem megy le a torkomon, úgy érzem hánynom kell. Hánynom ettől az egész helyzettől és ettől a kétszínű féregtől.
- Na, ez egy jó hír. Akkor biztos jól meglesztek együtt és kijöttök majd. – kontrázik rá Myung Hee. – Olyanok lesztek, mint bármelyik normális testvérpár. – ekkor nyelem félre az első falatot, amit lebírtam küzdeni a torkomon. Fulladozva nyúlok vízért és nagy kortyokban iszok belőle, hogy lemenjen a falat.
- Minden rendben? – ütögeti a hátam ez a mocsok. Úgy tesz, mintha aggódna értem. Legszívesebben képen törölném és elviharzanék innen.
Végre elmarad a köhögés és nagyokat szippantva az éltető levegőből próbálok lenyugodni.
- Ez veszélyes volt. – sóhajt fel anyám. Próbálok higgadt maradni, de ahogy az idő telik egyre dühösebb leszek. Ha ez így halad tovább, akkor hamarosan felrobbanok, mint egy kibiztosított bomba.
- Alig várom, hogy egy kis időt töltsünk kettesben! – szólal meg tetetett izgalommal Young Hak. – Örülök, hogy lesz egy hugicám. – karol át. Na ez volt az, ami kiverte nálam a biztosítékot.
Nagy robajjal kitolom a székem és felállok.
- Mi a baj, hugi? – néz rám egy gúnyos vigyorral a képén. Összeszorítom az öklöm és fújtatva felemelem a poharam, majd annak a tartalmát a fejére borítom.
Mindenki kérdő pillantásokat intéz felém, de én nem állok meg ennyinél.
- Ne érj hozzám. – szűröm összeszorított fogaim között.
- Kicsim, nyugodj meg. Nem vagy te ilyen… - mondja kínosan anyám.
- Elegem van! – jelentem ki. – Elegem van ebből az elcseszett városból, ebből a rohadt nagy házból, ebből az ebédből. Mindenből! – viharzok ki és meg sem állok a bejárati ajtóig.
Mielőtt bevághatnám magam mögött az ajtót, valaki megragadja a kezemet.
- Hyerin. – szólít meg Myung Hee szelíden. – Miért nem mondtad meg, hogy nem érzed magad itt jól? – fordít maga felé. Olyan rossz érzés, hogy ilyeneket mondtam Myung Hee előtt. Pedig ő tényleg nem érdemli meg, tényleg kedves, ahogy anya mondta.
- Én csak… - ha most elmondok mindent, ami a szívemet nyomja, akkor lőttek anya boldogságának. 1. Nem tetszene, amit a fiáról mondanék neki. 2. Nem is biztos, hogy hinne nekem és Őtökéletessége is könnyedén kimagyarázná magát. 3. Anya végképp megutálna, hogy hogy tehettem tönkre a kapcsolatát. Így hát lenyelek miden szitkot, minden sértést és veszek egy nagy levegőt. – Én sajnálom. – nézek le magam elé. – Csak sok az iskolában a frusztráció és nem tudom normálisan kiadni…
- Megértem. – karol át. – Akármi nyomná a szívedet, én meghallgatlak. – csukja be az ajtót. Betessékel a nappaliba, ami üresen kong. Leül a kanapéra és mutatja, hogy én is üljek le, majd felém fordul, és úgy folytatja tovább. – Én tényleg szeretem anyádat, és téged is szeretnélek megismerni. Mindig is szerettem volna egy kislányt, akit elkényeztethetek és elhalmozhatok ajándékokkal.
- De én már nem vagyok kislány. – vigyorodom el.
- Az lényegtelen! – legyint egyet. – Adj nekem egy esélyt, hogy megismerjelek és te is engem. Csak egyet. – mutat a mutató ujjával.
- Legyen. – adom meg magam. Szélesen elmosolyodik. – Akkor menjünk vissza, fejezzük be az ebédet és megmutatom a házat, és persze, hogy hol fogsz aludni. – áll fel és elindul ki.
Be kell látnom, Myung Hee tényleg nagyon kedves és gondoskodó. Anyám is nagyon boldognak tűnik. És ezen még az a tény sem változtat, hogy új mostohatestvért kapok, Choi Young Hak személyében...
- Most megyek és én is átveszem az egyenruhámat. – mondom és átmegyek a szobámba. Próbálok egy vissza fogottabb darab mellett dönteni, aminek nincs nagy kivágása, és nem pántos. Végül inkább felhúzok egy csőnadrágot és egy fehér hosszú ujjú felsőt veszek fel hozzá. Felkontyolom a hajam, pár tincset elől kint hagyok. Felfrissítem a sminkem és felveszem a bőrkabátom.
- Mehetünk! – kiáltom ki a hálóból és már megyek is, mielőtt választ kaphatnék. Anyám kint vár az előszobában, kezében a kocsi kulccsal.
- Kész vagy? – pillant hátra.
- Igen. – kötöm be a tornacipőmet és begyűröm a lábbeli oldalára a cipőfűzőt.
