Love in the Night III. (Jonghyun)

3. fejezet – Változás

Órákig elvoltál a feljegyzések olvasgatásával. Elég részletesen leírt minden kis mozzanatot. A személyekről részletes rajzot is készített. Még egy listája is volt az eddigi kiiktatott emberekről. Ezt inkább tovább lapoztad.

Azon is percekig elidőztél egy-egy oldalnál, hogy milyen régies gyöngybetűkkel ír. Ilyen írást csak a nagyon régi könyvekben látni. Vajon hány éves lehet...?

Egy idő után felfedező útra indultál a házban. Kissé félve léptél ki a szobádból, de egy folyosó és lépcső után barátságos  környezet fogadott. Egy tágas nappali, szép amerikai stílusú konyha. Volt még egy helyiség a földszinten a mellékhelyiséget nem számítva. Kulcs volt a zárban, elfordítottad és kinyitottad az ajtót.  Amikor feltárult az ajtó felragyogott az arcod. Egy tükrös táncteremre leltél. Azonnal bekapcsoltad a magnót és lábujjhegyen csináltál egy pár mozdulatot. De hamar abba is hagytad, mikor egy forgásnál megpillantottad az ajtóban Jonghyun.

- Ahh, bocsánat, hogy csak úgy bejöttem… - sütötted le a pilláidat.

- Semmi baj. – felelte – Nem vagy éhes? – emelte le a válláról majd felemelte a levegőbe a táskáját a kezében.

- De egy kicsit. – válaszoltad és kikapcsoltad a zenét.

- Akkor csinálok neked valamit. – fordult meg és elindult a konyha felé. Te követted.

- Ddeokbokki jó lesz? – kérdezte, miközben lerakta a táskát a konyhapultra.

- Persze. – ültél le vele szemben a pult másik felére.

- De, ha nem nyugodtan mond meg Isteni a ramyeonom is. Instant ramyeon a szupermarket polcairól. – mutatja feléd és elmosolyodik a saját viccén. Elösször látod mosolyogni. Már ennek tudatában elvigyorodsz.  

- Nem, a ddeokbokki jó lesz. – ülsz le a konyhaasztal  vele szembeni oldalára. Ő előveszi a hozzávalókat, majd egy kis mélyhűtő ládát vesz ki a táskából.

- Az meg mi?

- Vér. – veszi ki a vért tartalmazó tasakokat. – Kérsz? – vigyorodik el.

- Kössz, nem... – fintorodsz el. Ő bedobálja őket a mélyhűtőbe, egyet kivéve. Annak a tartalmát kiönti egy bögrébe és berakja a mikroba.

- Emberi ételt nem is tudsz enni?

- De tudok. – feleli, miközben szeletekre vágja a répát egy vágódeszkán. – Kiéve a nagyon zsíros, kalóriadús, cukros ételeket. Azokat nem tudom megemészteni és kijönnek belőlem. – veszi ki a bögrét és belekortyol.

- Ezt meg honnan szerezted? Kiraboltál egy korházat? – vigyorodsz el.

- Majdnem. Egy vérbankot. – szürcsöl bele megint a vérbe. A kikerekedett szemeidet látva elvigyorodik. – Csak vicceltem. Van egy haverom a városi vérbanknál. Ő lát el vérrel. Persze csak 0-sat és A-sat kapok, mert abból van a legtöbb. Pedig az AB negatív a legjobb. – törli meg a száját. – A legfinomabb és legritkább egyben.

- Az én vércsoportom is...

- Tudom - vágja rá. Te ledöbbensz. Tényleg nem viccelt mikor azt mondta, hogy mindent tud rólad.

- És még milyen érdekességek vannak a vámpírléttel kapcsolatban?

- Hát sok minden.

- Például? – emeled meg az egyik szemöldököd.  – Elégsz a napon?

- Nem. Ha kevés emberi vér van a szervezetemben, akkor égési sérüléseim lesznek; de amúgy úgy kelek-járok a napon, mint egy rendes ember.

- Örök élet?

- Baromság. – mondja gúnyosan. – Nem élünk örökké, csak lassan öregszünk. A tisztavérűek 50 évente öregednek egy évet, míg az úgynevezett félvérűek és fattyúk 25 évente. Én rám az utóbbi vonatkozik.

- A kettő közül melyik vagy?

- Félvérű vagyok. Édesanyám ember volt, míg az apám vámpír.

- És a fattyúk?

- Vámpírokká átváltoztatott emberek. Számuk csekély, mert egy embert csak egy tisztavérű tehet vámpírrá. Erre pedig a tisztavérűek ha tehetik, nem vetemednek. Számukat az is befolyásolja, hogy csupán néhány ember képes életben maradni, miután megmarták őket. Na meg ha túl is élik, előbb vagy utóbb saját hibájukból halnak meg. Tilos fattyúvá tenni egy embert, ezért a Vámpírtanács kiiktatja őket. Ha elkerülik a tanács figyelmet, akkor pedig a vámpírvadászok, mint én, találunk rájuk. Mérhetetlenül vadak és kezelhetetlenek. Nem bírják elfojtani a vérszomjukat és képesek fényes nappal is gyilkolni. Ilyen esetekben a mi feladatunk leszámolni velük.

