Love in the Night I.(Jonghyun)

Bias: Jonghyun

Alany: Te :)

1. fejezet – Vérszomj

Épp a táncpróbádról igyekeztél hazafelé azon a nyári napon – amikor minden amit eddig tudtál a világról nem tűnt igazságnak többé...

Imádtál táncolni, a balett volt a kedvenced mind közül. Tehetséges voltál, ez nem vitás. Csak egy bökkenő volt csupán: nem tudtál érzelmeket átadni a táncoddal. Nem volt benned elég tűz. A partnereidet sem engedted közel magadhoz.

A mindig azokkal a lányokkal mentél haza akikkel a táncpróbákra jártál. Egy ideig elkísértek, aztán egyedül folytattad azt utadat. Jól bevált rendszer volt ez. Nem akartatok egyedül késő este haza menni, így jobban biztonságban éreztétek magatokat.

Mint mindig, pont íz imént búcsúztál el a barátnőidtől és elindultál a megszokott úton. Egy ideig arra is mentél, mint általában; de útlezárás volt. A tábla szerint építkezés folyik és tilos az átjárás.

Körbenéztél, észrevettél egy sikátort. Ha ezen a kis utcácskán átmész, akkor még kerülnöd sem kell. Így hát befordultál a sarkon. Elég sötét volt – világítás hiányában.

Mikor félúton jártál egy csuklyás alakot vettél észre jó pár méterre előtted. De gondoltad majd meg állsz, arrébb húzódsz, hagyod elmenni. Így is tettél. Az alak szép lassan oda is ért és elhaladt melletted. Te pedig tovább mentél. Valami nagy csattanást hallottál mögüled, mintha valakit a földhöz vágnának.

Ekkor ragadott meg valaki hátulról. Befogta a szád, hogy ne tudj sikítani.

- Csss. – csitítgatott. – Ne félj, nem bántalak. –eresztett el.

- Mégis ki a fene…? – újra befogta a szádat.

- Maradj csendben! – suttogta, Veled együtt megfordult a másik irányba és maga mögé tolt. Kilestél a válla fölött – hiszen takarásban voltál. A csuklyás alak állt előttetek. Lehúzta a fejéről a csuklyát. Fekete hajú férfi volt. Sápadt fehér bőre volt és a szemei vörösen villogtak.

- Ne félj! Nem hagyom, hogy bántson. – suttogta a férfi.

Barna bőrdzsekit és fekete farmert viselt. Középmagas termetű volt, szőkésbarna hajú, elefántcsont fehér bőrű.

Nem értetted miért, de hittél neki. Megbíztál benne. Előhúzott egy fegyvert a dzsekijéből és célba vette a csuklyás pasast.

A férfi egy nagy kiáltás kíséretében négykézlábon felugrott az egyik házfalra.

Te annyira megdöbbentél, hogy hátra estél, le a földre. A „lény” is felfigyelt a zajra és rád vicsorította fogait.  Az előtted álló srác lőni kezdett, súrolt a „lény” karját, mire az felüvöltött. Átugrott a másik falra, Ő újra lőtt. Ezt eljátszották még egy párszor, míg végül már csak pár méter választott el titeket tőle.

A srác újra tüzelni akart, de kiürült a tár. Ledobta magáról a kabátot, elhajította a fegyvert; majd levett egy páros kardot a hátáról.

Rohanni kezdett az ellenfél felé, felkapaszkodott a tűzlétrára és eldobta az egyik kardot. A „lény” vállába fúródott a kard, mire amaz lezuhant a földre és felordított. A földön fetrengett fájdalmában, a srác pedig odament hozzá. Kihúzta a kardot, rátérdelt a mellkasára, a nyaka két oldalára helyezte és a lenyomta a földdel párhuzamosan azokat. Elfordítottad a fejed. Csak a csontok hangos reccsenését hallottad.

A „megmentőd” visszasétált hozzád.

- Jól vagy? – kérdezte. Eltakartad a szemed, a réseken lestél ki. Bár fekete póló volt így is lehetett látni, hogy beterítette a felsőtestét a vér.  Levegő után kapkodva másztál hátrafelé a kezeiddel.

- Ne félj! Nem bántalak! – nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen. Te megráztad a fejed és végre erőt vettél magadon, hogy feltápászkodj. De egyből meg is fordultál és elkezdtél futni. Miközben szaladtál hátra pillantottál, hogy megnézd: követ-e. De nem volt sehol.

Nekimentél valaminek. A srác volt az. Elhűlve néztél vele farkasszemet majd hátrálni kezdtél és ellenkező irányba rohantál.

De újra ott termett előtted. Megtorpantál. Nem tudtad mit tegyél. Ezzel nem mész semmire. Tehetetlenül álltál ott, míg végül elő nem tőrt belőled a sírás.

- Nyugodj meg! Nem akarlak bántani! – közeledett feléd feltartott kézzel. Végül mikor oda ért eléd, magához húzott és megölelt. Nyugtatgatóan elkezdte simogatni a fejedet.

Te ellökted.

- Ne érj hozzám! – hátráltál. – Undorodom tőled! Te...te érzéketlen szörnyeteg!

- Ha magadtól nem jössz... – csóválta meg a fejét. – Előre is elnézést kérek. – nézett bűnbánóan. Majd rácsapott a tarkódra erőteljesen és elsötétült minden...