Always stay with me (5. fejezet - Kétségek között)

Szörnyen hasogatott a fejed, amikor kinyitottad a pilláidat mély álmodból. Körülnéztél, de csak rémült arcokat láttál és fehérséget.

- Istenem, kislányom! – ölel egyből meg anyád. – Annyira aggódtam! – hallod a hangján, hogy mindjárt kitör belőle a sírás.

- Hol vagyok? – nyöszörögsz anyád szorításában.

- Kórházban. – szólal meg a balodon apád.

- Apa? Te mit keresel itt? – lepődsz meg. Úgy tudtad, hogy tegnap reggel elindult egy üzleti útra. Végig nézel a szobán, az egyik székben a fal mellett Jonghyunt pillantod meg. Láthatóan elnyomta az álom és a karfát támasztva békésen szunyókál.

- Anyád felhívott. Hogy lehettél ennyire felelőtlen!? Miért ittál ennyit? Nem vall rád.

- De hisz én csak egy koktélt ittam. – suttogod. Anyád elenged és az ágyad szélére ül.

- Mond el az igazat. Ennyi nem ütött volna ki több mint tíz órára. – csóválja meg a fejét. Tíz óra..!?

- De én igazat mondok! – erősködsz.

- Így igaz. – jelenik meg egy fehér köpenyes férfi az ajtóban egy nővér kíséretében.

- Hogyan? – suttogja anyád.

- Megjöttek a toxikológiai eredmények. Az alkohol szintje alacsony, de kábítószert találtunk a vérében.

- Micsoda!? – fordul feléd anyád dühösen.

- Anya, én nem… - ekkor csattan az arcodon a keze, nagy piros foltot hagyva. Odakapod a kezed a tenyere helyére és fájdalmasan szorongatod.

- Biztos, hogy nem nyúlt volna ilyesmihez. – szólal meg halkan JR.

- Jonghyun, kérlek. Ez most nem tartozik rád.

- Mit képzeltél!? – morran fel apád.

- Higgyetek nekem! Soha nem drogoznék. Hisz ismertek! Soha nem tennék ilyet. Az ünnepek alkalmával iszok pár korty alkoholt, de soha máskor. Most sem ittam. Akkor mégis, hogy hihetitek azt rólam, hogy drogozok!?

- Jonghyun te ott voltál nem? Mondj már valamit! – fordul felé anyám.

- Igazából nem én voltam vele akkor, hanem az egyik barátom, Minhyun.

- Minhyun? Az meg mégis kicsoda? – háborodik fel apád.

- Kérem, nyugodjanak meg! – szólal meg az orvos. - A rendőrség már kikérdezett minden olyan személyt, akivel _________ azon az estén szót váltott. Mr. Kwang-ot is beleértve.

- És mit mondott az a kölyök? – szólal meg karba tett kézzel apád.

- Semmi olyat, ami használható lenne. De a csapos elmondta nekünk, hogy egy eper koktélt készített, ahogy a hölgy kérte. Egy elég ittas állapotban lévő egyénhez ment oda, és a hogyléte felől érdeklődött. Ez lenne az említett fiú. Mivel részeg volt, nem hogy másról, magáról is alig tudott.

- Igen, Minhyun-hoz mentem oda, mert alig bírt ülni is! Csak segítettem rajta. Ebben mégis mi a rossz!? – csattansz fel.

- És ebből mit derítünk ki mégis? A koktéltól nem dőlt volna ki. – anyád teljesen figyelmen kívül hagyja a magyarázatodat.

- Egy lány, aki szintén a bárpultnál ült, látta, hogy míg a kisasszony segített az említett fiún, addig egy magas, fekete hajú férfi valami por félét rakott bele a magára hagyott italba.

- Micsoda!? – áll fel a foteléből apád. – Mégis ki tenne ilyet?

- Sosem lehet tudni. Az iskolákban rendezett partikon nincsen ellenőrzés, senki nincs, aki a gyanús alakokat kiszúrná. Akárki bemehet, igazolvány, vagy akármi más nélkül.

- Szóval, tényleg nem te magad nyúltál kábítószerhez… - sóhajt édesanyád.

- Én is ezt mondtam!

- Tudom, kicsim és sajnálom, hogy nem hittem neked.

- És nem lehet tudni, hogy ki az elkövető? – fordult az orvoshoz remegve a dühtől apád.