Kisétálunk, anyám kulccsal rázárja az ajtót és lesétálunk a lépcsőn. Felesleges lifteznünk, hiszen az elsőn lakunk. Kilépünk a szabadba és a parkolóban megkeressük mi a járgányunkat. Anyám beszáll, én is így teszek, és már megyünk is.
- Hidd el, hogy megkedveled Myung Hee-t. – mázolja ki a száját a tükör segítségével a fejünk felett, amíg várunk, hogy váltson a lámpa. Át is vált és újra rátapos anyám a gázra.
- És… hol ismertétek meg egymást? – pillantok rá.
- A munkahelyemen. Ő a főnöke annak a cégnek, ahol dolgozom.
- Tessék? – hökkenek meg. – A főnököddel kavarsz?
- Ne beszélj így, kicsim. – néz rám megrovóan. – Mindegy hogy hogyan, de egymásba szerettünk. Első látásra tudtuk mindketten, hogy meg van köztünk az a bizonyos szikra.
- Persze… - horkanok fel karba tett kézzel. Nem hiszem el… Ennyi esze van anyámnak, hogy pont egy nagyágyúval kezd? És pont a főnökével?
Nem szólunk többet egymáshoz az út alatt, még akkor sem mondok neki semmit, amikor megérkezünk. Egy baszottnagy birtokon vagyunk, egy rohadt nagy házzal. Van vagy 3 emeletes. Ki tudja, talán még személyzete is van…
Erősen koccintja a faajtóhoz a kopogtatót. Lassan nyílik az ajtó. Egy ősz hajú, öltönyös férfi áll előttünk. Vágok egy gúnyos fejet anyám felé, de rám se hederít.
- Üdvözlöm, Jae Sung. – hajol meg a férfi, anyám is így tesz, hát én is követem a példájukat. Csak mondja azt, hogy nem ez az öreg fószer az a híres Myung Hee… - Az úr már várja önöket. – tárja ki az ajtót és beenged. Hiába is a nemtörődöm viselkedésem, meg kell hagyni, hogy ez a ház valami eszméletlen. Egy kisebb palota. Mindenfelé szobalányok, akik a drágábbnál drágább tárgyakat tisztítják.
- Hűha… - nézek körbe, hangot adva a csodálatomnak.
- Gyönyörű, igaz? – kuncog a fülembe anyám, én pedig csak bólogatok válaszképp.
A komornyik megmutatja, hogy merre kell mennünk, bár anyámon látszik, hogy már jól tudja a járást. Bemegyünk az óriási étkezőbe, amiben csak egy bazi nagy asztal foglal helyet a terem közepén.
Az öregúr segít levenni a kabátjainkat és kiviszi őket.
Abszolút senki nincs bent, csak a megterített asztal fogad minket.
- Az úr és a fiatalúr is hamarosan jön. Addig foglaljanak helyet. – mutat a szék felé. Leülök az egyik székre, tőlem egy székkel arrébb anyám foglal helyet.
Pillanatokon belül, ahogy a pasas mondta megjelenik egy negyvenes éve elején járó, jó kiállású férfi. Anyának egyből felragyog a szeme és ott díszeleg a fején a leglevakarhatatlanabb mosoly a világon.
- Jae Sung. – ad egy csókot a szájára és leül az asztal végére, hogy pontosan ott legyen anyám jobbján.
- A fiam mindjárt itt lesz, csak nem rég ért haza az előkészítő iskolájából.
- Egyetemre akar menni? Az én lányom is ilyesmiken gondolkodik.
- Igen, bár én megmondtam neki, hogy a családi üzlet az első. De ha ez boldoggá teszi, miattam akár szabadidejében orvos is lehet. – kuncog. – És te mi szeretnél lenni? – mosolyog rám kedvesen.
- Még nem döntöttem el. – húzom el a számat. – De szerintem ügyvéd.
- Nagyon jó az érvelésben és a vetélkedésben. Mindig övé az utolsó szó. – pillant rám.
- Az sosem baj! Jó, ha van benne kitartás és egy pici önfejűség. A legnagyobb lázadókból lesznek a legnagyobb elmék. Hyerin, csinos is, ilyen fizimiskával akárkit megkaphat és akármit elérhet, amit akar.
Kissé zavarban érzem magam, nem sűrűn bókolnak nekem.
- Jöhetne lassan Young Hak… - sóhajt a férfi. Egy pillanatra lefagyok e név hallatán. Áá, de nem, bárkit hívhatnak így! Megrázom a fejem, hogy elhessegessem ezeket a gondolatokat.
- Bocsánat, hogy késtem. – szólal meg egy mély hang mellettem. Összerezzenek és félve pillantok oldalra, ahonnan a hang jött. Kikerekedett pupillákkal figyelem az előttem álló fiút. Ez… egyszerűen nem lehet! Nem történhet meg! Nem és nem! Nem lehet anyám vőlegényének a fia ez a szemétláda… Ez csak egy álom. Egy rossz álom, amiből hamarosan felébredek.