- Az nap, ami megtámadt...

- Igen. Egy frissen átváltoztatott fattyú volt. – sóhajt fel.

Mély csend borult a konyhára. Ő közben a vacsora elkészítésén ügyködött, amíg én próbáltam megemészteni a hallottakat.

-És sosem táplálkozol... emberből? – nyelsz egyet.

- Nem igazán ajánlott. Ha többször is megismétled rákapsz az ízére és akkor már késő. A rabja leszel. – issza ki az utolsó cseppig a bögre tartalmát.

- Pedig jobb, mint ez a zacskós szar... – tolja arrébb a poharat. . Egy ideig én is csak emberekből táplálkoztam. De kezdtem lesüllyedni arra a szintre, hogy nem bírtam magamat türtőztetni. Aztán bejött a ’divatba’  ez a vérraktározás és akkor átálltam erre.  Évtizedekbe telt, de sikerült. Most már nem is bánom, hogy így döntöttem.

- És meg lehet ölni egy vámpírt?

- Nincs rá túl sok lehetőség, de meg lehet. Mindenképp ki kell véreztetni. Egy vámpírnak a vérében van az erejének a forrása. Ezt úgy értem, hogy el kell vágnod néhány ütőerét. De a leggyorsabb mód az, ha levágod a fejét, vagy kivágod a szívét.

Ezt olyan nyugodtan és rezzenéstelen arccal mondja neked, hogy végig fut a hátadon a hideg.  – Hidd el, néha szívesen beléd kóstolnék, de ennél nekem erősebb az akaratom,  hogy csak úgy 50 évnyi szenvedésekkel tarkított megtartóztatást felrúgjak...

El kellett gondolkodnod ezen a kijelentésén... Most értetted meg gazán azt, hogy Ő egy vámpír...

„Néha szívesen beléd kóstolnék...” Ez az egy mondat visszhangzott a fejedben folyamatosan már percek óta.

- Figyelsz Te rám? – legyezett az arcod előtt. Elbambultál a gondolatmeneted alatt.

- Persze. – ráztad meg a fejed.

- Kész a ddeokbokki. – meri ki egy tálba és eléd tolja azt.

- Kóstold meg. – ül le veled szemben. A kezedbe veszed a villát és neki állsz enni. – Na, finom? – mosolyodik el.

- Ühüm. – tömsz be egy újabb falatot a szádba. Miközben eszel folyamatosan az arcát figyeled. Ahogy mosolyog. Egy jó ideje folyton vidám. Sosem láttad még ilyennek. Ezt az oldalát sokkal jobban szeretted. Így még azt is eltudtad volna felejteni, hogy vámpír.

Gyorsan megetted az ételt, mert már nagyon éhes voltál.

- A legfontosabbat még nem is kérdeztem. – pillantasz rá, miközben megtörlöd a szádat egy szalvétával.

- Mi lenne az? – veszi el a tányérodat.

- Hány éves vagy?

- Hát... a valódi életkorom érdekel... – fordul hátra és rád néz. – Elég annyi, hogy egy középkori leletnek számítok. – mosolyodik el.

- Szóval... 300 évesnél biztos több... – suttogod. – Pontosabban nem tudnád megmondani?

Odasétál melléd és belesúgja a füledbe.

- Mi? – kerekednek ki a szemeid. – Több, mint 500? – hüledeztél. Valóban. Egy ’középkori lelettel’ ültél szemben, aki nem tűnt többnek, mint húsz.

- Na, mi az, elszörnyedtél, hogy egy öregemberrel élsz együtt? – kuncog félhangosan. Miután végig gondoltad, te is elneveted magad.

- Későre jár az idő, ideje lefeküdni. – állt fel és elindult fel a lépcsőn. Te is felálltál, betoltad a széket és követted. A lépcső tetején meg várt.

- És te hol alszol? – kérdezed mikor felértél te is. 

- Amott. – mutatott az első ajtóra a lépcsőnél – Mivel most te alszol a szobámban... – vakarja meg a tarkóját.

- Heh? Az a te szobád? – kissé meglepett ez a fejlemény, bár rájöhettél volna a sok képből...

 - Igen. – megy tovább. – És miért érdekel? – pillant rád a háta mögül.  Csak nem végezni akarsz velem, miközben alszok? – kuncog. – El kell szomorítsalak, elég éberen alszom. – a mondat végére elkomolyodott a hangja. – Jó éjszakát! – mondja, kinyitja a hálószoba ajtaját és bemegy. Te is bemész a ’sajátodba’. Befekszel a puha ágyba és magadra húzod a takarót. Perceken belül elnyom az álom.