- Sajnos nem. Már sok idő telt el az eset óta, már kinyomozni se tudnánk… - sóhajt fel az orvos. – De az a lényeg, hogy a lányuk épp és egészséges, és nem történt komolyabb baja.

- ___________. – sír fel anyád és újra magához szorít.

- Ne dramatizáld túl, anya. – mondod fojtott hangon, ahogy szorongat.

- Nem drámázok! Felfogtad, hogy mi történhetett volna!? – szorongatja a vállad és néz rád könnyes szemekkel.

- Anyukádnak igaza van. Ha nagyobb dózisban kapod, akkor meg is hallhattál volna. Ez nem egy ki semmi parti drog volt. – magyarázza nyugodtan az orvos. – De hamarosan haza mehetsz.

- Ez jó hír. – szólal meg apád a fotelbe süppedve.

- Szeretnél valamit enni vagy inni? – fordul feléd újra anyád, mert ki tudtál szabadulni az ölelő kezei közül.

- Csak pihenni szeretnék egy kicsit.

- Rendben. Aludj csak. – áll fel és egy puszit nyom a homlokodra. Apád is feláll és az orvossal együtt kimennek.

- Te nem jössz, Jonghyun? – szól még vissza apád JR-nek.

- Szeretnék valamit megbeszélni __________-val/vel.

- Jó, de ne maradj sokáig, had pihenjen. – zárják rátok az ajtót.

- Mit szeretnél? – nyomod fel magad az ágyon, amikor oda húzza a székét Jonghyun melléd, és elhelyezkedik benne. Így legalább nagyjából egy szintben van az arcotok.

- A csókról szeretnék beszélni veled. – komolyodik el a hangja.

- Csók? –suttogod. – Miféle csók? – ráncolod össze a szemöldököd. Ugye nem smároltad le Jonghyunt piásan?

- Azt hittem kedveled Baekhot. Miért tettél vele ilyet? És pont az egyik barátjával?

Egyre idegesebb kezdtél lenni. Mondja már meg, hogy ki volt az a barát… Mondja, hogy valaki más, és nem ő…

- Elmondanád, hogy mégis kivel csókolóztam?

- Mi van? – lepődik meg.

- Konkrétan a tegnap este nagy része homály. Nem emlékszem sokra. Addig rémlik, hogy kértem egy kávét Minhyun-nak, mert teljesen kiütötte magát, de utána… semmi. – harapdálod a szádat, miközben magad elé bámulsz. Próbálod felidézni a tegnap történteket, de az agyad úgy tűnik, hogy megmakacsolta magát…

- Komolyan nem emlékszel rá? – keresi a tekinteted. Te alig láthatóan bólintasz. – Minhyun… Minhyun volt az, akivel csókolóztál. Baekho jó ideje keresett, amikor meglátott vele csókolózni. Aztán elájultál. Elterültél a földön és rendesen beverted a fejedet.

- Akkor ezért fáj ennyire. – fogod meg azon a ponton, ahol sajog.

- Annyira aggódott érted. De miután kijött a mentő alig lehetett leállítani. Annyira féltékeny lett, hogy behúzott egyet Minhyun-nak. Még így is örülhet, hogy megúszta ennyivel. Ketten kelletünk Aron-hyungal, hogy lefogjuk.

- De miért…? – suttogod.

- Hidd el, meg volt rá az oka. – húzza el a száját és feláll. – Csak ennyit akartam. De mivel a drog hatása alatt álltál, így annak tudom be. Amúgy sem lennél ilyen meggondolatlan. Főleg, hogy az első csókodról volt szó.

Tényleg. Csak úgy odaadtad Minhyun-nak az első csókod. Hogy lehettél ilyen naiv?

Még aznap haza mehettél, akkor már a nővéred is ott volt. Mondta, hogy mekkora híresség lettél a suliban. Mindenki kérdezgette, hogy jól vagy-e és, hogy mi történt veled.

Te ezt egy szemforgatással jutalmaztad.

- Na, de komolyan! Még azok is megkérdezték, akik amúgy utálnak. Nem hogy az én osztályom, meg a tiéd támadott le, hanem az egész suli! Nagyon durva volt. – fúj egyet.

- És ezt te mennyire élvezhetted…

- Jó hogy! Én szeretek a figyelem középpontjában lenni. Holnap úgy is átéled, magad is.

Inkább itt nem folytattam a beszélgetést és inkább ráhagytam.

Másnap még mindig fájt a fejem, ahogy felriadtam az ébresztőóra hangjára.

Leszedtem magamról a takarót és magamra kötve a köntösöm lemásztam a lépcsőn, a konyháig.
Szerencsére írtak fel nekem egy jó erős fájdalomcsillapítót, gyorsan be is kaptam belőle egy szemet. Ittam rá egy kis vizet és leültem az étkező mellé, várva, hogy valaki töltsön nekem egy pohár kávét.

- Hogy aludtál? – jelent meg az ajtóban anyád.

- Rosszul. – dörzsölted meg a szemedet.

- Látszik. Elég nyúzott vagy. – megy oda a konyhaszekrényhez és bekapcsolja a kávéfőzőt.

- Adj egy erős kávét. – ásítom.

- Kávét? – fordul hátra meglepetten. – De hisz te sosem iszol semmi koffein tartalmút. Kivéve a teát.

- Tudom, de most kell valami, hogy felébresszem.

- Egy jéghideg zuhany! – paskolja meg az arcod Soohi. - Na, attól egyből kipattannak a szemeid! – kuncog nővéred, miközben fészkelődik a székén.

- Nagyon vicces. – ásítozol.

- Biztos a gyógyszer hatása. – emeli meg a dobozt nővéred. – Le van írva a mellékhatásokhoz, hogy aluszékonyságot is kiválthat.

- Remek. – kelsz fel a székről és felbaktatsz a lépcsőn, hogy elmenj fürdeni.

Leveszed a köntöst, és a pizsamádat, majd beállsz a zuhany alá. Kissé hidegebbre állítod, hogy felkelj. Tényleg segít és vacogva nyúlsz ki a fülkéből egy törülközőért. Elzárod a csapot és magad köré tekered az anyagot. Így ahogy vagy átcsoszogsz a szobádba és keresel valami ruhát, amit felvehetsz.

Egy fehér ujjatlan felsőt veszel fel, rá egy kockás inget és hozzá egy fekete csőnadrágot. Gyorsan feltűződ a hajad kontyba, alapozót kensz fel, és kifested a szemedet. Gyorsan bedobálod az aznapra szükséges tanszert a táskádba és lesietsz a konyhába. Ledobod magad a székre, ami előtt a rántottád pihen. Gyorsan beburkolod az egészet és megiszod a kávét, ha már elkérted. Elköszönsz mindenkitől, egy puszit nyomsz anyukád arcára és kislisszolsz a házból.
Gyors léptekkel indulsz neki az útnak, de útközben összefutsz Ren-nel.

- Szia! – integet és megvárja, míg beéred. – Mi újság veled? Jól vagy már?

- Persze. Kutya bajom! – mosolyodsz el.

- Ezt jó hallani. Senki sem tudott rólad pontos infót, még Jonghyun-ból sem tudtunk semmit sem kihúzni. Pedig tegnap az utolsó pár órát ellógta, hogy meglátogasson a kórházban.

- Tényleg? – lepődsz meg. JR ennyire aggódott érted?

- Baekho örülni fog, hogy semmi bajod.

- Ja, igen… Nagyon dühös rám? – harapdálod a szád sarkát.

- Nem kifejezetten rád. Inkább Minhyun-ra.

- De hát az én hibám is…

- Ez igaz, de mind jól tudjuk, hogy Minhyun milyen.

- Mért, mégis milyen? – kérdezed. Jonghyun is csak elejt egy-egy morzsát, de senki sem mondja meg, hogy miért féltenek tőle ennyire.

- Mert ő nem tiszteli a nőket. Csak arra játszik, hogy elérje, amit akar. Általában csak pár napos kapcsolatai vannak. Ha már megszerezte a lányoktól, amit akart akkor kihajítja őket, mint holmi megunt ruhadarabot. – motyogja a végét Ren.

Az út további részében azon gondolkozol amit Ren mondott. Vajon tényleg igaz, amit állít? Minhyun tényleg csak erre utazna? És most, hogy már megcsókolt nem is érdekled többé? Olyan váratlan ez az egész… Nem is emlékszel rá, és mégis rosszul esik, hogy ennyit értél neki. Pedig nem is érzel iránta az égvilágon semmit… De még így is rosszul esik…

Amikor bemész a tanterembe, akkor egyből mindenki letámad, hogy mi történt. Még azok a lányok is, akik legtöbbször csak a hátad mögött kibeszélnek.

Elmeséled, hogy mi történt, aztán megbeszéled a dolgot Baekho-val is.

Őszintén bevallja, hogy kissé csalódott benned, de még mindig kedvel, és szeretne jobban megismerni. Mivel nem jártok vagy hasonló, ezért nem ítélhet el a tettedért. Azt is hozzáteszi fogcsikorgatva, hogy ez főként nem a te hibád.

A szünetben Aron Oppa is bejön a terembe, hogy megkérdezze, hogy vagy.
Elmeséli, hogy amikor elájultál akkor ő vitte haza a nővéredet és összebarátkoztak. Bár évfolyamtársak, még soha nem beszélgettek el rendesen, és most jó érzés volt megismernie. Ez a fejlemény kissé feldobta a hangulatodat és az is, hogy Baekho még mindig ugyanolyan kedves volt veled.

Az órák hamar elmentek és megígérted Baekho-nak, hogy megvárod a kosárlabda edzése után. Úgy döntöttél, hogy a lelátón várod meg, úgyis a focipályára nyílt a tornaterem épületének az ajtaja.

Mikor fellépdeltél a lépcsőn és leülni készültél pár fokkal feljebb megpillantottad Minhyunt. Lenyeltél egy óriási gombócot, ami a torkodban volt és közelebb merészkedsz hozzá.

- Minhyun… - somfordálsz oda mellé.

- Mi van!? – morran fel, de nem néz rád.

- Én csak… a tegnapról szerettem volna beszélni veled.

- Mi van a tegnappal?

- Én nem emlékszem rá tisztán… Az este nagy része kiesett. – ülsz le tőle nem messze. – És a többiek azt mondták, hogy csókolóztunk… - halkul el a hangod.

- Ja. – feleli flegmán. – Megszállt a sajnálat egy gyenge pillanatomban.

- A… sajnálat? – vonod fel a szemöldököd.

- Ja. – válaszol újra unottan. – Csak a pia hatása. Józanul soha nem smárolnék egy olyan csajjal, mint te. – fordul feléd.

- Hogyan…? – suttogod.

- Szörnyen naiv vagy és hiszékeny. Külsőre sem jössz be, de a belsőd… na az aztán az igazán kiábrándító.

Csak tátogni tudsz meglepettségedben, más reakció pillanatnyilag nem telik tőled.

- Nem mondanám, hogy könnyűvérű vagy, de nem igazán tiltakoztál az ellen, amit csináltam. Ha rajtad múlt volna és senki nem zavar meg minket, talán még az ágyamba is be tudtalak volna csalogatni. – vigyorodik el gonoszul. A szavaiból csak úgy süt a lenézés. Ekkor állsz fel a helyedről és akarsz elmenni, de ő még nem fejezte be a mondandóját. – Minden lány ilyen. Te sem érsz többet, mint bármelyik másik. De mivel megkaptam tőled, amit akartam, így már nem kellesz. Már nincs benned semmi érdekes. – rántja meg a vállát. Könnyen gyűlnek a szemedbe a szavaktól, amiket hozzád vág. – Ne mond azt, hogy azt hitted tényleg érdekelsz…

A pofonod csattanása az arcán csak úgy visszhangzott az üres pályán.

Oda kapta a kezét a pofonod helyére és fájdalmasan szorongatva nézett fel rád. Ha szemmel ölni lehetne, te már rég halott lennél. Ijedten hátrálsz, amikor feláll és összeszorított öklökkel indul el feléd.

- Mi-Minhyun. –szólsz rá remegő hanggal.

Csak lépdel feléd és te hátrálsz. Végül beszorít a fémlaphoz a lelátó végén. Innen már nincs menekvés.

- Mégis kinek képzeled te magad!? – csattan a keze a fémlapon a fejed mellett. Mindkét tenyerével megtámasztja a falat és úgy néz rád dühödt szemeivel.

- Én…én sajnálom… - leheled alig halhatóan.

- Sajnálod!? – üt bele a fémbe. Legördül egy könnycsepp az arcodon. Annyira félsz tőle, hogy összeszorított szemekkel várod, hogy üssön meg, ha kell…