- Apa, Jae Sung. – biccent a fejével feléjük és közénk ül le. Kissé arrébb húzom a székem, hogy messzebb kerüljek tőle, de még így is érzem azt a pacsuli szagát…
- Hyerin, minden rendben? – pillant rám a jövendőbeli apám.
- Igen. – köszörülöm meg a torkom. – Minden a legnagyobb rendben. – felelem és lesütöm pilláim. Nem történhet meg ez épp velem…! Miért ver ennyire a sors, mi rosszat tettem én?
- Úgy tudom, egy iskolába jártok Hyerin-nel. – szólal meg hírtelen anyám, amint kihozzák az ebédet. – Ismeritek egymást?
- Hát persze. – feleli bájos hangon. – Osztálytársak vagyunk. – mosolyog. Egy falat sem megy le a torkomon, úgy érzem hánynom kell. Hánynom ettől az egész helyzettől és ettől a kétszínű féregtől.
- Na, ez egy jó hír. Akkor biztos jól meglesztek együtt és kijöttök majd. – kontrázik rá Myung Hee. – Olyanok lesztek, mint bármelyik normális testvérpár. – ekkor nyelem félre az első falatot, amit lebírtam küzdeni a torkomon. Fulladozva nyúlok vízért és nagy kortyokban iszok belőle, hogy lemenjen a falat.
- Minden rendben? – ütögeti a hátam ez a mocsok. Úgy tesz, mintha aggódna értem. Legszívesebben képen törölném és elviharzanék innen.
Végre elmarad a köhögés és nagyokat szippantva az éltető levegőből próbálok lenyugodni.
- Ez veszélyes volt. – sóhajt fel anyám. Próbálok higgadt maradni, de ahogy az idő telik egyre dühösebb leszek. Ha ez így halad tovább, akkor hamarosan felrobbanok, mint egy kibiztosított bomba.
- Alig várom, hogy egy kis időt töltsünk kettesben! – szólal meg tetetett izgalommal Young Hak. – Örülök, hogy lesz egy hugicám. – karol át. Na ez volt az, ami kiverte nálam a biztosítékot.
Nagy robajjal kitolom a székem és felállok.
- Mi a baj, hugi? – néz rám egy gúnyos vigyorral a képén. Összeszorítom az öklöm és fújtatva felemelem a poharam, majd annak a tartalmát a fejére borítom.
Mindenki kérdő pillantásokat intéz felém, de én nem állok meg ennyinél.
- Ne érj hozzám. – szűröm összeszorított fogaim között.
- Kicsim, nyugodj meg. Nem vagy te ilyen… - mondja kínosan anyám.
- Elegem van! – jelentem ki. – Elegem van ebből az elcseszett városból, ebből a rohadt nagy házból, ebből az ebédből. Mindenből! – viharzok ki és meg sem állok a bejárati ajtóig.
Mielőtt bevághatnám magam mögött az ajtót, valaki megragadja a kezemet.
- Hyerin. – szólít meg Myung Hee szelíden. – Miért nem mondtad meg, hogy nem érzed magad itt jól? – fordít maga felé. Olyan rossz érzés, hogy ilyeneket mondtam Myung Hee előtt. Pedig ő tényleg nem érdemli meg, tényleg kedves, ahogy anya mondta.
- Én csak… - ha most elmondok mindent, ami a szívemet nyomja, akkor lőttek anya boldogságának. 1. Nem tetszene, amit a fiáról mondanék neki. 2. Nem is biztos, hogy hinne nekem és Őtökéletessége is könnyedén kimagyarázná magát. 3. Anya végképp megutálna, hogy hogy tehettem tönkre a kapcsolatát. Így hát lenyelek miden szitkot, minden sértést és veszek egy nagy levegőt. – Én sajnálom. – nézek le magam elé. – Csak sok az iskolában a frusztráció és nem tudom normálisan kiadni…
- Megértem. – karol át. – Akármi nyomná a szívedet, én meghallgatlak. – csukja be az ajtót. Betessékel a nappaliba, ami üresen kong. Leül a kanapéra és mutatja, hogy én is üljek le, majd felém fordul, és úgy folytatja tovább. – Én tényleg szeretem anyádat, és téged is szeretnélek megismerni. Mindig is szerettem volna egy kislányt, akit elkényeztethetek és elhalmozhatok ajándékokkal.
- De én már nem vagyok kislány. – vigyorodom el.
- Az lényegtelen! – legyint egyet. – Adj nekem egy esélyt, hogy megismerjelek és te is engem. Csak egyet. – mutat a mutató ujjával.
- Legyen. – adom meg magam. Szélesen elmosolyodik. – Akkor menjünk vissza, fejezzük be az ebédet és megmutatom a házat, és persze, hogy hol fogsz aludni. – áll fel és elindul ki.
Be kell látnom, Myung Hee tényleg nagyon kedves és gondoskodó. Anyám is nagyon boldognak tűnik. És ezen még az a tény sem változtat, hogy új mostohatestvért kapok, Choi Young Hak személyében...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése